Kiskunfélegyháza-Izsák-Kiskőrös-Kalocsa-Jánoshalma-Kiskunhalas-Kiskunmajsa-Kiskunfélegyháza

| Címkék: kerékpár túra eső kiskőrös kalocsa hajós kiskunmajsa kiskunhalas izsák orgovány Kiskunfélegyháza Lidérc Jánoshalma Jászszentlászló Kunfehértó Kiskunság Maraton |

BMR Kiskunság maraton, 213km, 7:50-17:31, ebből 9:40 menetidő
Van úgy, hogy az ember óvatlanul a profik közé keveredik. Mármint nem az ilyen széttápolt Lance Armstrong-féle "prókról" beszélek, hanem azokról a 40-50 éves urakról-hölgyekről, akiknek a 200km-es teljesítménytúra csak szolid bemelegítő a 400-as meg 600-as távok előtt. Bár MÉvi már február tájékán felhívta a figyelmünket erre a nagyszerű lehetőségre, végül csak Botival terveztük indulni, amiből azután egyedül maradtam. Szombaton az időkép napocska-felhőcske-esőcske jellegű előrejelzése mellett raktam be Lidércet a 6:45-ös vonat kerószállító kocsijába, ahol utána Félegyházáig utaztam egy képárusító bácsival. Rajtam kívül továbbra sincs senki a vagonban, aki túrázna. Indítás a félegyházi Nonstop Pékségből folyamatosan 7 és 8 között, így még csak el se késtem: egyszerűen, ezek a népek az ország minden pontjáról gyülekeznek, így a 130 indulóból nincs sok szegedi - aki vonattal menne. A félegyházi dombornyomott viacoloros kerékpárútról inkább nem emlékeznék meg, lényeg, hogy a regisztrálós cetli kiállítása és a Map Factor Navigator (Androidra, megtalálva és ajánlva Hajni által) nevű térképes gps követő beizzítása és a Chemical Bros összes elindítása után Izsák felé vettem az irányt.gps_komment.jpg Kaptunk egy itinert, de az útvonalat még a vonaton és előző nap megtanultam, így innentől az intuíció vezérelt. Meg az, hogy Robival 2005-ben erre tekertünk Orosháza-Szentes/Félegyháza-Orgovány majd Lacival kiegészítve Orgovány-Dunaújváros-Várpalota irányba, hogy végül Sopronba érjünk. Akkor még Vas Paripás korszakomat éltem, és egy heti motyóval kellett mozogni A-ból B-be, ráadásul Orgovány felé csúnyán eláztunk. Ehhez képest most szürke égbolt és keleties szél mellett siklottam az autópálya-felüljáró, majd Fülöpjakab irányába. A folyamatos indításnak köszönhetően mindig volt valaki előttem, de mire utolértem egy csapatot, rájöttem, hogy kissé túlzás az az esőkabát, így megálltam, hogy elrakjam. Rövidesen egy fotelkeró húzott el mellettem. Innen kezdődött az utazás érdekesebbik része: a Kuszállás-Fülöpjakab elágazásnál sikerült beérnem a kollégát, majd ráfordultam a meglepően jó minőségű, bár forgalom által nem túl indokolt kerékpárútra és fokozatosan szélárnyékba kerültem. Fülöpjakab meglepően rövid falu, Lidércke pedig ismét 30 km/h fölé gyorsulni méltóztatott. Ennek eredményeképpen elég gyorsan otthagytam a foteles kollégát, majd még a korábban előttem haladó társaságot is leelőztem. A nyíl egyenes országútnak csak a közepe tájékán volt használható aszfalt, így bevállalván a folyamatos hátranézegetést oda húzódtam, hogy kevésbé pattogjak erre-arra. A soron következő fenyőerdők/bórókások finom illatot árasztottak magukból, miközben elgondolkoztam a tempóm fenntarthatóságán.  gps_első fele.jpgA Szeged-Fehérvár túrák alatt az elején nem véletlenül nem szoktam 28km/h fölé engedni a tempót, de most nem bírtam ellenállni a kísértésnek. Az indulás utáni 45. percben értem el a Jakabszállás templommal ékesített T elágazásába: Robival anno azt néztük, hogy ha valaki itt túl gyorsan megy, instant az Úr színe előtt találja magát. Most megálltam fotózni, de nem sikerült jó képet készítenem. Bámulatos amúgy a tudomány: még 2006-ban is csak Laci barátunknak volt digitális gépe, most meg 2014-ben itt van egy teljesen használható objektív a telefonomban. A foteles kolléga ellenben utolért, így utána fordultam én is az 54-es főútnak nevezett romhalmazra. Állagát tekintve itt sem jobb, mint Soltvadkert és a kiskőrösi leágazás között. Az orgoványi leágazásig kicsit megnyomtuk a kerókat (gps 34km/h-t regisztrált), de ezt követően Izsákig már inkább 28km/h felé konvergált a tempónk. A szél egyre butább irányból kezdett fújni, ahogyan az út északibb irányt kezdett venni. Sajnos ezen a környéken pont az útról nem érzékelni az tűlevelű erdők jelenlétét, van helyette valamiféle füves-nedves puszta. És persze semmi sem árulkodik arról, hogy