Mi a teendő 20-30km/h-s északnyugati szél esetén? Nem kertelek: kerózni KELL. Egy éve felvonatoztam Kistelekig és úgy fúvattam le magam. Most gondoltam, megpróbálom széllel szemben, á la hegy-szimulátorban. A Nap is kellemesen sütött, pitymákol a zsendice, szóval előástam a szemüveget és elindultam kifelé a Cobrítával a 47-esen. A járműválasztás okaként a betervezett gáti szakaszt és az indulás előtt elfogyasztott kínai csilis csirkét tudnám felhozni. Meg azt, hogy el ne punnyadjak már itten azon a könnyű bicajon.

A 47-en épp most jelölik ki a kerót nyomvonalát az M43-as dupla körforgalomnál. Zseniális - épp a lehajtó tövébe és még véletlenül sem át alatta, vagy egyéb civilizált megoldás, lásd kishomoki vagy szolnoki kerós aluljárókat. Hogyan rontsunk el egy eddig problémamentes útvonalat :P Itt még oldalról cibálta a szél a technikát, tehát barátságos 20km/h-val zötyögött a szekér. A híd után pedig ráfordultam a gátra Mártély felé. Igazából ezt a gátat nappali fényben még nem is láttam, csak ama Ember a gáton túrák során. Így most érdekes volt a látvány. Egyfelől, hogy relatíve milyen hosszan le van aszfaltozva (éjjel pont, hogy rövidnek tűnt), majd utána, hogy milyen rövid volt az a szakasz, ahol ősszel kíméletlenül belepluttyantunk a sárba. Ehhez képest utána szépen finoman kanyarog a gát egészen Mártélyig. Az ártéri erdő kellően moderálta a szelet, de azért annyira még sem, hogy 16km/h-nál gyorsabban lehessen menni. Az itteni holtág állítólag csodálatos. Anno az első túrát mindig ide tervezgettük nyárra a haverokkal, de végül sose jutottunk el ide (bezzeg a Tisza-tó :) ). Így a gátról nem látszik túl sok minden, konkrétan olykor megcsillan valami víz a fák mögött, de az egész abszolúte monoton, amit a kanyargó gát látványa csak fokoz. 

Mártélynál elértem a még mindig jó állapotban lévő kerékpárutat. Bámulatos, de ezt - itthon szokatlan módon - karban is tartják. Ezt onnan tudom, hogy egy éve még meg volt süppedve a mezei szakaszon keresztbe egy gázvezeték fölött (egy nagy bumszli-tetejű oszlop van mellette, rajta, hogy "gáz"), és ezt pl szintben kijavították. Itt már bevállaltam egy kis sétálást, mert 23km-t tekertem, a szél is szembe fújt, meg a hátam is fájt. 

Mindszentnél a folyton folyó kút a faluközpontot jelentő háromszög alakú elágazás előtt található. Mintha korábban kicsit melegebb lett volna, de az íze továbbra is remek! Ezt követően elgurultam a "Gyümi" fedőnévre hallgató vendéglátóipari egység előtt (itt lakik a sósmogyoró!), hogy elérjem a kompot. Bevallom, eredetileg Csongrádig akartam tekerni, de Szegedről 15:00-kor jutottam ki, és már 17:00 volt, 16km/h átlaggal másztam, tehát minden arra utalt, hogy sötétedés előtt csak akkor érek haza, ha most megfordulok. Annyira nem esett nehezemre.

A baksi komppal millió egy éve mentem utoljára, Szeged és Szarvas között használva azt. Ez egy olyan jármű, amit a folyó sodrása hajt. Azaz: cucc rágurul a teknőre, amit két állítható hosszúságú zsineg köt a folyón keresztbe átvezetett madzaghoz. Így aztán, ha van kellő sodrás, a teknőt elég sodrásra ék alakban beforgatni, és emberi erővel ellökni a parttól. Aztán a Tisza szépen áttolja. Zseniális, és erre rá lehet tenni sok-sok tonnát. Ezúttal az urak nem nyomták el a "majd csak akkor fizessen, ha elértük a folyó felét" szöveget, csak azt, hogy fizessek annyit, amennyi jólesik. Vagy 90 Ft-ot. Miután épp annyi volt a bal kezemben, annyit kaptak. Azt hiszem, nem véletlen, hogy korábban már találkoztam az itt kompot üzemeltető cég nevével a csődfigyelő adatbázisokban... Pedig bizonyára kevesebb ráfordítással üzemelnek, mint a motoros önjáró tápéi, vagy a hajóval egybeépített paksi komp.

