Pomáz-(Dobogó-kő)-Esztergom-Dorog-Tokod-Sárisáp-Dorog: 73km

| Címkék: kerékpár túra pomáz pilis esztergom pilisszentkereszt dobogókő 10 es dorog tokod sárisáp dág csolnok |

Ez az október 23-i cserkészes túra sehogy sem akar nekem összejönni: két éve az eső (meg a magasban talált hó) tette trükkössé az útvonalat, míg tavaly nyáron ott tartottuk Hajni hegyi kiképzését az isztriai kiruccanás előtt. Ha jellemezni kellene a Pilist egy szóban, akkor azt mondanám, hogy cuki. Oda lehet menni 3 óra alatt, aztán egy óra alatt fel lehet kotorni a tetejére, ahol jó levegő, meg minden. Szóval sokkal nem jár Bükk-jellegű logisztikai kihívásokkal, az Északi Hölgy esetében az elfoglaltság alapból fél naposnál kezdődik.


View Larger Map

A mostani túra az évad legvéletlenszerűbbre sikerült útvonalára sikerült: a hét elején még meg voltam fázva (ezt egy fej vöröshagyma, fél gerezd foghagyma, kötegnyi póréhagyma és 10 tojás rántottájából kigyilkoltam), majd úgy tűnt, hogy rossz lesz az idő. Aztán péntek délután mégis jó időnek néztünk elébe, így unokatesómnak küldtem egy közepesen pontatlan Facebúúk üzcsit, hogy mikor érkezek (+2 óra késés). Aztán elszunyáltam, így a 9:40-es vonatra kellett kifutnom gyakorlatilag üres hátsó gumival. Miután helyem már csak a kerószállító vagonban volt, így nyomban hozzá is láttam a külsőben mosolygó vasdarab kiszedésének, majd a regenerálódó belső levegővel feltöltésének. A nyomást azonban sehogy sem sikerült 2 bar fölé tornázni sem a Kistelek környékén százzal imbolygó sem a Cegléd után 120-szal sikló szakaszon. Igaz, kevesebb lett. Fő az egészség, így a Nyugatiból az első utam a Mamutba vezetett, hátha az ottani Hervisben kapok valami olyan belsőt, amit be is merek szerelni (csak be kellett volna tenni Szegeden az előszobában sorakozó tartalékbelsők közül az egyiket a csomagba :P). Délután kettő után végre kint voltam Pomázon, ahol a HÉV megállóval szembeni benzinkútnál némi nekifutást követően sikerült 2-ről 3 barra tölteni a hátulját. Majd kicsivel odébb vettem magamnak is péksütit meg egy ritka ocsmány ízű iceteát (ez volt a legnagyobb kiszerelésű folyadék a pékség hűtőjében - utólag már értem, miért volt olyan sok belőle...).
Dobogókőre egy frankó, széles és honi viszonyok között kiváló állagú út visz fel. A forgalom közepes, nem egy Opatia-szerű ocsmány autó követ autót nyomulás, de a friss helyi levegő többször volt büdös, mint nem. A guminyomásos huncutkodást leszámítva egy igazi élmény volt a Cobríta hátán ülni 300 kilométernyi Lidércelést követően. Először is mámorítóan simán fut, a 3 bar mégsem 8, az első teleszkóp pedig megédesíti az ember napját. Bebikázni persze lassabb, de nem is lomha. Másnap persze meglepett az izomláz a karomban - a felfelé menetben sikerült beállni egy kellemes 7,8km/h tempóba a megszokott alacsony fordulatszámon a rusnyábbik, 10%-os emelkedőknél. Ez részemről hatalmas fejlődés, mert kezdőként az ember mindig szeretett túlváltani, ami a lábak kipörgésével, majd heveny lihegéssel jár. Én meg túrák során elég lassan szoktam tekerni, igaz maximális közeli (3-7/8) fokozatokban, így a komolyabb nyomatékkal szépen megbirkózom. Ezért nem fogok soha fixit venni :D De erről majd a vásárhelyi futárversenyt taglaló posztban lesz szó. 
Felfelé már a csobánkai leágazás előtt megálltam, hogy a bőrkabátot inkább a csomagtartóra pókozva vigyem fel a magasba - kék farmerban, kék pulóverben, mellényben, sisakban meg bőrkesztyűben nyomtam tovább (pár héttel korábban a Lidérccel sikerült tudat alatt összeöltöznöm...). Nemsokára utol is ért egy srác, akit még korábban hagytam le. Az első mászósabb szakaszon már beszélgetésbe is elegyedtünk, így Pilisszentkereszt végéig együtt tekertünk. Összességében nem különösebben nehéz felcicmogni a csúcsra, 18 km a táblák szerint, míg 180 méterről kell 600-ra kúszni. Az első másztatósabb rész rögtön Csobánka után van, de mire belejön az ember, már kap egy kis lejtőt is maga elé. Innentől már szépen lehet vissza kapcsolni elöl 2-be, aztán hátul bűvészkedni 4-be. Bár a térképen nem látszik, még két esetben lehetett max tempóra gyorsítani egy-egy rövidke lejtő kedvéért. Alkalmi útitársamtól megtudhattam, hogy átlagosan egy óra alatt szokás feltekerni a tetőre, és illik mindezt megállás nélkül abszolválni. Miután kényelmesen bevackoltam magam elé, olykor mögé, ezért Pilisszentkeresztig nem is volt ezzel probléma. A blog olvasói azonban tudják, hogy a falu után jön a szakasz anyaszomorítóbbik fele egy masszívan emelkedő S kanyar képében. A vrsari (Isztria) 5 km-es izom-szerpentinhez képest ez persze paff a bűvös sárkány, aki játékországban él. De itten bizony messze elszakadtam a kollégától. 7,8km/h-ra beállva lassan és biztosan rágtam fel magam a csúcs közelébe. Jogos lehet a kérdés, hogy ha bevállaltam ezt a vidám 200 méteres emelkedőt, akkor miért nem kocogtam fel a hátralévő 40-re is. Hát passz. A kiszemelt 600 méteren lévő parkolóban megállva gyorsan lecseréltem a vizes pólót-pulóvert a táskában (Hajni táskájában) lévő szárazra, hőpajzsnak felvettem a bőrkabátot, majd Epica: Replica dallamos kíséretével (két éve Ostravában egy teljes papert írtam e nóta dallamainak iheltésére :D), átálltam zuhanó tégla üzemre.

