4:16 menetidő és 94 km
Az őszi idény kötelező eleme a pilisi hegyi kiképzés (hóval, meleggel, videóval), amit idén az egzotikus települések (korábban: Pitvaros, Kamut, Albertirsa) felkeresésével egészítettem ki. Oké, eredetileg az IHO-n olvastam arról, hogy átadtak valami bringás rettenetet Tatabánya és Tata között és gondoltam, meg kéne nézni, mielőtt a fagy és a növények felfalják. A tervezés közben figyeltem fel Epöl településre, ami a keróút-csekkolást gyorsan zárójelbe tette.
View Larger Map
A 4:47-es vonattal sikerült 8:15-kor megérkezni a Nyugatiba, így onnantól volt bő hét órám elérni a 15:50-ös vonatot hazafelé. Kerónak természetesen a Lidércet, muzsikának az AC/DC összest, időjárásnak pedig a felhőtlen napsütésest választottam. Valahol beteg dolognak tartom, hogy október 26-án elég a sárga pulóver, a hosszú ujjú és a póló fölső. A hidegkúti emelkedő után meg csak az utóbbi kettő. 
A reggeli budai forgalmon átvágva a Moszkva térnél savanyú képpel ráfordultam a Szilágyi Erzsébet fasor mellett kúszó viacoloros szörnyedvényre, hogy pattogva kerülgessem a random villamossíneket és rendőröket. A Budakeszi út leágazásánál a dolog csak annyit javul, hogy át kell menni az út jobb oldalára, és onnantól egy össze-vissza szakadt aszfalton kell nem összetörni magam. Az út egész finoman emelkedik, amíg egyszer csak be nem fejeződik a bringagyász és ki nem lehet végre menni a szép széles és hibátlan úttestre. Az emelkedés innentől mind határozottabb, az első váltóm pedig csak a nagytányért akarja ismerni, szóval 16km/h-val csoszogtam felfelé valami közepesen durva nyomaték mellett. Jé, jobbra ott a Lipótmező :) . A Nagykovácsi út leágazása után jön egy kiadós lejtő (balra a Gyermekvasút), azonban egy kanyarral később ismét mászni kell, de úgy rendesen (jobbra a Hármas-Határ Hegyi Reptér). A TescoExpress / Klebersberg kúria tábla melletti lámpás kereszteződés után az út ismét lejt. Belterületről lévén szó, nem igazán érdemes 40km/h fölé engedni a tempót, mert adott esetben meg is kell állni. A lejtő alján végre elhagytam Budapestet (bár én ekkor már rég azt hittem, hogy Solymáron vagyok, mert egyik olyan, mint a másik), a Solymár táblánál egy masszív emelkedő fogadott. Most sikerült lendületből megmászni (legutóbb itt már az első váltón be kellett hozni a kisebbik tányért), pedig a közepénél még Hajni is rámcsörgött. Solymár közepén is van egy lejtő, ami később egy kiadós emelkedőnek adja át a helyét. Az a pici lejtő a közepén ne tévesszen meg minket: itten folyamatos mászás lészen, a tó 180 méteres magasságáról a Kopár-hágó (a 2-es vasútvonal alagútja itt van) 290 méteres magasságáig. A forgalom a 10-es úton elég durva, a vasútépítés kellő mennyiségű billencset is odavonz. Az úttest hol kellően széles, hol kevésbé. Meg is álltam a vasúti pályát fotózni. 
Ekkor megáll mellettem egy középkorú vállalkozófeleség (szoli, túlsúly, uszkár, köszönni azt nem tud) áll meg mellettem a batárjával és közli, hogy Bécsbe akar menni. Térkép nélkül nehezen tudtam neki elmagyarázni, hogy abba a városba van egy autópálya (úgy hívják, em egy), egy főút (egyes), de, ha ő a Bécsi útnak nevezett 10-est akarja minden áron használni, akkor menjen szépen egyenesen tovább és előbb utóbb felér az egyesre. A programozás sikerességét jelzi, hogy az edukálás után még egyszer közölte, hogy ő Bécsbe akar menni. Petrencés rúd hiányában (a Lidérc meg épp az oldalán heverészett) a karommal jeleztem számára az irányt. Így már működött, remélem a Dunához érve elforgatta a kormányt balra, hogy ne legyen csobbanás. Ezt követően sikerült pont egy autómentes lyukba beállni és átpörgetnem magam Piliscsabára. Tekintve, hogy a templom utáni leágazásig lejtett az út, sikerült kellő lendületet összeszedni ahhoz, hogy a kanyarodást megelőző balra húzódást a forgalom akadályozása nélkül hajtsam végre - sőt, szemből se jött senki. Egy tisztáson meg is álltam pihenni, 29 km-re és 1:13-ra a Nyugatitól. Sportszeletelés és a Facetyúb floodolása után hozzáláttam az újabb mászásnak. 50 méterrel kellett magasabbra jutni egy hangulatos mini szerpentinen, erdőben, míg a füves nyergen legelő tehéncsordába futottam. 