kicsit nyugatabbra a homok alatt egy elhagyott szovjet bázis alussza álmát. Újdonsült útitársammal már Orgovány előtt beszélgetésbe elegyedtünk (és úgy is maradtunk a túra végéig :) ), ápolván az Univerzum konferenciákra szabott törvényét: ha egyedül mész, akkor fogsz a legjobban ismerkedni. Orgovány után az út külső harmada elég ocsmány állagot vett fel, így a tempónk 27-28km/h közé esett. Iszáknál közvetlenül a bejárat után volt a pecsételős bolt ("Otthon ABC"), de még bőven volt raktáron Sport Szelet és víz. 9:24, és már megvan az első pecsételős hely 43. km-nél. 27,4 km/h átlag - egész jó. Az Y kereszteződés másik, kiskőrösi szárán elindulva az országút hol jobb, hol rosszabb állapotnak örvendett, miközben a délnyugat felől az égbolt egyre morcosabbá vált. Hát persze, hogy nekiállt szemerkélni az eső. Megálltunk, felkabátoltunk, majd később megálltunk és lekabátoltunk. Közben az út elkezdett jobb állapotnak örvendeni. Ezen teljesen belelkesültem, mert anno, amikor Robertossal és Lilongweval a pesti CM-re tekertünk, akkor újították fel az utat Kiskőrös és a soltszentimrei leágazás között (a poszt előtti évben, 2009-ben). Nos, mint kiderült, az útépítők maximum Páhiig jutottak. De onnantól már egyeneletes 27-28km/h átlagot lehetett futni.10154315_748915465132373_630434749_n.jpg Hanem Kiskőrösön! Nos, oda építettek egy ilyen bevezető jellegű irányhelyes kerépkárutat, majd kerósávot, majd oldalt kellett volna váltani, hogy bevezessen a parkba az itatóhoz. Utóbbira már lett volna igény, de végül inkább a település után álltunk meg csoki-víz kedvéért. 25km/h átlag az elinduláshoz képest. Innentől viszont megkezdődött a dáridó: kiváló aszfalt, már-már kisütő Nap és hátszél. A következő szűk órában a kilométer órán a szám 3-assal kezdődött. A közeli keceli leágazás után ismét nosztalgikus állapotba kerültem, hiszen ezen az úton mentem én már Kalocsára, Szekszárdra, Fehérvárra. Az ominózus szembe előző autó miatt árokba repülős sztorit inkább kihagytam a mesék közül. Alkalmi útitársammal igencsak vágtattunk, mert egyre másra maradtak el mögöttünk a túrázó csapatok. A fotelbicikli számtalan előnye közül kiemelkedett a két oldali visszapillantó tükör, ami miatt az út nagy részében egymás mellett tudtunk menni. 3 óra 43 perccel a félegyházi indulást követően értünk be Kalocsára, majd a sétálóutca kikerülését követően a női börtön ablakaiból kihallatszó ovációtól serkentvén hajráztunk az érseki templommal szemben található Barokk cukrászdáig. Kicsit túl is futottunk a nagy lelkesedésünkben. Miután az etetési stratégiára az első 98 km-en nem fordítottam túl nagy hangsúlyt, ezért erősen kopogott a szemem, így rendeltem is két sütit.10169286_748768758480377_372884964_n.jpg
A túra első fele határozza meg a második felét, tartja a mondás. Ez esetben ez duplán igaz volt, ugyanis eddig hátszéllel vitorláztunk jó úton, és ennek most hamarosan vége szakadt. A déli harangszót követően indultunk el a sütihelyről, majd a településről kiérvén a régi laktanya mellett elfordultunk Hajós/Jánoshalma irányába. Innentől oldalba kaptunk a szelet a nyitott, mezőgazdasági jellegű terepen, így a kezdeti 26-27km/h-s tempónk szépen lassan apadt 23-24km/h körülire. De legalább kellemesen elbeszélgettünk a kutatói életpálya szépségeiről. Előbb Miskén kereszteztünk egy Duna-holtágat/csatornát, majd Hajós felé haladtunk tovább. Erre legutoljára még a Jánoshalma-Szabadbattyán (Zánka) túrán jártam, illetve Robival a már említett Paprikáscsirke-művelet keretében, amikor a keceli körforgalomnál egy jól irányzott lépéssel sikerült Kalocsa helyett Hajóra megérkeznünk. Hajóshoz közeledvén elhagytuk a Duna lapályát és mind jobban bevettük magunkat az Illancs homokdombos vidékére - lecserélvén az eddigi 88-89 méteres tengerszint feletti magasságunkat egy 138-142 méterig tartó emelkedőre. Alföldi ember egy ilyenen már szédül :D. A Természet Világa szerint a vidék arról kapta a nevét, hogy a helyiek előbb utóbb elillantak innen, tekintve, hogy a XIX. század második feléig az őshonos növényzet errefelé a homok volt. Azóta pedig az akác. És a szőlő. Bár a hajósi borvidékről a wikipédia nagyszerű dolgokat regél, a gyakorlatban a Koch pincészeten kívül nem igazán jut eszembe