Ezúttal sikerült a legrövidebb útvonalon haladni, node ne siessünk ennyire, következzenek a kiinduló feltételek:

- délután fél kettőig órát kellett tartanom (ing, hosszúnadrág szóval semmi kerósgatya + szultános póló)

- Hajni este 10-kor érkezik Bernből Pestre, tehát éjfél lesz, mire oda kellene érnem Fehérvárra

- örvendetes módon beindult a zivatar-időszak, szerencsére aznap még front nélkül, tehát véletlenszerűen fogok esőbe/villámokba botlani útközben

- a Nap este 7 után nyugszik.

Tehát: nem lehet lazsálni, mert délután 4-től a gomolyfelhőképződés eljut arra a szintre, hogy kellemetlenségeket okozzon, továbbá nappali fénynél szerencsésebb átkelni a Dunán is a szép szűk dunaföldvári hídon (akik azért miákolnak, mert Algyőnél szűk a 47-es híd - elárulom, nem az - azok közelébe se menjenek a földvári műtárgynak + a wikipédia is monnyon le, mert szerinte a híd déli oldalán kerékpárút készült ami frankón nem igaz, bár egyébként is esélytelen lenne át, majd visszavergődni azért a pár száz méterért). Tehát inkább várakozzunk a célnál, minthogy útközben belénk essen a gyász. 

Gyors átöltözést követően 13:45kor indultam a TIK elől, majd 14:10-kor elhagytam Dorozsmát. Lidérc most futott először az új első kerekével, ülésével és a héten még a hátsó fékpofát is lecseréltem, hogy ne úgy álljak meg végre, mint egy tehervonat (jó hosszan és csikorogva). Szóval hátulra kapott egy szélesebb, cserélhető pofát, így már nem lehet könnyen blokkolásig rántani, az első fékpofáról pedig lekapartam a fölső, összeégett fél milis részt - az új felni miatt egyébként is ki kellett egyengetni.

Valamiért mindig Zsombóig tart a legtovább eljutni - pedig a falu alig 8km-re van Szegedtől. Igaz, a város határáig 36km/h átlagot kellett hoznom, és a dorozsmai templomig nem igazán mentem 40km/h alá, hogy tartsam a forgalom tempóját. Tehát ideje volt már egy kis pihenésnek. A délies szél is inkább még oldalba kapott, az út pedig elég csoffadék. És kb ilyen régészeti lelet-formájú lesz egészen Soltvadkertig, ami a 73. kmnél fekszik. Zsombófalván gyorsan megálltam egy útszéli kútnál inni jó hideg vizet (a Lidérc 1 literes vízkészletével spórolni kell), majd végre beálltam egy kellemes 33-30km/h-s utazóra. Ez a szakasz egy roppant kellemes, fás-füves pusztákkal tarkított kultúrtáj, sokkal kellemesebb, mint a ragyavert halasi út azzal az 500 kanyarral.

Majsa előtt már kezdtem miákolni, szóval 44. kmnél megálltam a templom melletti kútnál inni egy alaposat és megettem egy sport szelet xxl-t (még délelőtt reggeli-ebédeltem egy adag trapista sajtot 4 kiflivel). Ezt követően az út továbbra is ingadozott az ocsmány és a kevésbé rázós között, node: Bodoglár után bukkantak fel a horizonton az első szép bongyori gomolyfelhők. A nyugati oldalon lévő sötétkék ferde vonalak a felhő alja és a felszín között csapadékképződésre utalt, miközben egyre több bodobács csapódott a képemnek (ezért kell szemüveg, fülhallgató és rovarhálós sisak - bámulatos, mekkorát tud ütni egy ekkora állatka). Az eddigi déli szél is átfordult szembeszélbe, a két felhő pedig elindult egymás felé. Hozzáláttam 30-ról 40km/h közelébe tornászni a tempót, de Tázláron már egyre vastagabb esőcseppek potyogtak az égből. Aztán csak átléptem a két felhő között, így Soltvadkert határában a szokásos helyen vége meg tudtam állni egy gyors szünet végett :D . A vadkerti pihenőt azonban egy újabb felhő érkezése árnyékolta be, nem volt mit tenni, esőben amúgy sem lehet pihenni, el kell menni Kiskőrösig. Az egyszerűség kedvéért az 54-esen mentem, és csak a körforgalmat követően húzódtam le a keróútra - mintha ezt újra aszfaltozták volna, mert legutóbb határozottan ocsmányabb volt. Az esőt végleg lehagytam, ellenben bodobácsék még egy utolsó rajzottak - Hitchcock mind a tíz ujját megnyalta volna, mert ehhez képest a "Madarak" kutyfüle nem volt. Kiskőrösnél aztán végre sikerült is megállni a Petőfi szobornál, ahol kút is van, finom vasas vízzel. 17:08-kor küldtem el a helyzetjelentős sms-eket, tehát bő 3 óra alatt jutotam el a 90. kilométerig, szép 30,3km/h-s óra szerinti átlaggal. Újab sportszeletet, ivást és derékvisszaropogtatást követően már unatkoztam, így indultam is tovább. 