Volt pásztor és három puvasz (kuvasz+puli keverék), így nem kellett túl sok ösztönző az üzemi sebesség eléréséhez. A lejtőn érintettem a Garancsi-tavat, ami Természetvédelmi terület, azonban sokan inkább erről ismerik:
View Larger Map
Igen, valóban itt forgatták az Üvegtigrist, a lakókocsi is ott parkol bent, a táblán viszont csak pár betű látható. Ha tudom, hogy egy valóban az eredeti, akkor megállok fotózni. Az út egészen Tinye közepéig lejt. Itt az út ketté ágazik: jobbra Úny, balra Perbál felé. Előző esete próbáltam megtanulni a térképet, de ott helyben csak arra jutottam, hogy az Úny ismerősebb, mint a Perbál, továbbá korai volna még délnek fordulni. Ez után még egyszer kellett balra fordulni, hogy tényleg Úny felé nézzek. Az aszfalt egyszerűen meseszép - a Komárom-Esztergom megye tábláig. Onnantól már beljebb kellett húzódni a felezővonalhoz, viszont a 40-50km/h-s tempómmal nem igen ért utol senki hátulról. Úny közepén egyszer csak találtam egy "Dorog balra" táblát, ami jó közelítéssel igaz is, de azért nem mondanám precíznek. Lejjebb már találtam egy tisztességes "Bajna, Epöl, Máriahalom balra" táblát, ami egy sávnyi szakadt aszfaltra vezetett. Ez a vidék egész hosszan volt lapos, miután az Únyi patak szépen feltöltögette.
Máriahalomba érve már lehetett mászni - a pápizmus csúcsa, ha már a falut is Máriáról nevezik el. Ez csak azért érdekes, mert 1271-1936-ig Kerwának, vagy németül Kirwallnak (württembergi telepesek építették újjá) hívták. Akárhogyan is, a falu közepétől az út betonkockákból áll, ami kifejezetten zötyög.
A település határán viszont egy gyönyörű löszös domb jelzi, hogy a Pilis után lassan átérek a Gerecse vidékére. 
A löszfalak között átbukva egy patakparton találtam magam, festő hegycsúcsoktól (300 méter alatti magasságuk alapján igazából dombok) övezve. Az utat a víz elég sírósra marta, de a könyöklőn feküdve még így is összejött a 30-as tempó.
Az AC/DC kifejezetten jól áll ennek a környének, a Vörös-hegyi patak hídját elérve értem be Epölre (korábban Epely, a birtokosa után). A tábla lefotózása után mentem is tovább, mert kezdtem kajás lenni.
Ehhez persze megint mászni kellett egyet fölfelé. 10:00-kor 50km-re a Nyugatitól, Bajnára beérve megálltam a romos játszótér közepén álló zöld kút mellett és bepusziltam a csokit. A víz kissé furcsa ízű volt, de a büdös idővel kizötykölődött belőle. Beljebb a faluban találtam egy Coopot is, ahol vettem két baconös kiflit és egy tálca kolbászt.
11 órakor jóllakottan gurultam ki a kastélyáról és a gesztenyemasszájáról ismert faluból. Innentől a Gyönyör Országútján haladtam. Svájc óta nem volt ilyesmiben részem: Aszfalton suhantam a hegyek között a Gerecse lábán elterülő lapályon. Ez az igazi kerékpárosbarát beruházás.