semmi (és Gergő barátomat felhívva, nagyon neki sem). Oké, a teljes Kiskunságról is csak a Frittmann és a Béla-borászat jut az eszembe, szóval vagy a borokon kellene dolgozni, vagy a márketingen. Nálamnál sokkal komolyabb élet- és túratapasztalattal megáldott kollégám meg is állapította, hogy amúgy sem látni túl sok szőlőt az országútról. De legalább szépen virágoznak a gyümölcsösök és az akác. Felfelé kapaszkodván egyre inkább klaszteresedtünk - főleg, amikor mindenki beakadt egy kukorica vetőgép mögé. Néhány km múlva sikerült csak megelőzni a szélesvásznú rettenetet, amit egy kiadós hajrá követett Jánoshalmáig a felezővonal közelében használható úton. Komoly előnye van annak, ha útitársunk mindjárt két visszapillantó tükörrel is rendelkezik. A településre beérve egyből szembejött a pecsételő hely, amely egy CBA-t jelentett. 10 deka sajttal és 10 deka felvágottal gazdagabban jöttem ki a boltból - előbbi a táplálék, utóbbi a víz. Továbbá kaptam még egy szendvicset is :) . Utóbbi igencsak mozgolódni kezdett, ahogyan Kiskunmajsa felé jártunk ki a göcsörtös kerékpárúton. Az imént bevitt táplálék búvárkodását elkerülendő inkább a gyakorlati céloknak megfelelően pozícionáltuk helyünket a közlekedésben. Az eddigi oldalszél immáron szemből érkezett, hozván magával régi jó barátját, esőkét is. A túra első felében nem túl átgondolt etetési stratégiám itt ütött vissza nullára apadt energiaraktárak képében. Az útviszonyok innen Kiskunfélegyházáig majdhogynem kifogástalanok voltak (néhány ocsmányabb szakasztól eltekintve Halas és Majsa között), ráadásul nedves is a szitáló esőben, ami rendkívül megkönnyítette a haladást a fás-erdős vidéken. Az út bal oldalán található 154-es (Bátaszék-Kiskunhalas), majd 155-ös (Kiskunhalas-Kiskunfélegyháza) vasútvonalak azonban komoly csábítást jelentettek: amennyiben egyedül tekertem volna, már rég felszálltam volna valamire, aminek kellően sok tengelye van. Kunfehértónál megálltunk a feltehetően egykor az Arany Kapu Borászati Melléktermék Feldolgozó Zrt. telephelyére vezető erdősített iparvágánya mellett. Kunfehértó számomra eddig a taváról és a hozzá kapcsolódó nyaralókról volt ismert, noha sosem jártam erre. Mint kiderült Kunfehértói holdrutás-erdő még érdekesebb: ez pedig a rejtélyesen csak itt növő virginiai holdruta (ami egy páfrány haraszt), továbbá az őshonos gyöngyvirágos szürke nyár és a kocsányos tölgy által alkotott standard erdő (+akác^n). Mi azonban aszimptotikusan 25km/h-val haladtunk tovább előre, amíg el nem értük a Kiskunhalas alatt az 53-as utat. A Tecsó előtt elhaladva bementünk a belváros irányába, majd a vasút fölötti felüljáró után kértem egy 12 perces pihenőt, amit meg is kaptam. 1 liter víz, végtagok és nyak helyére tekergetése és csokievés után helyrerázódva láttunk hozzá, hogy magunk mögött hagyjuk a holt pontomat. A tempót 20-22km/h közé állítva pihentünk és beszélgettünk a Kiskunmajsáig nem túl nagy forgalmú úton majd egy órán át. A település közepére érvén megálltunk a Robertossal rendszeresített kedvenc pihenőhelynél (kék kút, tető, pad, árnyas fák). Ekkor az eső ismét szitálni kezdett, én pedig egész magamra találtam, melynek eredményeképpen átlagsebességünk már a 24km/h-t verdeste. Én pedig kidolgoztam a menet közbeni csokievés és ivás technológiáját ezen a nagyszerű aszfalton. A gyér fogalom nem különösebben zavart minket, ámde meg kell emlékeznem egy kissé korlátolt népelemről, aki a hullaszállító Merci/Audi/Zetorral mellénk felzárkózva mutogatott a kezében tartott telefonra. A számunkat elég nehéz lett volna elmutogatni neki így menet közben, és töltőt se tudunk volna neki kölcsönadni így hirtelenjében. Még 2003 őszén, az első Orosháza-Kardoskút-Hódmezővásárhely-Maroslele-Szeged túránk előtti (Robival, amikor a Május 1 TSZ melletti tanyánál pár vizsla egész sokáig kergetett minket) biológus bulin megismerkedtem egy roppant szimpatikus jánnyal, aki szokás szerint idősebb volt nálam (erre akkor valamiért bérletem volt), na és ő volt jászszentlászlói. Tekintve, hogy a település erősen a Kiskunságban található, fel is került azonmód az egyszer meglátogatandó egzotikus helyek listájára, és most 11 évvel később végre ez is sikerült! :D 10155716_748915158465737_1510275903_n.jpg

