A Puszta télen

| Címkék: ruha kerékpár túra hideg puszta kardoskút kardoskúti fehér tó hódmezőváráshely |

A szentestét megelőző 13 fokos napsütéses meleg már-már azzal kecsegtetett, hogy a "ég a langymelegtől a kopár szik sarja" állapotában örökíthetem meg a kék eget visszatükröző belvízzel borított zöldülő síkságot, de aztán karácsony első napján összejött vagy 15 centi hóban és mínusz fokban. Tehát: "Hej, mostan puszta ám igazán a puszta!"
Az igazi vastag havat meg kell becsülni: 29-én Lacival, 2-án pedig Pepével tekertük végig a 40km-es távot nettó kettő, bruttó három óra alatt. Erre azért is szükség volt, mert 29-én egyedül csak Atomboy sisakkamerája működött, a fotógép elemei (és a tartalékok) is lehaltak a -8 fokban. Ellenben tegnap még végig tudtam fotózni ezt a szépséget.
A tapasztalatok:
1. "a jószág bent szénáz"
A kutyák még a megszokottnál is lustábbak. Az ős időkben Robival még parás volt a "Május 1 MTSZ" utáni, a 14-es kőnél lévő és a kilátó melletti tanya közelében elhaladni - csak csendben és halkan, különben befogják az embert a kicsi, ámde magas hangon ugató kutyuskák, hogy ránkvezessék a nagyobbfajta kuvaszokat. Kuvaszék persze azonmód fordulnak is vissza, ha elérjük a 30km/h biztonságos tartományát. Szóval -4 és -8 foknál is legfeljebb némi álmos, kutyaólmélyi vuffantást kaptunk. 

2. "Mint befagyott tenger, olyan a sík határ"
Ez így igaz, a kardoskúti Fehér-tó vidéke egyébként is egy szép egykori folyómederben parkol (mint úgy az egész Alföld), és a sok-sok eső/hó hatására kedvenc tavam egészen az útig és azon túl is nyújtózott: Kakasszéktől délre, a csomorkányi kereszteződétől keletre a víz az úr. Csak most éppen kopogósra fagyva. Eme síkság legfőbb vizuális előnye a kellemes látótávolság: egy pontból látni Székkutast, Orosházát, Tótkomlóst.
3. "Jobb szeretne inni kinn a tó vizébül"
Ebben már kevésbé vagyok biztos, tekintve, hogy egy szikes rétről és annak némileg sós taváról van szó. Idén télen ugyebár tilos sózni az utakat, ámde valamely paradoxon hatására míg a havacska vidáman olvadozik a Csongrád megyei szakaszon a -4 fokban, addig a nemzeti park területén vígan ropog a hó gumik alatt.
4. "Leveles dohányát a béres leveszi"  
A standard úti táplálék felénk a Sport szelet + keksz kombináció, meg amit Lacibácsi megvesz hozzá ("mert minden, ami Lacibácsitól származik az csak jó és egészséges lehet"). Nulla fok alatt ellenben ez már kevés. Egyfelől a csoki megfagy, másfelől az energiaszükséglet erősen megnő, miközben a hatótávolság lecsökken. Tehát szalonna + vöröshagyma a megfelelő. Illetve nem érdemes 40 km fölé tervezni, mert egyfelől ilyenkor minden lassabban megy, másfelől csatakosra lehet ázni egy pulóverben is amire rá lehet fázni. Ezzel kapcsolatban voltak már tapasztalataim a Pilis és a Bükk esetében...
Lacibácsi pedig hozott finom meleg teát, aminek mégfinomabb hagymás felhangja lett, miután megkóstoltam :)
5. "Még csak egy kicsiny kis prücsök sem hegedűl."
A CSÖND. Ez és a végtelen táj érzete szokta leginkább megviselni a dunántúli kollégákat. Főleg, ha Vásárhely felől lépünk rá az útra, mert akkor a "valami" (halmok, tanyák, facsoportok) világából jutunk át fokozatosan a "semmibe". És amikor a Fehér-tó után Pusztaközpontnál azt hinnénk, hogy ismét civilizáció, még van jónéhány kilométer semmi. Meditatív vidék tehát, évszaktól és napszaktól függetlenül. A nyári daru és pöttyös boci kombinációjával szemben most bőven látni őzeket (bár életem egyedüli szarvasos kalandja nyáron zajlott errefelé), böhöm nyulakat és ragadozó madarak lebegnek nesztelenül a levegőben, vagy fürkésznek az út menti fák tetején.
6. "Kit éji szállásra prüsszögve visz a ló..."
A közhiedelemmel ellentétben a kerékpárosnak nem az úton lévő hótól kell tartania. Még az aszfalt és fél aszfalt gumik sem csúsznak olyan könnyen, ha eltekintünk az első fék használatától, illetve visszakapcsolunk kanyarodás előtt. A probléma a fagyás. Adott ugyebár valami porhó és vízféle a kerék alatt, ami aztán mindezt jó alaposan igyekszik beledolgozni a váltókba, a láncba és a sárhányó alá. És miután a konstrukció álumínijumbol vagyon, remekül oda is fagy. Aztán az ember azt veszi észre, hogy a szépen letakarított és felsózott úttesten haladva -2 fokban is jégbe dermed a hátsó váltó, vagy akár a teljes felni. Onnantól pedig roppant kellemetlen helyzetben találhatjuk magunkat. A megoldás olaj, olaj és manuális tisztítás. A lánc persze előbb-utóbb elrohad magától is, hajtásláncot úgyis 2000 kilométerenként cserél az ember, de akkor is tiszteljük meg ennyivel a minket hordozó technikát. Cobríta ezúttal mérsékelten odúzta be magát fehér hólepel alá, ellenben -4 fokon ez sokkal intenzívebb volt, mint -8-on.
     
7. "Háta mögött farkas, feje fölött holló."
Rajta pedig símaszk. -8 fokban, libbenő oldalszélben Atomboy sisakkameráját egyébként sem tudtam volna másképpen a fejemre passzírozni. A bidli mérete megfelelő volt, ellenben a szíj na az éppen hogy elég volt. Meghát a Laci is félt az arcüreg gyulladástól. A dolognak azonban van egy hátránya is azon túl, hogy az ember úgy néz ki, mint egy cserkészlány az ETÁ-ból (Orosházán pl o'an furcsán néztek ránk, meg meggyléért sem lehet benne bemenni a boltba) - álló helyzetben a pára csak azért is a szemüvegen dzsemborizik. Guruláskor persze eloszlik, node jussunk el odáig. Egy idő után inkább levettem a plexit, és könnyezgettem. Pepénél meg inkább visszatértem a sapkás módszerhez.
A sisakkameráról még annyit, hogy attól, hogy valami zölden világít, még nem biztos, hogy rögzít. Mert olyankor a narancssárga fény világít, ha a marha nagy "REC" feliratú nyíl nem lenne elég egyértelmű. Szerencsére a túra szebbik részén már ennek szellemében jártam el (és sajnos a túlnyomó részén meg nem...).
A "Visszapillant a nap a föld pereméről" részhez érve következzék a Turisastól a "The Land of Hope and Glory".
Illetve a polkorrektség jegyében az angolul értő fiatalság okulására még itt van a Metallicától a "So What!" :P    

 

A bejegyzés trackback címe:

https://midnight-rider.blog.hu/api/trackback/id/tr902556942

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2011.01.04. 11:03:31

@vén betyár:
köszönjük :)
Lehet, hogy a történelmi szükségszerűségek folytán nem fogok tudni milstory-s vendégposztot írni, ámde szorgoskodunk mi a magunk módján rendesen :D