Gyálánál léptük át a határt. Falu után jött az álleesős rész: full új út! Itt még nem sejtettük, hogy egészen Szabadkáig kell mennünk az első kátyúig. Törökkanizsáig hátszelünk volt, forgalom alig. Az út némileg keskenyebb, de kb olyan az élmény, mintha az algyői ipari utakon száguldoznál, csak ez egy egész régió!!! A két Kanizsa között léptük át a Tiszát. Keróutat csak egy körforgalom körül találtunk, de az az utak a Tisza körül szélesebbek, az autósok símán ki tudtak kerülni - lényegében abszolúte nem foglalkoztak velünk, és ugyanúgy udvariasak voltak, mint a hazai autósok 95%-a.
Magyarkanizsa után fordultunk kispiac felé. Úgyabb pofára esés: út kis faluk között - Magyarországon ez a foltok és a kátyúk számának szignifikáns emelkedésével jár. Ellenben itt ismét új aszfaltcsík, kajálni lehetett volna róla. A tanyák szépek, rendezettek, körbekerítve. Ergo: kivételesen úgy lehetett menni a tanyavilágban, hogy nem volt egy rakat kuvasz (mondjuk a gyálai határátkelőnél volt pár kis dög). Kispiac után félpályára csökkent az út, továbbra is kifogástalan minőségben. A talaj a Mórahaloméhoz hasonlóan homokos, autókat símán el lehetett engedni, mert az útpadka is rendezett. Palics előtt mondjuk kissé régebbi volt az útpálya, de még tűréshatáron belül.
Palics és Szabadka között keróút. Na, ez olyan, mint nálunk. Hullámos, idióta szegélyekkel. Szabadkán osztott keróutak vannak - csekély hatékonysággal, lévén itt is vannak zombi gyalogosok és sokkal több kerós, mint Szegeden (Milka mennyen ki keróval és nézze meg). A burek fincsi (ezért mentünk). Visszafelé Palicson vettünk még Bureket, mert ott jobban beszélnek magyarul. Utána főút, szembeszél. Autósok továbbra se nagyon abajgattak, egyszer ciripelt egy kamion, de nem légkürttel. Érdekes, hogy nincsen susnya az út szélén, ami fogná a szelet.
Horgosnál maradtunk a régi ötösön, nem mentünk ki az autóútra (épp rendőrök ellenőrizték a forgalmat amúgy is), szóval egy régi újségban olvasott leírás alapján megkerestem azt a dűlőt, ami összeköti a régi ötöst a határral. Már elhagytuk a "Vigyázz, 2500 méter múlva határ" táblát, mire egy pár házból álló csoport tövében balra megleltük a földutat. Mivel a talaj itt is homokos, nem volt gáz, símán kiértünk a határhoz. Itt ért utól minket az eső. Hűtési célzattal rajtam csak egy póló meg kerósgatya volt (amiért hülyének is néztek, pedig nem fáztam tekerés közben, de nem is főttem szét), úgyhogy mire a vámosok elé kerültünk, csöppet eláztunk. Ahhoz képest, hogy már a foglalkozásunkat illetően kis kifaggattak minket kifelé menet, a nagy Schengen övezetbe belépéskor még a szerbek is "haggyál már" hajtottak be minket, még plecsnit se kaptunk (úgy voltak vele, hogy 2 hülyével kevesebb az országban ). Magyarok úgyszint nem vacakoltak velünk, úgyhogy meglepően gyorsan ismét az európai uniós toldozott-foltozott csodás útjainkon találtuk magunkat.
120 km, 10:00-17:00, 2 burek és 1 üveg ásványvíz Szerbiában 200 dénár alatt.
