Narancssárga Nap remegett át a 47-es elkerülőt övező mocsár párás levegőjén. Ezt a három kilométert és a következő 11-et már jól ismertük Nagyszénásig. Hátul keresztbe átvetett sporttáskákban cipeltünk magunkkal mindent, amire elvileg szükségünk lehet: békazöld 2 fős tecsós sátrat, jó sok szerszámot 4 liter vizet. Meg páncélos kaját. Az előző héten apróra szétszedtem mind a Vas Paripát, mind Robi citromsárga és némileg nehezebb paciját. Az acél Kelley's felniket még rozsdamaróval is lekezeltem. A 47-es ilyen korán még annyira sem forgalmas, mint egyébként, eseménytelenül fordultunk róla balra, Nagyszénás irányába. A keleti szél azonban nem tágított, kitartóan döntött minket oldalra. Orosháza Alsó vasúti megállóhelynél még némi facsoport mérsékelte ezt a szelet, de Pusztaszentetornya rászolgál a nevére: a kocsma körüli házak kivételével szántóföldek terülnek el körös körül. Amikor még 1998-1999 tájékán először tekertünk ki Lipivel Orosháza határain kívül, a szenttornyai buszmegálló volt a standard megálló inni. Olyan 4-5km. Később következik bal oldalon a be nem vakolt új ház, a jobbon pedig egy omladozó vályogból vert tanya. Innen már nincs messze a szénási kanyar.

Ez a kanyar ad egy sajátos hangulatot az útnak: a falu irányába haladva nem látszik semmi az út végén, olyan, mintha sose érnénk sehová, miközben egyre csak fogynak a kilométerek. A kanyar mögött lejtő visz le a csatorna átereszéhez, majd fel kell mászni Nagyszénáshoz. Itt meg is álltunk pumpálni a benzinkútnál. Rendesek voltak, adtak átalakítót is, mert a normál szelepes gumik nem passzoltak az autószelepes kompresszorhoz. A falun belül az út bal oldalán visz a kerékpárút, gyümölcsfák és buxusok ölelésében. A bezárt strand környékén jól érezni a termálvíz illatát. Itt megálltunk inni, innentől 13km-enként jelöltük ki a megállási pontokat (lehetett is számolgatni utána az út során rendesen...). Sikerült ugyanis új km órát venni a májusi ösztöndíjból - íme az elsős egyetemista első nyara :) . A 4 liter víz együttesen túl nehéznek bizonyult, 2 litertől meg kellett szabadulnunk. Kondoros felé a falu határáig volt kerékpárút az új jobb oldalán, majd következett minden idők legpocsékabb minőségű országútja. Valamikor valami bazalt/andezit zúzalékra locsolhattak rá némi aszfaltfélét, aztán az elemek és a forgalom tombolása szépen el is koptatta. Szembe szél és pocsék út, surrogtak rendesen a terepgumik. Kondoroson azonban végre ránk mosolygott a szerencse: egyfelől új lett az aszfalt alattunk, illetve hátba kapott minket az az oldalszél.

Onnan pörköltünk egészen Gyomaendrőd határáig. "High speed - low track!" Egyedül Hunya bekötőútjánál álltunk meg inni. Majd utána Gyomán a 46-os Körös-híd előtt, volt valami kis park, padok és asztal. Páncélos kaja elő, falatozik. Ezt követően próbáltuk még erőltetni a maximális, 3-7-es fokozatot, de Nagylapos magasságában elpárolgott a lelkesedésünk. Míg egy V43-as kiló százzal rongyolt el mellettünk a vasúti pályán, addig mi 20km/h-val döcögtünk elől 2-be kapcsolva. Mezőtúron volt szerencsénk ismét találni egy kis parkot pihenő céljára. Innentől oldalszélben kellett billegni, az országút minősége némileg jobb volt, mint az előző 46-osnak, de a forgalom ezen se volt túl nagy. Új szórakozásunk lett: mobil cellatorony-vadászat. Ebből ugyanis mindennél hamarabb rá lehet jönni, hogy településhez közeledünk. Minden máshoz sokkal közelebb kell menni. Addig persze búza-kukorica-búza volt a vegetáció. Túrkeve pont jó helyen volt, meg tudtunk állni inni, keróút itt is a főutcán. A Nap már kezdett nagyon magasan lenni egyedüli változatosságot az előttünk álló pusztát kettévágó csatorna volt: át lehetett menni rajta, pár 100 méternyi lendületet nyerve. Kisújszállás határában már kezdett nagyon meleg lenni, meg is említettem, hogy "ideje lenne beásni magunkat". Robi egyből meg is jegyezte, hogy itt egy temető :) . Bár a cél Abádszalók volt, nem volt arra vonatkozó értelmes ötletünk, merre is kellene menni Kisújszállás után. 4-es főúton csak nem, a többi meg szép nagy kerülő. 100km-t tekertünk így is tikkasztó oldalszélben.

