2010. augusztus 6.57km, 3:49, 14,9km AV, 48,2km/h MX, 806,2cal
Tisztelt Hölgyek és Urak, ez már kő kemény kerós nap volt. Igazi fincsi hegymászással. Elindulni persze csak olyan 11 órakor sikerült (miután a Ljubjanából velünk tartó Mantis is kibújt a sátorból), meg utána még Opatijában és elszöszöltünk Kuna váltással, Pekarával, Mercatorral, parkocskával, de után szólt a dáridó rendesen. A Nap sütött, a tenger meg csendes.
Mögöttünk azonban szépen kezdtek átbukni a gomolyfelhők a szárazföld felől, így nem ártott haladni. Végre jópofa mediterrán tűző napsütés, és 20km hegymenet. Opatijáról még annyit, hogy iszonyúan forgalmas, autó autó hátán. Szóval a parkon kívül nem tudok mit ajánlani. Innentől a 66-oson megy az ember Puláig, de ez a veszett forgalom csak Brestováig tart (ott lehet átkompolni Cres szigetére) - igaz, az út minősége is ehhez igazodik. Szóval finom kis 34km-es hegymászás 0-ról 260 méterre. Szép hosszan elnyújtva. A kilátás gyönyörű volt, jobb oldalon hegyek, bal oldalon a tenger és Cres. Mi pedig Maradónát megszégyenítően haladtunk az út szélére húzott fehér csíkon. Egyébként nem árt vigyázni az út szélével, ugyanis a vége felé több helyen is szeder lóg be vállmagasságnál. Így gyűjtöttem be a karomba pár vidám kis tüskét, amit utána lehetett kiszedegetni.
Tudjátok, amikor még kezdő kerós az ember (szóval az első száz km-en), totál össze-vissza van magától, amikor felér az első pucoktúrás tetejére. Mondjuk itt sokat kellett tekerni hozzá (tési emelkedő a maga kis 3,3 km-ével játszótér), de akkor is. Aztán egyszer csak elindul az út lefelé. Itt is így lett, jobbos kanyart követően megcsodálhattuk a plomini öböl mélyén terpeszkedő szénerőmű kéményét. Voziliciben értük el a tenger szint feletti 80 métert (Szeged :D). És a kezdő kerós itt kaparássza a képét, hogy oh nooo, már megint emelkedőő! Cukcsi módon ismét fel kell mászni 260 méterre. Csak ezúttal a kupac teteje fölött ott terpeszkedett egy mosolygós zivatarfelhő is. Vidám dolog úgy mászni felfelé, hogy az ember rendszeres időközönként hallga a mürmögést. Strmacnál ellenben volt egy jó kis szupermarket, oda Hajnika be lett küldve önként bevásárolni. Jobb oldalamon ott a fekete égbolt, csapatja a villámot ezerrel. Az egyik olyan közel durrant, hogy beriasztott a bolt ATM-je. A horvátok ugyebár nyugis lények, szóval a kutyát sem érdekelte a vijú-vijú. Úgyis leáll magától 5-10 perc múlva. A szél eleite elfelé fújta a zivatart, aztán már annyira mégsem, szóval erősen tipliztünk Hajnikával Labin, majd Rabac irányába. Lényegében egészen a vár tövéig emelkedett az út, onnantól viszont frankó szerpentin. Kár, hogy a szemüvegem nem volt rajtam, mert úgy talán még látok is. "Nem bátor az, csak vak" effektusnak hála nem jött rám a frász a szallagkorlát takarékos használata miatt. Ellenben pár röpke pillanatban elgondolkoztam azon, hogy holnap majd itten föl is kell mászni. Másnap persze több időm volt elmélkedni, ezt az 5 km-es csodát jó 40 perc alatt másztuk meg.
A Maslinca Rabac Camp Oliva részlegében végül 160 kunáért kaptunk egy éjszakás sátorhelyet. Az ember a recepciónál kap egy térkép, besétál a campingbe, majd visszaérve bediktálja a számára kedves üres parcella számát. A kellemes kis olajfa alatt található 523-ast csak ajánlani tudom, még a WC is közel van.
Szuper gyorsasággal felvertük a sátrat, aztán a vihar csak nem ért utól miket. Ezek szerint, ha nincs front, akkor elég, ha egyszerűen közelebb húzódunk a tengerhez a pajkosabb gomolyfelhők elől. E felismerést követően úsztam egy kellemeset a tengerben, majd Hajnival ettünk finom pekarást, illetve grillest. Végezetül kis esti partnézés, ahol a jány megvette álmai szivacsos izéjét a polifoam és a hálózsák közé.
Fogas kérdés, hogy ehhez a naphoz mi illik zenei aláfestés gyanánt. Miután másnap elég sokat szöszöltünk kiúttal Rabacból, így következzék a Bear McCreary plays with Katee Sackhoff "All Along The Watchtower" Live.