Északi oldalon ott magasodott a TV torony a 620 méteres Gerecse tetején, míg a velem szemben lévő nyugati irányt egy 300 méteres észak-dél irányú domb zárta le. A meseszép út finom kanyarokat vetve kapaszkodott fel az erdőben. Az első és a második visszafordító közötti kanyarban egy csapat motoros jött szembe. Az első srác egy piros Aprillával gurult jóval a társai előtt. A közelembe érve egyszer csak lelassult gyök kettőre és az oldalára dőlt. A mögötte érkezőket lelkes integetéssel sikerült megállítani (bár ez valószínűleg magától is összejött volna). A mókuska-mókuska készlet már megint otthon maradt, de a srác megúszta, meg a motor is (mennyi műanyag izé tud letörni egy ilyen szépségről!). Mondjuk gőzöm sincs, hogyan szednék le egy ilyen nagy dögöt valakiről. Mint kiderült, a moci egyszer csak fogta magát és megállt. A napi statisztika alapján inkább csak bekerült a hülyeségfelhőbe és leolvadt az agya. Innen még lehetett mászni, azonban hamarosan a Lidérc üvöltött alattam, ahogyan 60km/h körüli tempónál hörpölte át a levegőt a küllők között. Héreg falu után a Szent László-patakot követően ismét felfelé vitt az út. Tarjánban lehetőségem lett volna választani a hegyesebb tatai vagy tatabányai vasúti kiemelő pontok között, de még komoly igényem volt a tekerésre.
A gyermelyi út elég alattomos jószág. Az egy dolog, hogy az aszfalt a rémes és a borzasztó között ingadozik, de az építők itt nem prüntyögtek holmi terepiszonyokkal: "ha emelkedik, hát emelkedik" alapon átvezették szép egyenesen tökön-paszulyon.
Szóval, aki szereti a 10%-os emelkedőket, az itt találhat párat. A dolog csak abból a szempontból aljas, hogy mindig csak egy emelkedőt lehet látni, de utána mindig jön egy újabb, magasabb. Hol mezőn, hol erdőn át vezetett az út, mire Gyermely határában elértem a "Windows XP hattér"-dombot.
Gyermelybe délben érkeztem meg, 75km-re a Nyugatitól. A település közepén térkép a környékről, továbbá egy kiépített forrás, amiből nem szabad inni. A Bajna-Epöli vízfolyás hídját keresztezve egy kiadós mászás után szembe jött A 12%-os emelkedő. Megáll, első váltót megmozgat, kettes fokozatot manuálisan beállít. Vicces, mert a térképen semmi nem látszik belőle, pedig elég meredek dologról van szó. Ahogy kúszok felfelé, a domb teteje mögül kibukkant a szomszédos két hegycsúcsból álló, jellegzetes formájú képződmény.
Egyértelmű jelzése a hazavezető útnak. Szomorba gurulva megint nem lehetett túlságosan pörögni, mert a lejtő aljában lévő kereszteződésben jobbra kellett fordulni (és akad stoptábla is). A soron következő kaptatón haladva átléptem Fejér megye határát, amit az út minősége is jelzett. A út mellett jelezték a légvédelmi múzeum bejáratát, ezt is meg kellene nézni egyszer. Előttem azonban épp egy rakás túrázó tötymörgött és örültem, amikor végre lehagytam a lejtőn fékező társaságot. Az eredeti tervek szerint Zsámbéknál elmentem volna Tökre, majd Páty-Budakeszi irányban visszagurultam volna a Nyugatiba. Helyette inkább elfordultam Bicskének, mert nem volt kedvem ismét megmászni a budai hegyeket. 
Hihetetlen, hogy még innen is látszódik az etyeki Korda-stúdió (szabad szemmel azért nagyobb volt, a képen három pixel úgy középtájt). Az autópálya után egy körforgalomban kereszteztem az 1-es főutat. A körforgalmak működése elég egyszerű: aki bent van, annak elsőbbsége van. Megyek is szépen bent valami 25km/h tempóval, mire Győr felől egy három kocsis oszlop érkezik nekem jobbról. Első kocsinak még bőven volt ideje belépni a körbe, a második pofa azonban szintén belépett - úgy, hogy történetesen én épp előtte töltöttem ki a teret. Ezt most mégis hogy?! Ránézek a bajszos, középkorú fószerra és már csak a nyál nem fog a száján, úgy be volt bambulva. Nem szégyen az, csak utasokkal a háta mögött örüljön, hogy majdnem engem koccolt le és nem egy kamiont.
Bicskén végiggurulván megérkeztem a vasútállomásra, ahol vizet nem, de jegyet sikerült venni. A 20 perc múlva érkező gyors pedig Flirtből lett kiállítva, így nem kellett kerószállító kocsi után futkosni. A várakozás közben ráadásul láthattam a 8-as Gigantot és a GySEV Taurust. Kellemes túrázós utak, gyönyörű táj, az 5km-nyi 10-es utat leszámítva mindenkinek csak ajánlani tudom. Tekintve, hogy útközben a fekete-szürke Lidérc-egyenruhában voltam, következzék:
