"Spartan Moon" Zánka-Balatonkenese-Berhida-Várpalota

| |

 

[- Our arrows will blot out the sun!

        -Then we will fight in the shade.] /300/

Zánka-Balatonkenese-Berhida-Várpalota 83 km 4 óra

A női lények meglehetősen csipogósak természetüknél fogva, amely állítás szerencsére ugyanúgy igaz kedvenc Gombolyagaim esetében is. Más kérdés, hogy történetesen én másnap fél 7-kor akartam indulni, ami alvásügyileg mind nehezebb megpróbáltatásnak tűnt az ablak alatt cincogós női személyek miatt.

Sebaj, stílusos spártai megoldással hozakodtam elő - "majd sötétben harcolunk". Felnyergeltem a Kobrát olyan jó fél 3-kor. Végső soron Szolnokra is hasonló időben inultam el majd egy hete, csak egy órával később és telt Hold mellett. De hidegebb is volt! :D

Illendően elköszöntem a házigazdáktól (igyekeztem nem nekimenni az álmosságtól az ajtófélfáknak), majd Éviék aggódó tekintetétől vezérelve felkecmeregtem hátasom nyergébe.

Az eredeti tervek szerint Nagyvázsony irányából közelítettem volna meg Veszprémet, majd vonattal fel Zircre, ahonnan keróval mentem volna a tési-fennsíkra. Onnan pedig a csodás 12 km-es lejtőn át le Várpalotába.

Nos, a sötétben ezt nem akarózott megkísérelni. Egyfelől, mert sötétben lemaradtam volna a szép hegyes tájról, másfelől a reflektorom elég trükkösen működik. Nem nagyon látni vele a kontrasztokat, ergo sose tudni, hogy előttem a terep emelkedik-e, avagy sűlyed. Ezt meg is tapasztaltam, amikor a zánkai állomást követően dombnak fel kellett haladnom. Először nem értettem, hogy mi fog vissza a laposnak látszó úton. Szerencsére nem defekt volt, egy idő múlva hátranézve láttam, hogy mögöttem lejjebb van, miközben előttem továbbra is "vízszintes". A kékes szürkés fehér fény hátrányai - sokat mutat, de nem eleget... :P

Viszont a ledes technika javára legyen írva, hogy hatalmas területet képes megvilágítani előttem, és vele látom a közlekedési táblákat is. Ez persze nem mindig jön elsőre össze, mert a kerékpáros útjelző táblák valami okból kifolyólag leleményesen álcázva vannak, így történhetett, hogy egy teljes kört kellett megtennem a 71-esen, amikor felérve nem találtam az út mellett húzódó keróutat.

Onnantól síma ügy volt: haladni az út egyik-majd másik oldalán húzódó aszfaltcsíkon, aminek a széleit gondos kezek sárgával lekentek, hogy éjszaka is látszódjanak (köszi!!:)), Gyermekvárosnál át a fahídon, amin le kellene szállni. Innentől Aszófőig klasszikus móka - falvakon belül csökött belső utakon kavargás a táblák nyomában, kint az országutak mellett pedig tövig nyomott gázzal gondolkozni azon, hogy most én tekerek gyorsan, vagy lejt a terep.

Még mindig nehezen szoktam meg, hogy a Vas Paripához képest a Kobra milyen kis fordulókba is beletehető - anélkül, hogy recsegne a térdem. Pláne, hogy a kézre símuló váltóknak köszönhetően pillanatok alatt tudok módosítani a fordulatszámon és a nyomatékon, ami visszahat a súlypontomra. Azaz: a Vas Paripa azért manőverezett jól, mert nehéz volt, viszont jókora krafttal lehetett csak kis helyen gyorsan forgolódni Vele. A Kobra viszont - nevéhez méltó módon - minden erölködés nélkül belebegtethető bárhova. Így nem esett nehezemre minden falu elején helyben körözni párat, amíg ráálltam a számomra megfelelő útra. Ember szerencsére egy szál sem, állatok ugyancsak nem mutatkoztak, bár láttam három darab humanoidot az egyik diszkó előtt, de kapcsolatunk semleges maradt. Aszófőnél tértem el a két évvel ezelőtti útvonaltól, amikor nem a rövidebb, szőlőhegyeken át vezető irányra álltam, hanem a kijelölt, ámde hosszabb Tihany felé vivő pályát választottam. Így aztán a bicikliút helyett hirtelen a sötétben úszó vasútállomás mögött találtam magam. Mókás táblák...