Baksig az út erősen rusztikus. Mondhatni térköves. Amennyiben az aszfalt alól jócskán kikandikáló macskakő belefér a definícióba. A szél valamiért továbbra is szemből fújt, pedig én már Nap felé voltam fordítva. Ezek szerint mégsem annyira északi az a szél... Hát, a konkrét időpontban frankón észak-nyugatiba konyult, de legalább nem déli. Baks után végre be tudtam kapcsolni a 3-6-os, sőt a 3-7-es fokozatot is. És ahogy közelítettem Ópusztaszer felé, úgy gyorsult a szekér. Ilyenkor persze már nehéz az izmoknak is alkalmazkodni a megnövelt sebességhez, elvégre 40km-t tettem meg 17km/h átlaggal 3-5-ben. Ópusztaszernél azonban elszabadult a pokol. Muhaha. Köszönhetően a végre hátulról kapott szélnek, a sebességem elérte a 38km/h-t, majd araszolt tovább felfele. Emberbaráti okok miatt így eltekintettem a mellettem futó, gyalogosokkal kellően megszórt keróút használatát, miután igyekeztem minél alaposabban kiaknázni a 28km/h-val simogató szellőcskét. Mondtam már, milyen kellemesen zümmögő hangja van a félterep guminak ilyen tempónál? Meglehetően gyorsan hajtottam át a településen, majd fordultam Sándorfalva irányába. A kanyar után vesztettem egy kis szelet, egyfelől az erdő, másfelől a 6 óra helyett 5 órási irányba fordult szél miatt. De a 34km/h így is megmaradt, egészen Sanyifalváig. 10 km megtétele után a kanyar végében látszódott egy sárga színű ház, már-már kezdtem elszontyolódni, hogy na nehogy már, de aztán leesett, hogy a falu 16km-re van, tehát még 2*3 km a dáridó (azért 2*3km, mert az ős időkben 3km-re laktunk a gimitől, és később is megmaradt ez a rutin a távolságok felbontására - mégis csak 8 évig járkáltam oda...). Aztán belefutottam egy rendőrségi ellenőrzésbe is: a szemből lassan elguruló rendőrautóból vizuálisan észlelték sárgás árnyalatomat és talán a lámpáimat is. De a sebességkülönbség miatt tuti nem látták pl a Petitől kapott piros szívecskés fényvisszaverő matricámat. Pedig naggyon szexi (és megfelel a hátsó prizmára vonatkozó köhém-rendeletnek XD ).

Sanyifalván ért a sokk: elromlott az általam eddig (MINDIG!!) használt kút! Szóval, ezentúl a település Ópusztaszer-felőli végénél kell megállni inni. Maga az úttest egyébként figyelemre méltó módon ki volt javítva. Mármint önmagához képest. Andor nem is olyan régen írta, hogy kritikán aluli a szakasz, ezt nem túlzottan értettem. 

Aztán kiértem a Sanyifalva és Szeged között húzódó ún. "Sötét vidékre". Itt ugyanis gondos kezek hanglemeznyi barázdát gyémántcsiszoltak épp az én sávom szélébe. Szóval vagy megyek sávközépen (folyamatosan hátrabandzsítva), vagy feletetem a külső gumit az úttal. A Cobríta mondjuk erősen érzéketlen az efféle modortalanságokra, de versenykeróval, virsligumin erősen anyáztam-tanyáztam volna. Más kérdés, hogy összesen két autó ért utol és előzött le Szegedig. Tehát a sáv közepén mentem, továbbra is parkettázva. A sötét vidék ezúttal egész kellemesre sikerült, az M43 kifejezetten feldobja ezt a pocsék szakaszt. A bringaútra persze nincs rávezetés, hanem rá kell teleportálódni. Kevesebbért is osztottunk már Talicskányi Lepke érdemrendet. 

Összességében tehát kerek egy óra alatt le lehetett zavarni ezt a 30km-s távot. Persze mehettem volna a vasárnap zajló bringapóló táborba is, de egyfelől vasárnap én nem kelek fel 11 óra előtt, illetve én játszani szeretek - azok meg sportolni. Szóval a technikai edzés (meg úgy bármilyen EDZÉS :PPPPP) és a "nézzük, hogyan játszanak mások a pályán, aztán 15 percre talán mi is felmehetünk" dolgokhoz nem volt kedvem. Főleg ilyen csodás szél mellett...