Budapest-Solymár-Pilisvörösvár-Pilisszántó-Pilisszentkereszt-Dobogókő lába-Esztergomi oldal-Dobogókő-Szentendre

| Címkék: szentendre hegy pilisszentkereszt dobogókő pilisszántó Budapest Pilis Solymár Pilisvörösvár Lidérc Lapu Kistehergép Esztergomi oldal |

103km, 10:10-17:45, max: 64km/h
Használható-e egy országúti keró mérsékelt teherszállításra hegyi körülmények között anélkül, hogy üstökösként alkatrész-felhőt húznánk magunk mögött? Ezt a tudományos igényű kérdés empirikus vizsgálatát végeztük el Lapu kollégával május 10-én szombaton Lidérc és Szuperbreki Kistehergép segítségével. Rakományként egy-egy alaposan megtömött kerós táskával készültünk, én emellett az újonnan felrakott sárhányókat is itt próbáltam ki élesben. Miután a vonaton finomra hangoltuk Lapu fékeit, kiugrottunk egyet Zuglóba, hogy begyűjtsük Gergő túratopánját. GPS.jpgDél körül végre valahára megindultunk felfelé a Hűvösvölgyi úton (100m emelkedő 4,2 km alatt), majd a gyermekvasúttal szembeni hamburger-lángososnál begyűjtöttünk némi kaját a dobozokba. Ezt követően megindult a szokásos elővárosi fel-le mászás (hidegkúti emelkedő: 40m 650 méter alatt), majd Solymáron kereszteztük az Aranyhegyi patakot a bányatónál, hogy utána a domb hátáról szemügyre vegyük utunk céljait: a Pilis-hegyet (vasaló alakú hegy, harapással az oldalán) és a Dobogó-követ (fogpiszkálóval a tetején).20140510_124722.jpg Miután leereszkedtünk és kikerülgettük a 2-es vasútvonal átépítése során keletkező lyukakat-betemetett aluljárókat, a 10-es útról elfordultunk Pilisszántó felé. Finom nyugati szél, hullámzó búzamezők, napsütés. A Határ-réti patak keresztezése után kezdett emelkedni az út. A pilisszántói rettenet: 200 méter 3,6 km alatt. Lapu elporzott előre, míg én megálltam lefetyelni az útszéli kútnál. Visszakapcsoltam mindent minimumra, ráérünk. Az egyenes végén van egy kanyar jobbra, amiről azt hinné az ember, hogy ott a vége az emelkedőnek.20140510_132143_sm.jpg Pedig a finom része csak utána következik: 80 méteres emelkedés 800 m alatt. Lapu előzékenyen be is várt az első laposabb részen, így kelló közelségből hallhattam, ahogy szembesül a látvánnyal, miszerint mi azon ott fel. Természetesen ezúttal sem sikerült, egy ponton annyira meredekbe vált, hogy megáll a keró. A harmadik agresszív emelkedő után a kolléga már kezdte a megfelelő helyekre kívánni a hegyet, de akkorra felértünk a csúcsra - következett hát némi lejtő ajándékba.
Lidérc elég kezelhetőnek bizonyult ezzel a nem túl magas, ám a kerós táska alján jól megpakolt felépítménnyel. Sátrat már nem mernék rárakni a tetejére, mert most nem dobálta a farát - szemben a 2013-as szarvasi túrával. Mire ezt megállapítottam, le is értünk Pilisszentkeresztre, ahol a miniparkban letottyantunk pihenni. Nem, Dobogókő felé már kevésbé lesz meredek. Csak hosszú. Betoltuk a hamburgereket és Lapu isteni sajtját, majd punnyadtunk egy kiadósat az árnyékban. Idén asszem ez volt az első napsütéssel megtámogatott túra, nem szoktunk hát hozzá az efféle extrém körülményekhez. Ezt követően heterotróf élőlények sokaságával ismerkedhettünk meg egy bizonyos zacskó kibontása után, amit önfeledt futkosással ünnepeltünk. Nyeregbe pattanás után ráfordultunk a Dobogókőre vezető országútra. A falu után mindjárt emelkedtünk is egy nagyot, miközben elegáns S-alakú szerpentinben kerültük meg a Kovács-patakot. Pár éve, amikor Hajnival jártunk erre, a patak közelében az aszfalt alatt is források keletkeztek, algás nyányóval borítva mindent a közlekedők legnagyobb örömére. A S-ből kiérve erdő szegélyezi az utat, igazi beszélgetős szakasz - még váltani is lehet. 260 métert emelkedtünk a Dobogókőre vezető bekötőútig hátralevő 4,7 km alatt. Itt a parkolóban megpihentünk. Korábban már készítettem egy videót az esztergomi oldalról, amikor a svájci túra előtt szakértői tanácsok nyomán elhoztam tesztelni a Lidérc hegymászó képességeit.

