2012. július 8. - 70km
Lidérccel vagy Cobrítával menjek Svájc-Ausztriába? Jogos kérdés, mert a Lidérc gyors, és egy csomó pénzt öltem bele, hogy irányítható és mellékesen kényelmes is legyen, míg Cobríta lassabb, ámde lágyan rugózik az aszfalton és van rajta csomagtartó. A Küllőlyukban, ahová egymást követő napokon volt szerencsém elvinni Atomot, Lidércet, Egérbicót és még Vukkal is összefutottam, na ott a srác azt mondta, hogy a Lidérc nem feltétlenül alkalmas a hegymászásra, a viszonylag kevés áttétele miatt. Node, a puding próbája az evés, és az ember nehezen mond le a 200km-es hatótávolságról 28km/h átlagsebesség mellet. Tehát irány a Pilis. Eredetileg a Bükk lett volna, mert egész tavasszal azon csorgattam a nyálam a térképet bámulva, hogy a Campus Expressel péntek délután felzötyögök Miskolcra, aztán hadd szóljon a dáridó. Nem tehetek róla, hogy előbb el kellett mennem Kobéba, meg kellett védenem a doktorimat és még álomvizsgákon is jeleskednem kellett, mielőtt végre időm lett volna a Technikára. És addigra kivették a campust, mert nyár lett. Bannán.
A Pilis szép hely, legutóbb ősszel voltam erre, sőt először akkor tekertem fel a Dobogókő alatti parkolóig, mert előtte mindig csak a Szentendrére vezető erdészeti útig másztam fel. Node: reggel frissen fürgén felpattantam a 8:44-es vonatra, majd a Margit híd-Moszkva tér útvonalon elgurultam a Hűvösvölgyi útra. Decemberben jártam errefelé egy roppant kellemes konferencián roppant kellemes emberekkel, akik nem feltétlenül értették, miért méregetem kigúvvadó szemekkel a felfelé vezető aszfaltot. Most én se értettem. Van ugyanis egy, az út bal oldalán kacsázó "kerékpárút", amire valami elmezavar folytán felmentem a Lidérccel. Ez aztán keresztez mindenfélét, pl. villamost, macskaköves akármiket, cikázik össze-vissza. Na szóval ezt is valami gumikalapácsos hülyegyerek tervezte-megrendelte-kivitelezte(-használja). Később aztán valami oknál fogva oldalt vált, és meglepően konszolidált formája lesz. Már-már örültem neki, mert az út egyre meredekebbé vált, én meg hirtelenjében de-ráértem csoszogni hegymenetben. Alföldi patkány ugyebár. Ami érdekes volt, hogy az első váltó nem feltétlenül vette be a 2-es fokozatot, volt, hogy a lánc egyszerűen megállt a fogak tetején és sehogy se pottyant a helyére. Kedvenc szerelőim most pillantsanak másfelé, a többieknek megsúgom: visszaváltáskor nem érdemes kuplungolni, váltáskor pont, hogy szükséges az izmos megtaposás (ezt otthon ne próbáljátok ki...).
Szóval, szépen lassan felgurultam a keró-gyalog úton, amin a felső szakaszon már aszfalt is volt, egészen a Nagykovácsi elágazásig. Eddigre már abban se voltam biztos, hogy nem-e járdázok én már rég, mert tábla sehol, az út széli tákolmány elfogyott. Tájékozott helyi emberek biztos jobban tudják, én beérem egy tegyük fel hogy nemmel. Eddigre sikerült felmásznom 240 méterre 140-ről. Jobbra fordulás és lezuttyanás a völgybe, hogy utána lehessen mászni tovább felfelé. Google maps szerint, amennyiben egyenesen mentem volna, akkor megspórolom ezt a mászást, de igazából teljesen mindegy, mert a csúcson volt egy kanyar, ami után jött a lejtő. Roppant érdekes élmény lakott területen belül gurulva átlépni a 40km/h-t, huzódozásomat a KRESZ mellett a rengeteg zebra, a finoman kanyargó úttest támasztja alá. Szóval felváltva örültem annak, hogy jé! zuhanó tégla! és manuál abs-manuál abs!! A budai agglomerációban nehéz eldönteni, épp melyik településen vagyunk, mert Solymár és Buda is eléggé egybefüggő, amihez hozzá van nőve Pilisszentiván, amire rá van tapadva Pilisvörösvár. Számomra: a lejtőtől Solymár, a kvázi lapos a bányász emlékművel Pilisszentiván és a bucka után Pilisvörösvár. A kettő között valóban csak egy hupli van. A hupli kedvéért mondjuk 2-6-ban kell mászni felfelé egy kiadósat a szőlődombon, és errefelé szeretik az egy irányú utcákat is, szóval volt némi kerülés.
