A szegedbicaj blog több posztot is szentelt a szegedi, hódmezővásárhelyi és orosházi kerékpározhatóságnak. Node: el is kell ám oda jutni, a túrakerós nem csak úgy kiugrik a földből a "falu eleje" táblánál osz jólvan!

A cím akár félrevezető is lehet: a "47-es" valóban több, egymással olykor párhuzamos útvonalat takar, néhány főbb csomóponttal, amelyek aztán szakaszokra bontják a vidéket. Szegedről elindulva az egyik ilyen nevezetes pont maga az algyői Tisza-híd. Innen Hódmezővásárhelyig nincs túl sok alternatíva a 47-es mellé épített (jobbára) prima kerékpárúton kívül. Vásárhelytől Orosházáig már két csatorna közül is válaszhatunk (47 és Préripálya).

A poszt során ezeket az alternatív útvonalakat mutatom be, ami hasznos lehet a tájat csodáló, nyugisabb túrázóknak és a kilométerfaló agaraknak egyaránt :) .

 

Kompos mesék: eső és a komp 2006-ból

Viráglátó-nézelődő kerósok számára logikus döntés Tápén keresztül kimenni az algyői ipari utakra. Az aszfalt minősége kiváló a falu után, két sávos út, minimális forgalom. Ez az alapvetően füves-bokros pusztába épült út egy felüljáróval keresztezi az M43-ast, majd a finomító mellett elhaladva belecsatlakozik a 47-esbe. Ettől a körforgalomtól alig 100 méterre nyílik Algyő bejárata, így szépen be lehet gurulni, a városka templomának a tövénél még padok is vannak leülni. Kútról sajnos nem tudok a település területén :( . A templom mellől nem sokkal odébb fel lehet menni a gátra (hacsak előző nap nem esett túl sok eső...), és úgy elzötyögni a hídig. Vagy a kövesúton tovább haladva is elérhetjük a 47-est közvetlenül a híd felhajtója előtt. Maga a híd két sáv széles, ellenben a fehér vonalon haladva bármi elfér mellettünk. Kerékpárosok egyébként ösvényt tapostak ki maguknak a híd gyalogjárója felé is, így azt is használhatjuk - csak a túlparton vigyázzunk a szalagkorlát kezdetekor!

Agarak számára a képlet egyszerű: a Budapesti körúttól kifelé rágurulás a 47-esre, majd felvenni a tempót a forgalommal. Kevésbé ínyencek a körtöltés után rögtön jobbra (majd az első lehetőségnél balra) fordulva egészen a városvége tábláig gurulhatnak a szervíz úton. Ez abból a szempontból lehet szerencsés, mert kifelé jobban szeret dugulni ez az út, mint befelé (legalább is, amikor én arra jártam). Onnantól, hogy négy sávra szélesedik az út, szépen be lehet ülni a külső sáv nyomvájújába. Ez kellően simára van taposva, elenyésző hibával. A jobb szakaszokon lehet menni a fehér vonalon is, de a csúcsidőszakok kivételével a külső sáv üres szokott lenni. Az M43 kereszteződését még csak most adták át, de nem tűnik túl nehéznek. Az algyői híd felhajtója előtt szűkül vissza az út két sávra, volt, hogy már fáradt voltam, mire oda értem, így a remek köves útpadkán másztam fel. De egyébként alapos hátranézést követően a fehér vonalon haladva fel lehet kaptatni.

Ha valaki mégis Nagyfa-Batida felé menne, azoknak mese

 

2. szakasz: algyői Tisza-hídtól Hódmezővásárhelyig  

A túloldali töltést elérve jobbra (majd rögvest balra) fordulva volna egy szervízút, amin a kerósnak haladnia kellene. Igen, tisztelt kollégák, arról a "földútról" beszélek.

Egyébként aszfaltot látott valamikor az ősidőkben az istenadta, de jócskán magán viseli a Valák és Morgoth harcának nyomait, nem beszélve a tündék és törpök kezének-lábának munkájáról. Egy idő után kevésbé kátyús, csak vissza kell kapcsolni 3-5 alá, mert 20km/h fölött pont úgy pattog, hogy kidobom a taccsot. A tanya (figyelem! méhek!) után már szép aszfalton suhanunk a kerékpárútig. Épeszű, főleg országúti kerós inkább kint marad a 47-esen a keróútig. Vagy tovább, miután a vegetáció itt még erősen buja. A nem pecázási, hanem hivatás célú kerékpáros forgalom itt még gyenge (múlt télen a friss hóban tekerve csak kilométerekkel odébb találkoztam kerékpár nyomával), minek következtében akácék minden áron azon vannak, hogy ágat növesszenek az út fölé, illetve  gyökereikkel felnyomják az aszfalt. Kora reggeli indulóként pedig ügyeljünk a pókhálók szakszerű gombolyítására!

Hamarosan elérjük a kerékpárút új szakaszát. No az meseszép. Szélesebb, korláttal biztosított sima aszfalt. Teljesen mindegy, hogy frissen hullott hó surrog a kerekek alatt, vagy tűző Nap pörköli a kopár szik sarját, ez a szakasz remek!

Egyedül a benzinkutas kanyaroknál érdemes visszakapcsolni 3-6-ba (25km/h alá lassulni). Onnantól ismét egyenes aszfalt egészen addig, amíg az egész dolog át nem változik szervízúttá. Igen, ez itt harmincas övezet, szóval óvatosan a jobbról érkezőkkel! A csárda után van egy remekbe szabott zajvédő fal. A szélfogásra még nem sikerült rávenni, pedig többféle módon is próbáltam beodúzni mögé. De valóban határozottan csendesebb. Ahogy odaértünk a bal oldalon lévő omladozó házhoz lassítsunk, mert balra van a "kakaós csiga" névre hallgató út alatti átvezetés.

Egy szép spirálon kell legurulnunk az út alá, majd a másik oldalon kibukkanva jobbra fordulni. Itt vigyázzunk az úton bármely évszakban tanyázó homokkal! Ezt követően a keróút bemegy a 47-es és a vasút közötti fás-bokros sávba. Én imádom, de van aki nem, mivel itt is kicsit keskenyre és huppanósra sikerült. De legalább szép a grafikája! Népkert vasútállomásnál pedig van kút!

A város vezetésével csak egy baj van: villával eszik a levest, és lángvágóval a dinnyét. Ha abból indulunk ki, miként választanak a lehetséges kerós infrák közül, akkor erős kétségeim vannak az egyéb eszközhasználati szokásaikat illetően.

Ráadásul pont fordítva lett optimalizálva minden: aki a továbbiakban is agárkodni akar, annak végig kell(ene) szenvedni a város összes elcseszett keróútján (némi ignorálással is 15 perc!).

A pusztanéző népelemek ellenben szépen végigkocognak a laktanya mellett, majd végigmennek az elkerülő úton, minek utána balra fordulva elmennek a Csomorkányi utcáig. És onnantól már welcome to Puszta.

 

Ha egy szóval kell leírni ezt a szakaszt, akkor azt mondanám, hogy semmi. A Vásárhely-Kardoskút-Orosháza útvonal esetében ezt a "semmit" még párszor négyzetre és köbre kell emelni. Tehát mindkettő imádni való. Sebesség terén nincs túl nagy különbség, a Préripálya 28 km-ét (Vh-Kardoskút) egy óra alatt le lehet zavarni. A 47-esen meg ugyebár van némi teljesítménykényszer. 

A Préripálya Vásárhely után még egy frissen aszfaltozott 2 sávos utat takar, ami könnyeden kanyarog a fával jól ellátott halomvidéken.

Pár km múlva már pár év(tized)del korábi aszfalton pattog a kerék. Jó hat éve ezt is lelocsolták szurokkal, így mára kellemesen sima ez is. Aztán, ahogyan elfogynak a dombok, a csomorkányi leágazást követően egy sávra szűkül az út.

Innentől lesz igazi puszta a Puszta. A kútvölgyi leágazásig még vannak kisebb dombok, de utána a növényzettel együtt a népesség is elfogy. A vízmértékkel formázott tájon körülöttünk csoportosul Székkutas, Orosháza, Tótkomlós és Békéssámson sziluettje. Meglepő módon ezt a gyönyörűen végtelen tájat remekül lehet használni a kopaszok monotonitáshoz szoktatásra. Ugyanis a dunántúliak valahogy nem tudják értékelni azt, ha a jókora semmiben kell haladniuk. Ne adj Isten széllel szemben. Pedig vágtattunk már itt együtt szarvassal, illetve a vidék populációját színesítő kuvaszokkal. A fehér színű kuvasz amúgy egy vicc. Amint meglátja, hogy átlépted a 30km/h-t, fogja magát és visszamászik dögleni. A fekete ugyanezt csinálja, csak éjjel nem látni, és egy óvatlan pillanatban az ember előtt terem. Az első kanyar a székkutasi leágazásnál van, onnan még pár km zötyögés az immáron egy traktor széles úton a megyehatárig.

A határ előtt érdemes csöndesen viselkedni, mert a tanyából mindig rajzanak a kutyák. Bántani nem bántanak, Laci tavasszal demonstrálva, hogy 15km/h-val mászva is tisztes távolságban ugatták körbe. De azért egészségesebb az a 30km/h... A békési oldalon azonban mindenképpen érdemes megállni: egy szép kilátóból lehet körbetekintetni a vidéken. Minden időben és évszakban érdemes!

Ha gyorsítani szeretnénk, akkor jobb átmenni inkább Vásárhelyen, és a 47-est választani. Optimális esetben ugyebár 45 perc a Szeged táblától Vásárhelyig (rosszabb napokon 1 óra), negyed óra a városkán belül, majd kb 1 óra Orosházáig. Van valamiféle kerékpárút a város határa után a fehérjefeldolgozóig. Szembeszélben még csak-csak jó, de egyébként annyira össze-vissza van süppedve és törve, hogy szenvedés. Utána már csak az úton lehet menni. A 47-es megfelelően széles, a nyomvályúban én csak akkor haladok, ha szemből nem jön semmi. Biztonságosabb inkább a fehér csík helyén, a vályú és az útpadka között evickélni. Többnyire használható, nincs szétrohadva. Ahol meg igen, ott az út többi része is. Vásárhely után van egy kanyar, utána felmegy az út egy huplira. Inkább érezni, mint látni lehet, de utána egészen a kútvölgyi leágazásig lapos a vidék. Oldalt szép mezőgazdasági kultúrtáj, meg fák. Az elágazás után érjük el a sóshalmi dombokat. Itt vigyázni kell arra, hogy hat óra irányából ne legyünk elgombázva, mellény nélkül eszünkbe ne jusson erre császkálni! Az emelkedők egyébként pont csak annyira magasak, hogy kitakarják, ami mögöttük van, a 3-7-es utazó fokozatból eddig sose kellett visszakapcsolnom. Még egy valamivel kell vigyázni: a szembeelőzőkkel. Ezért is lehet érdemes a vályú és az útpadka között haladni, mert amikor valami idióta nekiáll előrenézés nélkül karavánt előzni, akkor csúnyán el tudják számolni a távolságot. Ez persze addig nem feszélyező, amíg nem a mögöttem trappoló kamion cincog rá, hogy húzzon vissza a helyére... A halmok után jön a Székkutas előtti egyenes. Ha szomjasak vagyunk, érdemes lehet lefordulni Karkoskút felé, átmenni a vasúton, majd balra fordulva bemenni Székkutasra, mivel abban az utcában hemzsegnek a kék kutak. Ha nem fordultunk le a 47-esről, akkor Székkutasra beérve szépen rá kell menni az út bal oldalán található kerékpárútra, mert "az úton tekerni ugyebár veszélyes". Közvetlenül kanyar után balra besorolni meg nem az :P . Itt kút nincs, ATM az út jobb oldalán a Takszövnél, a keróút mellett pedig valami bolt. A keróút max annyiban jó, hogy itt szoktam visszavenni 3-5-be, megropogtatni a hátamat, meg ilyen megállás nélküli pihenős dolgokat csinálni. Faluhatárnál ismét keresztezni kell az utat (persze a kanyar miatt úgyse látod be a szembejövő sávot...), jobb kéz felől látható a település millenáris emlékműve (fából készült nyíl mutat a föld felé, avagy az absztrakt kaktusz). Illetve két nem túl biztató "benzinkút". Innentől jön a szikes mezőgazdász terület, hol belvízzel, hol anélkül. Hol mindkettő. Csodálom, hogy ide bárki is mer még vetni bármit. Kakasszégig lényegében merő békatanya a lapos vidék. Innen dél felé van a Fehér-tó, illetve a Préripálya hangulatosabbik része. Errefelé elég sok helyi kerós bonyolít hivatásforgalmat. Kakasszég után ellenben jön a csúcspont. Előbb persze meg kell mászni a tökéletesen sík vidéken épült 47-es elkerülőbe épített mesterséges magaslatot, ami biztosítja, hogy ezen a 100 méteren az út még a vasúti pályánál is magasabban legyen. Szóljon, aki érti, de innen már sima és remek végig a város körül. A városba több ponton is be lehet hajtani: egyfelől a régi 47-esen (most "474"), Gyopáros felé el lehet forulni balra, majd nem régen felújított keróúton betekerni a városba, vagy továbbmenni, át a felüljárón és pár km múlva eljutni a Gádoros-Gyopáros-Orosháza körforgalomba, ahol keróút nélkül érhetünk el a városközpontba. Illetve utána még 3km-vel van a nagyszénási lehajtó is.

A pusztában nem lehet szötymögni. Szóljon hát a Metallicától a Battery!