RangeRecorder éjjeli tekerés: Szeged-Makó-Tótkomlós-Kardoskút-Vásárhely-Szeged

| Címkék: éjszaka Szeged Hódmezővásárhely 47-es Makó Kardoskút Tótkomlós 43-as Makó-Rákos Préri-pálya |

A szegedi Utolsó Péntek tekerések minden hónap utolsó péntekén (hogy-hogy nem) 18:00-kor indulnak a Széchenyi térről. Körzünk egy jót a városban, majd eszünk valami finom tápláló egészségeset a Bociban. Azonban van, hogy ez nem elég. Boti, MÉvi, Gergő, Robi (ő már a 3. ilyen nevű ember a blogon :D ) és még sokan mások azonban heveny kilométer hiánnyal küzdöttek a hosszú télben, így az áprilisi CM óta Boti órája szerint jó 1600km-t tettek meg az elmúlt EGY hónapban. Amikor a bocis túróscsusza fölött elhangzott az ötlet, hogy a másnapi Homokhát túra előtt tekerni kellene egyet éjszaka nem ért váratlanul, az már igen, hogy ennek végre én is a részese lehettem :) . A blog címe eleve utal az éjszakai tekerés (és a Saxon által képviselt muzsika) iránti szenvedélyemre (és Rocktörténetből is ott van a jeles az indexemben). A hőskorban ott voltak a hajósi és balmazújvárosi sátrazások, majd az igazi éjjeli országúti tekerés Pécsről Beremendre, Zánkáról Várpalotára. Később pedig Lacival sokat jártunk Szeged körül az éjszakában, a nyári forróság és a kapcsolódó viharok elől menekülve. És persze ott van még az Ember a gáton speciális műfaja. Az estétől hajnalig túrázás azonban eddig elkerült, így boldogan váltam e kicsiny munkaközösség tagjává.
felhős.jpg21:00 Botit felhívtuk a Bociból, hogy egy óra múlva felszedjük Zomboron. Tapasztalt résztvevőként ő ezt éjfélre várta érkezésünket. 
21:30 Lidérc nullkilométeres külső-belső öngyógyulós gumijaiból, amit a múlt héten raktam fel (okok itten) az első sikeresen leeresztett (igen, a 3000 pénzért vett könnyített akármi, aminek már a megvásárlásakor is rossz érzés töltött el), mint kiderült, a szerelés során valahogy odacsíptem a külsőhöz, amit a teszelés során még elviselt, utána meg nem. Ráadásként még Gergő is elpocsékolt rá egy drága kanadai foltot. A hozzám hasonlóan montin nevelkedett (belsőt betesz -> szelep oldalán elkezdve külsőt visszarak -> illeszkedést ellenőriz -> negyed töltésnél körbecsapkod -> készre fúj) olvasóim kedvéért: országútin a 2. lépést követően érdemes a külsőt mutató és hüvelyk ujjunk közé csippentve körben végignyomkodni, hogy az általam okozott pusztítást elkerüljük. Tíz után sikerült is elindulni az elkerülő irányába, hogy kijussunk Dorozsmára (bár nem ez a legrövidebb út, errefelé találkozunk a legkevesebb idióta kerékpárúttal).
23:10 MÉvi és a tömegkatasztrófa elhárítására alkalmas orvosi készlet ("Please state the nature of the medical emergency") felszáll a Lidércre Dorozsmán, továbbá Gergő is beállítja a kerója hátsó agyát (olyan 10 óra múlva Mórahalmon kiderült, hogy eggyel kevesebb golyó maradt benne, így e tevékenység eredményessége kétes - de én ekkor már vígan szunyáltam ~O€:>X zzzzzZZZ). Ezt követően a dorozsmai vasúti átjáróban megtekinthettük az IHO-n már megénekelt 2800 tonnás kővonatot, amelyet a Train Hungary Aseája vont és Sulzere tolt Nyékládházáról Szeged-Rendezőre, hogy később az egész cucc dízeles vontatással átmenjen Vásárhelyen át a Földeák-Makó közötti depóba az M43 építéséhez.
24:00 megállunk MÉvivel a szőregi MOL kútnál, hogy vegyek elemeket a kissé merülgető lámpáimba. Havi zárás miatt nem szolgáltak ki, negyed órát pedig nem várunk. Irány tovább előre. A dombnál találkoztunk a melegszendvicsekkel ellátott Gergővel ismét, és bevetettük magunkat az éjszakába. A 43-as melletti keróút roppant cudar hely - a szembejövő autók fénye elvakít, mivel a keróút az úttest szintje alatt halad és utána pár másodpercig semmit sem látni. Szerencsére pár éve eltávolították az aszfalton csámcsogó vegetációt (vagy csak már kellően sötét volt), így Cobríta szívem futása szép egyenletes volt. Gergő első lámpájának masszív fényénél követtük az út kanyarulatait, majd beértünk Deszkre. Legutóbb Zoltánnal jártunk erre, amikor a Laposon megtaláltuk egy deszki gyerök széthagyott papírjait és hazavittük neki. Jellemző, hogy ezt a szakaszt a pszichés adaptáció miatt hosszabbnak érzi az ember, mint a következő, valójában jóval hosszabb klárafalvi szakaszt. Gergő itt hozzálátott cicegni, hogy közeledtünkre figyelmeztesse az erdő-mező állatkáit, nehogy megijedjenek, mint az a vaddisznó, amivel a Balatonnál futott össze. Ezen belelkesülve hozzáláttam magvas zenei repertoárom előadásának és rázendítettem az Artista című nótára, ami a lelkes közönség számára mind rokonszenvesebbé tette a rotyogó vadmalacpörkölt kevergetésének gondolatát.