Ami a nagy talány: előző nap Dr. Zoltán Izomérnökúrral voltunk gyúrni, meg utána a többiekkel együtt bulizni - és reggel nem volt izomlázam. Na itt, Kiskőrösnél már igen, sőt a tenyerem is fájt a kormányon.

Nem baj, mert a Dunáig az 53-as főúton kell menni 24km-t. Végre. Miért nem Szegedtől van megépítve ez a főút?! A ratyi 54-essel ellentétben ez teljesen korrekt állapotban van. Jó, néhol kissé szakadt, de az út szélétől 20 centire schimán lehetet haladni végig, így még a White Van Manek is elfértek mellettem - márpedig ők nem ismerik az Atom által belterületen igényelt oldaltávolságot. Pedig nincs is romantikusab annál, amikor 90 helyett száz-sokkal húz el melletted a szupercsapat furgona 20 centire. Szóval a kamionosokat nem kell izélgetni, ők mindig hagynak helyet, és a 8/16 láb hosszú vontatmányukkal meseszép örvényeket is húznak instant gyorsítás végett :D . De ha már fancy dolgoknál tartunk: Chris Rea Steel Riverjét hallgatni egy böhöm széles pusztai főúton 30km/h tempó mellett a felhőtlen ég alatt igazi minőségi élmény.

Aztán Dunatetétlen után megláttam a solti tv torony fogpiszkálóját és egykettőre az 52-es főút melletti nem feltétlenül minőségi keróúton találtam magam. A belterületi kerékpárutakkal kapcsolatos véleményemet gondolom nem kell bemutatnom - vásárhelyen legutóbb egy új első kereket "nyertem" a Liércre a dögtelepes keróúton - de az 52-es kissé zsúfolt, nekem pedig nem ártot némi pihenő, szóval 28km/h-ra lassultam ezen a göcsörtös aszfalton. A belterületi keróútakban persze az a vicces, hogy sosem ott vannak, ahol szükség lenne rájuk: a falu vége után egyből mehettem is vissza az 51-es (Dunával párhuzamos) főút kereszteződése után már kevésbé forgalmas 52-esre. És mászhattam fel egy jókora buckára. Innentől egyszerű a dolog: az aszfalt minőségi, beállsz a fehér csíkra (Maradona-mode: ON), és mindkét pedált tövig nyomod. A pedálok mondjuk már legalább hatvan kilométerje furán kattognak minden egyes fordulatnál, valószínűleg csapágyak és a kenés között jelentkezett ellentmondás. Az ártéri híd után van még egy igazi, jó szűk meterhíd is. Az őszi tekerésről szóló poszt írás közben teljesen meglepődtem, hogy a wiki szerint a déli oldalon keróút lenne, tekintve, hogy én csak lezárt járdákat láttam. Most így 35-40km/h tempónál, előttem kamionnal, mögöttem roppant sietős családi egyterűvel nem álltam meg fotózni, de határozottan nem volt ott semmi kerékpárút kitáblázva és még a szélesség se tippelt (Bombolyának persze nem lenne akadály, hogy betegyen mindjárt károm kerékpárutat is egymás mellé, plusz egy facsoportot és egy buszmegállót...).

Dunaföldváron az lámpánál ezúttal jobbra fordultam, mert az otthon olvasott térképen erre kellett jönni Mezőfalva irányába (a térképet természetesen nem hoztam, mert flesleges súlyt nem cipelünk). Aztán ez az út egy nagy kanyart vett balra, egy "<== Balaton" tábla  társaságában, és hirtelen ott találtam magam a Cecére vezető 61-es főút és a 6-os út kereszteződésénél. Pont, mint ősszel. No way! Jobbra besorol, lejtőn lezúdul, majd 2km múlva ráfordultam a mezőfalvi útra. Sose dőljetek be a térképeknek - azóta megnéztem egy másik autós atlaszt is, ugyanez a hiba ott is előfordult. Szóval, ha a Balaton+nyíl táblánál egyenesen mentek tovább, akkor  pár méter erejéig egy keróúton találjátok magatokat a 6-os főút mellett és a keróút egyenesen a mezőfalvi útra hord rá. Legközeleb csak összejön... Az út egyébként meglepően jó minőségű, bár eléggé felfelé mászós az autópályáig. Onnantól legalább szép hibás, és még a furán sárga Nap is lement. A beálló szürkületben út gondoltam, ideje egy utolsót szusszanni, ki is szemeltem egy otthonos buszmegállót Daruszentmiklóson. A falu valamiért nem ezen a néven szerepel az autós térképeken, bár csak 2002 óta önálló. 