Innentől vadasabb lett a terep, szép fák mellett vezetett az út, találkoztam egy macskával, majd jöttek a roppant mókás, bástya-szerű kiszögellések az autóutat szegélyező kőkerítéstől. Megfelelő ritmusban haladva szépen rá lehetett állni a kanyarokra, és szerencsére a terméskő máshogy szürkélett, mint az aszfalt (különben placcs lett volna rajta).  

Közben a keskenyre olvadó Hold sarlóját néztem a keleti égbolton. Szerencsém van, mert nem sokkal indulásom előtt kelt fel, és majd csak napkeltekor ér a delelőjére, így stabilan meg tudja adni a keleti irányt.

Sajnos ismét ember lakta vidékre értem. Előbb hajléktalanokkal népesített strand-övezet, majd csili vili diszkók sora, sokcsillagos szállodákkal. Egy pillanatra megálltam, hogy egy lámpánál megnézzem a térképet. A kandelláber azonmód elsötétült, így másikhoz kellett caplatnom. Még csak 30 akárhány kilométernél tartottam, inni nem ittam, mert Zánkán nem vettem fel vizet, mert menet közben úgyis lesz. Szóval indulás tovább. Érintettem egy benzinkutat is, de nem úgy tűnt, hogy kellene levegő az abroncsokba, és egy alkalmazott épp arra sepergetett. Élénken élt bennem a 2002-es nyári szolnoki út ("Cat") slágere (túlnyomástól durrangató abroncsok köre volt...).

Széles sétányra értem, ahol valami sörfesztivál foglalta el a keróutat. Gyöngykavicsokat szikrázva kerültem el az ott iddogáló rendőri egységet. Innen szerencsére ismét vissza értem az éjszaka ezüstösen sajátos világába. Másoknak drogozniuk kell ahhoz, hogy átéljék a súlytalan lebegés élményt, nos ők bizonyára még nem rongyoltak végig egy magas platánfáktól övezett sétányon, ahol a sejtelmesen szürkésen fénylő leveleken túl néhol megcsillan a csillagos égbolt. Ja, és mindezt SKA-P-re, vagy AC/DC-re, nehán a Born to be wild-ra... nyami...

Békabrekegős vidéken haladtam át, olykor jó közel a vízhez. Folyton azt hittem, hogy már az északi csücsöknél vagyok - nos, ez van, ha nem megfelelő kialvás után indulunk útnak. Nembaj, az eszem tudta, hogy mi van. Ennek ellenére a következő (valahol) vonatállomásnál lepattantam a keróról és levetődtem az aluljáróba. Mire a másik oldalon felloholtam az állomáshoz, addigra meg is jött a Székesfehérvárra vivő vonat. A pénztárnál azonban nem volt senki, így le kellett tennem a langyi-bangyi megoldásokról. Várhattam volna a következőre is persze, de amúgy sem akarózott a "racionális" megoldást választani, mert már nagyon szerettem volna Hajnalkámat látni és megszámolgatni a pöttyöket az arcocskáján. [Captain Janeway: "You know the story. Girl meets boy, girl changes boy's subroutines"]

Részletkérdés, hogy az aluljáróban visszafelé szembejött egy rakat kaffer punk, de nem kötöttek belém (mák). Közepesen zizi állpotban értem be Almádiba. Két éve sem voltam túlzottan jól, akkor Beus által remekelt tojásos bigyó akart hátramanetbe kapcsolni, most meg tudja a szösz, annyi mindent zabáltam indulás előtt...:PPPP

Közepesen zöldülő képpel kerültem meg a benzin kutat és megint elvesztettem az utat az ABC mellett. Valami nagyon trükkösen lehet kijelülve ott a keróút, úgyhogy nem is törtem magam,Janeway Kapitányt idézve "utat törtem" magamnak, majd egy kilométerrel odébb meg is leltem az elbitangolt, kétkerekűeknek szánt aszfaltcsíkot. Ekkor már mintha hajnalodott volna. És közeledtem a Fűzfői sziklához.

