Ez az eső legfeljebb annyira volt elég, hogy ne vehessem fel a szemüvegemet. Kicsit pötyögött, míg dombnak felfelé tekertem Zánkán belül, a templom és a fatelep után fel is adta a próbálkozást. Szerencsére annyira nem volt giccses, mint az előző túra alkalmával, amikor a hegyek mögött mindjárt ki is sütött a Napocska. Ez a szünet épp csak annyit jelentett, hogy a masszív északi szél épp kevésbé jó minőségű felhőket tudott hordani a hegyek által övezett medence fölé. Egy éve már túráztunk Erre Hajnival, ezúttal nem a kék-túra útvonala mellett nődögélő vadszeder gyümölcse csalogatott erre, hanem prózai módon porzsákot akartam venni Szandi porszívójába (ha már kidobtam). Persze felajánlották, hogy elvisznek a tapolcai Tecsóba kocsival, de az vétek lett volna ebben a gyönyörű időben.
Tehát a szél lelkesen fújdogált, az eső alább hagyott és az út is csak mérsékelten volt nyányós. Rajtam póló (plusz még egy bezacskózva az övtáskámban), meg rövid gatya, ehhez a 40km-es távhoz felesleges kerósgatyát húzni. Esőkabátot, pulóvert, holdbázist meg végképp. A falu után az út lebukott egy szőlővel-őszibarackkal beültetett völgybe. Szembe velem a karakteres „kiharapott hegy”, aminek a másik oldalán kőbánya lehet. Ez a hegy rendkívül jó tájékozódási pontként szolgál a vidéken – Mencshelytől Köveskáltól át egészen Kővágóörsig. A közelében elindul felfelé az út, itt lehet letérni balra az ominózus szedres kéktúra útvonalra. Ezt követően kellemesen lankás lesz az út, és feltárul a Káli-medence rétekkel és legelőkkel tarkított vidéke. Bizonyára speciális lehet a mikroklíma, mert igazi puszta-szimulátor – a hegyeket leszámítva. Az út folyamatosan lejt, és kanyarog egészen a faluig. Nem igen lassult a keró 30km/h alá, vígan lehet használni a 3-7/8-as fokozatokat. Köveskált ellenben egy magaslatra építették, így ott ismét lehet felfelé gebeszkedni. Az út szélén épp érett a ringló (nem álltam meg, kivételesen), épp az arra lebzselő kerós túrázók falatoztak belőle. A faluból kijövet már lehet látni a Badacsony masszív lapos sziluettjét. Előtte két meglehetősen gömbölyded formájú heggyel. Némi kaptató után ismét meg lehetett nyomni a pedált az ereszkedő úton, a nem túl fantáziadús nevű Ódon pincészet lehajtója mellett fogyott el a lendület. Van arra még egy barackárus bódé is a táblák szerint, de egy teremtett lelket se láttam. Az újabb lapályon ismét helyes kis fák szegélyezik a mezőn áthaladó utat. A következő emelkedőn 3-7-es fokozatban sikerült felmenni, mint kiderült a viharos északi szél egyszerűen feldobott rá. Ezt követően értem el a medence határát képező domborulat lábát, mikor is eszembe jutott, hogy nem hoztam kulcsot. Anélkül pedig felesleges tiplizni, mert úgysem hagynám kint a kerót a placcon lezáratlanul. A mintszentkálai leágazásnál megcsodáltam a pompás panorámát, nyugtáztam, hogy fél óra alatt tettem meg a 12 km-t feleslegesen.
Irány vissza. Ezúttal az északi széllel szembe kellett haladni, ami kevésbé volt kellemes. Köveskálnál így inkább délnek fordultam, a Kővágóörs felé vezető útra. Ha már túrázunk, fedezzük fel a Káli-medencét ne csak keresztbe, hanem hosszába is. Ebben persze szerepet játszott a nyílegyenes, lejtős út is, meg az instant hátszél („nincs olyan, hogy szembeszél, csak te mész rossz felé” mondják az okosak). Röpke 40km/h-val zúztam végig a síkon, a szusz csak a kanyar után kezdett kifogyni, amikor elkezdett emelkedni az út. A falu előtt balra megy egy út valami lovastanya irányába. A kék túra útvonal ott jön be a településre, érintve a szer-köveket (magyarán, ha az ember Zánkától idáig végigeszi a szedret, akkor jutalomként még jégkorszak óta itt álló köveket is nézegethet :D ). Ez úttal nem köveztem, csak végiggurultam a falun. Itt következett az újabb finom rész. A falu közepe táján már nem kellett feljebb menni, az út egyenesen lejtett a Balatonig. 40km/h körüli sebességgel zuhanótégláztam a város határáig, onnantól pedig csak 30km/h-val lévén nem árt résen lenni. Úgy is lett, ahogy sejtettem, az út egy pikáns kanyar után belefutott a 71-es főútba. Ott szépen kimentem az útra és elindultam Zánka irányába. Mint utólag kiderült, létezik egy, a 71-essel párhuzamos út is, így megspórolhattam volna a pocsék kerékpárút használatát, de ottan fejből navigáltam, térkép nélkül.
Balatonszepezd előtt a fák annyira felnyomták a keróútnak nevezett ipari hulladékot, hogy lerepült a hátsó lámpám a susnyásba – meg se találtam :( . Az a vacak eddig túlélt több, mint 3000 országúti km-t, azt, hogy lelopták a csatolóját az előző ülésemmel együtt, egyszer még el is törött, de összeragasztottam. A komplett idiótaság-felhő még csak most kezdődött: a faluba beérve kékszemű kislány lécci-léccizett az út széléről, hogy nézzem már meg, ott vannak-e még a munkafelügyelettől a csárdában. És nézzem meg a hátsó bejáratot is. Milyen csárda? Milyen felügyelet? Gurultam pár utcát, vissza a 71-esre (a franc követi a táblát), erre puff, két b kategóriás kajálda meg valami lángossütő egymás mellett, meg egy rakat kocsi. A nyavalya fog munkaügyiseket kajtatni, meg amúgy is. Nem is lenne hamisítatlan a Balaton-fíling feketemunka és lenyúlás nélkül…
A falu után jobbra volt egy kis út, azon gurultam be Zánkára. A strandon lévő lángosos persze nem működött az esőben. Így múlik el a világ dicsősége :D .
