Gödöllő - Isaszeg - Tápiószecső - Tápióbicske - Tápiószentmárton - Albertirsa - Cegléd

| Címkék: kerékpár túra vonat kerékpárút 40 Cegléd Gödöllő Lidérc Isaszeg Tápiószecső Ceglédbercel Kóka Tápióbicske Albertirsa Dány |

82km, 2:52, vmax 58km/h, ~4:00 - ~7:40 
Az 1849-es tavaszi hadjárat haditerve szerint a déli szárnyon Klapka György, Aulich Lajos és Damjanich János hadosztályainak Jászberény, Tápiobicske és Isaszeg településein át kellett Pest alá vonulnia Gödöllő irányából, így kerítve be Windisgratz erőit (Gáspár András 7. hadteste Gyöngyös és Hatvan felől támadott északon). A három döntő győzelem április 2-án Hatvannál, április 4-én Tápiobicskénél és április 6-án Isaszegnél ugyan nem hozta meg az osztrákok bekerítését, azonban egy stratégiai csoda volt, hiszen a létszámában és tüzérségében kisebb honvédsereg négy hét alatt, egyetlen csatát sem veszítve, kiűzte az ország területének nagy részéről a minden tekintetben-túlerőben lévő cs. kir. hadsereget. [forrás 1 és 2]
Mi ebből a tanulság? Nem cicázzunk vegyészekkel. Érdekes kérdés azonban, hogy milyen vidéken eshetett meg mindez. Mint az a korábbi posztokból (Cegléd-Gödöllő és Gödöllő-kör) kiderült, ez a vidék egy patakok által hosszúkás löszdombokra szeletelt vidék, amely Gödöllőtől és Isaszegtől keletre egy 200 méter fölé nyúló (földrajzilag tehát domb) magaslatokkal tagolt erdős vidék, délről pedig a Tápió patakokra épülő Tápió–Hajta Vidéke Tájvédelmi Körzet határolja mindenféle vizes élőhelyekkel. 


Nagyobb térképre váltás

Reggel 3:50-kor keltem, majd Laci kiengedett, miután felcelluxoztuk a hátsó lámpámat a csomagtartó végére (az üléscsövön eltakarta a hálózsák). Az ég furcsán felhős volt, és persze sötét. Lámpa fel, majd szemüveg nélkül gurultam Gödöllőből kifelé. Isaszeg irányába egy nagyon jó minőségű út vezet. A lámpa fényénél úgy tetszett, mintha a szélére kijelöltek volna valamilyen sávot (pont olyan messze volt az út szélétől és pont olyan széles volt és persze egyenes), azonban az út másik oldalán semmilyen hasonló jelölést nem találtam. Lidérc megátalkodottan fúrta bele a fényes orrát a lassan foszló éjszakába, miközben néha jött szembe valami autó. Isaszegen sajnos túl sötét volt fotózni. A település gyakorlatilag egy kiszélesedő völgyben fekszik, amelyeket minden irányból dombok öveznek, kivéve Gödöllő felől (arról jön a Rákos patak). Pécel és Dág irányába már egy szűkebb völgyön keresztül juthatunk ki. Ezeket a keleti magaslatokat foglalták el a bevezetőben említett honvéd hadosztályok, majd szorították Gödöllő irányába az osztrákokat. 
A települést elhagyva egy 200 méteres magaslat megmászását követően lejtőbe megy át az út a soron következő patakig, amit még Szentkirály előtt ismét egy emelkedő követ. Az egyszerűség kedvéért nagytányér + egyes könnyítéssel mentem. Szentkirályon megálltam orrot fújni és végre felrakhattam a szemüveget. Az útviszonyok a borzasztó és a rémes között ingadoztak, az első lámpám a folyamatos rázkódásban ki-kihagyott. Át is kapcsoltam villogóba. Egy "vigyázz kátyus úttest" tábla mellett elhaladván épp azon morfondíroztam, hogy miért nem inkább út mentén napozó svéd modellválogatottat jelölnek ezzel, amikor a kanyar után ez a kép tárult elém:

Nagyobb térképre váltás
Sajnos a mélység ezen sem látszik: a valóságban ezek a helyes kis dombocskák kissé magasabbak és közelebb vannak egymáshoz. Tehát, amennyiben felstrapáljuk magunkat az egyik csúcsára, akkor lezúdulván és picit rátekerve épp lesz annyi lendületünk, amivel feljutunk a következő tetejére. Tudom értékelni az efféle kecses domborulatokat, főleg, hogy az úttest is jó állapotnak örvendett. Olyan persze nincs, hogy egy faluba ne kelljen felmászni, itt azonban meglehetősen későn kezdtem visszakapcsolgatni, majd Dány közepén meg is álltam egy kék kútnál inni, utam 40. percében. Kóka felé szerencsére táblával is jelezték az irányt, azonban milyen lehet az az út, amin még a google autó se ment végig? E kérdés megválaszolása előtt azonban választ kaptam az induláskori kérdésemre is: honnan van ez a sok felhő? Hát innen, ez a kis szépség parkolt az északi horizonton:
Fénykép0890.jpg
Még jó, hogy a szél alig fújt és én nem északnak haladtam :)  NEM ÁÁZTAM MEEEG!! Mellette a Nap már felkelőben, amolyan kis pöttyként jelölte ki a keleti irányt. Ezt az utat valamikor valaki leaszfaltozta teljesen, majd egzotikus erők hatására az egész össze-vissza hasadt. Csúszni nem csúszott és nem is afféle mainstream kátyuk nyíltak rajta, hanem gonosz hosszanti repedések nyíltottak benne.Fénykép0893.jpg 
30-40km/h-val úgy lehetett pirítani rajta lefelé, mint a kisangyal. A zenét viszont ki kellett kapcsolni, mert ügyes gyerek módjára hagytam, hogy egy egység maradjon a telefon aksijában, miközben ott csücsült a töltőkábel a hátamon. Egy órányi Chemical Bros mondjuk bőven elég volt a relaxált állapot eléréséhez, innentől bőven lehetett Wraith-módban haladni. Kókára beérve az első olyan utat kellett keresni bal kéz felől, amin ki van táblázva Tápiószecső. Könnyű erre rábukkanni, az más kérdés, hogy gondos kezek a falu végéig kerékpárutat építettek ennek a nulla (kétszer áthúzva) forgalmú útnak a szélére. Kókány munka. A 31-es utat elérve igencsak meglepődtem annak rohadványos állaga láttán. A forgalom már pezsdülőben, áradnak a finom népek Székesfővárosunk irányába. Szecsőn azonban meg kellett állnom egy történelmi fotó erejéig:Fénykép0894E001.jpg
Nem vagyok benne biztos, hogy a helyiek tisztában vannak-e településük híres voltával. Azonban nekem el kellett fordulnom Alsótibortelep Tápióság irányába, elhagyván a Tiborakna Sülysáp felé vezető 31-est. Lidérc azért viccesen aprónak néz ki a gigantikus tábla mellett :) . Szecsőről kifelé megtaláltam a Tompai kapu út helyi megfelelőjét: pár méternyi kerékpárút a vasúti átjáró előtt és után. Ezen épp vonat haladt át, így megettem egy harapásnyi Sportszelet. A keróút pont egy kanyar előtt vezetett vissza az útra - élvezetes lehet a szembe irányból ráfordulni erre a rémségre úgy, hogy az ember nem lát semmit a mögötte érkezőből (és az se belőle :P ). Egy domb gerincén haladtam valamelyik Tápió mellett. Lassan kezdtem megéhezni, azonban Tápióságon nem találtam még nyitva lévő étkezési objektumot, melyen eredményeképpn a sokadik lovaskocsit is leelőzve tovább álltam Tápióbicske irányába. Szép finoman lejtett az út a másik, méreteiben kisebbnek tartott 1849-es győztes csata helyszínére.

A falu közepén találtam egy pékséget, ahol gyorsan magamhoz is vettem 2 langyos túrós batyut, majd az egyiket megettem, miközben a harang 6 órát kongatott. Elmondható, hogy eddig valamennyi szutyok kis mellékút ki volt táblázva. Tápiószentmártonon azonban semmi nem jelezte Albertirsa irányát, miközben az a google mapson és a hálózsákra pókozott térképen is látszódott. Ilyenkor adaptálódni kell a helyhez, hogy intuitíve ráleljünk a megfelelő irányra (= addig futkorászunk erre-arra, amígy a valóság hasonlítani nem kezd a térképen látottakra). Szóval: térkép szerint a templom körül van egy út, és a déli szottyadtat kellene követni. A hosszú, sötétbarna hajú magas leány pont északi irányba sétál a bolt irányába, melyből következik, hogy a képen látható kereszteződésben balra kell menni:

Nagyobb térképre váltás

Az intuitív navigáció sosem hagyja cserben az embert :D . Egyszer már megnézhetném sztrít vjún is, hogy merre kell menni, de többnyire csak a keróutak meglétét és az útállapotot szoktam (van-é kerótilos tábla) vizslatni - legyen némi meglepi is útközben. 
A túra eddig roppant könnyű volt mentálisan, miután a települések egymáshoz vett távolsága nem haladta meg a 10 kilométert. Az Alföldhöz szokott ember ilyenkor meglepően rövidnek érzi a távolságokat és valahogy jobban érzékeli a haladást. Nos, a következő 12,8 kilométeren a nagy büdös semmi hullámzik kitartóan és az utolsó épület az a tanya volt Szentmárton után, amelyik alapján visszaellenőrzitem a térképen, hogy jófelé megyek-e ki. Fénykép0895.jpg
Az északi eget még mindig az egészségesen távoli vihar uralta, az úttest pedig hol foltos, hol porkoncentrátumú. A forgalom olykor meglepő méreteket is képes ölteni (nézd! embeeer!). A terep hullámzik. Az elején még picit, azután nagyon. Fénykép0896.jpg
A térképen hat emelkedőt számolhatunk össze a szintvonalak és a vízfolyások alapján, én ott a helyszínen egy idő után feladtam. Mikor is megpillantottam a távolban két biciklist. A következő nagy bucka tetejére mászván megállapítottam, hogy ők már megkezdték a mászást a még nagyobbra (ennek már szintvonal is jutott!). Ideje volt öregbíteni Lidérc hírnevét, így hát maxra csavartam rajta mindent, majd befeküdtem a könyöklőbe és 58km/h-val durrantottam bele a jószágot az emelkedésbe. Még köszöntem is a túrázó uraknak, amikor hegymenetbe elsuhantam mellettük. A cincogás túl lealázós lett volna :D . A lejtőn lefelé azért ne felejtsünk meg elsőbbséget adni a 4-es út forgalmának! Majd megálltam az Albertirsa tábla előtt fotózni és sms-t küldeni kerek 6 órakor. Fénykép0898.jpg
Szóljon hát a dal:

