4. nap (2006. július 5.): Szekszárd-Szálka-Szekszárd
- Szeplőcske
Aktívabb lábadozás: irány Szálka! Ott is a tó! Elég fura volt átszokni a jóval kisebb léptékű turistatérképre, így nyomban elővett az optimalizálás-rövidítés ösztöne. Találtam is egy rövidebb (=kevesebbet menni a főúton, vagyis semennyit) utat, azonban a térkép hogy-hogy nem az asztalon maradt (a tartalék gumi meg a nyeregtáskámban), így fejből kellett bénázni. Minek következtében egy szőlőshegy tetején találtuk magunkat, gyanús irányban, és 20%-os lejtővel a hátunk mögött a sokfokos melegben. Sebaj, legurultunk. Én spec az összes létező módon kapaszkodtam a fékekbe, mert piszok módon gyorsultam. Közben még a betonozott útban elszórt lyukakat is kerülgetni kellett, ami időnként a fékek felengedésével járt, ami fokozta a zuhanást. Végezetül még sikerült átugrabugrálnom egy jó széles hasadékot – amibe így Lasek akadt bele elejével-hátuljával. Kapott is nyolcast és felni-benyomódást mindkettőbe. Stabil jószág, hogy ennyivel megúszta, mert ekkora rúgástól az enyém erősen omladozott volna. Ez után visszazümmögtünk a főútra, és megtettük a nevetséges távot (alig
- Pöttyöske
A tavazás befejeztével ismét lóhátra kaptunk. Irány vissza! A lányok busszal jöttek vissza, így illett megelőznünk őket. Nem volt nehéz: ezúttal összejött a hegymenetbe váltás, így simán felkapartam a kupacra („Pucoktúrás” by Lasek). A tetején ismét fotózás, előtte Lasek áthajtott egy útszéli marha nagy siklón, ami előttem ébredt fel. Én merő tapintatból kikerültem, bár keréknyomot nem láttam rajta (erős jószág…). Lefelé már szép volt az út: felvettünk egy pár száz méteres követési/zuhanási távolságot, és a többit a gravitációra bíztuk. Élvezetes dolog érezni a fém remegését, miközben pattogva gyorsul a szokásos módon foltozott úton. Az utolsó kanyaroknál már fékezni is kellett, mert nem akaródzott az ideális ívet használni, és kezdtem kifogyni a fellelhető stabilizátorokból (úgy, mint: láb, nyelv, szemek…). Így is bő 50-nel robogtam a végén. Ezt követően „odalent” még végighúztunk a fűúton keresztbe elhelyezett méteres dombokon harminccal, majd Lasek ráfordult a bicikliútra. Amit utólag én is észrevettem. Némi ugrással én is rajta lettem, csak az ugrás közben nem terheltem le eléggé a láncot, így leugrott és beesett a fogaskerék és a váz közé. Ciki láncvisszarakás, majd nyugis hazagurulás. Ezt követően némi erre-arrázás a bérházak között. Utána pedig vártuk a leányokat.
5. nap (2006. július 6.): Sötét-völgy
Ezen a napon elbaktattunk a Sötét-völgy mesés vidékére. Remélem, valaki ezt nálam értelmesebben leírja: nagyon szép volt!
6. nap (2006. július 7.): Szekszárd-Szent László-híd-Gemenci-erdő-Szekszárd
- Pöttyös Pity-Pity
Egy nappal tovább maradtunk, és már nagyon kellett egy kis kerózás. Így elvittük a lányokat kerózni. Természetesen nem mértük le a távot előre, mert nem szerepelt az előzetes programban (csak az előzetes tervekben, de még a mérések előtt ejtettük). Így Lasek mondott egy 20 km-t oda-visszára, meg valami erdészházat, amiről gőzöm sincs, hol van. Utána kívánságként elhangzott a Duna megtekintése, tehát ez alapján navigáltam.
Stella pedig ügyesen szerzett még egy verdát.
Szép, egyenes útszakasz, alacsony forgalom, tehát lehet rajta beszélgetni. Nekem spec semmi értelmes nem jutott az eszembe, így inkább átadtam magam Chris Rea élvezetének. Meg, meleg is volt. Lasek is hátramaradt, úgyhogy én vittem az elejét. Valószínűleg komolyabban le kellett volna terhelni a kerómat, hogy hihetőbb legyen a 18 km/h-s sebességkorlátozás (a lányok miatt), mert olykor elcsábultam. Valahára elértük a gátat, majd a Sió-csatornát is. Furcsa volt, mert itt már
Visszafelé benéztünk a Gemenci-erdő szegletébe is. Nos, nekem lett igazam: a környék szép, csak kissé szúnyogos. Úgyhogy: berohantunk, megálltunk, a szúnyogok utolértek, vad spricnizés, kikerózás. Mókás voltJ. Utána haza gurulás. Elkornyikáltam némi Belgát és Sugarloafot Lasek legnagyobb örömére.
A városba már Max Raabéra gurultam be.
