Az előadás megtartása után derült ki, hogy változott a program, és nem lesz Miskolc-Eger túra, ezért másnap csatlakoztam az épp Tiszafüred tájékán tekerő Dovával. Előtte persze beszereztem még egy (-11 fokos) hálózsákot és egy pulóvert is. Némi vonatozás, szalonnázás és átszállás után találkoztam ismét az Anyahajóval. Feltöltöttük a készleteket egy Coopban (víz, sportszelet, szalonna, zsemle), majd irány a Hortobágy. A szél továbbra is oldalról-szemből fújt, bármerre is forduljon az út. Volt egy olyan terv, hogy minél inkább tartózkodunk a 33-as főút használatától, de amikor kiderült, hogy alig van rajta forgalom és olyan széles, hogy egy kerós és egy kamion békésen elfér rajta egy sávon belül, akkor a főút mellett döntöttünk. Hazai ritkaság emellett az út jó minősége is.
A 33-as majd 50 km-en át halad a Hortobágyi Nemzeti Parkon keresztül. Egyedüli település Hortobágy, illetve pár tanya útközben. Itt már nem volt kellő töltöttsége az mp3 lejátszómnak, így csak a szél miatt dugtam be a fülembe a felhallgatót. Illetve ugyancsak a szél miatt vettem fel a két pulóvert. Elég nehéz egy olyan optimális pusztáról írni, amiben legföljebb annyi dolog történik, hogy 5-6 km-enként kanyarodik egyet az út, vagy mondjuk kevesebb nádas van és több fű. Amit érdemes megemlíteni az az erős szél és az időjárás viszonya. Lényegében 20 percenként változott az idő, olyan gyorsan rohantak el a felhők fölöttünk. Volt, hogy egy komplett esőfelhő húzott el mellettünk, illetve egy kisebb felhőből hódara-jég kombinációja kopogott a sisakon és a napszemüveg plexijén. Ez rá is világít arra, miért jobb 3-4 fokos időben kerózni, mint 8-14 fokosban. Egyfelől a csapadék szilárd lesz, tehát nem ázik el és fázik meg a kerós, másfelől ilyen időben kellően alá lehet öltözni és a megfelelő hűtés is biztosított, tehát nem is izzad és fagy szét a mezei honpolgár. A bőrkabát-bőrkesztyű már a Bükkben is jó szolgálatot tett azzal, hogy nem szorul meg bennük a nedvesség, ellenben a szél sem tudja átfújni őket. Valamint vízállóak.
Ilyesmin meditálva jutottunk el a nap második felében Hortobágyba, ahol a pocsék állapotban lévő kilenc lyukú hídon átkelve (legalább lemeszelhetnék, ha már ebből akarnak megélni) megálltunk a 300 éves fogadónál egy rendkívül ízletes szürkemarhából készült bélszín erejéig. A fantasztikus gasztronómiai élmény majd 2 órán át tartott, így a kártyás fizetés után folytathattuk utunkat. Az időjárás érzéketlen volt a táplálkozási periódusra, még morcosabb és még szürkébb felhők fogadtak minket odakint. Két kanyarral és több kilométerrel később futottunk össze az első esőfelhővel. Keró megáll, Dova esőkabátba belebújik, én pedig két műanyag zsákot szigszallagoztam a lábamra, hogy ne ázzanak el az esőben. Mire ezzel elkészültünk, az eső elállt, ellenben hátul haladva kaptam egy jó adag sarat a képembe.
Nagyhegyes előtt érintettük azt az útszakaszt, amit még az első nagy túra során használtunk Orosházáról Szabolcsveresmartra haladva. 6 óra tájt ismét jelentkezett a hazai idegenforgalom tehetetlensége miatt fennálló probléma: adott egy kellemes tó, és egy mindjárt beálló éjszaka (sötétben ugyebár egyikünknek sem akarózott folytatni az utat és belefutni valami szép esőbe/viharban ilyen nyüves szél mellett). Tehát, hiába lettünk volna hajlandóak itt is számla ellenében készpénzben fizetni sátorhelyért, nem volt ott a kutya sem. Minden esetre megtaláltuk a környék egyetlen pontját, ami védett volt attól a fránya széltől. Az elvetemültebbje még meg is tudott a természetbarát szappanjával (viva
Reggel sikerült kétszer elásódnom az éjjel még jobban felázott földúton, illetve egyszer le is röpültek a rosszul rögzített hálózsákjaim (a második nagy túra idején használt cukorspárgával próbáltam rögzíteni őket). Az aszfaltot elérve kikapartam a kerék és sárhányó közé gyűlt komposzt nagyobbik részét, majd pár km-vel odébb a hátsó váltó fogaskerekeit is megtisztogattam. A Vas Paripa ennél azért sokkal jobban úszott – vicces módon alig 10 km-re innen.
Ismét szembeszél, amit csak Debrecen közeledtével enyhítettek házak. Az autópálya érintésekor a 33-as kiszélesedett négy sávosra, majd beléptünk a doboz Tecsók, Corák és barkácsáruházak világába. Egy ponton valamiért ki volt téve a kerékpárral behajtani tilos tábla, de a minimális forgalom, a négysávos út és az egyéb alternatívák (kerékpárút, járda, ösvény, térhajtómű) hiánya miatt maradtunk az úton. A 100 méterrel odébb lévő következő kereszteződésben már nem is ismétlődött meg a tábla, tehát végképp nem értettem, mit akarhattak vele. Beljebb érkezve már volt elég jó minőségű kerékpárút is, rajta ténfergő gyalogosokkal együtt, akiket arrébb kellett csipogni. Fél óra múlva (egy bolt útba ejtése után) végre pihenhettünk Debrecen szép főterén, majd a csoki készlet elfogyasztása után elsétáltunk egy finom kínai kaját enni. Ezt követően találkoztunk a Magyar Kerékpárosklub helyi és pesti király arcaival.
Ez úton hálás köszönet a tusolási lehetőségért!!
Nagyobb térképre váltás
