1. nap Ljubljana belvárosa, kerékpáros infra, majd le vonattal Riejkába

| Címkék: vonat belváros kerékpárút ljubljana camping rijeka |

2010. augusztus 5. 5+x+10km

Sátorban eltöltött első éjszaka után élvezetes az ébredés. Meleg víz is volt a tusolóban, szóval cucc ismét fel, fizetés, és olyan fél 12-kor sikerült is elindulni a belváros irányába. Nos, akkor Ljubljana kerékpárúthálózatáról. Először is: ez valóban hálózat. Tehát, ha a városon belül el akarok menni A-ból B-be, akkor végig lehet menni rajta a nálunk kerékpárosbarátnak számított "leszáll és áttol" nélkül is. Persze koncepcionálisan a dolog így is hibás, mert a jobbhorog intézménye, a hülye gyalogos és a többi alapvető hiba ugyanúgy ott van a járdára parkoló autókkal egyetemben.

From 0. és 1. nap Ljubjana - Rijeka

De azért na: ezen legalább látszik, hogy bele rakták rendesen az anyagot. Aszfalt mellett értem ez alatt a kapcsolódó közlekedési lámpákat, a piros és fehér (ott nem sárga a csík!) felfestést. Emellett rendesen ki van táblázva, a főbb utakon irányhelyes vezetéssel, kereszteződésekben pedig mindenhol biztosítják az elkanyarodást a mellékutcákba (lámpa+átvezetés). Szóval lakni nem szeretnék Ljubljanában, mert szörnyen idegesítő és csiga tempós az infra, ellenben a cél látnivalóan a kerékpárosok kiszolgálása volt és nem az, hogy XY képviselő meg polgármester azzal frenkizzen, hogy kinek van több kilométere.

És akkor most következzék a képes méltatás. Szóval így néz ki egy átvezetés egy kis oldalutcánál (höhö, a tábla itt is rossz oldalon van :) ):

From 0. és 1. nap Ljubjana - Rijeka

Utána így egy nagyobb kereszteződésnél:

From 0. és 1. nap Ljubjana - Rijeka

Ezt követően nemsokára egyszerűbb volt leszállni és tolni, mert annyi gyalogos nyüzsgött rajta, hogy nehéz felszereléssel nem lett volna értelme közöttük forgolódni. A belváros egyébként is gyalogos övezet. Fullon van emberrel, szóval itt tényleg nincs értelme tekerni. Ellenben találkoztunk egy lengyel csapattal, akik 8 nap alatt értek ide keróval Krakkóból. Az élhető belváros kapcsán következzen egy szép kép a Száváról:

From 0. és 1. nap Ljubjana - Rijeka
From 0. és 1. nap Ljubjana - Rijeka

Igen, a folyó itt valóban a város része, bár nem tudom, mi a helyzet árvízkor. Már kérdés, hogy ezt a várost mi vagy eső előtt, vagy eső után láttuk, szóval a vízállás volatilitása feletébb kérdéses... Érdemes még felmászni a várba is. A térkép jelöl pár lehetőséget a felmászásra, teljesen mindegy, melyiken indulunk el, a kilátás úgy is szép lesz - az út pedig meredek :D . 

From 0. és 1. nap Ljubjana - Rijeka
From 0. és 1. nap Ljubjana - Rijeka

A vár bejáratánál van egy kerékpár és motor tározó. Bevinni tilos, ellenben a belépés díjtalan. Imi kedvéért kiteszem ide a fotókat.

From 0. és 1. nap Ljubjana - Rijeka

A többieknek következzen pár szép kép a várról. Külön említést érdemel a hetvenes években kialakított alagsor, ami képtárat is rejt magában.