Nem lehet több, mint két éve, amikor K. Péter pszichológus és V. Bea kolléga megmutatta nekem ezt a csodálatos szerzeményt - manipulálva ezzel a tudatalattimat, miszerint nekem el KELL jönnöm ide. A városba végülis nem kell bemenni, csak ezt a csatolt részt értintettem, majd ráfordultam a régi 4-es útra, amit most 40-es számmal illetnek a hivatalos szervek. Az aszfalt állapota alapján még lehetne két nullát is tenni mögé, hogy közelítse a valóságot. Eleinte még jól lehetett haladni könyöklőre borulva a nyomkarima és az útpadka közötti alig használt részen, de idővel ez picit elhasználódott. A gépjárműforgalom gyengesége miatt lehet beljebb is haladni, de kizárólag a 6 órás irány fokozott ellenőrzése mellett. Nem is lett volna semmi baj, ha nem érek be Ceglédbercelre, majd terelődök fel arra a 3 kilométeres viacoloros rémségre. A belterületi kerékpárutaknak számos fajtáját szidtam már ezen a blogon (okkal). Ebbe például sikerült a peremes viacolor (színes préselt formás betontégla) anyagot kellően szellősen beépíteni, hogy folyamatosan rázkódott alattam az alumínium. A helyi igényeket biztosan jól kielégíti, mert átugrottam kikerültem 3 színuszosra illuminált Bélabát, akik ezzel is immunizálnak a vesekőre - éjen a sok sör és az állandó rázás :P . A vasúti átjárónál persze megszűnik az egész, mert azon a 10 méteren már bisztonnságosch az úttest, de ezt követően rázakodás. Egyfajta inverz Tompai kapu út ez itt kéremszépen. A falu határában meghasonlottam, mert júj, most nekem ki kell mennem az eddig tilos és veszélyes 40-es útra. Nem győztem megnyugtatni magam, hogy eddig is azon mentem. Csak meg kellett várnom, hogy a szemem abbahagyja a pörgést. Ceglédig még tekerni kellett egy rövidet, mikor is el kellett gondolkoznom azon, melyik vonattal fogok én menni? Cegléd belterületén ráadásul állandóan kerülgetnem kellett a lépten-nyomon feltűnő és egyre betegebb módon kitáblázott, majd ocsmányul kivitelezett kerékpáros járdákat. Illusztráció gyanánt következzen ez a táblázás. Vajon mit ábrázolhat?!

Nagyobb térképre váltás
Valahogy csak sikerült úrrá lennem a kerékpárosbarát közlekedésszervezésen és némi kutas lefetyelést követően 7:40-kor megérkeztem az állomás épülete elé. Ezen keróstól átsétáltam, majd kimentem a peronra, ahová 4 perc múlva érkezett is a szegedi IC. A peron tele volt nagyszámú szektás népelemmel, akiknél az erkölcsi tanítások a magas lemingesedési állandóban mutatkozott meg - mihelyt a vonat a megállás szándékát mutatta. Ebből is érdekesen lesz felszállás, miután már a sokadik alacsonyan szálló gurulókofferes állampolgár támadását kellett elkerülnöm (Newton bácsi szomorúan rázza a fejét: 100 kilós néne 20 kilós bőrönddel és 60 méteres erkölcsi magaslatról gyorsul már fél perce, én meg útban vagyok a 87 kilómmal, míg a Lidérc 8 a cuccom úgy 6 kiló - természetes kiválasztódás on the way 8O ). A tolóajtón való kétségbeesett dörömbölésem meghozta a gyümölcsét, miután egy kéktúrázó idősebb kolléga bemenekített rajta. WWZ egy nagy túrósat. Végre valahára megettem a másik túrósbatyut és a sportszelet nagyobbik felét, valamint ittam vizet is, majd sms-t küldtem, hogy juhú, irány Szeged :) . Ezt követően Szatymazig beszélgettem alkalmi utitársammal, aki Almádi Robihoz hasonlóan túrázik mindenfelé és az országos kéktúrát épp ezen a hétvégén tervezi befejezni. Riszpekt és tiszelet Neki ez úton is!
Összességében elmondható, hogy a Gödöllői dombság nagyszerű túrázós hely: a táj meseszépen változatos, az utak minősége az átlagosnál jobb, hajnalban és napközben a forgalom minimális (kivéve az autópályák környékét), az emberek kedvesek. Zenének pedig következzék az Interstella 5555 a Daft Punktól, ha már Stellánál és Lacinál voltam. Igaz, Daft Punkot sosem hallgatok útközben, de ettől még hasonló kultúrtörténeti jelentőségű munkáról van szó, mint a 20 évvel korábbi Heavy Metal esetében. Anime a Midnight Rideren - puhányosodunk:        

A bejegyzés trackback címe:

https://midnight-rider.blog.hu/api/trackback/id/tr205423213

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.