19:16-volt ekkor, 140kmnél tartottam és 4:39-es menetidővel. Kereken 30km/h átlag továbbra is, iközben 5 óra 10 perc telt el az induláson óta. Kellett hát a szusszanás, megettem a harmadik csokit is, és kinyitottam a sósmogyorót - ami nem volt sós. Erre mondják, hogy nagy hiba: 5 órányi intenzív izzadás után már nem elég vizet inni, az ember egy idő után kifejezetten rosszul lesz, ha nem visz be valami sófélét is, ami egyelőre várat még magára :( . A Duna előtt már villogott a hátsó lámpám, most bekapcsoltam a másik hátsó lámpát is (ha valamelyik lerepül/szakad/elromlik a rázkódásban) és elől is bekapcsoltam a fotonágyút a helyzetjelző mellé. A fotonágyút indulás előtt hozzászigszallagoztam a fékbowdehez, ami jó is volt, mert egyszer a mágeses tappancsok elengedték a lámpát a rázkódás miatt (MAGYAR ASZFALT!!!). Így viszont mutatóujjal lehetett irányítani a fény útját: messzire-közelre-árokba. Amióta egyszer majdnem fogtam őzet, kivilágítatlan biciklistát és fekete kuvaszt, azóta roppant kényes vagyok az ilyesmire. A hátizsákból pedig előhámoztam a legnagyobb tételt: a bőrkabátot. A sötétség beálltával ugyanis elég hűvös lett az egy szál szétizadt pólózáshoz. Az üzemi hőmérséklet elérését követően persze félig le kellett húzni a cipzárt, de kellett a hőpajzs. Hajni fel is hívott Mezőfalva után 20:05-kor, örömmel számoltam be Neki a felhőmentes égboltról. Aztán, ahogyan az szokott lenni, a következő kanyar után megláttam a villanást. Majd a még egy szikrát az ég és a föld között. Bal fülből ki is szedtem a fülhallgatót, de nem volt dörrenés. Szóval észak-északkeletre ismeretlen távolságban, de hallótávolságon kívül van egy vihar. És még olyan 60km Fehérvárig. No innen szép nyerni. Miután az éjszaka ellenére továbbra is komoly sebességem volt, nem lehetett szötymögni: a vihar felbukkanása véletlenszerű - minél közelebb jutok a célhoz és minél később futok vele össze, annál jobb. A következő két órában villogással szemben tekertem. Persze szerencsém is volt, mert hátam mögött ott ragyogott az égen a telihold (mennyei reflektor), és balra tőlem ott csillogott vagy a Jupiter, vagy a Vénusz (márciusban folyton egymás közelében lógtak), valószínűleg a Jupiter. Tökmindegy: amíg látom, addig nincs fölöttem felhő és nem kell esőtől/villámtól tartani. Ahogy telt-múlt az idő, úgy gyérült a forgalom is, egye inkább csk szemből jöttek járművel, hátulról alig. Fotonágyúnak hála, akkor is láttam az utat, ha a szembejövők dögök voltak átnyomni az országútit tompítottra, pedig itt már logikusan éjszakai-átlátszó szemüvegben nyomtam és nem a Nappal szemben haladós sötétítetben. Az út továbbra is ocsmány, egyszer ki is tépte a jobb kezemből a kormányt, szerencsére a balban benne maradt. A sebességem valószínűleg csökkenhetett a hepe-hupákolós út és az emelkedők miatt, de azért raktam neki serényen. Összességében szeretek kerózni ilyen nyugalmas tavaszi estéken, mert ilyenkor is szép a táj. Aztán a semmiből egyszer csak elém toppant Sárosd. A faluvége-kanyarban ismét megálltam egy "várjegykicsit"-re, inni, orrot fújni, anyaccserélni (öregember nem víztorony), villámokat szemlélni. Kissé közelebb fények hunyorogtak, az már Seregélyes lesz, az utolsó falu. Szóval odáig mindenképpen el tudok jutni. Meglehetős gyorsasággal végig is pendliztem a településen, majd ráálltam a Robi-kedvence 62-es főútra. Kőszálító kamionok nélkül kifejezetetten barátságos volt. Sőt, a Whie Van Manek a sötétben megtanulták az oldaltávolságot! Teljes meghatottság öntötte el kis szívemet, amikor már a negyedik lépett át felezővonalat miattam, hogy 2 méteres oldaltávolságot hagyjon (nem túlzok). Közben én vígan Maradonáztam az út szélét jelző fehér vonalon. Az út valami dögletes mocsárt is érinthet, mert posványtól szaglott a lég, meg is kellett állnom inni - bleee, a víz meg undorítóan édes. Aztán felvergődtem a vasúti felüljáróra, és  amikor a Jupitert és a Holdat már elnyelték a felhők, a Velencei tó körül pedig csattogtak a villámok, felcsendült Van Halentől az Eruption:

Na ez jól esett, Dévnek is jólesne, mindenkinek jól esne, receptre kellene felírni :D 21:50-kor már száraz póló+ing+nadrágba (like a Sir) átöltözve írtam a "megérkeztem"-es smst a célnál. 8 órával és 195km-el az indulást követően, 6:45-ös menetidővel 29km/h átlaggal. Busszal mennyi is? 4:15. Vonattal meg 4:25. És nálam még a zene is jobb :D :D :D 

Kellemes Húsvétot kívánok mindenkinek!

Zenei aláfestés gyanánt pedig következzék a Nyancat 10 órás változata:                 

Igényesebbeknek itt a végtelenített változat, beépített számlálóval.