Szeged-Tápé-Algyő-Batida-Maroslele-Földák-Pitvaros-Mezőhegyes

| Címkék: túra Nagyfa Mezőhegyes Tápé Batida Maroslele Óföldeák Földeák Igás Holt láp Makó Rákos Pitvaros |

Az újévet követően merült fel a Kerékpárosklub levlistán Pitvaros kerékpáros projektje. Be kell vallanom, a faluról semmire nem emlékszem, pedig erre vezetett a Cobríta első útja - amikor Lacival 2007 nyara végén letekertük a Szeged-Makó-Gyula-Doboz-Vésztő-Komádi túrát. A történettel azóta is adós vagyok, a Makó-Rákos-Mezőhegyes útvonalból meg annyira emlékszem, hogy szép fák vannak mellette, és hogy lapos. A dinnyeföldek csak később jönnek. Március harmadikán aztán szépen nyeregbe pattantam és a nyugati szél által terelgetve kigurultam Tápéra emlékfrissítés végett. Stílusosan ismét Cobríta volt alattam, mert Lidérc előtte kapott felütéses defektet a Dugó téri villamossínnél, mire kiderült, hogy az elmúlt két és fél ezer kilométert végig olyan pótgumival tettem meg, aminek a szelepe nem ér túl a duplafalú felni tetején.
Tápén aztán kiderült, hogy indulás előtt kevesebb időt kellett volna fordítani a tegnapi tepsis túrós tészta elfogyasztására, mert a komp 7 perce ment el, következő indulás délben. Irány Algyő és az ipari utak. A szél innentől oldalba kapott, de különösebb szenvedés nélkül jutottam el az M43 felüljáróig. Innentől heverészés a kormányon, amin csak akkor változtattam, amikor egy kolléga volt szíves megelőzni. A kutya-ösztönök feléledtek, tapadtam is rá, mint légy a papírra, egészen a 47-es körforgalmáig üdülhettem a szélcsendben, mire elfordult az Algyő felé vezető szervízútra. Én meg tovább, rá a jó kis 47-re. Szél is jó irányból fújt végre, úthibából sem lett kevesebb (anno Makkosházáról elköltözés után pár hónappal szomorúan vettem tudomásul, hogy eltűnt az egyik kedvenc kátyum a Diófánál). Ellenben Cobríta kiemelkedő menettulajdonságokkal bír Lidérchez képest: nem ráz. Jó, vannak ilyen huppogások, hogy nézd már, épp most rongyoltunk keresztül a Grand Canyonon, de egyébként minden kényelmes és puha - azzal az első teleszkóppal, amit Borisz már kellően sok éve ganézott ki a reménytelenség rozsdás és rohadó pöcegödréből, miután egy éjszakai ködös túrán volt szerencsém kissé aszimmetrikusan felütni és úgymaradt. 


Átlagosan keletnek tartok

A terv: a komp kiesése miatt a Tiszát Algyő fölött lépem át a 47-esen (szokásos), majd egyből fordulás Nagyfa felé. A töltésen vezetett út kissé megroggyant a legutóbbi nagy árvíz után, de azóta feltámasztották. Amikor az út elhagyja a töltést, akkor jobb vigyázni, mert egyfelől borzasztó lesz az aszfalt, másfelől hol kint vannak a kutyák, hol nem. Éjjel pedig alacsonyan szállnak az őzek. Az út kissé kanyargós, de szépen zöldül a vetés, a tócsákban ott tükröződik az ég kékje, a távolban pedig felsejlik a nagyfai holtágat védő töltés sziluettje, mögötte a BV intézménnyel. A csatornánál lehet választani: egyenesen továbbmenve elérjük az autópálya felüljárót, mögötte egy melegvizes kúttal, majd a kompos utat. Ezt korábban igencsak szétgyalázták az autópálya építők, de most eléggé úgy tűnt, hogy újra lett aszfaltozva. Balra fordul és irány Batida! Erre nem túl sokszor jártam: egyszer, amikor még koleszosként Vas Paripával 2006-ban félig begörcsölt jobb lábbal felderítettem az Orosháza-Kardoskút-Vásárhely-Batida-Nagyfa-Algyő-Tápé-Újszeged útvonalat, majd legközelebb még egyszer, amikor jóval később Pepével tekertünk egy Újszeged-Kiszombor-Makó-Maroslele-Batida-Nagyfa-Algyő-Tápé útvonalat (akkor a változatosság kedvéért Pepének görcsölt be valamelyik térde).