Ezzel meg is elégedtünk, gurulás a vasúthoz, kerót fel a BzMotra. Sikerült nem elszunyálni, és láthattuk a mitikus "Kolbász" vasúti megállóját is. "Abáltszalonnánál" szépen leszállás, majd némi tekerés a campingig, ami valahol a Tisza mellett volt. A bejáratnál meglepődtek azon, honnan is jövünk, és, hogy holnap már megyünk is. Felderítő küldetés, ez van no. :) Sátrat felver, némi szunyálás, majd felmásztunk a campingben lévő Tisza-töltésre. Miután láttuk, hogy igen, ott víz van, szépen visszamentünk a sátorhoz, és előbányásztuk a páncélos kaját. Igyekeztünk tüzet gyújtani, szóval ha jól emlékszem, még dezodorral is pörzsöltük a száraz fát. Aztán jött egy szép fekete dongó is, vidám futkározás céljából. Robinak aztán sikerült visszazavarnia az odvába a lángszóróval, tehát végre hozzá is fértünk a tűzön főtt babgulyáskonzervhez. Kajálás után vissza a sátorba szunyálni. A sátorról annyit, hogy papíron 2 fős volt, de a mi 180+ hosszúságunkkal csak kifliben, behúzott térddel fértünk bele. Közöttünk meg a sporttáskák, mert azt is tenni kell valahová. A szerszámos csomag ellenben kényelmes párnának bizonyult.

Másnap reggel kiderült, hogy nem is olyan messze szépen berendezett konyhát rejtett a tábor. A dongónk pedig kipöckölte az odúja bejáratába jó alaposan bekalapált faágat. Erdő-mező állatkái no. Sikerült elérni a reggeli vonatot, majd visszazötyögtünk Kisújszállásra. Innen már ismerős terep, előbb vadasabb-növényesebb a csatornáig, majd szántóföld rogyásig Túrkevéig. A faluban próbálkoztunk pumpálni a benzinkútnál, de nem jött össze, szóval masszív ráolvasás a gumikra. A cseh, normálszelepes Barum gumik valahogy nem szenvedhetik az országutat. A Robi által a vasútállomás előtt rendszeresített paprika+májkrém+kifli/zsemle reggeli után Mezőtúrnál megtapasztaltam azt, hogy mit jelent táblák nélkül navigálni. Egyszerűen nem volt értelmesen kitáblázva az, merre is vezet Szarvas felé az út. Bár sok mindent sejtet a városig vezető úttal kapcsolatban. Út ugyanis egyre kevesebb akadt. Értsd: olyan nagyobb aszfaltok erre-arra, közöttük füvecske-bokrocska. Mellette pedig autónyom taposva. Hegyikecskéztünk egy kellemeset, mikor is egy terepjáró szép komótosan elpirított mellettünk a talajúton. Na jó, onnantól mi is. Odaértünk a komphoz, hát, négy olyan komp egymás mellé állításával akár ponton hidat is építhetnénk a túlpartig :) . Rajtunk kívül volt még egy metálfényű, egy fekete, meg egy fehér kocsi. Szóval csúcsforgalom :) . A szarvasi oldalon frissen aszfaltozva minden. Mondanom se kell, itt jó alaposan megnyomtuk neki, mert már nagyon kellett száguldani. A növényzet is jól fogta a nyugati szelet. Szarvason keróút, majd Orosháza felé ismét fel az országútra. Itt esett meg az, ami miatt onnantól csak hátrafordított sapkával tekerhettem: a szembejövő kamion keltette örvény ugyanis belekapott, lekapta, megpörgette és precízen silddel ütötte telibe a mögöttem haladó Robit. Aúú. Sapkát immáron szakszerűen fejre visszahelyez, kedvenc útitársat kerékpárra visszapakol, indul tovább. Szarvas után az út csak szépen, megfontoltan fordul délre. Éppen olyankor, amikor már nem várnád. 15km-en élvezhettünk tehát valamiféle hátszelet.

Származási hely: Szarvas_Orosháza

De egyszer csak dél lett az irány, mi pedig megálltunk pihenni az út bal oldaláról végtelenbe vezető betonút mellett. Itt ismét illúziók hada: tanyák és póznák tesznek úgy, mintha már Nagyszénás lenne előttünk. Aztán a távolban csak felbukkan egy cellatorony. De előtte még ott a "szellempályaudvar", ami egykor tehervonatok fogadására szolgált ezen a mezőgazdasági terményszállításra létrejött vonalon. A romok után lejteni kezd az út, az ember szó szerint beesik a faluba. A keróút ismét a bal oldalon, a falu közepén váltott oldalt. Ismét megáll, iszik. Szénásról menni Orosháza felé sokkal kellemesebb. A falu utáni kanyarból ugyanis egyből lehet látni a távolban a 47-es elkerülő felüljáró sziluettjét. Vizuálisan azonosítható cél felé pedig könnyebb vágtatni.

Származási hely: Szarvas_Orosháza

Technikai probléma végső soron nem merült fel, megérte két héttel azelőtt az a 40km-es gyakorlat, amikor először próbáltuk ki, mi is történik, ha üres keróval kell haladni "odakint". Ahhoz a teszthez az Orosháza-Kaszaper-Tótkomlós-Orosháza háromszöget használtuk - olyan eredményesen, hogy utána évekig az Orosháza-Kaszaper-Orosháza táv volt az első, "bemelegítő" túrám tavasszal.

Így indult tehát 2003 nyara. Meg sok ezer kilométernyi kaland :)          

Hűvös őszi teleholdas estéken "a hogyan keveredtem ide térben és időben" emlékezéshez legyen most a Nightwish Islanderje.