Operation: Rozsomák -- 2005. július 2.
Objective: Eagle Dawn
Orosháza, 4:15 erős északi szél
Hát, elindultunk. „A legjobb város New York city, de Kispirics a pálmát viszi!” felkiáltással gurultunk ki a füves placcról a házunk elől. A Nap még fel sem kelt, bár úgy tűnik, nem is fog. Egész éjjel esett, most épp szárad az út. Talán kibírja ma az esést. Robi tanácsára én is hosszú farmert vettem fel. Nem volt jó ötlet.
Kiértünk a városból, elhagytuk a körforgalmat. Felértünk a gyökeresi magaslatra, Robi kéri, hogy csökkentsem a tempót, mert túl erős a szél. Visszakapcsoltunk, és átálltunk széllel szembeni fokozatra. A sebességünk a kezdeti 24km/h-ról 20-ra apadt.
Lassan megközelítjük az Eötvös-kanyart. Innentől már végképp elhagyjuk a várost. A napszemüvegem otthon maradt. Már nem fordulhatunk vissza, ott marad. De Briginek elküldtem az sms-t, hogy jelezzük áthaladásunkat, bár nem hinném, hogy ilyenkor bárki kidugja az orrát. Nem is festünk túl szép képet. Végre oldalról jön a szél, növelhetjük a tempót.
Robi folyamatosan lassul mögöttem. Leálltunk a
5:15 Gádoros,
Itt jobban látszódnak az eső utáni tócsák. A szél elég durva volt, egy ideig szembe kellett menni vele. Télen már jöttem erre egy éve, akkor havazott is mellé.
Rajta vagyunk a szentesi országúton. Sajnos ezt már nem aszfaltozták újra. Kanyar kanyar után, így hol szemből, hol oldalról jön a szél. Ez volna a nagy száguldás?
5:52 Fábiánsebestyén
Találtunk egy fedett buszmegállót, elég nagy kettőnknek, meg a két kerónak, így itt megettünk két csokit. Eközben keményen rákezd az eső. A szentesi vasút itt megy mellettünk, megnézzük, nem megy-e vonat mostanában arra.
Nem, nyolcig várni kéne, most majd Orosháza felé megy.
Szörnyen esik. Az erős szél miatt balra dőlve haladunk előre. Az útról folyik a víz, nem érdemes már kerülgeti a tócsákat. Időnként olyan, mintha köd is lenne, annyira esik. A sisak napellenzőjéről is folyik le a víz, a szél azt is az orromra fújja.
A farmer szépen ránk ragad, a város még sehol. Pedig valahol szembe kell lennie. Elméletileg valamennyire szélre fordultunk, de semmit se érzünk belőle. Robi nagyon szentségel. Az előbb még egy Skoda is lecsapta.
Végre megláttuk a TV tornyot.
7:10 Szentes
Megtaláltam a vasútállomást. Innen átmegyünk Kiskunfélegyházára vonattal. Talán így megússzuk. A vonat épen az orrunk elől ment el, most várhatunk fél kilencig. Én átöltöztem, Robi nem. Bár én is csak pólót cseréltem, meg zoknit. Plusz, ettem még barack-konzervet is. Megint túl lettek pakolva a kerók.
Vicces: végig bent állt a vonatunk az orrunk előtt. Ezt, fél órával az indulás előtt, végre mi is észrevettük. Átöltöztünk rendesen, most már a szokásos szürke gatyám van rajtam. Vicces: otthon nem is esett.
Objective: Black eagle reporting
9:50 Kiskunfélegyháza
Itt sem esik. Bár, amikor leszálltunk a vonatról, eléggé kocogtak a fogaink a kis gatyánkban, meg a pólóban, de pár tekerés és felmelegedtünk. Egyből kimentünk a városból, megtaláltam az utat.
Átmentünk az autópálya fölött. Az oldalszél itt is nagyon durva. Megérkeztünk Imre-földére: megláttuk az első átlőtt buszmegálló-táblát.
Elértük az első kereszteződést, balra fordulunk, nagyjából szélnek oldalra; eddig elég nehéz volt, most legalább nem fúj majd annyira. Megint csöpög az eső. Jajj, de hiányzott.
Áthaladtunk Palika-falván, Fülöpjakabon. Bácsi az út szélén megjegyezte: nincs is szebb idő kerózásra. Egyet értek. [„mindenki engem néz, én vagyok az országúti sztár! Csodálnak a nők, a férfiak meg irigykednek rám”] Nem naplóztam, mert szakadt az eső. Boci-Évitől a falu után kaptam sms-t, hogy milyen jó leérettségizettnek lenni. Nos, én ezt most nem igazán tudom átélni. Szakad az eső, és most állunk. Robi tömi a fejét csokival, nekem jutott a müzli-szelet. 10:30 van.
Megláttuk Jakabszállást. Az út nyíl egyenes, a végén látszik a templom. Robival megállapítottuk, hogy a gyorshajtók itt egyből az Úr színe elé jutnak. Lehet itt valami repülőtér is, mert négy repcsi köröz fölöttünk.
Van is, bár a kamionok jobban zavarnak. A térkép szerint erre lehet az orgoványi leágazás. Innen már nem sok.