Műkedvelők kedvéért itt az eredeti Fear Factory változat is - a bácsikat egyszer meg kéne nézni élőben is :D

Dobogókő és Esztergom között az út nagyrészt teljesen újra lett aszfaltozva, miközben hosszú egyenesek váltakoznak szűk S kanyarokkal. Szóval 53km/h fölé nem lehetett engedni, de egy 45-50-es tempóval elegánsan sávon belül lehetett maradni, még különösebben fékezni sem kellett - helyette inkább légfék (repülő mókus). Cobríta "nőies" vonását leginkább a vonalai adják: csípőből és rádőlésből a szűkebb fordulókba is elegánsan fordul rá, mintha bécsi keringőzne az ember a Nothing Else Mattersre.

Pilisszentlélek mellett mondjuk kissé zavart a túl közel elhelyezkedő szalagkorlát, de inkább az útra és az ívekre koncentrálni. Sajátos élmény, hogy nem szoros alakzatban kell hasítani úgy, hogy egy hajót szállító pótkocsis SUV lopakodik az ember nyomában. Bizonyára az Asszony is élvezte volna :D Miután Pomáz óta mind inkább kellett pisilnem, a nemzeti park határát és a 200 métert elhagyva 15 perccel később satufékkel álltam meg egy erdei benyíló utacskánál. Igencsak iparkodni kellett, lévén a fülesben már fel lehetett ismerni a FF: Hunter-Killer borzasztóan hosszú, 1 perces felvezetőjét (amiben pár felvezető akkordon kívül abszolúte nincs semmi :( ), ellenben nekem még volt bőven lejtőm hátra. Miután az idei ostravai konferencia paperjét a múlt héten ezekre a dallamokra komponáltam, illő tisztelettel kellett bánni a nótával:

