Rozsomák -- 2005. július 9.
Objective: Gimme fuel, gimme fire
10:45 Zalakaros
Nem apróztuk el. Másnap felkeltünk hajnali kilenckor, így már háromnegyed tízkor el tudtunk indulni. A pízt kifizettem, még diákkedvezményt is kaptunk. Először tök rossz irányba indultunk el, dél felé. Lasek magyarázta is nekem, de valahogy mégis arra mentem. Rá is jöttem, miért. Arra volt a benzinkút, így ismét feltöltöttük magunkat levegővel. Utána irány vissza. Pár bamba turista addig tötymörgött előttem a bicikli úton, míg megunva a füttyögést inkább közelebbről megközelítettem őket. Ezt ugyan ők nem díjazták, de amikor még a másik kettő is elhúzott mellettük, akkor már becsukták a csoszalesőst.
Zalakomár irányában elhagytunk pár kerós német turistát, majd egy füves repteret. Zalakomár meglehetősen jellegtelen kis falu volt, de mindenhol ellátva precíz útjelző táblákkal. Sikerült elsőre átjutnunk a 7-es főúton, majd kijutottunk a vasút után a prérire. Itt megálltam, mert némi eső környékezett minket. Nemsokára már spontán szakadt. De a szél jó volt, úgyhogy nyomtam rendesen. Sikerült harminccal felrohannom egy domb tetejére a szakadó esőben, meg legurulni onnan, de Somogysimonyi és Nemesvid között már lefékezett az oldalszél. Míg megálltunk, hogy az Ági megtörölje a szemüvegét, addig az eső is elállt. Aznap nem utoljára.
11:45 Nemesvid és Nemesdéd között
Nemesvid és Nemesdéd között egy fennsíkra kellett felkapaszkodni. Innen megint lefelé vitt az út, és Vésénél rámentünk a pompásan széles 61-es főútra. Itt mindössze két domb keserítette meg az életünket, és a forgalom se volt az a hú de nagy, lévén vasárnap volt. Ágit azonban fel kellett világosítnom, hogy legközelebb beláthatatlan kanyarban, főúton ne jöjjön be mellém, mert akkor elütnek mindkettőnket.
Objective: Fogyó Hold
12:00 Böhönye
Pont harangkongásra értünk be Böhönyébe. Príma kis bicajúton mentünk, amíg meg nem találtuk az egyetlen, még nyitva tartó boltot. Be is kajáltunk egyből. Érdekes volt, mert a tulaj ránk köszönt. Kedves kis hely. Innen 12:36-kor indultunk tovább.
Ismét a príma 61-es főút. Az egész asztal simaságú, és van vagy egy méternyi az út széle és a fehér csík között, úgyhogy nyugisan elfértünk. Út közben láthattunk egykori hadi ojjektumot védő kerítést is. A csaknem nyíl egyenes úton végig lehetett nyomni, még a lankás emelkedők se lassítottak, úgyhogy végig vittem a harmincat. Immár elől, gyakorlatilag Zalakaros óta elöl ültem. Nagybajomban az út mind inkább összeszűkült, így mind inkább vágyni kívántam tőle. Olyannyira, hogy egy leágazással hamarabb fordultam le. Nem volt gond, mert a térkép szerint lesz egy kis átkötő út a falu után. Meg is találtam, egy nyomtávú út volt. Azonban, Lasek térképe nem jelezte, hogy mi vár minket a végén. Oda ugyanis egy TSZ-t építettek valamikor. Így aztán szépen behajtottunk keróval, végigmentünk az akolban szénázó bocik mellett, majd szépen kimentünk a másik oldalon. Ott is volt az általunk vágyott csökölyi út. Itt végre ismét szabadjára engedhettem a lovakat. Beálltam a 26-os utazó sebességre. Az út le volt öntve szurokkal, úgyhogy kitűnően ment rajta a gumi, alig volt súrlódás-pattogás. A szél még rá is tett egy lapáttal. Jákónál úgy mentünk végig a falun, hogy meg sem álltunk. Itt tényleg elég sötét volt a környék, nem tudom, a többiek hol lehettek.
14:15 Jákó és Csököly között
Így aztán inkább itt álltunk meg ezért-azért, plusz inni. Közben jött egy nagybajúszú bácsi a lovas kocsijával együtt, úgyhogy megtudhatta, honnan jöttünkJ. Itt már elég lapos volt a környék. Gigén pedig már minden nyüves alföldi otthon érezné magát, alig voltak kupacok. A legközelebbi kútig viszont – stílusosan – Kadarkútig kellett menni. Addig viszont ismét lehetett hajtani. Szép, egyenes út, hullámzó búzatáblák, jó szél, mi kell még? Kezdett előjönni az allergiám. Nem ártana már egy kis eső.
14:45 Kadarkút
Itt végre találtunk egy kék kutat, ahogy Lasek megjósolta. Mivel, ez már az ő földje, ahogy a Körös-Maros Köze az enyém, így átengedtem neki a navigációt, és beültem mögé. Víg lefetyelés után folytattuk az utunkat Szigetvár felé.
Az út azonban még tartogatott meglepetéseket. Ez már a Zselic vidéke volt, a Somogyi dombság messze mögöttünk maradt. Így, egyre másra kerültek elénk a valószínűtlenül mély és meredek völgyek, ahová – szokás szerint – levitt az út, majd felhozott onnan. Lasek elmondása szerint ő életében ezen az úton ment először messzire keróval. Már kezdem érteni, miért megy ilyen jól hegyikecske-üzemmódban. Lad és Patosfa között aztán én is megkaptam a magamét. Már kezdtem megszokni, hogy amikor meglátom, hogy a nyíl egyenes út alábukik, akkor szakadozzak, most azonban meglepit kaptam. Lad után az út kanyarodott, így csak az utolsó pillanatban vettem észre, hogy lejtő lesz. Valahogy éppen a Leány mögött voltam, úgyhogy sürgősen tenni kellett valamit, hogy leelőzzem, különben beleszállok. A lejtő két szakaszból állt, egy lépcső, majd még egy, és a végén egy jobbos kanyar. A völgyben volt egy kis út balra, de nem igazán volt időm megfigyelni, mert ott már hatvan fölött haladtam. Az első kerék és a sisak a fejemen ismét sípolt. Átsodródtam a szemközti sávba, de jóval előtte már figyeltem, nem jött autó. Így aztán ki tudtam ugrani a Harcos Leány mögül, és utol értem Lasekot is. Itt már felfelé ment az út is. Körbe ment, jobb felől egy téglafal (gondolom támfal), sőt, mire felértem, addigra teljesen lelassultam. Ezért már megérte elindulni. De, ezzel még nem volt vége. Még négy dombot kellett megmászni, bár ezek már ismét a szokásos egyenes utak voltak minden extra nélkül. Lezuhansz, pattog a kormány, a végén 45-50-nel mész, majd felfelé kaparás. Ha későn kapcsolsz vissza, már nincs elég nagy fordulatszám, és így nem tudsz leváltani, úgyhogy gyorsasági fokozatban leszel kénytelen felmászni.
Ekkor vettem észre, hogy valami nincs rendben a hátsó racsnival. Valószínűleg a sok eső és a sok emelkedő, de nem keményedett fel azonnal a csapágy, ha előre akartam tekerni. Bár, itt még azt hittem, csak a sebesség miatt van. Amúgy is folyton kapcsolgatnom kellett. Ha felmásztam azért, hogy ne törjön szét a lábam, ha lefelé, akkor pedig negyven fölött már csak maximális fokozatban lehetett stabilan tartani. Somogyapátiban azonban ez is véget ért. Ágit sikerült rávenni, hogy ne menjen Lasek mellett, ha nem néz hátra. Kissé fáradt voltam még helyette is figyelni.
Ráfordultunk Szigetvárra, az út oda már csak lejtett. És megláttuk a marha nagy fekete esőfelhőt a város előtt. Lasekék meg akartak állni, de én nem engedtem. Ugyanis mögöttünk is volt egy, és nem akartam két tűz közé kerülni. Így, álhajtottunk a felhő alatt, amiből jófajta nagy szemű, kopogós eső esett. De így még a felhő előtt beértünk a városba. Ott persze utolért minket, mert Lasek azt hitte, én tudom, merre van a vasútállomás, én meg az „imént” még rábíztam a navigációt, így csak úgy mentem, gondoltam, majd szól.
16:18 Szigetvár
A Kisváros Vendéglő előtt aztán beálltunk egy fa alá, mert az eső már nagyon rákezdte. Ott megvártuk, míg vége lett. A vasút sem volt messze, pár utcával volt arrébb. Ezzel a Rozsomák-hadművelet sikeresen befejeződött.
