Operation: Dawny
2005. július 16. napsütés, igazi nyári reggel párával, északnyugati szél
6:00 Zánka
Ismét vízen a hajó. Szandiéktól érzékeny búcsút vettem a vasútnál, majd megindultam, egyelőre a bicikliúton. Aszófőig. Balatonudvarin integettem a vonatuknak is. Aszófőnél azután lekanyarodtam a tihanyi útról, és elindultam egyenesen Balatonfüred felé. Volt egy kis hegymászás, de semmi extra. Tábla, hogy képzett ebek védik a helyszínt és mellette nem létező kerítés, pár szőlő, permetezős bácsi. És a csodás panoráma. Traktor. Az út elég magasan vitt, így láthattam a tihanyi sziklát és némileg az apátságot is. Balatonfüredre kerek 7:00-kor értem be. A templom épp akkor harangozott, amikor a főtérfélére értem. Megnéztem egy kifüggesztett várostérképet, majd elindultam a jó irányba. Csopaknál azért frászt kaptam, mert valami Lovas volt kiírva útirányként, de kiderült, hogy olyasmi is lesz útközben. Paloznak falujában azért leszólítottam egy fehér bajuszú bácsit, hogy tényleg jó fele megyek-e, aki megerősített ebben. Alsóörsnél aztán visszataláltam a 71-es főútra, meg a bicajútra.
7:49 Balatonalmádi-Káptalanfüred
Itt végre kajáltam, mert már 41 km-re voltam Zánkától. Némileg mondjuk ki voltam ütve az előző napi (amúgy fennséges) Bea-féle kajától. Most időnként heveny rosszullét tört rám. De azért hajrá, tovább! Imádkozva kikerültem egy adag üveget, meg át is mentem rajtuk. Szerencsém volt ismét, nem kaptam defektet. Balatonfűzfő-Szalmási telepnél elkövettem az első hibát. Nekem elméletileg a 72-es úton kellett volna felmennem két km-t, hogy utána elérjem a rövidebb utat. Ezt viszont elszalasztottam. Így aztán láthattam a Balaton északi csücskét. Előtte le kellett ereszkednem a fent említett településnél a fűút szintjéről a tó szintjére. Úgy, hogy az utam egy másik útban ért véget. Még jó, hogy Szandiéknál megerősítettem az első féket, mert itt most kellett. Azt föntről nem láttam, hogy az út amúgy zsákutca, így sikeresen a lezárt végébe fordultam, fordulhattam még egyszer. Utána jött némi nádas, át kellett mennem a vasúton, egy rozzant fahídon, kikerülve egy arra járó motorost. Amikor beértem Balatonfűzfőre már sejtettem, hogy mellé mentem, de azért próbálkoztam. Nem jött össze, inkább lementem Balatonkenesére. Addig végre fák alatt vitt az út. Összeszedtem pár pókhálót is. Valami elfeledett mellékútra tehették ki a kerékpárút táblát, mert túl széles volt nekem. De szép volt, a szokásos lombsátorral. Kikerültem pár – azóta bezárt – úttörő tábort, vagy hasonlót, mire beértem Kenesére. Ott egy néni át akart küldeni a bicikli útra, de mondtam neki, hogy a Papkeszi útra vadászgatok, így még útba is igazított. A város meglehetősen magasra sikerült, mászhattam felfelé megint egy jóízűt. Amikor még a tervezés során néztem a térképet, nem értettem, miért nem voltak képesek építetni Balatonfűzfő és Papkeszi közé egy utat. Most már megértettem: közben van egy masszívan meredek hegy is. Papkeszi felé lassan lejteni kezdett az út, és megpillantottam a pétfürdői gyártelepet is. Bármennyire meresztettem a szemem, Várpalota még takarásban volt.
9:09 Papkeszi – kis híd
Itt végre megint megállhattam. Ittam is. Ettem is. Aztán hajrá, tovább! Átmentem a vasúton. Egy rég nem használt iparvágány kígyózott mellettem. Cholorkémia lakótelep, jobbra valami lerobbant gyárféleség. Innen le vitt az út Berhidáig. Itt sehogy sem találtam meg a Pétfürdőre vezető utat. Az egy szem körforgalomban volt egy út, amin nem jelezték, merre is megy, de azon se jutottam túl messzire, csak rá az ősi felé vezető útra. Így, nem volt más hátra. Ismét másztam egy keveset. Elhagytam egy fölöttébb kétes Robogó-kereskedést, majd egy autót, amiből egy csomó fa állt ki a hátsó csomagtartón keresztül. Ők valamin nagyon ügyködtek az út szélén. Lezúdultam az úton Ősi felé. Átszáguldottam a falun, hagytam, hogy a fás autó leelőzzön, majd ráfordultam az ismerős útra Várpalota felé. Itt megírtam lefelé gurultamban egy sms-t („Ősi”), majd ráléptem a gázra. A szokásos végzet azonban ismét utolért: a szél elemi erővel fújt szembe, így a város alatt már megint alig 15-tel másztam.
10:03 Várpalota – vasút
Itt még sorompót is kaptam. Nem sokkal utána ismét eljártam a szokásos mókát: jobbra, balra, fel, át, rá, jobbra, balra, balra, jobbra, balra, másik balra, felgurul, feltol. Becsönget. Igen, 756. kilométeremnél ismét megérkeztem Várpalotára, Hajnalomhoz 10:10-kor.