Az Esztergom-Dorog ipari vidék kicsivel később már ki-kikandikált a növényzet mögül, így a vezetékek, tornyok, Dóm, gyártócsarnok, rom, hulladékégető alkotta tájképen nem is lett volna annyira idegen a FF: Contagion című szerzeménye - ha már a disszertációmnál tartunk :D :D :D . Ostravában is csak az ablakkal szemben lévő vitkovicei acélmű mélyművelésű szénbányái adták az industrial-tech-metal hallgatására.
A Suzuki gyár sarkán kellett balra fordulnom Dorog irányába, ahol egy hihetetlenül széles és jó útra leltem. Figyelemreméltó. A Ricsi gyára mellé érve egy pillanatra leálltam a járdára, hogy némileg kulturizáljam a jószágot, mivel a Tisza-töltés homokja még ott mosolygott szerte a vason. Sok WD-40 kifújását követően már kevésbé nézett ki borzasztóan a jószág, így pár sikertelen telefonhívás után már azon kezdhettem gondolkozni, merre is kéne menni. A Dorog főutcáját jelentő 10-es utat ugyanis szépen kitérkövezték-szökőkutazták, majd kerótilos táblákkal díszítették. Ez még oké, de a szokásos keróút-kerójárda-akármi párosítás elmaradt mellőle. Szabálytalan kerós nincs, csak hibás koncepció mentén kialakított infrastruktúra, így szépen kigurultam az útra és kiélveztem a jobbára lejtő utat. Szomorú hír: eltűnt az út bal oldalán kígyózó melegvíz vezeték :( . Kis koromban mindig erről tudtam, hogy közeledünk Tokodi Papáékhoz :) . Bár végül semmilyen módon nem tudtam jelezni számukra a közeledtemet (sőt, az indulás körülményeit ismerve bizonyos szinten én is meglepődtem azon, hogy idáig eljutottam), szerencsésen otthon találtam őket :) . 
Ötkor indultam tovább Sárisáp irányába. A terv az volt, egy egyszer csak majd visszamegyek valahol a 10-es útra, és azon be Pestre. Október 22-e lévén a Margit hidat este 6 körül lezárták a hírek szerint, így nekem az Árpád híd felé kellett volna menni. Vagy a B tervet követve elmegyek Piliscsabára a kiemelési pontot (extraction point - négy évad Alias után már csípőből XD) jelentő vasútállomásra.
Tokod után megkerültem a 240 méter magas Kis Getét, és vetettem egy pillantást a távoli Öreg kő (280m) irányába is. Itt értem el a Tát-Tatabánya utat, amit pár száz méterrel később el is hagytam. Az úttest minősége itt is jó minőségű maradt - felénk valamit nagyon kispórolnak. Sárisáp felé haladva egy völgybe kerültem, amit bal oldalon a 420 méteres Nagy Gete, míg jobb oldalon a 220 méteres Körtvélyes határolt. Az út csak nagyon finoman hullámzott, így Sárisáp után már kezdtem erősen unatkozni.
Ekkor értem el a Dág-Dorog felé vezető elágazáshoz. Itt elméletileg jobbra kellett volna fordulnom Úny-Tinye irányába, de végül is mindegy, hol szállunk vonatra: Dorogon, vagy Piliscsabán. Kezdett besötétedni, így irány Dág-Dorog. Miután ez az irány eredetileg nem szerepelt a műsorrendben, így meg se tanultam. De valamit azért már sejtettem a mind erősebben emelkedő úttestből. Dág túlsó vége már masszívan fel volt kunkorodva a 200 méter fölötti hupli tetejére. Ismét beigazolódott az örök mondás, miszerint nem az a kérdés, milyen magasra kell menni, hanem, hogy milyen hirtelen - hát itt az a kb 20 méteres emelkedő elég rövidke szakaszba lett belezsúfolva :D . Rögtön le is zúdultam hát egy völgyecskébe, körülöttem mezőgazdaságilag aktívan tartott dombhátak-oldalak. Itt kezdődött egy rövidke - mindössze 6 kilométeres -, ámde fantáziadúsan emelkedő szakasz. Ez önmagában hozta mindazt a finomságot, amit nagyban szokott az ember kapni a képében a Bükkben. Néhol megtorpanó mászatás felfelé, forgolódó út, ami egész szerpentin-jelleget ölt. Szóval utólag a térkép alapján nehéz elhinni, hogy milyen kellemes is tudott lenni. Tempó ismét lement 10km/h-ra, miközben kabátban és megfelelő hűtés nélkül már elég tisztességesen fújtam a párát magam elé. Ilyen útból el tudnék viselni mondjuk 30 kilométereset is, mert roppant kellemes.
Cobríta tehát mind magasabbra fúrta magát a mind sötétebb tájon. Egyszer csak elértem a megfelelő magasságot, mert lejteni kezdett az út. Korai volt az öröm, mert volt még egy felfelé szakasz. Utána viszont gravitációs meghajtással haladtam a cél felé. Észnél kellett persze lenni, mert ez az út csak érintette Dorogot, így balra le kellett fordulni az első adandó alkalommal. Így majdnem a vasútállomás felé vezető körforgalomnál kötöttem ki a 10-es úton. Néhány kerótilos táblát elhagyva ráfordultam az Esztergomi útra, majd egy túlfutást követően vissza is kellett fordulnom. Cobríta fordulni azt nagyon szépen tud, ezt nem árt kiélvezni olykor. Végre rekonstruáltam fejben, merre is van a vasútállomás, így ráfordultam a Hantken Miksa útra, majd egyenesen haladtam tovább az aluljáróba. Előttem épp egy robogó rongyolt be a nem túl bizalomgerjesztő létesítménybe, így nem okozott különösebb gondot követni. Az állomásra persze már fel kellett futni a lépcsőn keróval a kézben. Itt derült ki, hogy a Pestre menő vonat pár perc múlva érkezik és jegyet is rajta kell majd venni. Lucky-lucky-lucky!

Így aztán elértem az utolsó előtti szegedi járatot a Nyugatiban, aminek az elején most kerószállító vonat is volt ám! Meg Kőbambától egy vagonnyi részeg UTE szurkoló is, így fő a békesség alapon inkább mégis a gyéren fűtött kerószállítóban foglaltam helyet.      
      

   

A bejegyzés trackback címe:

https://midnight-rider.blog.hu/api/trackback/id/tr743338811

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása