Mi a közös Szeged és Torun esetében? Mind a kettőt hó borítja. És mi a különbség? Az, hogy Szegeden melegebb van! Nem beszélve arról a szignifikáns különbségről, hogy városunkban nem pusztán szőke bombázók élnek, hanem barnák is!
Tegnap este, amikor Warszawska Centralnán (= föld alá telepített hatvanas évekbeli atombunker, néhány barátságos fradi-újpest bajnoki döntő után) elfoglaltam MÁV-osan fűtetlen antik hálókupémat a D 407-es éjszakai járaton, még nem hittem volna, hogy részesülhetek abban a megtiszteltetésben, hogy Dr. CsImre Úr társaságában kotorhatok a hóban az elkövetkező 24 órában (sőt, a fotókat is Ő készítette!).
Nicolaus Copernicus eddig számomra a Nap központú világképéről volt nevezetes ("terrae motor - solis caelique strator"), munkát adva később Keplernek, Galileinek és Newtonnak. Azonban volt egy szép gótikus és téglából kirakott, teuton alapítású szülővárosa, amely a középkor során előkelő tagja volt a Hanza-szövetségnek (magas vízállás esetén a tengerjáró hajók idáig is felmerészkedtek, nem beszélve az árumegállító jogról...) is. Idén módomban állt vendégelőadóként részt venni a Nicolaus Copernicus Egyetem nemzetközi hetén - mindenféle skálafüggetlen piacmodellekkel és fertőzésekkel pusztítva az agysejteket :)
Igazából a fenti leírás csupán azért kellett, hogy Iminek betegyem ezt a két villamosos képet. Most, hogy örül, következzék a lényeg:
Csörög a telefon este, hogy menjünk driftelni a téli kikötőhöz. Valami hóféle derengett a délutánról, miszerint a Fasortitok átvétele során, mintha a futár háta mögött valóban fehérség lett volna, de akkor nem tűnt fel, mert a lengyeleknél úgy hozzászoktam ehhez, mint a gyér fűtéshez.
Nosza kicseréltem az elemeket az első fényszóróban, felpumpáltam a kerekeket, majd visszarohantam az átlátszó szemüvegért. Ezt követően óvatos visszaváltás 3-5-be, és kezdetét vette a finom suhanás a Szentháromság hófödte aszfaltján. Amikor nem hallani mást, mint a hó ropogását. Olykor finom fékezgetésekkel tarkítva a tapadás tesztelésére. Erős vonalzó-érzés - a hátsó kerék blokkolása elég jól működik, csak komoly csípőmozgásra kezd el mocorogni a fara. Emellett talán a fordítva (modorosan hátrafelé irányba) felrakott első félaszfalt gumi hatására az első fék most nem tépte ki a kezemből a kormányt (ezt csak később, ellenőrzött körülmények között próbáltam ki, álló helyzetből indulva). Havon és jégen ugyanis alapvetően tilos használni az első féket.
Imivel találkoztunk a szétgyalázott hattyasi átjáróban, elengedtünk két arra járó őzgidát, majd a fagyizó utcájában haladva felmásztunk a gátra. Fényszóró távolsági üzembe kapcsolása után hozzáláttunk az időjárási viszonyoknak megfelelő haladási technika elsajátításához. 2-5, parketta. A téli kikötőnél van egy jókora betonplacc, a nyomokból ítélve nem csak mi jártunk már arra. Itt illik visszaemlékezni azokra a régi szép időkre, amikor Gabesszal és Robival először drifteltünk a befagyott Gyopárosi tó jegén (miután korcsolyások alkalmazásával megbizonyosodtunk a jégpáncél teherbírásáról). Meg persze Cicavirág Orsiról, Anitáról és Bertáról, akik jó 10 évvel később megtanítottak korcsolyázni - immáron bicikli nélkül.
A kilencven fokos elfordulás szakszerű végrehajtásának gyakorlását követően elindultunk az árvízi emlékmű irányába a töltésen. Itt volt némi traktor-nyom, is, illetve rájöttem, hogyan lehet hógolyót szállítani a szarvakon. Amelyek aztán sajnos a Klinikák magasságában leestek. Ellenben képtelenség lett volna ellenállni a lezárt, de még el nem öntött, tehát szűz hóval borított Rakpart csábításának. Eme külső és belső kényszertől (bővebben: Sornette, D. 2006. Endogenous versus Exogenous Origins of Crises. In: Albeverio, S., Jentsch, V., Kantz, H. (eds.): Extreme Events in Nature and Society, Springer) vezérelve végig gurultunk a feszített víztükör mellett. Természetesen csak ama feltevés empirikus igazolását követően, miszerint hógolyóval lehet-e kacsázni egy fagypont közeli vízfolyás felszínén. Lehet.
A Stefánián ért miket a meglepetés: el volt túrva a hó a keróútról (vagy minekhíjjákról). A roppantmód élvezetes időjárási körülmények és a belső elégedettség hatására Imivel meglátogattuk az Acapellát, majd kváziplasztikus halmazállapotban leledző sportszelet-csokiskeksz-vanília fagyimat édes tölcsérből nyalogatván (Iminek is ajánlgattam, nem kért, pedig frankón megálltak rajta a hópelyhek is :D ) sétáltunk át a Lófara-térre, majd megtekintettük a fényárban úszó TLK vonatkozó fejezetét. A táplálék elfogyasztását követően hazafelé vettük az irányt, apró dóm-téri kitérővel (igen, ott is takarítottak!).
Mééég ilyent kérünk!!!!
Sokaat!!!!
Ehhez a heroikus poszthoz pedig mi sem illeszkedne jobban, mint a "Land of Hope and Glory" a Turisastól?!