Batida felé remek az aszfalt, hátszél is volt rendesen, adtam is rá a kakaót. Km órát nem raktam fel, mert egyfelől zavaró lett volna a lassabb montis tempó a sok Lidérc után, másfelől meg nem találtam. Az út két oldalán  zöldellő vetés lassan átadja helyét a szikes gyepnek. A gyakorlott olvasó már tisztában van vele, hogy különös késztetést érzek az ilyenek lefotózására, így aznap megvolt az első megállóm :) . Fennkölt zenei aláfestéssel:
A Maroslele-Vásárhely utat elérve jobbra fordultam, így továbbra is élvezhettem a zöld(esbarnás) gyep látványát. A műholdas térképen szépen látszik, milyen szép kis holtágak kanyarogtak errefelé, amíg többé-kevésbé fel nem töltődtek. Bal kéz felől ott magaslik néhány igazi kunhalom is (szemben a paneldzsungel pórias szánkódombjával) - ezeknek az érdemi funkciójával kapcsolatban már nem ártana valami okosodás. Számomra triviálisnak tűnik, hogy ilyen tök lapos és árvíz által csiklandozott vidéken kifejezetten praktikus lehet egy ilyen kupac létesítése és üzemeltetése (erőd, fogadó, vizibickli kölcsönző, egyéb szolgáltatások), de egy egész értelmes anyagot találtam itt. Leléhez közeledvén a nagy és íves kanyar után a szél mind inkább fékezni kezdett, így bőven volt alkalmam gyönyörködni a tájban. És itt szeretnék rávilágítani egy klasszikus tévedésemre: a talaj errefelé abszolúte nem olyan "szikes fajta", mint a kardoskúti Fehér-tónál. Meggyőző bizonyítékot szolgáltat az alábbi homokbánya:

Maroslelén továbbra sem találok kutat. Pontosabban kutak vannak, de nyelük az nincs. Már-már azon gondolkoztam, hogy megállok egy kocsmánál, de aztán rá kellett jönnöm, hogy kicsit odébb Óföldeáknál úgyis van egy kút. Kicsivel később Mezőhegyesnél meg arra is rá kellett ébrednek, hogy a készpénzem a másik nadrágomban maradt, kártyával meg nem hinném, hogy lehet efféle helyen fizetni. Maroslele után ismét keletnek fordultam, a szél is kezdte a megfelelő oldalamat fújni, az autópálya miatt az aszfalt is príma. Továbbá az úton szambázó két tacskóban is felülkerekedett az életösztön.

Dél felé tekintve látszódott a makói víztorony, azonban ezen a túrán nem akartam idióta kerékpárutakon zötykölődni, szóval ennél közelebb nem merészkedtem a településhez. A felüljáró túloldalán már visszazuhanunk a középkorba, masszív hátszéllel 3-8-ba kapcsolva roppant egzotikus a kátyukat kerülgetni. Az út mellett takarmányozó tehenek kárpótolnak ezért a hiányosságért. A tehínfarm és Óföldeák között található a vidék számomra legérthetetlenebb útkanyarulata: ugyan mégis mit kerülünk ki ennyire? Se szabad szemmel, se műholddal nem látni semmit, ami okot adna erre. Óföldeák bejáratánál ott is a kút, ittam is, de ilyen hidegben a víznek elég folyékony fém íze van. Lefety-lefety. A Makó-Vásárhely országútnál van a vidék másik jellegzetessége, ami az X alakban elágazó mellékútból ered. A falu bejáratánál ismét ittam, majd kereszteztem a személyforgalom hiányában békésen porladó Makó-Vásárhely vasútvonalat (a VPE adatbázisa szerint mozdonyos vonattal még 40km/h-val járható, az M43 építésekor még használták is teherszállítása). Itt telt le a 2. óra a komp óta. Múlt tavasszal is tekertem erre, akkor Lidérccel, de lusta voltam posztolni róla. Akkor már virágzott a repce és masszív déli szélben oldalaztam Tótkomlósig, hogy utána Orosházáig fújassam magam. Hát abból nem lett sok minden, mert épp akkor újították fel az utat és beállt az alkonyati szélcsend. Close enough :D . Földvár elhagyásával léphetünk be a "Holt Láp" vidékére, ahol az igási csárda és Makó-Rákos képviseli a civilizációt a Földeák-Békéssámson-Tótkomlós-Makó-Csanádalberti határolta vidéken.