Lássuk, hogyan viselkedik terhelés alatt a jószág: a balos visszafordítóig nem gyorsultam fel különösebben, így azt szépen be lehet venni, hely is akad bőven. kanyar_01.jpgUtána jön az első nagy egyenes. Útra lett burkolva, így alaposan ki lehet hajtani, azonban vigyázzunk, mert a végén kanyar_02.jpg4 mind meredekebb kanyar követi egymást (hidas kanyar), előzetes aerodinamikai fékezés ("repülő mókus-póz") , majd kanyarban kormányra irányban rádőlés nélkül nem érdemes belevágni. 

kanyar_03.jpgA nagyobb tömeg miatt a híd utáni kanyarba így is csücskösen értem be. Innentől ismét hosszú egyenes és elnyújtott kanyarok következnek a rétig.kanyar_04_rét.jpg Ez egy fátlan, füves szakasz, mesés panorámával. Ennyi szusszanás után ismét legyünk észnél, mert az erdőbe beérve mind intenzívebben kanyarog majd az út.kanyar_05.jpg A dolog csúcspontja egy S-alakú dupla visszafordító, ahol előbb egyik irányba kell visszafordulni, majd a másikba. kanyar_06_svissza.jpgAz aszfalt minősége itt hagy maga után kívánnivalókat, egy országúti kb. úgy pattog, mintha boboznánk. Legnagyobb szerencsémre a másodikban értem utol egy gyök kettővel csoszogó kirándulócsoportot, akik pont az ideális íven totyakodtak. Ezt követően hamarosan elérjük a hegy lábánál lévő autós pihenőt. Fordultunk is vissza hegyet mászni. Ez az irány különösebben nem megterhelő, inkább hosszú: 380 métert kell mászni 9,3 km alatt, ami most is 50 percet vett igénybe. Közben lehet beszélgetni, élvezni a hűs erdőt és nézni a szebbnél szebb motorokat. Tahók persze erre is vannak, néhány önjelölt Schumacher itt tette az agyát, hogy milyen jól tudja kihúzatni hegyre felfelé (út közepén, hogy a szemből érkezők is élvezhessék :P). A rétig eljutni kb 20 perc volt, a hídig már 40, a végén már elég alattomosan emelkedett az út. A dobogó-kői leágazásnál megálltunk enni-inni-szemlélődni. A hegy tetejére még 2,4km-t kell mászni, de ez csak 80 méteres emelkedő. Bágátel. De azért nagyon örültünk, amikor végre elértük az üdvözöljük Dulocban Dobogókőn táblát.20140510_163831_sm.jpgA tetőn ettem egy borzasztó lángost, Lapu hernyót gyűjtött, majd fotózkodtunk egyet a kilátóban is.
emel_sm.jpgVízvételezés (továbbra is gusztustalanra van klórozva a kék kút vize, de inkább ez mint a vérhas :) ) után kipróbáltuk, hogy 20km/h kezdősebességről indulva el tudunk-e gurulni a szentendrei leágazásig tekerés nélkül. Ez olyan jól sikerült, hogy majdnem el is mentünk mellette :D .leágazás_sztendre.jpg Innentől valamiért felfelé kellett mászni, amit már egyikünk sem viselt túl jól. Előbb 1,1 km alatt kell 80 méterrel magasabbra jutni, majd egy kis minőség után újabb 1,1km és 60 méter következik. De utána:
Montival. Országútinál egy sávon, foszladó aszfalton szerpentinezni végképp olyan, mintha bobozni kellene, így az illusztrációt ki kell cserélnem erre:

16,3km alatt 460 métert zuhanunk, miközben próbálunk nem egymásba akadni a kanyarokban, kerülgetni a lyukakat úgy, hogy közben alacsonyan szállnak a hernyók. A 11-es utat elérve hozzáláttunk, hogy hosszadalmas úton visszajussunk az Alföldre.20140510_180546_sm.jpg Lapu ezt a maradék utat is le szerette volna tekerni, de 17:45 volt, míg az utolsó vonat 19:50-kor indul Szegedre (valójában 20:50, de az okos telefonok korában miért is néznénk utána ilyesminek). Én már teljesen meg voltam pusztulva ezen a friss levegőn, így feltereltem magunkat a HÉV-re. 19:30-kor be is értünk a Mörgit-híd budai fejéhez, majd 19:42-kor fent ültünk a vonaton úgy, hogy Gergőnek még kerójegyet is vennie kellett. Összességében kellemes túra volt nagyszerű utakon, jó társaságban. A járművek alkalmasnak találtattak terhelés alatti hegyi üzemre.   

 

   

A bejegyzés trackback címe:

http://midnight-rider.blog.hu/api/trackback/id/tr956300775

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.