Pécs-Beremend

| Címkék: villány éjszaka kerékpár túra pécs beremend |

 8. nap (2006. július 9.): Pécs-Beremend

 

- Jégvirág (Pécs-Újpetre)

 

20:30

Kigurultunk Lasek lakjából (miután kiszedegettük a kerókat a liftből), és meg sem álltunk a legközelebbi benzinkútig. Némi feltöltés után elindultunk a némileg mókás nevű „posta-völgybe”. Ez afféle kertváros-szerűség, egy szép mély völgyben. Mielőtt még leereszkedtünk, felhívott Hajnalka, hogy mit tudok ajánlani a térdére, amit erősen szétnyírt a korábbi túra. Így, menet közben nehéz lett volna adni Lasekot, aki – sajnos – komolyabb tapasztalattal bír ilyen téren (nekem hál’ jó égnek, 6.-os korom óta nincs ilyesmim). Utána meg bontani kellett a vonalat, mert azért forgalom is volt.

A völgyből persze ki is kellett mászni, miközben a Nap szépen alábukott a horizontnak. Mielőtt 500 méternyit gurultunk volna a főúton, Lasek leállt némileg tollászkodni, ülést emelni. Én beizzítottam valamennyi hátsó villogómat, az előre felszalagozott kátyú-figyelő lámpát és felöltöttem a kölcsön kukáskabátot. Imigyen, felbizsuzva rontottunk rá a főútra, bár gyakorlatilag nulla volt a forgalom (vagy csak megálltakJ). A félhomályban szépen kirajzolódtak a közeli reptér kifutóin a fények. Mindössze egy lejtőt mentünk, onnan már jött is egy balra fordulás. Ismét felmászás, legurulás, majd lendületből újra fel (balra Pécs at night). A következő – helyi krematóriummal díszített – domb már magasabb volt, úgyhogy fájdalmas de ja vum kezdett lenni az előző naphoz kapcsolódóan („má’ megint mászni keeeelllll!!!!”). Ezt követően értünk be Pécsudvardra. Lasek már korábban emlegette az itteni hatvanas lejtőt. Először azt hittem, hogy tök kicsi az egész, míg a szembe jövő kocsi fényszórója egyszer csak el nem tűnt valahol a domb mögött, amin magam is álltam. Aztán, ahogy rátértem a 20%-os részre, már értettem. Sötétben amúgy is minden gyorsabb, plusz nincs sebességmérő műszer, úgyhogy egyből a völgy alján lévő vasúti átjárón találtam magam. Némi ugratás, és már felfelé is repültem a következő dombra. Vagyis, annak feléig volt elég a lendület. Menet közben hálát adtam az égnek, hogy már jó előre megnéztem a fénysorompó fehér jelzését, mert itt azért elég érdekes lehet megállni. Bár, jobbra ki lehetett volna fordulni ilyen esetben.

Innentől már gusztább lett a környék. Rövidesen ráfordultunk a Villány felé vezető nyílegyenes útra. Ekkora már tökéletesen sötét lett, és a felkelő telihold is bebújt egy Villány felett tornyosuló felhő mögé. Úgyhogy, innentől Lasek Kapitány fényszórója világította az utat. Én meg bevilágítottam Laci alá, hogy lássam, jön e valami alattomos kátyú. Mivel a kormányt nem világíthattam ki (mert akkor elvakulok), ezért nem láttam a sebességet, csak éreztem, hogy pörög a lábam a látszólag egyenes úton. Ami persze – mint kiderült – enyhén lejtett. Tehát, úgy 30-cal döngettünk kilométereken át némi AC DC-vel fűszerezve. Igazi száguldós zene, tökéletesen erre a hangulatra kombinálva.