Szalmási-telepnél van a kedvenc kombinációm. Úgy indul, hogy 90 fokos kanyarral kell ráfordulni a domb tetejéről a tó felé vezető utcára. Az út felénél menet közben ismét kell egy gyorsat fordulni balra, ez az utcácska egyenesen a partra visz. Eltekintve attól, hogy amikor lérsz, van még S-kanyar is az útban, majd ha ebbe is belepréselted a 40 körül döngető hátasodat, akkor következik a jelzés nélküli vasúti átkelő. Majd egy szűk balra forduló kanyar, ahol más közvetlenül a víz mellett haladsz. Szeressük a helyismeretet, mert sötétben már rég úsztam volna, ha elsőre (nem) látom mindezt. Ezt után tök uncsi a Keneséig vezető szakasz: nyaralók mellett elhaladtamban láttam egy kutat, de lusta voltam megállni, úgyis lesz még a faluban. Nem volt.

Ismét át kellett menni az út túloldalára. Innentől némileg vadregényes rész jön, bevisz egy erdőcskébe, pókhálógyújtögetés az arcra, megkerülünk valami kerítéssel körbevett festői romot, itt már egész világos van, majd Balatonkenesén el kell menni a Postáig. A bicajút valahol elfordult alólam, de ez nem szegte kedvem. 

Rávetettem magam a sziklára vezető hátsó útra. Pát intettem a Balaton ködös tájékának. Fentebb láttam pár buszra várakozó emberi népet, meg szép nagy kutyusokat, de közkút az luxus. Itt már fotót is mertem csinálni. Balaton felé szemcsés a kép és vakuzott is egy csöppet, a várpalotai-vögy meg köszöni szépen, de bebújt egy adag pára mögé. Komolyan, ha nem tudnám, hogy ott van az a csomó beton, akkor meghatódnék az Alpokat idéző kékes fényben fürdőző csúcsok láttán.

Goodbye Balaton!

Álcázott Palota ("A hegy után?" "Nem, a hegy az.") 

Papkeszi előtt ismét belefutottam a 71-es újonnan épülő elkerülő szakaszába, amit még az év végéig át is fognak adni (ehhez képest a nyomvonal még a 2006-os térképemen sincs rajta... Frigoria rulez). Nos, Papkeszin is felporszívózták az utcai kutakat, pedig anno itt ittam. Sebaj, élvezhettem a Cholorkémia lakótelep félmilitáns világát. Állítom, a Sárrét nyugati csücske soha az életben nem látott tisztességes várostervezőt. Lenyomtak mindenhova mindenféle gyárakat, meg mellé emberkuckót ellátóstól (kocsma, iskola, kórház), de az esztétikai megvalósítás....:PPPPPP Pedig a táj gyönyörű volna.

 

Cloning Technology (Replica)

És tadamm!! Berhidánál végre sikerült jó irányba fordulni! És találtam végre vizet!! 70 kilométer után a felkelő Nap fényénél ittam végre. Kutyuska persze előbb jó alaposan megugatta mögöttem a kerítést, de okos jószág lévén a vízcsobogásból rájött, hogy én nem a vasanyag miatt mentem oda a kúthoz.

Felkelt a Nap - ideje aludni

Pétfürdőben megcsodáltam a Tóth A. köz-t, amelyet bizonyára Nítóról neveztek el, amint a hely jeles szülöttjéről.

Igen, a templomtorony mind közelebb jön hozzám. Valamiért ismerős volt a Béke utca, így ráfordulok. Elérem a benzinkutat, a templom rákezd a fél hetes kolompolásra, úgyhogy gyaloglábra váltok. Megírom a helyzetjelző sms-t a lányoknak, majd a csilingelés végeztével felhívom H!-t alvóhelyet kérve. A Pöttyöske kezdetben kissé dezorientált, de mire oda slattyogtam hozzájuk, már majd kiesett a száján a mosolytól. Keró lerak. Asszony, ágy. Alvás! És lőn kóma... 

 

Tapasztalat: alvás, víz, evés és pihenés nélkül megfelelő felszereléssel képes vagyok 80 kilométert megtenni folyamatos tekerés mellett. 

A bejegyzés trackback címe:

http://midnight-rider.blog.hu/api/trackback/id/tr56929352

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.