Először úgy indult, hogy csak teszek egy kört Tiszasziget felé. Aztán, ha már ilyen szép oldalszelem volt a gáton, csak nézzünk már el Kübekházáig hátszéllel. Egyébként sem szeretem azt az uncsi szőregi konstrukciót, úgy meg fel tudok menni Klárafalvára és majd vissza zötyögök a gáton. Aztán persze csak rájöttem, hogy gáton zötykölődni sem poén, meghát egészen Makóig is el lehet ám vitorlázni! Minek következtében volt szerencsém látni Nagyfa fényeit @ night.

Megmondom őszintén, a múlt csütörtökön erősen meg voltam hurkulva. A teljes márciust földhöz szegezve töltöttem, előbb egy bájos kis mögfázás, majd egy repteres kutatás, végül pedig egy hét ljubljanai kiküldetés miatt. Ráadásul szégyenletes módon idén a pesti CM-et is kihagyom (majd szomorkodok miatta a dubrovniki tengerparton két előadás közepette Matlabon térdepelve a sarokban), tehát nem lesz Szeged-Bp túra sem. Igaz, vezeklésül a szegedi CM-et papíron én szervezem (erről majd egy későbbi posztban).

No szóval eme kellemes csütörtöki napon sikerült elindulnom 16:30-kor, és zizegni a csodásan leaszfaltozott gáton hazánk földrajzi mélypontja és Tiszasziget irányába. A szél oldalról fújdogált, és nekem sikerült szépen munkára fognom némi szinusz fittelésével. Az alábbi hányatós videóben megpróbáltam illusztrálni, mit értek oldalazós vitorlázás alatt. A hatás nem teljes, mert a szélre (jobbra) dőlés során a súlyomat a jobb csuklómra helyezem és úgy bukok bele az áramlatba, itt meg a jobb kezemben volt a kamera. Default esetben tehát a jobb út rövidebb, a bal (széllel tolós) hosszabb, amolyan fűrészfogasan. Lényeg, hogy így gazdaságosan megy a 3-7-es fokozat magas fordulatszámon. Sebességet nem tudok mondani, mert szándékosan nem vittem magammal órát, lévén az élményért és nem a statisztika végett kerózunk.

A gát teteje egyébként meglehetősen forgalmas volt, lévén ez az egyik leggusztább sportolásra alkalmas terep városunkban. Lehetne még ilyen dr. Cs. Imi látványterve alapján a körtöltés is (egy nagy méretű kerógyorsító szeged körül - Large Cycle Collider :D :D :D ). 

A lehajtási pont az első balról érkező betonútnál található, csak kicsit odébb, egy szűk visszafordítót követően. A gátról ugyanis egy meredek aszfaltozott rámpa visz le balra, amiről egyből balra-hátra kell visszafordulni. Nem árt jóban lenni Newton-bácsival, mivel egyszerre kell tekintettel lenni a meredek ívre és a lejtő által adott mozgási energiára. Nem beszélve arról, hogy az ember ennek a mozgási energiának minél kisebb hányadát szeretné hőenergiává alakítani. A végeredmény jobbára egy ideális ív + kritikus pillanatban satuzott hátsókerék szokott lenni, amivel pontosan a megadott helyre esik a Cobríta. Magasabb / könnyebb keróval nem érdemes próbálkozni :P

Az út ezt követően roppant korrekt. Először is, jókora szakaszon kökényes van mellette. Ez sajnos csak ősszel érik, ámde most virágzik. Szóval méhekkel csak óvatosan (főleg, hogy a susnyás mögött ott parkol egy méhszállító kocsi). Az aszfalt is pöpec, egészen addig a pillanatig, amíg 15cm-s magasságkülönbséggel át nem változik töredezett betonra. Cobríta persze röptében hidalta át ezt a különbséget - még egy dolog, amiért nem a Lidércet hoztam. Itt lehet egyébként eltekerni a mélypont irányába (igen, azon az úton). Pár nappal az előtt voltunk erre az Asszonnyal, kicsit szétmászták a traktorok, meg néhol inkább már a vállamon vittem a jószágot, összességében felidézte a régi szép időket, amikor még nem volt leaszfaltozva a Springer dűlő Orosháza és Gyopáros között (életem első elásódása! :D és kuvasz elől menekülése... %Đ).

No, következzen még egy hányós videó. Ezúttal a hátszélben a Cobríta farát igazgattam, hogy minél jobban ki lehessen használni a 6 óra felől áramló szellőt. 

Tehát szép pirítós vidék ez, ködben a múlt évben erre tekertünk Lacival. No akkor alig láttunk valamit, csak a saját árnyékomat, amit Flottánk 92 kilós Mozdonya (V63 :D) elém vetített. 

Aztán másnap mehettem Borisz bácsihoz, mert sikerült aszimmetrikusan felütnöm az első teleszkópot, de Boriszbácsi olyan szépen megcsinálta, hogy azóta is működik (pedig először azt hittem, kuka lesz...). Tiszasziget és Szőreg között szép házak, nulla forgalom (Gyála határátkelő irányába ringló!!) jellemzi az utat. Sokkal fontosabbnak érzem kiemelni, hogy a kübekházi leágazásnál van az utolsó kút Kiszomborig. Kéretik tehát alaposan inni! Megpróbáltam lefotózni, de pont kitakarta a villanyoszlop.

Innentől ismét kellemes hátszél, futók-kocogók. Integettem a szembejövőknek, de egyedül csak a vasárnapi túrán köszönt vissza egy pár. A fotón valahogy nem érződik, de ez egy standard két sávos út, (hazánkban) elfogadható burkolattal. A ragyás felület miatt persze a félterep gumik ismét levesznek pár km/h-t, de aki minőségi aszfalton akar dáridózni, az menjen át Gyálánál Szerbiába - ott egészen Szabadkáig tart a minőség :D .

Kübekházán továbbra sem látni kútnak nyomát, mondjuk van egy kocsma az út mellett, így a sósmogyoró-ellátottság kielégítőnek tekinthető. Nem beszélve az út széli bogyós gyümölcsökről. De éjszakai túrán Lacibácsi állt meg már itt szalonnázni is. A falu után jön a túra finom része. Végre jut egy kis minőség is az embernek, príma országút képében. Na itt be volt kapcsolva minden, 3-8-ban pirítottam a kiszombori leágazásig, onnantól meg végképp.

Ezen a pici úton most valamiért kitettek egy "magánút, behajtani tilos" táblát, de miután az utat határőrizeti céllal építették anno az adófizetők pénzéből és most is max az általam kistulajdonolt MOL formálhatna rá igényt, lelkiismeret-furdalás nélkül hasítottam végig rajta. Amit végképp nem értek, az az, hogy a régi határőr ojjektum (gondosan álcázott létesítmény: x kilométeres körzetben csak itt van fa, de egyből jó sok) után magánút vége tábla van. Szóval ez miez.

Amit viszont minden erre tévedőnek ismernie kell: ha Kiszombor irányából érkezel ebbe a kereszteződésbe, akkor jobbra KELL fordulni! Ellenkező esetben határsértést követsz el, minek folytán olyan településen találod magad, ahol a népekkel kommunikációs problémáid adódnak. Egyébként nem, még sosem mentem itt egyenesen.

Kiszombor szintén guszta kis falu, imádom a bejáratát - tavak, házak, meg minden. A kút kellően szembetűnő helyen van. Ellenben ne az első körforgalomnál forduljunk jobbra, mert akkor bevállalunk pár km kerülőt. Igaz, így le tudtam fotózni ezt a kerékpárútnak nevezett szörnyedvényt:

Az aszfalt alól feltörő zsúrlónak azért van egy diszkrét Raising Deades bája. 

Fokozódik ez tovább is, a Kiszombor-Makó kerékpáros ugratóban.