Klárafalva határában a kerékpárút elfogy (már hány éve is?!), Scotty meg épp nem ért rá, forgalom az M43-as autópályának köszönhetően (az erre fordított 57 milliárd forintba igazán belefért volna a kerótilos táblák leszedése a 43-ason...). Az időjárás végig kegyes volt hozzánk, csak az aszfalt volt esőtől áztatott, mi nem. Kivéve, ha véletlenül belehajtottam egy tócsába és megfürdettem Gergőt. MÉvi frissen tartásáról Lidérc önállóan gondoskodott, miután a hátsó sárhányót eleve otthonhagytuk. Ferencszállásnál végre felvettem 3-8-ban egy kellően ütemes tempót (telefon aksija lemerült, így zene nem volt :( ), áthúzásunk osztatlan tetszést aratott az egyik ház erékélyén bulizó jányok körében. Boti még 5 kilométerre volt, az ütem oké, így előre szaladtam. A világítás problémáját villogó üzemmódra átkapcsolással orvosoltam. Cobrítám vidáman zümmögve fúrta az orrát az úttestről felcsapó párába.

Boti már messziről integetett, így együtt vártuk a kollégákat. Itt volt némi pakolódás és csomag optimalizáció, majd sikerült ismét elindulni. Botinak köszönhetően mind a Fény gyermeieivé váltunk, azonban még így is át kellett szenvednünk magunkat a rémes zombor-híd biciGGliúton. A híd elején a Liréc makacskodó első váltóját is helyre kellett hozni egy félreváltás után. Majd bezúztunk Makóra és végre valahára vehettem 8 db elemet az éjjel-nappaliban. 4db tartós AAA elem betárazva a 3 wattos kis fényszóróba (a Nagy fényszóró a Lidérc vázára lett szigszallagozva - a három hónapos elemek még így is ontották a fotont). Let there be light - Let there be Rock!

(hihetelen, hogy ezek a srácok valamikor ennyire fiatalok voltak :D :D )
Makóról a két templom között jöttünk ki Rákos és Tótkomlós irányába. Az úttest kellemes, az oldalszél még nem zavart túl sok vizet. A makói elkerülőnél nagyon vigyázzunk, mert itt özönlik le a sokminden az autópályáról. Errefelé már millió éve jártam. Az első szakaszon a hídig bal kéz felől van egy erdősáv, ami egész jól fogja a szelet. Az négy fős túrák nagy előnye, hogy az ember felváltva tekerhet és beszélgethet az emberekkel. Alakzatban nem sikerült haladni, így a dolog szemernyit sem volt gazdaságos, de az aszfalt minősége jó volt (Békés megyéig), szél alig. Boti egyszer megállt egy két betűs kitérőhöz, onnantól a hátunkon érezhettük a szélsebesen közelítő Enterprise fényét.

