4. nap Pula - Vrsar

| Címkék: pula vodnjan fazana limski kanal vrsar |

2010. augusztus 8. 50km, 2:54, 17,2km/h AV, 47,6km/h MX, 702,6cal

Mint az adatokból látható, aznap az addig megszokottnál kevesebbet hegymásztunk. Induláskor legalább is azt hittük, hogy így lesz. A maximális sebesség persze árulkodik :) . Szóval, most sikerült 9 órakor elindulni (tadamm!) Vrsarba. Ott két napot óhajtottunk eltölteni, hogy ne csak tekerjünk. A campingből szépen visszakerekeztünk Fazana irányába, majd szép finoman elkezdett alattunk a táj emelkedni egészen Vodnjanig (onnantól 21-es főút). Meg utána is, tudjátok, az a picit fel, picit le móka. Lényegében fent megy az ember egy 120 méteres dombháton, amit az országút nem követ le rendesen. Így aztán le-le mászik róla, majd hoppá rájön, hogy mégse és visszamászik. Ez az út elég gyengén van ellátva településekkel, ellenben annál több a kerós (bár az mindenhol sok volt), sőt szembe jött velünk egy szalmakalapos-túrazsákos bácsi is! Eredetileg Rovinj is beleesett volna az aznapi útvonalba, amjd úgy döntöttünk, hogy másnap cucc nélkül visszatekerünk. A Limniski kanal élménye után meg inkább egye meg a csiga.

From 4. és 5. nap Pula - Vrsar
From 4. és 5. nap Pula - Vrsar
From 4. és 5. nap Pula - Vrsar

A Limniski kanal vidám hely. A kerós azt veszi észre, hogy a kábé sík terepen előbb vidám kis 200 méteres kupacok jelennek meg balról is, jobbról is. Aztán, a 33-as út keresztezése után 180 méteres tszf magasságról szlupp le 20 méterre. Jópofa szerpentin, autósok nem igazán mertek rajta beelőzni. Mondjuk autó mögé kötözött motorcsónakkal én se vigéckednék. De semmi probléma, az öböl/fjord/völgy másik oldalán már libben is egyenesen fel az út a szikla oldalán 120 méterre. Lefelé 7%-os lejtő, fölfelé 6%-os emelkedő. Fincsi mi?! Versenykerós bácsi tekert mögöttünk. A felfelé szakasz második megállójánál utól is ért minket. Az emelkedő tetején el kell hagyni a 21-est Vrsar irányába. Az út bal oldala egyébként teli van grillezős-kilátós helyekkel. Innentől lényegében lejtő, Flengi falujában is csak ezért nem álltunk meg. Ugyanis itt minden talpalatnyi helyen disznó/juh/számomra ismeretlen állatok elhullott tetemei forognak nyárson, hogy az embernek csorog a nyála. Ha itt felfelé jövünk, tutira megállunk enni. Így persze nem, Vrsar előtt azonban útba ejtettük a Mercatort. Míg én odabent vásároltam be céltudatosan a kaját, Hajni addig odakint kapott az országútis gyerekektől vizet (hideget és Janát - szóval nem olyan ócska Fonyódit, amit 3,5KN-ért lehetet legolcsóbb vízként kapni :P). Így jár, akinek gomb-szemei vannak :) .

From 4. és 5. nap Pula - Vrsar
From 4. és 5. nap Pula - Vrsar

Vrsarba itt nem mentünk be, lényegében itt nem is szólok róla túl sokat. Szép kisváros, amit körbevesz két böhöm nagy kemping. Mi a távolabb fekvő Valkanelába mentünk. Két éjszakára két főnek egy sátorhely 65 euróba került. De végül is ezért melóztunk egész évben, meg a fene megy tovább a kormányon lifegő kaját egyensúlyozva. Odabent aztán rájöttünk, mi került ennybe. 3km saját színtiszta tengerpart (halakkal), még tisztább wc, melegvíz, szóval minden pöpec és tüchtig, saját Mercator. Magyar egy szál se, csak grillező holland-francia-osztrák-német-szlovén. Európa játszótere, ahol nem lopnak :D Itt is térképpel futkározva kell szállást keresni, három árkategória van. Ha nem akarsz futkosni, vannak felparcellázatlan területek, egyszerűen csak bökj rá a recepciónál!

From 4. és 5. nap Pula - Vrsar


Nagyobb térképre váltás

És a muzsika, hát az legyen a Belgától a Hús hús hús! 

A bejegyzés trackback címe:

https://midnight-rider.blog.hu/api/trackback/id/tr132230861

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása