Fűzfőre némi késéssel ért be a vonatom (még sose vonatoztam pontosan az északi-parton), miután Füreden elénk csaptak egy másik szerelvényt, amelynek megpusztult az M62-ese. Nem, mintha siettem volna különösebben. Fűzfőn leszálltam, majd kimentem az útra. Erre persze lehetne azt mondani, hogy ott a keróút – csakhogy a keróút nem éppen Veszprém felé visz. Márpedig nekem nem akaródzott megint elmenni Keneséig, hogy ott utána felmásszak a hegytetőre. Papkeszi ugyanis abban az esetben legalább 14 km távolságra lett volna, míg észak felé a 72-esen haladva majd jobbra letérve mindez 8 km-re rövidült. 

A térkép ugyebár a valóság kicsinyített mása – tehát olykor csalóka. Ez esetben a 71-es és 72-es csomópontjánál kapásból ott volt egy jó nagy körforgalom, majd utána még egy körforgalom, ahol a 710 és a 72-es találkozott. A 710-es rendkívüli mostohagyermeke a térképeknek – se googlemapson, se a kerós térképeimen nincs rajta, de még az infrastruktúra fejlesztő oldalán is alig találni róla infót. Ehhez képest elkerüli Kenesét és Fűzfőt is a szikla túloldalán. 

Valóban csak 2km-t kellett menni dombnak fel (és széllel szembe) a 72-esen. Elég gyorsan megszoktam a 18km/h-s mászást, az út amúgy kellően széles, kamionok is simán elfértek mellettem. Papkeszi felé még tábla is mutat, itt az út szennyvíztelep és hulladékégető mellett halad el, ergo nem szemezni az út szélén mosolygó ringlóval! A kanyar után megint lejt az út, na itt rendesen ki lehetett élvezni a hátszél és a lejtő találkozását. Aztán egyszer csak körforgalom, itt találkozik az út a 710-essel. Majd tovább egyenesen, és végül a bal oldali felüljárón át be Papkeszire. Papkeszin nincs közkút. Még a focipálya mellett sem. A falu után ismét emelkedett az út, Cholorchémia lakótelepnél már megálltam, mert untam a 15km/h-s mászást. Szerencsére onnantól megint lejtő következett, Peremarton után pedig még inkább. Berhida központjáig lejt az út, ezért kell észnél lenni. A lejtő ugyanis egy fránya körforgalomnál ér véget, ahol már kétszer sikerült elkavarodnom – egyszer Pét helyett Ősi, máskor pedig Peremarton helyett Küngös felé. Nos, Pét és Várpalota felé a körforgalom ELŐTT kell elfordulni balra, miként a tábla is jelzi. Ezért nem szabad tehát padlógázzal zúzni ezen a szakaszon. És itt következik az út csúcspontja: az egyedüli közkút 20km sugarú körben. Lefetyelést követően a lejtő mind inkább lankássá válik, végül győz a szembeszél. A kanyarnál már 15km/h-s tötymörgés. Ismét fel kell mászni egy újabb domb tetejére, arccal az ipar felé. A falu után követtem el egy mókás hibát. Történt ugyanis, hogy a „főút balra kanyarodik – 2. teherporta jobbra” táblánál szépen elmentem balra. Lelkesen le is tekertem 1 km-t hegynek fel, elkerülve egy úton felejtett párizsis zsömlét, miközben a Born to be Wild-ot hallgattam 11km/h-s mászás közepette. Ekkor tűnt fel, hogy ilyen hegyi szakasz korábban nem volt és a várost kéne látnom magam előtt. Megáll, térképet megnéz – ügyes gyerek módjára Várpalota előtt 4 km-rel mentem volna rá a 8-as főútra, ha tovább szorgoskodok. Sebaj, legalább zümmögtem le egy jót ezen a lejtőn is, majd fordulás balra, Várpalota irányába. Ez az út lefelé vezetett. Aztán persze elindult felfelé. A határtól még meredekebb kezdett lenni az út. Ezt követően poroszkáltam be a Béke-utcán a város főterére.