Ezt követően beértem Makóra és elindultam a tápéi komp irányába. Persze nem azért, mintha bármi esélyem lett volna a kompra, de így lehet a legrövidebben elérni az algyői Tisza-hidat. Miközben a Nap minden erővel azon volt, hogy beessen a fák mögé, a szél is csendesedett, így képes voltam 3-6-ban haladni. Miután indulás óta eddig kétszer álltam meg úgy két percre inni, ezért a jobb lábam kezdett fődögélni, majd beállt valami furcsa görcsös állapotba - a pedál taposását a lábfejem forgása követte. Pár km erejéig a bal lábammal nyomtam a pedált, bár felmerült az az ötlet, hogy akár meg is állhatnék pihenni. Csakhogy, gőzöm nem volt arról, menni kraft lakozik még a lámpákban. Meg, hogy mikor cseréltem bennük utoljára elemet. Az persze triviális, hogy felkapcsolva mind a ketten szépen működtek, de rekeszizom-becslés alapján legalább három órám volt még Szegedig. Szóval a nulla forgalmú úton inkább pihentettem az áramforrást amíg lehetett. Mondjuk amikor találkoztam mind a két autóval, már jó messziről bekapcsoltam a karácsonyfát, meg mellény is volt rajtam. De végül csak odaértem a tápéi kompos út 15. kövéhez. Itt fordulás jobbra M43, Nagyfa, 47 algyői híd irányba. Ezt februárban már bejártam a Lidérccel, így tudtam, mire számíthatok. De voltak meglepő dolgok. Először is, meglepően sokáig tartott, mire elértem az M43-as autópályát. Meg az előtte lévő folyamatosan folyó kutat (továbbra se vagyok benne biztos, hogy mi folyik ki belőle, de iható volt, és volt mellette egy üres ásványvizes palack is, továbbá nem volt fölötte biohazard jel.

Egy pillanatig eljátszadoztam a gondolattal (már teljesen kivilágítva), hogy felosonok az M43-ra és rövidítek az új hídon keresztül. Miután azonban az összes létező lehajtón parkolt egy kellően morcos izomtibi, még csak le se lassítottam. A februári impresszióhoz képest meglepően rövid volt a szétnyomott szakasz. Nem akartam elhinni, hogy már a batidai leágazásnál vagyok, pedig de. Az út innentől kanyargósabbra fordult, de a forgatható első fényszóró miatt kényelmesen beláttam mindent. Erre szükség is volt, mert őzikéék ellenállhatatlan kényszert éreztek arra, hogy az aszfalt maradékain kolbászoljanak. Oszt nehezen tudtam volna felpókozni hátra, ha elütök egyet. Kutyáék meglehetősen jól viselkedtek, csak egy tanya körzetében kellett felvennem a biztonságos, 30km/h fölötti utazótempót. Egyébként végig valami nyugis 24km/h körüli csorgást produkálhattam. Aztán felértem a gátra, majd elértem a 47-est. Ekkor volt 21:05. 

A főút meglehetősen csendes volt, és igazából itt sokkal nagyobb biztonságban éreztem magamat, mint előtte. Egyfelől azért, mert a külső sávot nem igazán használják a népek. Másfelől a külső sávba ágyazott nyomvájú is szépen vezetett. A problémát egyedül az erősödő oldalszél jelentette. Meg persze néhány népelem megint elfelejtette átnyomni az országútit tompítottra, így kénytelen voltam megkérni őket erre (ugyebár nekem is van ilyenem...). Szóval esemény nélkül beértem Szegedre 21:25-re. Első utam az olajbányász téri palacsintázóhoz vezetett volna, miután aznap még nem is kajáltam semmit. Aztán kiderült, hogy olyan már nincs is, a helyét is beszántották, így hazafelé vettem az irányt. Ekkorra a lábaim már erősen fájtak, de hát azért van az izom, hogy használjuk. Szerencsére otthon Hajninak épp volt egy fél Fasortitka (vegyeskörettel) elfekvőben, sőt, megengedte, hogy kiegyem belőle a krumplit :) . Ezt követően jókora szunyálás következett.

Szóval a kerózással kapcsolatban alapvetően taszít minden olyan dolog, ami valamiféle rendszerességgel, módszerességgel, meg EDZÉSSEL társul. Azért van az embernek munkája, hogy ott legyen perfekcionista. A kerózás pedig áll keróból, útból, metálból és padlógázból. Nem kell csicsázni.