Cobríta és Lidérc kalandjai

78km Vannak olyan helyek, ahol még a vonat is csak lassít. Sőt, Tömörkénynél még csak nincs is (pedig de). Szegedről valamiért mindig Ópusztaszerig megyek és onnan vagy Kistelek, vagy Baks felé fordulok el, csak ritkábban jutottam el Csongrádig - az elmúlt két évben az Ember a gátonra Orosházáról indultam. Így aztán a közepesen borongós március 9-i napon elindultam, hogy eljussak oda, amit még csak térképen láttam. Egzotikus vidékeken című sorozatunk harmadik része következik, melyben a majsai cukrászda és a pitvarosi biciklitároló után a petőfiszállási vasúti átkelőt néztem meg - a vonat ablakával ellentétes perspektívából. 

Az az elhatározás, hogy ezúttal se használjak kerékpárutat elméletben nem igazán volt tartható. Lidérc épp megfeküdt, miután 2500km-et követően a Dugonics téri körforgalomban telibe kaptam egy kátyut a villamossín mellett - erre kiderült, hogy Ausztriát és Svájcot olyan pótbelsővel jártam végig, aminek a szelepe nem ért túl a duplafalú felnin. Ami pedig volt otthon és túlért, azt kiszúrta egy fémforgács, amit az öngyógyoló gumi addig lábon kihordott. Drága Cobrítám alatt lágyan surrogott az aszfalt és vidáman falta a szemből-oldalról érkező szelet Sándorfalva felé. Valamit kellene kezdeni azzal az úttal, mert elméletben ott van körülötte a tv-ből meseszépnek tűnő Fehér tó, de a gyakorlatban eddig tőlem csak a "Sötét vidék" megnevezést kapta meg az éjszakai túrák alapján. Amennyire imádom a kardoskúti tesóját, ezt annyira nem komálom. Forgalom is akad, de csak Sándorfalávig (addig viszont nyomni kell neki serényen a beláthatatlanul kanyargós úton, mert ellik a disznó/kezdődik a Dallas).

Nagyobb térképre váltás
Sanyifalván van egy járda, amit bicikliútnak tábláztak ki - mondván, így ad a zunió rá támogatást és ki lehet belőle takarítani az árkot is, de én inkább a falu túlsó felén lévő kék kutat emelném ki, mint ivási lehetőséget. A túra tehát voltaképpen Sándorfalva után kezdődik. Itt egy szakaszon mindig kilyukad az út, az útkaparó olykor méltóztatik befödni eme képződményeket, nem sok sikerrel. A vidék finom hullámzása ne tévesszen meg senkit, 1-2 km/h jön vagy megy el csak emiatt.

Ezt az erdős-tanyás egyenes szakaszt viszont imádom. Az aszfalt jó, forgalom alig, kutya nincs, a szelet fogja a dús aljnövényzet, és néhol érezni a telepített fenyők illatát. Ópusztaszernél utána jobbra kell fordulni. Nos, itt van némi egyet nem értés a 2006-os Kerékpártúrák Magyarországon térkép és a valóság között. Én itt egy szép, aszfaltos utat látok, Pusztaszer felé, ami a térképen nincs, ámde a google maps szerint van Pusztaszerről egy út  Tömörkényre is, ami a valóságban létezik, a papíros térképről meg ugyancsak lemaradt. Ragaszkodván az eredeti tervhez (jól jött végre a hátszél) inkább elfordultam Baks felé. Az út itt fantasztikus minőségű, forgalom még kevesebb, az úttest széles, a puszta füves, vannak naaagy madarak. Továbbá megcsinálták az árkot az út szélén és néhol vízelvezető rácsostetejű átfolyókat is építettek az úttesten. Kerót nem bántja a dolog, a békák meg örülhetnek.

Nagyobb térképre váltás

Baksnál kell elfordulni északnak, jóformán egyből a falu elején. Jártam erre már számtalanszor, egyszer még a gáton is a csongrádi hídtól a kompig, de én még sosem jártam bent a faluban. Hát, most sem. Az eső egyre határozottabbá kezdett válni, de ez csak annyira volt elég, hogy vizes legyen a szemüvegem. A Csaj tavaknál érdemes megállni a töltésen, szép a látvány. Miután a közvetlen közelben van egy tanya is, személyiségi (tanyasági) jogokra tisztelettel egy ilyen képet inkább teszek ki.