Odalent pont a vasúti átjáró mellett kell ráfordulni a 10-es főútra. A vasutat jelenleg építik újjá, Vörösvártól Esztergomig ki van markolva az egész, később elvileg a Vörösvár-Bp szakasz következik 2 vágánnyal és még későbbi villanydróttal. A 10-es úton némi gurulás után végre elérjük a Szent Erzsébet utcát. Lényegében itt kezdődik a túra finomabbik része. Pilisszántó felé finoman emelkedig az út, majd egy lejtővel meg is érkezünk a Pilis hegy lábánál fekvő faluba. A buszmegállónál érdemes megállni, enni egy csokit és inni a kútvízből, mert a következő szakasznak komolyan neki kell készülni. Az út először csak picit emelkedik. Aztán, ahogy közelítünk a 740 akárhány méter magas hegy szoknyájához, úgy morcosodik meg a terep. 180 méterről kúszunk fel 380-ra, mindenféle szerpentin nélkül. Nem először járok erre, de a falu közepén könnyelműen már arra gondoltam, hogy milyen jól megy ez, még alig kellett visszakapcsolni. Aztán a falu felső határa felé már minden vissza volt lőve, és még mindig erősen kellett taposni a pedált. Valamiért úgy tűnik, hogy a kanyar után jobb szokott lenni, pedig ez az igazán meredek szakasz. Amikor először erre jártam, 2009 októberében, akkor épp minden idők legborzasztóbb konferenciájáról menekültem fel idáig, és itt már havat találtam. Miközben toltam a kerót. A Lidérc kisebb tömege miatt egész szépen mászott felfelé, de az egyik kanyarnál annyira bemeredekedett, hogy lábbal kellett rolleroznom pár méteren :) . Aztán csak felértem, hogy átadjam magam egy rövidke lejtőnek. Étvágygerjesztő. Pilisszentkereszten aztán megálltam egy pöttyet. Van egy nagy fa egy kis park közepén a faluban, egy jó kút is van mellette. Csokievés, iszogatás, térkép nézegetés. Afféle fél órás pihenő.
Ezt követi útunk célja: kipróbálni, hogyan viselkedik a jószág egy igazi hegyen - irány Dobogó kő. Először ott a szerpentin. Most nem folyt víz az aszfaltból, ami jó jel, mert az algás aszfalton lefelé könnyvű elzanyálni (még nem próbáltam, de nem is szeretném). Aztán az ember hozzászokik. Cobrítával olyan 8km/h körüli tempóval másztam fel ősszel, most is olyan 10km/h volt a tempó, bár tök mindegy. Szépen, lassan felfelé, mert ráérünk. 340 méterről az S kanyart követően elérjük a 440 mteren lévő erdészeti utat Szentendre felé, majd monoton egyenes következik a friss hegyi levegőn 590 méterig. Igazán pöpec akkor lenne a dolog, ha felmásznék a "tetőre", de a parkoló tökéletesen megfelelt a célnak, nincs kedvem ezzel a kereszteződéssel foglalkozni zuhanó tégla módban. Evés-ivás után tehát fogtam a celluxot és rögzítettem a kamerát. Majd következett Lidérc első zuhanó téglája Esztergom felé - a kép a stúdióé :)
Ugye, milyen szép? Nagyszerű aszfalt, árnyas út, minimális forgalom, ami utolérne, és amit utol lehet érni. A fékek nagyszerűen működnek, és szépen be lehetett kormányozni a gépet az összes kanyarba. 