Dehogynem! Még kilenc kilométer! A szél pedig ismét szemét. Mellettünk homoki szőlők, meg tehenek. És szakad az eső. De itt legalább fogja a susnyás a szelet.
Elméletileg látom Orgoványt. De az út valahová máshová visz. Szabad a terep, tök mező minden, a szél süvít, Robi haldoklik. Na, most az út a város felé fordul. Látom a kisvasút sínjét. Meg a templomokat. Alig megyünk, Robi már nem szentségel. Csak azt kérdezi, miféle tartalékaim vannak még, mert ő már nem bírja. Pedig muszáj, a falu már a miénk.
12:00 Orgovány
Épp harangkongásra. Egymáson röhögünk, hogy kinek cuppog jobban a csukája. Megteltek vízzel. Robi önként be lett küldve egy boltba a templom mellett, hogy vegyen kenyér. Imre azt mondta, hogy csak négyre ér haza. Elég sötét a környék, bár nem vagyok rasszista. Csak józan. Azért küldtem neki sms-t. Megpróbáltuk letámasztani a kerókat egy tartóba, de a súly miatt nem megy. Mire sikerült, addigra Imre felhívott, hogy már itthon vannak, jön elénk. Elindulunk gyalog. Robi begurul, mert valami esernyős fazon kiröhögött minket az útról. Kiderült, hogy Imre volt az, majdnem elment mellettünk.
Civilizáció! Imre-mama, melegvíz, száraz ruha! Hajnalka-telefon! Kaja.
Bár, úgy érzem magam, mint valami hajótörött, azért csak elkérjük Imrétől a kölcsönruhákat, és elmegyünk sétálgatni a rétre. Megmutatta a bungallót, ahová beköltöztek, az áramlopó „anyóst”, az öreg fűzfát, az apró pecatavat, aztán visszamentünk. Ezt követően ismét paripára pattantunk, és kimentünk a Lőtérre. Át a falun. Megint tudtam, merre van a vasút. Mindig tudom. Arra sípol a vonatJ. Végigmentünk a betonúton, hát, itt-ott megvan már nyúvvadva. Imre megmutatta a lőtér tornyát, amit miattuk falaztak be. Ezt követően elvegyültünk gyalog a susnyásban, megnéztünk pár házalapot, de a kutat nem találtuk meg. De láthattunk szép szabályos fenyveseket. Vissza a keróra, irány a buckarengeteg. Imre utasítása alapján a kerekeket csak a kitaposott úton futtatjuk, mert tüske-veszély van. A pótgumik pedig holnap érkeznek meg Lasekkal… Otthonról nem hoztunk, mert mindek. Fel-le-fel-le. Szép, „szabálytalan” és „természetes” dűneformák: derékszögű, derékszögű, szögletes. Jófajta szél fújhatta ki. Megláttuk az első géppuskafészket az út mellett. Szép beton. Csak úgy, két boróka mellett. Ja, ne forduljunk hátra. Nem is. Felmászunk egy baromi meredek és magas dombra. Ott megszemlélünk egy mélybe vezető csövet. Sínnel, kocsival. Mögöttünk még egy csomó ilyen. Megnéztünk még egyet. Rám jött a gyűjtögethetnék, de mihez kezdenék még két hétig egy rakás borókással??
Visszajutottunk, és átestünk egy adag egyetek-egyeteken. Bár, egyszer már ebédeltünk is. Ekkor már a 97. km-nél tartottunk. Imréhez jött valaki. Vett egy Trabantot. Ilyet már ezer éve nem láttam. Na, ki is próbálom. Jön a haverja is, Robinak mára elég, ő nem jön. Elkunyizom Imre sportcipőjét, a bakancsom nem viszem. Na, ez nem indul. Ja, a kézifék. Hogy lehet vele váltani? Imre vált. Index, ráfordul, tiszta, go! Hoppá, túl későn vettem észre, hogy ott kellett volna lefordulni. Nem baj, áll, és indul. Bumbum kikcsikocsi bumbum kikcsikocsi jó kis gép bumbum kicsikocsi bumbum kicsikocsi százzal tép! Imre haverja meg Imre is röpköd az ülésen. Én megszoktam a nyerget, csípőből rugózok. Ráadásul Szegeden megszoktam a kátyúkat is. Jó, átadom Imrének is. Első lecke: hogyan kell elindítani a kocsit: nem szabad kecskéztetni. Továbbra sem indul. Ja, valaki elzárta a benzintankot. Imre „tartalékra” kapcsolta. Na, akkor zárta el. Megy ez! Még a bokáig érő trutyiban sem süllyed el! Csak megáll. Lelazult az aksi. Ide-oda gurulok a hátsó ülésen, úgy röhögök. Bár, már indulás óta, mint aki beszívott. Kifogyott a benzin is. Na, akkor visszatoljuk. Imre ideadta az ő cipőjét, hogy a sportcipőt megkíméljük. Ő mezíttappancs nyomul. Kitoltuk az útra. Jön szembe egy fehér Niva. Imrét sikerül rávenni, hogy nyomja be az elakadásjelzőt. És, hogy ne akarjon folyton az út közepe, vagy az árok felé kanyarodni. Csak egyenesen. Lassít a Niva! Nem, nem rendőr. Eltévedt. Betoltuk. Kész, kampó, szunya!!
