Kellemes kis eső utáni túra sok heggyel, virággal. Zánkán a vasútállomás után fel kell mászni a főút mellé, majd pár 100 méteren az út jobb oldalán megy a keróút. Valamiféle hazai sajátosság következtében van egy átvezetés az út bal oldalára, majd egy fekvőrendőrökkel körbebarkácsolt „csak gyalogos fogalomnak” híd az úttörőváros felett (agyrágó bogár és éhezik…). A két évvel ezelőtti éjszakai túráról még egy kedves ismerős: a sártenger az egyik kanyar után. Eme cukiságok után ér be a kerós Akalira. A kereszteződésnél balra kell fordulni, majd szépen visszakapcsolni 2-6-ba, és élvezni a szép tájat.
Baloldalon guszta kis erdő, jobb oldalon virágok. Az eső utáni táj gusztán párolgott, lehetett inhalálni. A terep lépcsősen emelkedik, hol meredek, hogy olyan, mintha kevésbé lenne meredek. Egyes helyeken egyenesen olyan, mintha lejtő következne. Aztán persze hátra nézve kiderül, hogy korántsem volt lejtő, pusztán optikai csalódás. Dörgicsén találkoztam pár kerós tesóval, igyekeztem mindenkinek integetni egyszer vissza is köszöntek. Sikerült kellemes 8-12 km/h sebességgel felfelé kaptatnom, ami lényegében csak az első pár km-en bosszantó. Utána már lehet levegőt is kapni. A falu után folytatódik a mezős-szőlős-legelős terep, amit egy masszív jobbkanyar tör meg. A kanyar egy „vigyázz fekvőrendőr” táblával (Szegeden legalább is erre használják, amúgy bukkanóra hívja fel a figyelmet) kezdődik, amit egy masszív 35km/h-s lejtő követ, az alján a kanyarral. Az embernek örül a feje, hogy bevette a kanyart, erre ott egy ugyanolyan meredek hupli felfelé. Első harmadánál lendület elfogyott, jól elnéztem a visszakapcsolás idejét. Keróról leszáll, súly nélkül visszakapcsol 3-6-ból 2-5-be, majd nekifut az emelkedőnek. Ez volt szerintem minden idők legnagyobb „negatív fekvőrendőre” :D . Pár km-vel odébb hasonló szituáció, csak lágyabb kanyarral. Lejtőn padlógáz be, 3-8-ban neki izomból az emelkedőnek, majd hirtelen visszaváltás az emelkedő harmadánál. Gond nélkül sikerült felmászni – valami csak ragadt rám a Zselicben anno :D . Majd ismét virágszaglászat, és végül begurulás Mancshelyre. A valóságban ez jó 40 percig és 15 km-en át tartott gyök kettes átlaggal. A faluból szép kilátás nyílik a Balatonra (bár azt hátrakukucskálva végig csodálni lehet), a táblázással (konkrétan: „mindkét irányból behajtani tilos, kivéve engedéllyel”) nem kell törődni, egyenesen kell menni, ha az ember Zánka felé akar tovább menni. Egyébként nincs túl sok lehetőség a tévedésre: út ki a faluból csak erre és Nagyvázsony felé megy. Két éve arra mentem (lovagi játékok – érdemes megnézni!), arrafelé hangulatos fák szegélyezik viszonylag sík utat. Én viszont végiggurultam azon a kis szűk utcácskán. Működő közkút csak a templom melletti betonkerítésnél van a következő kétsávos út mellett. Lefetyelés, szemüvegtisztítás (új szerzemény: munkavédelmi, IR, UV, páraálló), majd balra fordultam (ezt onnan tudtam, hogy két éve mentem emellett a betonkerítés mellett – lényegében csak erre emlékeztem az egész faluból azon kívül, hogy marha magasan van…). Mencshely után jön a finom része a túrának – a zuhanó téglás szakasz. Rászívódtam a kormányra, és hagytam felpörögni a kicsikét. Óbudavárnál kitettek egy 40km/h-s sebességkorlátozást, amit többnyire sikerült be is tartani. Vagy nem, mert a falu közepén úgy ugrált az állat, mint egy bakkecske – így miután egyszer kikapta a jobb kezemből a kormányt miközben az ütemes fékezést végeztem úgy döntöttem, hogy a stabilitás fontosabb, tehát inkább szalasztottam. Sajnos a falu után már csak 40km/h-s lejtők voltak, és valamiért minden települést domboldalra tették. De azért jól el lehet zümmögni. Összesen két illúzióromboló kisebb emelkedő van útközben, amúgy végig lehet 30 fölötti tempóval zümmögni. Szép virágos rétek mellett kanyarog az út, van szőlős is útközben. Lefelé már kerek 20 perc volt, 10,5 km, és 53km/h maximális sebesség… O:)
