A St. Angersben Lars mintha kukán dobolna, a "Some kind of monster" című nóta ellenben remekül összefoglalja a második félévén túlesett egyetemista életérzését (definíció: egyetemista az az (élő)lény, ami sikeresen túléli az első évet, egy évvel a felvételin történő megfelelés után...).
Eme album Cat-leány részére, Szolnokra történő visszaszármaztatása volt tehát az Abáltszalonnás túra utáni második tekerésem. Robi immáron külföldön főzőcskézett, a szél ellenben jó irányba fújt. Nagyszénáson ismét megálltam a benzinkútnál pumpálni, hogy utána megint ragaszkodjak a 13 kilométerenkénti megállás sajátos számolgatós rítusához. (Közgazdász vagyok ergo bármit el tudok számolni, főleg tűző napon, 30 fokban, zene nélkül haladva a Pusztában...) A keményre fújt gumikat jó alaposan sikerült meghajtani, a falu után alulról közelítettem a 30km/h-t. Aztán jött a sziszegés, és a gumicserére lehúzódás a Szellempályaudvarnál. Azt hiszem, ez az út győzött meg róla, hogy belsőt tilos reciklikálni - a betett foltozott belső ugyanis óramű pontossággal jelezte, mikor is kellene 13 km múlva megállni inni, enni, pumpálgatni. "pipirupii..."
Szolnokra eddigi életem során összesen csak kétszer tekertem, most 2003 nyarán és kesőbb talán 2006-ban egy Gombolyagos buli kapcsán. Elhihetitek, hogy az utóbbi sokkal de sokkal kellemesebb volt - nem pusztán a zenével kísért, defektmentes suhanás miatt. Ellenben a 2003-as út viccesebb, azért arról mesélek. Az útvonal egyébként ugyanaz volt, egyedül Békésszentandrás és Öcsöd között cseréltem le másodjára a 44-es utat a Körös melletti gátra, hogy az út széle helyett a homokos koronán fötörjek 8km/h-val a "Kazahstan greatest country in the world" dallamára.
Szarvas és Békésszentandrás között egyébként végig keróút van, utóbbi a belterületi szakaszán random módon elszórt szennyvízaknákkal, amelyek 5-10 centis hibahatárral simulnak bele a bringagyászba (csak Imi és Gábor kedvéért: biztos vízelvetési oka van :P ). Öcsödön szintén valami hasonló, így ott már nagyon illett volna megállni pumpálás céljából. Node: a Vas Paripa hátán ügetve sehogy sem akarózott megállni a sűrű eloszlást mutató vendéglátó ipari egységekből kukucskáló népelemek hatótávolságán belül. Eme motivációtól hajtván inkább elbabusgattam a kerót a Körös-hídig, ahol viszont inkább megálltam, ellenőrizni: biztos nem dől-e össze az a rozsdás ócskavas attól, hogy ráköpök. Tesztem eredményét egy arra járó kombájn is megerősítette, így a 44-es helyett Mezőhék irányába haladtam Martfű felé. Lipy idén inkább végig a 442-esen és a 44-en ment, mert félt erre jönni. Pedig szerintem tök guszta kis vidék.
A Nagykunság üressége majdnem megközelíti a Préripályáét (ámde el nem érheti), sőt, olykor felbukkan pár kunhalom a kultúrtájon. Meg némi napsütés. Sok napsütés. Még több. Az út Mezőhék tájékán északiból nyugatira fordul. A települést tisztes távolból látni csak, ámde hamarosan van egy tsz bekötőút a csatorna előtt. Ott szoktam megállni táplálkozni. A híd kellően magas, hogy látni lehessen Martfű fehér tornyát. Utóbbinak mindig nagy vágta lesz a vége, seperc alatt elérni onnan a település határában lévő dinnyeárust, majd a vasútállomást. Utóbbi épületnek kettős rendeltetése van: egyfelől meg lehet nézni, milyen sokat kellene még várni a vonatra, illetve van víz.
A 442 nem a forgalom mérete miatt sokkoló. Sokkal inkább a léte miatt. Most gondolj bele: elindulsz hajnalban minimális forgalomnál. Szarvastól eleve ki vagy véve a lecsóból, ha Szentandrásnál gátazol (térképen "C" jelöli a gátra történő felhajtást), akkor végképp. Nagykunságban abszolúte semmi. Majd a monotóniát hirtelen felváltja ez a nyüzsgés. Észnél kell tehát lenni, de az út szép szélesen kanyarog a Tisza közelében. A Rákóczifalvák esetében számolni lehet idióta belterületi kerékpárutakkal, és kék kutakkal - hogy valami jót is mondjak.
Node térjünk vissza 2003-ba. Adott egységnyi Napon főlés, ingerhiány miatti befordulás, majd adaptációs nyomás. Morrison, L. J., Colman, A. M. és Preston, C. C. boncolgatta 1997-ben a Journal of the Market Research Societyban az emlékezet torzulásának körülményeit - ami esetemben a szállítási koordináták törlődését jelentette. Így aztán némi szandaszőlősi forgolódás után bementem a belvárosba, kerestem egy nyilvános térképet, majd visszamenve az utcába, bedobtam a cd-t valaki más postaládájába... Mission: Failed
Munkámat elvégezvén elindultam ismét a Belváros irányába, ahol is meg kell emlékeznem a 442 és 4-es út csomópontja alá telepített kerós aluljáróról. Tehát: mész a 442-től balra található keróúton, majd balra borít, lejtőn gyorsul, jobbra beránt az alagútba, majd plupp ki, szlalom fel a 442 mellé, majd a 4-es után ismét balra borít, alagút, meg még egy, majd jobbossal fel a 442 társaságába. Tök vidám dolog, amíg nyomásvesztés miatt nem leült hátsóval próbálod :D . Szolnoknak akkoriban még nem volt ilyen cukin lezárt belvárosa, ellenben így is megálltam valami böhöm nagy fehéres betonos épületnél hotdogozni, és rendkívül furcsa volt, hogy beszélni kell. A vasútállomásnál pedig nem lehett körbe kerülni a keróval, muszáj volt bevinni az épületbe, hogy eljussak a peronig.
Szóval üldögélek szétfőve és illendően megizzadva e roppant idiótára sikerült túra után mint egy szopott gombóc, erre leül mellém egy szép leány és szóba elegyedik. Velem. Jelenkori helyzetem tükrében vicces módon épp nemzetközi szakos felvételijéről tartott hazafelé. Sajnos nekem Mezőtúron át kellett szállni, ellenben az esemény indukált egy kellemes kiruccanást Békésre - némi dinnyézéssel kiegészítve Csanádapáca határában...