Mint a horizonton látható, létezik vidámabb is a szomorúan lassú pöntyögős esőnél. Probáltam elkerülni. Csanyteleknél azután elértem az addig ismert világ végét, nem fordultam le jobbra Csongrád felé, hanem hősiesen nekiiramodtam Tömörkénynek. Ahol kék gumisün eddig még nem járt.

Az úttest az valahogy így néz ki. A település meglehetősen rövid, azonban kiemelném a bejáratánál elhelyezkedő kék kutat, amelyre már nagyon igényem volt.

Nagyobb térképre váltás

Ezt követően szépen kisütött a Nap, meg is álltam fotózni.

A képen az általam nagyszerűen kikerült esőfelhő látható. Az ilyen megállásoknak mindig megvan a maguk veszélye. Alap esetben csak egy kazalnyi szúnyog repül rá az emberre (oké, május 9-én még nem kell ettől tartani), kedvezőtlen helyzetben viszont magasabb rendő létformák is felfigyelhetnek az emberre. 

Itt például Buksi és barátai kocogtak ki az úttól balra lévő tanyáról, hogy alaposabban megtanulmányozzák a járókelőt. A komondor nem játék, a szél pedig szemből jött, így szépen visszafordultam, míg a vidám jószágok eljutottak az út széléig. A hátszél segítségével viszonylag gyorsan visszajutottam a falu határáig, ahol ismét visszafordultam és hozzáláttam a 30km/h feletti szökési sebesség összelapátolásának. Lidérc esetén ez csak a váltó feljebb pöccintését jelöli. Mopsgeschwingigkeit!

Cobrítával némi kígyózást követően sikerült elérni a kívánatos tempót, még a szembeszelet is munkára fogva, így csataüvöltést hallatva húztam el a "hát ez miez" fejet vágó jószágok előtt. Valószínűleg a gazdit várhatták haza, mert még csak fel sem álltak, hogy megkergessenek. Ez a vidék egyébként kissé kihalt. Mármint nem az a hely, ahol szívesen robbanna le az ember nappal. A Pusztaszer felé vezető út valóban létezik, de kissé elhanyagoltnak tűnt. Nem, mintha az enyémhez hozzányúltak volna különösebben, főleg a megyehatárral egybekötött csatorna-híd után.

Itt egy kellemes nádasos-madaras-dombos vidéken halad az út, vannak mindenféle szállások vadászoknak, otthonos lápos-rétes vidékről van szó. Ezt követően értem be Pálmonostorára. Lefotózni nem sikerült tisztességesen még google autóval se. Lényeg, hogy érdekesen dombos, jó minőségű utakkal. És kúttal a templomdomb mellett.

Nagyobb térképre váltás

Az itteni fotózkodás után láttam egy szép magas barna hajú leányt tekerni az általam helyesnek vélt irányba. Félegyháza felé ugyanis nem rendelkeztem kiforrott tervekkel, A jány végül az általam kinézett közvetlen, egyenes útra fordult rá, ami viszont erősen sarasnak nézett ki, jókora tócsákkal. Marad tehát Gátér és a 451-es, vagy az 5-ös főút és Petőfiszállás, ami hosszabb. A kellemes falu kicsit dombos végét elhagyva meglehetősen hamar a régi 5-ös főútnál találtam magam. Miután itt a táblák szerint tilos kerékpározni, megkértem Scotty-t, hogy sugározzon át 3-kmel északabbra, ahol a petőfiszállási leágazás található. Aki nem így jár el, az elhanyagolt minőségű aszfaltot talál 2 km-en át (ezt én is titkolnám a közútkezelő helyében...), majd jön 1 km aszfaltozott út. És nulla forgalom. Ámde Scottynak köszönhetően én egyből a bekötő úton kötöttem ki. Meseszép. Jó aszfalt, szép vidék, majd be is értem Petőfiszállásra a vasúti átjárón keresztül.

Gondosan ápolt előkertek mindenfelé, kék kút, parkocska, engem meredten bámuló, majd kanyarban emiatt elzanyáló középkorú biciklistabácsi. Az aszfalt innentől elsőrendű, a faluból kifelé haladva még egy őzet is megkergettem, sőt, a Félegyháza-Jásszentlászló összekötő út totál fel lett újítva!

Ezen utána beszáguldottam Félegyházáig, majd szembesültem a katasztrofális kerékpárúttal, amire tereltek. Ezzel inkább nem rontom a poszt optimista hansulatát, következzék hát a muzsika :)