00:38-nál értem el az 50km/h üzemi tempót, a fékezés pedig jobbára aerodinamikai volt - bámulatos, hogy megdobja a tempót, ha az ember ráhasal a koskormányra, és milyen hatékonyan fékez az, ha felemelkedik :) 62,8km/h volt a maximális sebesség, amit mértem, de menet közben inkább nem a km órát szemléltem. Az elején még szép hosszú egyenesek és kanyarok vannak - ez a legegyszerűbb, mert látod már messziről, mielőtt belemész. Az egyenesben jól felgyorsulsz, majd repülőmókus-légfék, kézi abs, és ráfordulás, majd ismét egy egyenes. A videó közepén van a pilisszentlélekre vezető rákötésnél fekvő nyílt terep. Na itt jön a durvábbik szerpentin: forduló erre, forduló arra, kellően meredek, de legalább a végén van egy teljes visszafordító is. Ilyenkor tessék ép ésszel haladni, mert ideális ívről szó sem lehet, mindenki maradjon a maga sávjában. A videó kb ott ér véget, ahol az ember kiér a "laposra". Innen már nincs messze Esztergom. Az erdészeti útnál leszedtem a fotógépet, örültem a felvételnek, ittam, majd irány felfelé. A Küllőlyukas srác szerint, ha ezen felmászok, akkor megbírom Ausztriát és Svájcot is. 7km-en át jöttem le, alig 10 perc alatt. Na, felfelé ugyanez 45 perc volt. Képzeljétek a felismerést, amikor hosszas kanyargós mászás után kiértem a napos kanyarhoz és rájöttem, hogy még csak itt vagyok. Nem baj, szépen tovább, ügyesen és kitartóan. A vége felé bejött a Chamical Brotherstől a "Left-Right" is, tehát nem lehet egy szavam se, hogy nem tudom, melyik lábammal kell épp taposni.
Aztán csak felértem a parkolóig, pedig az előtte lévő S kanyar előtt már meg kellett állnom pihenni egy pöttyet. A tesztek alapján a Lidérc alkalmas a hegymászásra. A fékek jók, a kormány stabil, a váltó megfelelő és én is csak a nyelvemet húzom magam után bő fél órája. Ezt követte a jutalom Pomázig: 14km lejtő - kis minőség a nap végére :) . Aranyszabály: minél magasabb rendű egy út, annál kevésbé tervezik meredekre. Szóval a prkolótó a szentkereszt feletti S-kanyarig nem nagyon lehet 50 felé gyorsulni. De az épp elég :) . Az S-kanyarban meg sok is. Szentkereszten igyekezetem megfelelni a KRESZ-ben lefektetett 40km/h-s tempónak, meg a saját fékutamnak (utóbbi sokkal fontosabb). Utána bőven ráér az ember ráfeküdni a kormányra, és érezni, hogyan lódul hirtelen neki az alumínium. Útközben mondjuk van valami 30 méteres szintkülönbség, amikor felfelé kell menni, de az megvan erősen lendületből is. Utána miu-miu-nyan-nyan egészen a csobánkai leágazásig, majd mérsékelt lejtő Pomázra be a HÉV-ig. A Hami-Szomi büfében egyszer már venni kéne valamit, de most is kihagytam. Ellenben nem volt pénztár és a vonat is csak az Árpád hídig megy. Még jó, hogy odafelé Solymárnak mentem :) .
Az Árpád hídtól a Margitig vezet egy kerékpárút. A megrendelő, a kivitelező és a tervező egyikének a cipőmérete valószínűleg meghaladja a teljes társaság IQ-hányadosát. Vagy csak valami durva cuccot szívtak. Jó, nem egy olyan tisztességes gyalogos daráló, mint Szegeden a Kálvária sgt, de valahol ott van a helye a Székesfehérvár-Velencei tó és a Hattyasi átjárós "keróutak" mellett. Szóval: hogyan nyirassuk ki a keróst, a kerót, meg az arra terelt gyalogost jóó sok pénzből. Szerencsére a Margit hídon lehet az úton tekerni, ahogyan a Szent István körúton is, igazolván azt, hogy odafönt sem hibbant még meg mindenki.
Összességében tehát a Pilis jó hely, megéri Solymár felé gurulni és minden készen állt, hogy Lidérccel elmenjek Svájcba. Fotók pedig a korábbi túrákról találhatóak itt és itt.