2:30 Megálltunk Rákoson inni a kútnál. Még nem is meséltem a Mély Éjről a Holt Láp vidékén. Körbe ott csillognak a horizonton a ~10 kilmotérerre lévő települések fényei, bal oldalt Földeák, szembe Békéssámson, jobbra Csanádalberti, Ambrózfalva és Nagyér lámpái hunyorognak, alattunk ki tudja hány település romja. Fent az égen a gyengén pislákoló félhold küzd a felhőkkel, tíz óránál villamlik a horizont (időkép szerint messze, Szentes körül). Az éjszakai Puszta első szabálya: sose higgy a szemednek. Mondjuk nappal se, de éjjel hatványozottan nem tudja felbecsülni a távolságokat az ember. A Tejutat sajnos most sem lehetett látni eredeti pompájában, a Hattyút is csak párszor véltem felfedezni, a Sarkcsillagot azonban most is megleltem. A Cassiopeia pont az útirány felett ragyogott. A túra elején még a szegedi elkerülőn láttuk a Nyilas íjjat fogó kezét. A 3 wattos lámpám szépen tette a dolgát, rendesen beláttuk MÉvivel mindkét forgalmi sávot és azt, ami előttünk volt. A megyehatár után ráfordultunk Komlósra. Innentől állandóan keresnünk kellett az aszfaltot a kerekek alá, Botiék pedig messze elszakadtak előre.

A lábamban kezdtem érezni, hogy másnap ebből nem igazán lesz Homokhát - a 26" és a félterep gumi nagyban behatárolja az ember lehetőségeit. Ha megnézzük, a Vas Paripás korszakban az első túrán sikerült Lacival egy teljes nap alatt 160km-t haladnunk teljes menetfelszereléssel. Később Cobríta első, Komádiba vezető útján, majd a második Komádi túrán ezt 180km-re sikerült bővíteni. Végül volt a Szeged-Paks-Sárbogárd túra, ahol bebizonyosodott, hogy komolyabb hatótávolság eléréséhez az addig alkalmazotthoz képest eltérő megközelítésre (kisebb nyomaték, gördülési ellenállás és tömeg) lesz szükség - ez vezetett le Lidréc beszerzéséhez.
Beértünk hát Tótkomlósra, Gergőnek szétfagyott a térde, annak minden kellemetlen egészségügyi következményével (pl. nem hajlik és ilyesmi), szóval Kedves Gyerekek, a térdből lehet, hogy kettő van, de attól még 10 fokos időben tessék felvenni legalább egy nyamvadt vékony szövetnadrágot, mert csúnya vége lészen. A Munkaközösség bevackolta magát egy otthonos buszmegállóba, én kint vacogtam előtte.

4:00 Sikerült végre lóra terelni mindenkit, ámde megálltunk egy pékség előtt, ahol már javában folyt a sütögetés. MÉvi próbált építeni a kistelepüléseken élő kapcsolati hálóra, azonban a Pékember a munkamegosztás elvét követte - nincs eladó, nincs értékesítés. A déli standardizált ebédem, UBea előző napi marhapörköltje, az esti Bocis csusza, két marék hörcsögkaja és Gergő reggelijével a hasamban annyira nem voltam éhes, bár a nyájas olvasók tudják, hogy nem szoktak efféle fenntartásaim lenni, ha evésről van szó. Főleg, ha Cobrítát és nem Lidércet kell megülni. Az ég már világos, az énekes maradak csicseregnek. Míg én már az első nem különösebben fagyos éjszakán kinyitom az ablakot, hogy végre hallhassam a hangjukat hajnalban, MÉvire kevésbé jó benyomást gyakorltak. Szóljon hát Neki ez a dal, ha már ott helyben nem jutott eszembe elénekelni:

Boti továbbra is elemében volt, engem a hajnaló kelei égbolt bűvölt el, így egy vonatozás alkalmával sikerült 30km/h magasságába gyorsulnom mögötte, mire feltűnt, hogy mi ez a tempó. A Tótkomlós-Orosháza országút mesés aszfaltján suhantunk Kardoskútig, ahol végre ráfordulhattunk a Préripályára. Eredetileg azért indult az egész buli, hogy ezen éjjel menjünk végig. Szerencsére nem így történt. Ahogy a Nap a hátunk mögött a horizont fölé emelkdett, úgy váltak mind intenzívebbekké a színek ebben a gyönyörű vizes pusztában. Volt itt mindenféle zöld, sárga, piros, a víz mélykéken csillogott. Sajnos nem tudtam fotózni, de úgysem hinnétek el, ehhez ki kell menni és meg kell nézni. 

