A horizont a tengeren végtelen. Vagy legalább is annak látszik. Az efféle naiv elképzeléseket Dalmácia esetében el lehet felejteni – alföldi patkányként elsőre és másodjára is elég nyomasztóan hatott, hogy minden olyan nagy. Nagyon nagy. A spliti öböl túlfelén, Trogirban eleve ott az a sok-sok sós lé, amit már eleve egy hodály nagy sziget zár le, de Split fölött kapásból ott magasodik egy jó 1300 méter magas pucoktúrás – ami aztán végképp betesz a térérzékelésnek. Dalmácia tehát csodás hely, ha túl tudjuk tenni magunkat a méretbeli problémákon és el tudunk vonatkoztatni a finoman odúszerű alföldi tájtól.
Az első nap még az akklimatizáció jegyében telt, főleg, miután az éjszaka a Dinári hegységen keresztül három szörnyen büdöslábú punkkal egy kocsiban vonatoztunk keresztül. A szenvedő dízelmozdony hangja vegyült az éjszakában a folyamatosan kanyargó sínekkel, és Zágráb után (ottan ctrl+X-elt át minket a kalauz a foglalt helyünkre) a némileg összébb zippelt punkokkal. Az átható bukéban az ember cylon módra próbált élesztő és sárgadinnye illatot projektálni több-kevesebb sikerrel. Reggel aztán egy órás késéssel érkeztünk be Splitbe és a lerakodást követően a guszta tengerparti sétányon szoktattuk magunkat a rendkívül kellemes friss tengeri levegőhöz. Illetve szereztem offline térképet (50KN) is Hajnalkának köszönhetően, ami később nagy szolgálatot tett, mint egyedüli hatékony navigációs eszköz. No igen, útitársak. Lacit sajnos nem sikerült elrángatni, Robertosnak pedig nem sikerült eljönnie, így aztán Dovával és Hajnival hármasban készültünk falni a km-eket. Végül is nem rossz dolog egy világutazóval és egy, a kiképzése végén lévő újonccal tekerni – az ember úgy adhatja át tudása legjavát, hogy közben tanul is a Mestertől.
A gusztás belváros megszemlélése után elindultunk kifelé. Az útikönyveknek messze nincs igazuk a sofőrök tapasztalatlanságával kapcsolatban, a 450km alatt mindössze három idióta előzés történt, és négyszer dudáltak ránk, ami magyar mércével maga a Kánaán. Solinnál az optimális útnak az autóút tűnik, de megjegyzem, a négy sávos dög mellett fut egy alig használt szervizút is – miként azt visszafelé tapasztaltuk. Amúgy az autóúton is lehetett nyomni rendesen, hely volt bőven. Az alakzatból így elsőre csak az út elhagyása után sikerült kiesnem, amikor jobb kanyar helyett a menetoszlopnak sikerült előbb balra kanyarodnia, majd megfordulni az úton. Hátulról jött egy nagy dög busz, nem akartam kicentizni a mókát – lett is lecseszés belőle. Ez van, ha az ember harmadik a sorban, akkor csak annyi agya legyen, hogy kövesse az egyes és a kettes minden mozdulatát. A pda-gps-usb töltő agydinamós kütyüt Kastel valamelyik szegletében sikerült meghegesztetni egy közepesen láncdohányos szakival (a lilaakáccal befuttatott ház után még jó 3 km). A szemem már kezdett keresztben állni a kialvatlanság miatt (valjuk be, előző nap még sokkal délcegebben pakolásztam fel-le a kerókat a szegedi, budapesti és kanizsai állomásokon – nem beszélve a könnyed tekerésről a nyugati és a déli pu között a felezővonalon a dugóban). Tehát roppant mód megörültem a Trogir után következő Seget Donijban lévő Autocampnek (224 KN 2 sátorért 3 embernek 1 éjszakára). Kiadós szunyóka után végre úszás a tengerben a már említett „itt minden barmoni nagy” érzés keretében. A víz finom sós volt, épp csak a répa és a krumpli hiányzott némi zeller kíséretében. Helyette volt finom éles kavics a fenéken – amit a gumicipő kellő mértékben kezelt. Ciovo szigetét érdemes bejárni. Az ember elkezdi az ismerkedést Trogir történelmi belvárosával (IV. Béca korában még Trau néven futott a hely – tatárok számára kétszeres felárral, így nem véletlen, hogy a fószerek inkább visszamentek az ázsiai susnyásba). A billenő híd (akinek CIB ATM kell 1500 HUF tranzakciós díjjal, ott talál!) után végre magunk mögött hagytuk az autókkal túlzsúfolt belvárost és dáridóztunk egy jó 7 km-t a fel-lekunkorodó tengerparti úton, amikor is Hajni térde elkezdett füstölni. Eme becses erőforrásra még szükségünk volt, ergo némi tengerparti lábáztatás után visszagurultam vele a táborba, Dova pedig körbetekerte a sziget. Az estét camanbertes-kolbászos kenyérrel és Dova fincsi paradicsomos-paprikás rántottájával zártuk le.
