Száguldó Süni 1. nap: „…nem rakéta” (Szeged-Csongrád-Kunszentmárton) 86,3 km

| Címkék: szeged kerékpár csongrád kunszentmárton |

Hosszas készülődős szöszmötölés után sikerült pontosan, 7 óra után egy órával elindulni. A meteorológiai kilátások rendkívül kedvezőek voltak: szembeszél, eső a délutáni órákra, további napokban enyhe fagyok, hóesés. Szegeden ebből mi csak a szelet és a szép napsütést észleltük – ahogyan a túra további 6 napján is. Jómagam korábbi országúti tapasztalatairól e blog épp eleget regél, útitársam külföldi tapasztalatai szintén ismertek. Lényeg, hogy míg Ő külföldön tanulmányozta a remek infrastruktúrát, addig én a Vas Paripával, majd Cobrítával a hazai utakkal kerültem alaposabb kapcsolatba.

Szeged és Sándorfalva között hagyományosan nagy a forgalom, üres billencsek mennek kifelé, illetve a vásárhelyiek is épp Dócra tartottak vízibolhára és szúnyoglárvára lődözni az ünneplős gördülőállománnyal. Alig hagytuk el a töltést, az út jobb oldaláról kapásból három kutya akart ránk rohanni. A mókás kerós kergetésről egy szembe jövő autó satufékezése beszélte le őket (olykor jók valamire az autósok is). Az M43 építkezésénél kint lévő szokásos sebességkorlátozást, előzni tilos táblát szokás szerint senkinek nem akaródzott észrevenni. Dova szépen beállt sávközépre az Anyahajóval (legendás, négy olimpiát látott kölcsönverda, jó alaposan megrakva a tudomány minden csodájával), így az egyéb népelemek 10 cm-re történő előzési hajlandósága minimálisra apadt.

Sanyifalván szokásos megállás a kútnál és buszmegállónál. Illetve a hagyományos felismerése annak, hogy azért a térképen egyszerűbbnek nézett ki, hogy 180 km-t tekerjünk le aznap Abádszalókig. A falu (bocs, váárosss) után maradtam elől fogni a szelet, amit ez úttal az út széli erdők / susnya elég gyengén tudott csillapítani. Március vége felé ugyanis még nem voltak telepítve a levelek a növénykékre. Sőt, még az út széli fenyőerdő kellemes illatát sem lehetett érezni. A forgalom minimálisra apadt, a zene jó volt, és egész jól sikerült elkommunikálni Ópusztaszerig.

Ópusztaszeren ismét bepúdereztük az orrunkat, illetve a faluban végre sikerült kipróbálnom a rendkívül csábító pékség almás pitéjét (eddig mindig hétvégén jártam erre, így max a nyálcsorgatás jutott). A gyalogos forgalom szokás szerint a járdapótló kerékpárúton zajlott, így az utolsó 100 méterre egyszerűbb volt kimenni az útra. Itt jött a beégés, lévén az arra járó járőrszolgálat megkért, hogy használjam inkább a kerékpárutat. 10 méterre a kereszteződéstől. Megköszöntem, aztán maradtam az úton, lévén mi Baks és nem Kistelek irányába tartottunk.

Baks felé kiértünk a szép fátlan pusztára, ahol remek oldalszélben lehetett oldalazni, nézni az oszlopokon lévő gólyafészkeket, élvezni a vidék levegőjének változatos aromáját. Baksnál sikerült ezúttal nem bemenni a faluba, hanem balra kanyarodni, majd elhaladni a Csaj-tó töltései és macskái mellett.

Csányteleknél ismét táplálkozási periódus. Mint kiderült, nem tanácsos munkavédelmi szemüveget szénsavas ásványvízzel tisztítani, mert túl jól fog pezsegni a rajta lévő fólia. A 17 km/h körüli átlaggal eddigre megbarátkoztam. Egyébként is nyugis tekerést szerettem volna – száguldozni épp eleget száguldoztam korábban, a hangsúly most a laza, nyugodt kikapcsolódáson volt. Ahogyan Hofi mondta: „öregember nem rakéta”. Öregember mondjuk nem volt a csapatban – hegyen, hóban montizós idősebbel is csak Debrecenben találkoztunk.