From 0. és 1. nap Ljubjana - Rijeka
From 0. és 1. nap Ljubjana - Rijeka
From 0. és 1. nap Ljubjana - Rijeka
From 0. és 1. nap Ljubjana - Rijeka

És mit találtunk a várból lejőve a vasútállomás felé? Kerékpársávot! A kialakítás mondjuk érdekes, mert a szembejövő oldal a járdán megy. :P

From 0. és 1. nap Ljubjana - Rijeka

Az állomáson a pénztáros néni tudott angolul, így vettem volna két fő + keró részére jegyet Koperba. Igen ám, de délután kettőkor már nem volt kerószállítós járgány, illetve pályafelújítanak. Szóval némi tanakodás után kicseréltem a jegyet egy Ljubljana-Rijekára. Nemzetközi jegyvásárlás 1 perc alatt úgy, hogy közben még kedélyesen el is viháncoltak a nénik a "ha nem Koper, akkor Rijeka" választásomon. 13,8 euró volt az emberjegy, 5 pedig a keró. Helybiztosítás nincs, pedig IC. Node. Itt érdemes elidőzni az "IC" szlovéniai definícióján. A kerékpárszállítás ugyanis az IC-k dolga. Konkrétan van olyan kocsi, amelyikben kerékpáros, első osztályú és másod osztályú kabinok vannak. Később majd látunk fullos kerékpárszállító kocsit is, azonban ez a fajta házituning megdobogtatta a kis szívemet :)

From 0. és 1. nap Ljubjana - Rijeka

Nos lehet persze minet hurkaléséggel vádolni amiatt, mert nem tekertünk le a tengerpartig, azonban nem akartunk két (vagy több) napot azzal eltölteni, hogy hegyikecskézünk, ha egyszer a célunk a tengerparti tekerés volt. Szóval következzen pár vidám fotó a hegyvidékről és annak időjárásáról.

From 0. és 1. nap Ljubjana - Rijeka
From 0. és 1. nap Ljubjana - Rijeka

A szlovén-horvát határnál kétszer volt ellenőrzés. Előbb a szlovénok léptettek ki minket Illirska Bistricánál, majd a horvátok be valami másik állomásnál. Vonatcsere nem volt, mázli, ugyanis csak két ilyen vonat van egy nap. Szóval ajánlom a 14:50-kor induló vonatot. Ellenben Rijeka! Jesszus, amikor a horvát kaller valami "Rékát" emlegetett, azt hittük, hogy viccel. Az útikönyv által csak "céltudatosan tevékeny kikötővárosként" emlegetett teherpályaudvarral kombinált ipari-kikötős monstrum volna a naagy Fiume. Ahová régen Orosházának közvetlen vonatcsatlakozása is volt.

From 0. és 1. nap Ljubjana - Rijeka
From 0. és 1. nap Ljubjana - Rijeka

Hatkor értünk oda, és már mindent zárva találtunk. Kunánk nem volt, csak euró. Az állomásnál balra kell forulni, majd szépen haladni előbb a 8-as úton (itt négy sávos, csak egy helyen kell leszállni és járdán tolni, ahol útpítés miatt beszűkül kettőre), majd az Opatijskán a Camping Prelukig. Nos, már valahol az út első harmadánál nekiállt szakadni az eső, így jó hasznát vettük a Hajni által vásárolt OBI-s vastag esőkabátoknak. Ebben a meditárrán időben kellett eljutni a kb 10 km-re lévő szállásra. Ott mondták, hogy bocs, de csak Kunával tudunk fizetni. Oké mondom van kártyánk is. Igen ám, de az internettel együtt a kártyaolvasójuk is elszállt a délutáni viharban. Szóval rendes volt a srác, azt mondta, hogy ha másnap is fennáll ez a probléma, akkor fizethetek euróval (kb 20-30 euró volt, de nem találom a számlát :( ). Személyit lead, hátratilpizik, szakadó esőben sátrat felállít, becuccol. Telefonon unózik, majd szunya.    


Nagyobb térképre váltás

Muzsikának pedig következzen a Riders of the Storm Snoop Dog értelmezésében:

A bejegyzés trackback címe:

https://midnight-rider.blog.hu/api/trackback/id/tr522230313

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szegedbicaj 2010.08.18. 23:24:56

Ez külön bódottá, hogy nekem raktál be képeket:)

CSI
süti beállítások módosítása