Az éjszaka erősen más vezetési módszert igényel. A navigációs eszközök hiányát, és az alapos kivilágítást (helyzetjelzők és külön világítás) már említettem. De ott vannak még az autósok. Vasárnap este és VB döntő lévén, a forgalom meglehetősen lapos volt az amúgy is kihalt úton. Mókás volt látni a szarvak csillogásán, majd az útjelző táblák és a felfestés felfénylésén keresztül, hogy jön valami mögöttünk. Bár, némileg irritált is a dolog, tehát örültem, amikor autómentessé vált a környék.

Igazi súlytalan száguldást élhettünk át ezen a szakaszon.

 

- Moondance (Újpetre-Beremend)

22:00 24 km

 

Újpetrén jött szembe az első bucka. Így itt meg is ejtettük az első pihenőt, mókás fotókkal örökítve meg az élményt. Lasek ezt követően elhagyta a sapkáját, úgyhogy messziről nézve érdekes világítóbogár-kergetőzés vette kezdetét. A legkísértetiesebb az egészben az volt, hogy közben nem használt reflektort. Így csak a hátsó lámpáját láthattam. Tök horror volt, amikor jött szemben a sötétben, hallottam a gumisurrogást, de őt magát nem. Ezt követően ráérősen gurultunk lefelé. Keresztül egy falun, majd egy erdőn. Nemsokára elértük a Villányi-hegységet. Minderre az út fordulásából, a mellettem lévő magas, fekete kupacból és László tájékoztatásából következettem. A következő kanyarnál pedig végre találkoztunk a Holddal is. Hihetetlen látványt varázsolt elénk, ahogy önnön képét vetítette ránk az előttünk elterülő mocsaras tó felszínén keresztül. Az arra járó autósok egyéb okok miatt lúdbőrözhettek: nem értették, mit keres egy kukásmellényes és egy fényképezős figura késő este egy eldugott út mentén, nem messze egy vasúti átjárótól. Bámulatos, mennyire törekedtek a KRESZ betartására!

Pár kanyar múlva belebotlottunk a korábbi eső nyomaiba. A gőzölgő aszfalt sok mindenről mesélt, amiről a kitisztult égbolt már rég nem tudott. A pincesort és a Csányi pincészetet elhagyva Magyarbóly felé fordultunk. Ez az útszakasz már tényleg no name. Innentől már nem használtunk mást, csak helyzetjelzőket. A Hold mindent bevilágított és nem volt más fényszennyezés. Egyedül Lasek szélfútta pólója remegett azokban a lidérces fényekben, amiket az első villogóm küldött rá.

23:00

Nemsokára ismét sűrű facsoport fogta közre az utat. Mintha egy álomban volnánk, ezerféle árnyékot láttunk magunk körül. És egyszer csak fullasztó érzés kerített magába: a sötét erdő összezárul körülöttem, és elfogy az út. Persze, erről szó sem volt, azonban majdnem bedőltem a trükknek. Az út fordult egy jobbost, így pillanatok múlva változott a kép: a helyi vasúti átjáróban, majd a Karasica partján találtuk magunkat. Pontosabban, a fölötte lévő hídon.

Itt kezdett el Lasek felettébb érdekes fotókat készíteni, rámutatva a kamera technológiájának valódi eredetére. Elég annyit, hogy így készült Villányról és a környékről nappali jellegű fotó. Ezt követően érdekelt, vajon mennyire képes kezelni a műszer a kontrasztokat, így beálltam (a sötétben velem megegyező színű) bokor elé. Az eredményt látva gratuláltam Lasek éjjellátójához. Körülbelül fél órát mókázhattunk így, mert a végére már kezdtünk fázni. És jött valami vonat is. Mivel még mindig nem szoktam meg a magasabb ülést, így indultamban majdnem átestem saját magamon…

Egy kanyarral odébb már láttuk a beremendi cementművet, a hegyet és a tejészetet. Utána begurultunk a faluba. Az ott történt drámai események elmesélését meghagyom Magas barátomnak (elég annyit, hogy a falmászás nem az ő sportja…).            

00:11

 

A bejegyzés trackback címe:

https://midnight-rider.blog.hu/api/trackback/id/tr381034332

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.