A szegedi Utolsó Péntek tekerések minden hónap utolsó péntekén (hogy-hogy nem) 18:00-kor indulnak a Széchenyi térről. Körzünk egy jót a városban, majd eszünk valami finom tápláló egészségeset a Bociban. Azonban van, hogy ez nem elég. Boti, MÉvi, Gergő, Robi (ő már a 3. ilyen nevű ember a blogon :D ) és még sokan mások azonban heveny kilométer hiánnyal küzdöttek a hosszú télben, így az áprilisi CM óta Boti órája szerint jó 1600km-t tettek meg az elmúlt EGY hónapban. Amikor a bocis túróscsusza fölött elhangzott az ötlet, hogy a másnapi Homokhát túra előtt tekerni kellene egyet éjszaka nem ért váratlanul, az már igen, hogy ennek végre én is a részese lehettem :) . A blog címe eleve utal az éjszakai tekerés (és a Saxon által képviselt muzsika) iránti szenvedélyemre (és Rocktörténetből is ott van a jeles az indexemben). A hőskorban ott voltak a hajósi és balmazújvárosi sátrazások, majd az igazi éjjeli országúti tekerés Pécsről Beremendre, Zánkáról Várpalotára. Később pedig Lacival sokat jártunk Szeged körül az éjszakában, a nyári forróság és a kapcsolódó viharok elől menekülve. És persze ott van még az Ember a gáton speciális műfaja. Az estétől hajnalig túrázás azonban eddig elkerült, így boldogan váltam e kicsiny munkaközösség tagjává.
Avagy: hogyan vágjunk haza egy garnitúra gumit mesés környezetben. A 20km-es túra eredeti célja a pákozdi sárkányeregető fesztvál megtekintése volt (távcsővel valóban látványos élmény - fotóztam, de a képen csak pöttyök látszanak). Fehérvár felől a rém idióta velencei tavi keróutat használtuk, a masszív déli szelet kihasználva kétszer is felfúvattam magam a dombra, ahol utána elhagytuk az utat. Mint az a térképen is látszik, a "Lovastanya balra" táblánál gurultunk le a műútról egy múrvás földútra, majd a tanya előtt jobbra fordulva bementünk az erdőbe. Itt még szépen járható volt az út egy szakaszon, bár kétszer-háromszor elásódtam a puha homokban. Ezt követően jött még két meredek emelkedő, ahol már kézben vittem tovább a bicajt, mire felértünk a füves-bokros tetőre.
Itt már remekül lehetne golfozni is, találtunk egy jókora tócsát (itató, fürdőhely, kinek mi), a bucka tetejére pedig egy jól kimunkált köves út vezetett, ahova a Lidérc néhány kaparás kíséretében fel is tudott mászni megállás nélkül. Ekkor még úgy tűnt, hogy bírja a gumi.
Délalföldiként kissé nehéz felfogni, milyen az, amikor négy és fél órán át van fent a Nap az égen. Hasonlóan a "repülőn felszállás után nem ér le a lábunk" hibaüzenethez, bár ennél jobb a "mi történik, ha felállunk a mozgó repülőn" továbbá a "lehet-e sétálni a repülő szárnyán" (ha már egyszer körbe rajzolták rajta, hogy hová nem szabad rajta lépni) magvas gondolati kör. Persze az ember érti, hogy erre a masszív alumínium/kompozit csőre az se gyakorolna különösebb hatást, ha lambadáznék benne, de az "állati én" ettől még úgy viszonyul ehhez, mint a székely bácsi a zsiráfhoz az állatkertben. Node: a Nap állása az egy speciális dolog, ott már egy Ljubljana/Split/Dubrovnik kiruccanás során is feltűnik az embernek, hogy adott időpontban a megszokotthoz képest máshol jár az égen, ami Svájcban még inkább szembeötlő volt. Japánban meg végképp, ott május közepén két órával tovább is tart egy nap, mint Szegeden - így ébredtem én minden nap magamtól frissen és fürgén reggel 6-kor...
Na szóval 2012. november utolsó előtti hetének vasárnapján szálltam le Oulu repterén éjjel 1:30-kor, szakadó esőben. Ez kissé meglepő volt, mert ez már igencsak észak (bár a helyi fogalmak szerint ez még csak Közép-Finnország) és tajga, de mint kiderült, tényleg nem ez a típikus időjárás. A reptéri váróban szépen berendezkedtem éjjelre, volt ott internet, konnektor meg meleg, majd reggel szépen bebuszozok a városba (a wikitravel szerint a taxi 30 eurót kóstál a busz meg 5-öt, az általam kapott pénz pedig már elfogyott a repülőjegy és szállás kifizetése során), szóval ráérünk. Hajnali 5-kor azért már csak kidugtam az orrom a buszmegállóba, majd meg is nyugodtam, hogy 8-kor majd lesz itt busz. Kivéve vasárnap, mert akkor csak 11-kor indul :) . Mire eljött a 8 óra és ráébredtem erre az apróságra, már kiolvastam az egész internet és lábrázást kaptam volna még öt óra ücsörgéstől. A város csak 15 km-re van a reptértől, az összes cuccom elfért egy 95 literes hátizsákban, az eső elállt, szóval sétáljunk inkább.
Nagyobb térképre váltás
Az újévet követően merült fel a Kerékpárosklub levlistán Pitvaros kerékpáros projektje. Be kell vallanom, a faluról semmire nem emlékszem, pedig erre vezetett a Cobríta első útja - amikor Lacival 2007 nyara végén letekertük a Szeged-Makó-Gyula-Doboz-Vésztő-Komádi túrát. A történettel azóta is adós vagyok, a Makó-Rákos-Mezőhegyes útvonalból meg annyira emlékszem, hogy szép fák vannak mellette, és hogy lapos. A dinnyeföldek csak később jönnek. Március harmadikán aztán szépen nyeregbe pattantam és a nyugati szél által terelgetve kigurultam Tápéra emlékfrissítés végett. Stílusosan ismét Cobríta volt alattam, mert Lidérc előtte kapott felütéses defektet a Dugó téri villamossínnél, mire kiderült, hogy az elmúlt két és fél ezer kilométert végig olyan pótgumival tettem meg, aminek a szelepe nem ér túl a duplafalú felni tetején.
Tápén aztán kiderült, hogy indulás előtt kevesebb időt kellett volna fordítani a tegnapi tepsis túrós tészta elfogyasztására, mert a komp 7 perce ment el, következő indulás délben. Irány Algyő és az ipari utak. A szél innentől oldalba kapott, de különösebb szenvedés nélkül jutottam el az M43 felüljáróig. Innentől heverészés a kormányon, amin csak akkor változtattam, amikor egy kolléga volt szíves megelőzni. A kutya-ösztönök feléledtek, tapadtam is rá, mint légy a papírra, egészen a 47-es körforgalmáig üdülhettem a szélcsendben, mire elfordult az Algyő felé vezető szervízútra. Én meg tovább, rá a jó kis 47-re. Szél is jó irányból fújt végre, úthibából sem lett kevesebb (anno Makkosházáról elköltözés után pár hónappal szomorúan vettem tudomásul, hogy eltűnt az egyik kedvenc kátyum a Diófánál). Ellenben Cobríta kiemelkedő menettulajdonságokkal bír Lidérchez képest: nem ráz. Jó, vannak ilyen huppogások, hogy nézd már, épp most rongyoltunk keresztül a Grand Canyonon, de egyébként minden kényelmes és puha - azzal az első teleszkóppal, amit Borisz már kellően sok éve ganézott ki a reménytelenség rozsdás és rohadó pöcegödréből, miután egy éjszakai ködös túrán volt szerencsém kissé aszimmetrikusan felütni és úgymaradt.
Bármilyen hihetetlen, Svájcban vannak magyar ésszel felfogható magasságok és síkságok is - ahol ismét szembejött régi jó barátunk, a szellő. A nyári osztrák-svájci kéjutazás gyönyöreit a már tárgyaltam a Linz-Salzburg és a Feldkirch-Zürich posztok során. Röviden és tömören: országúti kerékpározás arrafelé arról szól, hogy kiszemeled az út szélén a fehér csíkot (vagy Svájcban a nyílt kerékpársávot) és élvezed a tájat, plusz menekülsz az esőfelhők elől (2012-es paradoxon: ritka száraz év volt, és ritka sokszor sikerült szétáznom). Szóval semmi pattogás, lyukkerülgetés, búvárkodó kaja visszagyömöszölése, stb. Figyelem, tudományos megalapozottságú poszt következik, mely Newton törvényei mellett kitér a B+R kálvinista és lutheránus értelmezésére majd a kötöttpályás elővárosi közlekedés istenítésével zárul.
Nagyobb térképre váltás
A szegedbicaj blog végre valahára lehozta a szeptember 9-én fogant, és a szerkesztőség kérésének megfelelően objektív és pártatlan módon megírt posztot. A hatalmas sikerre tekintettel berendelték a naccerű mű folytatását is, Szeged-Vásárhely és Szeged-Ásotthalom témában. Egyúttal finoman jelezték is irányomban, hogy a rövidebb olykor több. Étvágygerjesztőnek két illusztráció:
Szolgálati közlemény: kivételesen eredményesnek bizonyult az őszi CM, beszámoló hamarosan.
Szolgálati közlemény 2: pont egy éve (-1 nap) tekertem le Lidérccel először a Szeged-Székesfehérvár távot, miután Rázsi olyan szépen feltuningolta (a vezérlés ergonómiájának javításával hatósugárnövelést hajtott végre). Azóta is remekül hasít a drága, néhány apróbb módosítástól (új elsőkerék, középcsapágy, pedálok, bondázs, fékkarok, fékbetétek és pofák, sárhányó) eltekintve hibamentesen zúzta le a 2380 km-t.
117km, 4:31, 45,4km/h max, 25,7km/h átlag
2012. július 16. hétfő, Feldkirch-Zürich 141km, 5:25, 61,2km/h max, 26km/h átlag
 |
| Származási hely: Svájc és Ausztria, keróval |
 |
| Származási hely: Kis_minoseg |
Pont most gondolkoztam el azon, hogy idén volt-e Szélmalom és Bodnár Bertalan. Mert voltunk Petresen és 5 próbán is, de ezek mintha kimaradtak volna. Igaz, voltam a bolygó túloldalán is, de azért no. Bodnár Bertalan úgy néz ki lesz, méghozzá szeptemberben és 9-én és lesz külön "verseny" is, ami miatt a múlt évben nyíttam, hogy hazavágta a technikát jó alaposan, oszt még azt se tudtam, hanyadik lettem. Amilyen ügyes vagyok,idén majd tuti a teljesítménytúrára nevezek be :DDDD . Na, olvassátok és menjetek rá el:
