"Cserkoooo" Szeged-(47)-Orosháza-Kardoskút-Hódmezővásárhely-(47)-Szeged

| |

 - 118 km (ebből 60 km visszafelé), átlagsebesség: 24 km/h (visszafelé), szél: nyugati-északnyugati


Nagyobb térképre váltás

- Laci átjött Orosházára cseresznyét enni/szedni. Technikailag ez feltételezte a 9:30-as vonat elérését, de végül a gyakorlatban némi bicikli-közi belezést követően 10:00-as szegedi indulást és 12:20-as orosházi érkezést takart. Praktikus módon, hamarabb ért be a srác, mint a soron következő vonat. Szerencséje volt, mivel egyszerre tudta kihasználni a vasárnapi gyér autóforgalom és a masszív hátszél előnyeit. Addícionális előnyként a srác a kellemes széliránynak hála meg is úszta a fehérjefeldolgozó masszív bukéját.

- Alapos táplálkozás (sajtos hal, falafel, kínai zöldséges rizs, piros pöttyös) után felettük magunkat a fára Winston társaságában, minek következtében 17:30-kor indultunk vissza egy rakomány cserkóval.

- Sikerült kikerülni az újonnan épített kerékpáros pénzkidobást. Hálaadás az Úrnak, hogy már nem kell naponta tekernem Orosházán ezen az ipari hulladékon, majd gyorsítás 27km/h-s utazóra. A 3-8-as fokozat továbbra sem stabil (ma kicseréltem a láncot, már az összes fokozat ugrál %D), így örültem a fejemnek, hogy milyen jól nyomom egyes pozícióban. Sebaj, Laci beült előre, és megmutatta, hogy bírom én a 35 km/h-t is.

- Kardoskútnál fény alatti sebességre lassultunk, sőt még a keróútra is legurultam, lefetyelési célzattal (Vásárhelyig nincs kút, így ki kell élvezni a friss víz ízét). Ezt követően visszalapátoltam magamat a nyeregbe, és nagymamás tempóval elindultunk a Préripályán. A március végi "Száguldó Süni" előtt bemelegítési céllal már letekertük a Szeged-Tápé-Maroslele-Vásárhely-Kardoskút-Orosháza távot (előbb szemerkélő esőben, majd gumicserével, majd jobban szemerkélő esőben, majd túl vajazott nápolyit nyámmogva, végül csodás napfényben), azonban ezt a szakaszt nem lehet megunni. Laci most láthatta a másik (mind dombosabb) irányban is a Pusztát. A TÉESZ és Pusztaközpont után kiértünk a Nemzeti Park és a Fehértó területére. Itt még mindig pompás az út minősége (asztal símaságú két sáv, nyamiiiii), láttunk darvakat, szürke marhát (most először), apró madarakat, ut közepén autóban söröző honpolgárokat. Az út egyszer csak visszanyerte jó magyaros formáját, így rá kellett bírnom a hátsó rakományt, hogy ne repkedjen szanaszéjjel. Az 1 sáv széles út itt-ott kapott magára még egy réteg aszfaltot, de az elmúlt két évben az is oszlásnak indult. A kilátó sajnos foglalt volt, így nem álltunk meg palacsintázni. "Move straight ahead, stop looking back", miként már az örökbecsű Grand Funk is megmondta. A megyehatár után az út is jobb lett - szélesebb, és lyukmentes. A székkutasi leágazás előtt szembe jött velünk egy sárga kisteherautó - Lacival ez után azon borultunk, hogy ha Family Frostos lett volna, ehettünk volna jégkrémet (űberelve a legutóbbi tótkomlósi fagyievést). Ez után nem akartunk hinni a szemünknek, amikor a székkutasi kereszteződés után valóban az emlegetett dudálós ("szólj anyádnak, hozzon pénzt") kiasutó húzott el mellettünk. Laci bepróbálkozott némi integetéssel, de végül jégkrém nélkül maradtunk. Ennek kompenzálására megálltunk inni. Miután Péterffy Bori bele hajolt a hajamba (diszkrét képzavar), elértük a halomvidék határát. Előbb az ominózus tyúkos-vizslás tanya (első utunkon itt szegődött levakarhatatlanul Robi nyomába egy raj vizsla), majd a Május 1 MGTSZ. Út még szélesebb, olykor felmegy egy mérsékelt pucoktúrásra, olykor meg lejön róla. Az út menti első világháborús hősi emlékmű szerint Héjahalom vidékén járunk. A játszóteres rész elhagyása után következett a csomorkányi kereszteződés (igen, tényleg el kéne egyszer már oda is menni, miként ezt már jóó sokszor gondoltam erre elhaladván). Innentől van a jó út. A giliszták azonban már erősen tamtamoztak, így meg kellett állni enni egy adag finom palacsintát (nagymamám már előzékenyen két csomagot is készített - hálás köszönet érte) és inni.