Pusztuló tanyák jelzik, hogy e vidéket sokadik nekifutásra sem hódította meg tartósan az ember, ellenben az aszfalt minősége nem rosszabb egy tetszés szerinti szegedi mellékutcáénál.

Valljuk be, nem szeretnénk ezen a környéken defektet kapni. Vagy kinézni a konyhaablakon.

A képen látható templom, bolt és iskola közelebbről megnézve már csak rom, pedig van még néhány jó állapotban lévő, működő tanya a környéken.

Továbbá ne feledkezzünk meg a tetszetős kis láposról. Meseszép. Földeákig még nyüzsögtek a mezőgazdászok a földeken, no errefelé semmi se moccant. Emberi mozgolódást csak a Tótkomlós-Makó országútra visszatérve tapasztaltam. Az út Csongrád megyéhez tartozó része jól karban van tartva, a békési szakasza ellenben botrányos. Az oldalszélben billegve jutottam le Makó-Rákosra. Itt van egy jól ismert kék kút, ahol darázsékkal együtt enyhítettem szomjamat. És akkor irány az egzotikus vidék, Pitvarossal és Mezőhegyessel. Mezőhegyesen már kétszer jártam, mert az ominózus Komádis túra mellett egyszer már levitorláztam Orosházáról idáig, hogy vonattal menjek be Szegedre. 

És tényleg vannak fák az út mellett! Ez meg asszem a szegedma-s cikkben is emlegetett Feketehalom:

Bevallom, először majdnem Csanádalbertit kezdtem messziről fotózni, mint Pitvarost, mert nem hoztam térképet (igen, fejből flikk-flakkoztam idáig :D ). Node, itt van Pitvaros hamisítatlan látképe:

A négyzet alakú falu 1400 fős, és két országút kereszteződésében fekszik.

Szóval van ilyen körforgalma:

És a szóban forgó kerékpáros fejlesztés hála a jó égnek nem valami idióta belterületi kerékpárút volt, mint a szőregi tehénvizelde, hanem egy fedett tároló:

Munkám végeztével tovább élveztem a hátszelet Mezőhegyesig. Érdemes tudni, hogy a vasútállomás csak az ellenkezó irányból van kitáblázva, szóval a benzinkút előtt jobbra. Cuki kis utca, fasorral, úton kerékpározó emberekkel. Buszpályaudvar a vasútállomás előtt, vasútállomáson kártyával csak a közeljövőben lehet fizetni, így megejtettem egy gyors városnézést (a vasútállomástól jobbra van egy sétány kandelláberekkel, parkkal, emberekkel, majd a szépen renovált kastély-féle épület után van szembe egy OTP ATM, visszafelé pedig van a vasútállomáshoz vezető út szélén egy vegyesbolt - csoki és színes cukros lé betárolva - ide még vissza kéne jnni sóhaj), majd épelméjű vasúti menetrend hiányában gyorsabb volt felvonatozni Orosházára és onnan le Szegedre, mint használni a létező és szépen amortizálódó Mezőhegyes-Makó-Újszeged vasútvonalat. 15:07-kor értem az állomáshoz és Újszegedre 17:35-kor menne vonat. A hosszabb úton akkor érek oda!

A Mezőtúr-Mezőhegyes vonal eme szakasza is megér egy misét: a VPE 60km/h sebességgel "árulja", miközben az általam most meglátogatott Mezőhegyes-Orosháza szakasz majd felén kint van a jobb esetben 40-es lassújel a wikipédián is ismertetett iszapos bányakavics alapon üszkösödő talpfákon rothadozó felépítmény miatt. A pálya másik fele mondjuk valóban szép betonaljas-zúzottköves csoda, amin remekül elcsattog a két órás ütemben közlekedő BZ, de ne feledkezzünk meg a vidék legjelentősebb kerékpáros fejlesztéséről - a felújított Orosháza-Mezőhegyes országútról sem, ha már a vasútvonal mellett halad :) .

Jó kis tavaszi betanulós útvonal ez, elviselhető aszfalttal, gügye forgalomtechnikai megoldások nélkül, ajánlom mindenkinek, aki valami négy óra alatt teljesíthető andalgásra vágyik. Muzsikának pedig jöjjön egy Russkaja klasszikus:  
 

        

A bejegyzés trackback címe:

http://midnight-rider.blog.hu/api/trackback/id/tr675165879

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.