Csongrád felé ismét jófajta szembeszél jutott, így felmerült a visszafordulás lehetősége is (átmenni Szentesre, majd Vásárhelyen át le a kompig), de aztán csak maradtunk az eredeti útiránynál, mondván, amíg jól esik tekerünk, utána meg vonatozunk. Felgyő és Csongrád között ellenben megnézhettük az országút mellett épülő kerékpárút alapjait (végre egyszer jó helyen építenek ilyesmit és nem városban…). Csongrádon az Euro-veló kitáblázása végig vezetett minket a város körül – az arra járó ifjúság legnagyobb örömére. Elértük az összepakolt pontonhíd helyén (számunkra) ingyenesen működő dereglyét, ahol 1-ig pihenhettünk ebédidő miatt. Addig is, megismerkedhettünk a komp tacskóival, akik a sajtot sokkal lelkesebben porszívózzák fel, mint az uborkát. A dereglye itt nagyobb volt, mint a tápéi „rohamcsónak”, ebbe négyen is befértünk és egy hajó mellé volt kötve. 2-3 ipszilonból sikerült kijönni és elindulni a túlpart felé, majd ismét néptelen vidéken haladtunk Csépa felé.

Errefelé már volt pár domb és kerekes kút is (amiről már a Bakonyban is megtudtuk, hogy azért jó, mert oda lehet tolni, ahol víz van). A Tiszazug népesebbik részén már volt jó pár nyaraló is egy holtág mellett. Az út rosszabb volt, mint Csongrád és Szeged között, de a mi barátságos guruló sebességünknél ez nem volt zavaró.

Csépa nem indult túl biztatóan. Sőt, durvábban nézett ki, mint Öcsöd. De a falu belső fele egész jó állapotban volt. 5km-en át végre hátszelünk volt, így végre kiegyenesedhettem a nyeregben, hogy csípőből kerülgethessem a lyukakat az úton. A szelevényi leágazásnál ismét megállás némi tápolás és orrpúderezés erejéig. Itt már kitaláltuk, hogy Kunszentmártonnál vonatra szállunk, hogy legalább Tiszatenyőig eljussunk, mivel ebben a szélben képtelenség megtenni egy nap alatt a 180 kilót. A 44-es főút előtt csoda történt. Már épp kezdtem megbarátkozni a gondolattal, hogy kint kell majd menni az úton, amikor közelebb érve kiderült, hogy gondos kezek keróutat építettek mellé :D . Öröm és boldogság, szépen bezümmögtünk a városba egy hátsó úton keresztül. Itt láthattuk, hogy van a töltésen is keróút Szelevényig. Szép, egy sávos hídon mentünk át a Körös fölött, majd megcéloztuk a vasútállomást. Itt kiderült, hogy még másfél óránk van a vonatig. Így inkább egyből Egerig kértük a jegyet átszállással Szolnokon és Hatvanban. Ezzel is kevesebbet kelljen tekerni a másnapi finomságig, a Bükkig. Kajavásárlás, majd vonatozás, illetve megrakott kerók aluljáróba levitele, felhozása és vonatokba gyömöszölése vette kezdetét. Először egy kulturált Usgyira pakoltunk fel Szolnokig, majd egy ugyancsak jó állapotú Bombardier következett (itt mondjuk a WC ajtónyitó automatikája nem működött, így az ajtó hol kinyílt, hol becsukódott úgy 10 percig. Hatvantól jött az igazi gyönyör, 3 perces átszállással vetődtünk egy klasszikus V43 mögötti első kocsiba rekordidő alatt.

Egerben némi pumpálást követően megmásztuk az ostorosi út emelkedőjét, amin anno életemben először mentem fel keróval, hogy eljussunk Ostorosra. Mivel a hazai vendéglátó ipar kempingező ágazata képtelen felfogni azt, hogy május 1 előtt is van élet, így egy hajdan volt gyümölcsös lett a sátorhely – bámulatos, hányféle növény sarjadzik ki egy nemes körtefa alól. Az ég csillagos volt, de sátornyitás után kapásból be is borult, majd jókora szél mellett nekiállt szakadni az eső, amit mi már belülről élvezhettünk. Reggelre meggyőződhettem arról, hogy miért volt két évszak ráírva a hálózsákomra, mivel 6 óra tájt már a melegítő jógalégzés is kezdett kevésnek bizonyulni.


Nagyobb térképre váltás

A bejegyzés trackback címe:

http://midnight-rider.blog.hu/api/trackback/id/tr21019852

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.