A település nevében a "jász" arra utal, hogy a terület első birtokosai a jászok voltak, továbbá 1850 körül  Jászjákóhalma, Jászfelsőszentgyörgy, Jászmihálytelek és Jászdózsa rendelkezett itt pusztával.
A telefonom töltöttsége a Kalocsán bekapcsolva felejtett mobilnet hatására 15% alá csökkent, így a vonatról történő pizzarendelés érdekében kikapcsoltam a GPS-es nyomkövetést (fontos dolog a statisztika, de már nagyon vágytam arra, hogy Szatymazról rendeljek valami családi méretű malomkövet). A településről kijárva a kissé kezdetleges vízszigetelésem (hátsó kerék: keróstáska és csomagtartó közé rakott Lidlös szatyor, alső kerék: váz és cipőre húzott kamásli) kezdett nem működni, így előbb a lábujjaim cuppogtak vízben, majd az egész lábam. Egyébként esőkabátot meg nem lett volna értelme venni, mert annyira nem esett az eső, sőt a finom szitálásban így könnyebben maradtam üzemi hőmérsékleten. A nyomkövető kikapcsolását ezúton is sajnálom, mert a km órám már Majsán beázott, így csak a kollégától tudom, hogy a maradék 18km szakaszon már erősen 28-30km/h-val nyomtam (Lemmy erejével, merthogy onnantól átálltam Motorheadre). Tekintve, hogy pont sorompót kaptunk 17:25-kor a Hódmezővásárhely-Csongrád-Félegyháza vonat miatt, 26 km/h-s átlag jött ki (17/(39/60)) úgy is, hogy a petőfiszállási leágazás körül az ásványvizes palack kicsusszant a kacsómból és vissza kellett fordulnom érte. Közepesen szétázva, elfáradva, ámde nem megpusztulva értünk vissza a rajt helyszínére, a 69-70. helyet elcsípve a 114 induló közül a 9:41-es időnkkel.10152019_748915021799084_940555661_n.jpg És persze, mint kiderült, számos induló számára ez csupán az előétel a 200-as bakonyi, a 322-as (Ajka-Őriszentpéter-Ferdőt-Ajka nyamiii) dunántúli, 400-as, 600-as és 1400-as (és ezt hogy?!) túrák előtt.
im_a_noob-emptees.jpgÖsszességében az alábbiakat kell megállapítanom: 1: a 20km-enkénti kajálást anno nem véletlenül vezettük be, tök mindegy, hogy megáll az ember, vagy sem, illetve, hogy éhes-e - 100km fölötti túránál egyszerűen kell. 2: Mindig hasznos egy tapasztalt kolléga az út során.       

 

A bejegyzés trackback címe:

http://midnight-rider.blog.hu/api/trackback/id/tr646011624

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.