Miután reggel némi sátor körüli futkározás és szalonna-hagyma evés humanizálta a körülményeimet, elindultunk, hogy nem szivárgó belsőt találjunk Dova legendás kerójába. A második kerósbolt után már kezdtem gyanakodni, hogy a bácsi azért kerekezte eddig négyszer körbe a Földet, mert valójában gumit keresett. Végül megismerhettük az egri viaduktot is, mire egy rendes úriembernél találtunk mindent, sőt a műhelyébe is beengedett a szerelés idejére. Fél 10 magasságában elindultunk Felsőtárkány irányába. Remek út volt a négy sávos 25-ös, majd egy elég jó állapotú keróúton folytattuk utunkat. Felsőtárkánynál a falu fölött haladó keróutat választottuk. Szép volt, előbb hegyoldalban futó susnyásban vezetett, majd erdőben.
Persze az autósok itt se mind normálisak, két idióta csak a kerékpárútra volt képes parkolni. A falu után ismét az országúton haladtunk. Előbb egész vízszintesnek tűnt az út, de pár kanyar múlva már 1-es és 3-4-es fokozatokra kellett visszakapcsolni, hogy hozzam a 11 km/h-s tempót. Itt már nem tudtunk együtt haladni, mert nem lett volna gazdaságos egy alacsonyabb csapásszámmal hajtani és közben hőt is termelni. A természet még szunyókált, csak pár hóvirág és zöldülő moha jelezte, hogy tavasz-féle volna. Az arra járókat pedig az út tövében lévő első szélvédők intették óvatosságra. Egyre meredekebb lett az út, és már két földtani tábla mellett is elhaladtam, amelyek azt mutatták, miként görbülnek a kavicsok. Bár az egri gumisbácsi is óvott minket a Bükk változékony időjárásától, továbbra is napsütésben haladtunk. A második táblánál mondjuk egy felhőből kiesett három szem hópehely, míg a Csoki-csokit énekeltem, de ennél többre nem volt képes az időjárás. Innen még 3-4-5-6 kanyar kellett a csúcspontig, ahol már mókás kis hókupacok voltak az út szélén. Legalább így láttam havat idén. Innentől az út fel volt fűzve a helyek oldalára, hogy megkerüljük Répáshutát. Voltak szép lejtők és kevésbé szép emelkedők, minden esetre gyönyörű volt. Találkoztam versenykerósokkal, és érdekesen nézett ki a bükkerdő levél nélkül: odalent sok-sok pálcika meredezett az ég felé. A bükkszentkereszti-lillafürdei kereszteződésnél vártam be Dovát, közben U Beától megtudhattam, hogy vonattal eddig már legalább 3 hóesésen jött keresztül. Szikrázó napsütés mellett gurultunk Lillafüred felé, elérve az 52 km/h-s maximális sebességet. A kastély után a tecsós termoszom kétszer katapultált, egyszer pedig le akart mászni hálózsákostól. A sok rázkódás láthatóan megviselte a rakományt. Mivel az egyetemre tartottunk, ezért követtük a Tapolca felé vezető utat. Végre ismét hátszelünk volt (lefelé a hegyről hideg szembeszél nyomta a képemre a plexi szemüveget), így 28 km/h-val rongyoltam fel a DAM fölötti útra. Az egyetemen kissé furán néztek rám, hogy keróval jöttem, de a Park Hotelben minden további nélkül elrakhattam a kerómat. Az öltöny is megúszta a két napot mindenféle gyűrődések nélkül a mögöttem lévő vízhatlanná alakított dobozban.
Nagyobb térképre váltás