- Nehéz eldönteni, hogy Vásárhely hol is kezdődik. Számomra a hagyományos határ a magas feszültségű távvezeték, amin csak egy szál van (Szegedet és Békéscsabát köti össze, egyfajta iránymutatást adva ezzel a pusztában). Utána még jön pár tanya, az út elindul felfelé, kanyarog egy jót, majd bal oldalon látszik a porcelángyár, végül az ócskavastelep. A tényleges városba beérve az első "kerékpárral behajtani tilos (továbbhaladás csak környezetszennyező járművekkel)" tábla előtt kell jobbra fordulni, hogy az ember eljusson az állomásra. Így mi most a jobbrafordulás után az első gusztább utcában elfordultunk balra, hogy elhaladjunk az unitárius templom mellett (egyedi tetőszerkezete van a toronynak). Ezt követően megzötyögtettük a szállítmányt a szegedi borzalmakat idéző Síő utcai "kerékpárúton". Erről elég gyorsan el is fordultunk a vasút előtt balra, hogy végre megnézzem azt az útvonalat, amit eddig csak a vonatból láttam. Nem szükséges ugyanis bemenni a városba, az ember egyesen is képes eljutni a 47-esre ezen a (valójában nem túl bizalomgerjesztő) útvonalon keresztül. Nyomortanyák és a szennyvíztisztító mű után elfogyott az aszfalt alólunk úgy 100 m erejéig, de a földutat képező építési törmelék prímán le volt taposva. Ezt követően értünk el az egyik legmókásabb vásárhelyi nevezetességig, a pecatavas körforgalomig. Mivel a talajvíz szép magasan van, ezért a körforgalom mellett, a leendő elkerülőút nyomvonala helyén egykonron munkagépek mélyítették ki a leendő útalap helyét pár 10 méteren kersztül. Miután a szorgoskodás nem folytatódott, a természet a maga izlése szeint alakította a dolgok alakulását, így ma a mélyedés pecázóhelyként funkcionál. Ezt a rendszeresen itt pecázó népelemek is tanúsítják. Innentől ismét kerékpárút. Természetesen gyökerek által felnyomva, mókás fűcsomók társaságában, ahogy azt illik (gyomirtó luxus), pedig alig 7 év sem telt el az út átadása óta... Népkert állomásnál megálltunk, itt van ugyanis kút és kocsma. Kútnál feltöltöttem a víztartalékot, kocsmában pedig Laci vett sósmogyorót, ami után ismét iható lett a víz (jut eszmbe, a maradékot el is ropogtatom most).

- Alapos lefetyelés és az ionháztartás helyreállása után bicikliút a 47 mentén. A vonatról nem is látszik, hogy milyen guszta kis erdőkön megy keresztül az útvonal, még a minősége is jó. Itt következett túránk "finom része", az útépítés. Mivel a forgalom 40km/h-ra van korlátozva és előzési tilalom lépett életbe, ezért keróval minden további nélkül járhatóvá vált ez az 5 km-es szakasz is. Szépen felvettünk egy 30 km/h-s átlagos tempót, és néztük az útépítés elénk táruló csodáit. Egy valamire kellett vigyázni, hogy az ember a kettes pozícióban finoman az út felseje felé tartson, mert így el lehet kerülni az út széli terelőbólyákkal való konfrontációt. Az autósok meglepően jól viselték a megpróbáltatásokat. Az útépítést követően lementünk a mára teljesen elvadult útmenti kerékpárútra. Olykor azért valaki levághatná az útra teljesen benövő fákat, mivel egy-egy fej/derékmagasságig belógó akác nem túl vicces. Metszőolló meg persze nem volt nálunk. A bicikliút egy idő után szervízúttá alakult. Ez jobb volt, mert szélesebb és nem kell minden második méteren odébb böködni rajta a teljes ökosziszémát. A jó út aztán ismét átadta a helyét valami lyukacsosnak a töltés előtt. A töltésre felmászva értük el ismét a 47-est és a Tisza felett átívelő hidat. Ki az útra, 30km/h felvéve. A hídról lefelé le lehetett volna menni balra Algyő felé (mint azt anno, a Batida-Nagyfa felé történő kerülő felfedezésekor tettem), de most ki akartuk élvezni a lejtő adta sebesség többetet. A 35km/h-s sebesség szépen lassan olvasd le a második körforgalmnál mért 30km/h-ra. Itt a 47-es 2x2 sávos, és szerencsére nincs mellette kerékpárút, így lehet neki nyomni rendesen (az autósok pedig elférnek). Mondjuk, itt-ott már erre is ráférne egy tisztességes úrjahúzás. A második körforgalomnál ittunk egy keveset, feltettem a hátsó lámpát (bár lényegében csak dísznek, mert világos volt), majd ismét gyújtás. Elgurultunk a komótosan épülgető M43 felüljárója mellett, majd beértünk Szegedre. Itt 2x1 sávosra szűkült össze az út, de kellően széles a konfliktusmentes kerékpározáshoz. A baktói lámpánál úgyis jobbra (jobbra-balra) kanyarodtunk. Innentől már szép finoman kellett elzümmögni az Oduig. 20:30

           

 

A bejegyzés trackback címe:

https://midnight-rider.blog.hu/api/trackback/id/tr21186267

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.