MÉvivel megálltunk a kilátónál, hogy körbenézzünk ezen a csodán. És még fel se keltek a nagyobb madarak. Érdekes volt most úgy látni az egészet, hogy nincs minden jégbe fagyva. Emlékeztetőül, pár éve télen még így nézett ki:

A Midway Pointnál (tanya a 13-as kilométerkőnél a székkutasi leágazáshoz közel) már megláttuk a fiúkat a távolban. Gergőnek egyre több problémája volt a térdével. Próbáltam neki segíteni azzal, hogy gurítom, de nekem meg a lábam nem tudta összehozni az extra nyomóerőt. Mögöttünk a szikrázó napsütés, előttünk viszont egy mind sötétkékebbé váló felhő, oldalán tenyérnyi szivárvánnyal. Időkép szerint mindet tökéletesen rendjén való, azonban egybevágó vizuális észlelésünk alapján esőre számíthattunk. Vásárhelyre beérve ittam a szokásos kutamnál, majd Botival elmentünk kajáért a Tecsóba. El is kezdett esni az eső, és amúgy is meg kellett várni MÉviéket, akik kirobbanthatatlanul kávé-teáztak a Piros Kocsmában. Nekem már nagyon sok kezdett lenni a kialvatlanság, egyre nehezebbé vált eldönteni, hogy a lábam a fáradtabb, vagy a fejem. 8 után végre valahára el is tudtunk indulni a 6:30-as beérkezést követően, az eső átmenetileg napsütéssé változott. Botit CsImiék a 47-es melletti kakaóscsigánál érték el telefonon, bezony, indulni kellett volna már a Homokhátra, de szegények totál egyedül vártak az indulásra. Itt valahol kapcsolatam át robotpilótára. Fáradt ember könnyen hibázik, a szél is szemből érkezett, a lábam is füstölt, szóval végre is ismerős szituáció :) . Viszont, nem volt gond az üzemi hőmérséklettel.

Ráfeküdtem a kormányra, bevágtam 3-7-be a sebváltót, és tekertem, ahogy bírtam. Cobríta redundáns természetéből adódóan egyedül csak közvetlenül a híd előtt kellett visszább vennem a sebességből és feladni a ritmust az emelkedő miatt. Itt szóltam Botinak, hogy innentől előre megyek és majd utól érnek. A többiek valahol elmaradtak mögöttem. A híd előtt még elirányítottam egy autóst a Nagyfai BV intézet irányába is. A kései váráhelyi indulás miatt a 47 eléggé tele volt, de szerencsére a Szegedről kifelé jövő ágon. Itt már nem szerencsés kormányra feküdni, főleg ebben az állapotban. A 3-7 továbbra is bent volt, azonban nem hinném, hogy 20km/h fölötti tempót produkáltam. Lényeg, hogy haladjunk és ne csináljunk hülyeséget. Szépen be is hoztam a gépet, egyedül a Rózsa utcánál akart kilapítani egy Daewoo Matizos női személy, miután egy mellékutcából rámhajtott.  A kanyarodási szabályokkal nem igazán lehetett tisztában, mert ugyanezt eljátszotta a Csongárdi sugárútnál is balra fordulás közben (picikét jöttek szembe), majd ráfordult a Nagykörútra kamionokkal ismerkedni. Az eső finom szemerkélésbe kezdett, én pedig már totál hulla voltam, mire végre megérkeztem az Odúba és bezuhantam a Hajnalka által szépen megvetett ágyikóba. 9:45
Tapasztalatok: a kerós felső-garbós felső-kerós esőkabát, kerósgatya-vékony szövetnadrág kombináció optimális a 10 fokos hőmérsékleten történő haladáshoz, ellenben nem szabad benne órákig ácsorogni. Legközelebb Lidércet kell vinni, bár a most alkalmazott optimalizáció a csapat szempontjából ideálisnak bizonyut. 160km, összességében 16 óra nyargalással és ücsörgésével, kellemes társaságban eltöltve.    


Nagyobb térképre váltás

A végére pedig következzék a túrához tökéletesen passzoló nóta a Saxontól: 

A bejegyzés trackback címe:

http://midnight-rider.blog.hu/api/trackback/id/tr65339215

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.