Cobríta és Lidérc kalandjai

Felkelni 6:30-kor SZOMBATON, hogy széllel szembe kitekerjek Dorozsmára a Szélmalom túra kedvéért úgy, hogy egész héten 6 órákat sikerült csak aludni. Vega sem jött, szóval 6 körül kinyomtam az ébresztőt és szunyáltam 9-ig, ha már egész héten a Matlabnak meg az államvizsgáknak éltem. Ébredezés után aztán rájöttem, hogy igazából felesleges lenne az eredeti túraútvonalat követni, mert úgy Gárgyánig ismét széllel szembe kellene haladni. Fordított útiránynál ellenben a számomra egzotikus ruzsai vidék kerülne előre és a végén jönne a jó 40km-s finom rész a hátszéllel. A Forráskút-Zsombó kitérőt emberi számítás szerint ejtettem, mert ugyan minek cserélnék le egy príma aszfaltot valami göröngyös izéért. Élménykerékpározás, vagy mi a szösz.

Tehát fogtam a kis biciklis térképemet és a pumpámat, felpókoztam hátra, majd Szultános pólómat felöltve elindultam Cobrítával Domaszék irányába. Előző este kellemesen elbíbelődtem a guglival, mire rájöttem, hogy a "Domaszéki Zöldfási templom" azt a templomot takarja, ami az 55-ös főút autópályás felüljáróját követően kapásból ott van szembe, ha az ember Zákányszék/Ruzsa felé fordul. Ugye milyen egyszerű. Ide pedig a legegyszerűbben a szegedi elkerülőn át lehetett kijönni. Mire ideértem, már özönlöttek a sárga rajtszámos népek - talán ők lehettek az 50 kilósok, mert a 100-asoknak kéknek tűnő számokkal jöttek. Kissé furcsán néztek rám, hogy ki ez a szerencsétlen, aki szembe jön és integet, de páran azért képesek voltak vissza is köszönni :) . Egyébként meglepően sokan voltak - ok, az Ember a gáton túrán is vannak, de így most egészen Pusztamérgesig jöttek szembe versenyzők.

Javarészt azonban volt szerencsém élvezni a táj és a szembe-oldalszél játékát. Ez az Alföld korántsem nem olyan tisztességes fajta, mint a Tisza másik oldalán található. Először is, vannak kanyarok. Méghozzá jó sok. Azt nem tudom, mit kerülünk ki, de cikázunk. Másfelől cuki és ápolt tanyák mindenfelé - léckerítéssel! Zákányszéktől mindez kiegészül kisebb-nagyobb füves rétekkel. Ennek egyik ékes példája a "Zákányszéki Ezerarcú sömlyék I." névre hallgató, időszakosan vízzel borított réti társulás, amely sok védett növényke hazája. Ruzsához közelítve kezdtek megjelenni a mind nagyobb facsoportok az út mellett. A falu egy kanyar mögé bújt el, és még a szél is arról fújt. Miután itt már másfél órája nyeregben voltam, megálltam inni az iparcikk bolt szomszédságában lévő kék kútnál. A település szép virágos és rendezett, az öttömösi leágazás után érezni lehetett a déli kirántotthús illatát. Az országút itt hirtelen délies irányt vett, így pár kilométeren át élvezhettem a hátszél örömét. Aztán persze a menetrendszerű kanyar ismét széllel szembe fordított, de az erdős-ligetes tájék már eléggé függetlenítette a tempót.

Így láthattam például statice-mezőt is - ez az évelő száraz növény gyerekkorom egyik örök emléke, tekintve, hogy termeltünk ilyet is anno és tele volt a száradó csokrokkal dédapámék padlása. Öttömös központjában a templom mellett találtam ismét kutat. Miután valaki egy padot is rakott mellé, letelepedtem a térképpel megnézni, merre is megyek. Itt már a 45. kilométeremnél jártam, szóval egyébként sem ártott egy kis megállás. Kaját nem is hoztam magammal, a reggeli fél liter meggylével üzemeltem még mindig, de az egész hetes szendvicsevés után most nem is voltam túlzottan tápos.

A falu határában fel volt festve a megszokott nyíl a 100k túra résztvevőinek, miszerint szíveskedjenek jobbra (nekem balra) fordulni Csongrád megye legmagasabb pontja irányába, de én most inkább lemondtam erről a 160 méter magas csodáról. A sömlyék miatt úgyis vissza akarok még jönni, sorra kerül majd ez is. Megjelentek ellenben az út mentén a fenyvesek, sőt néhol még mintha kabóca kercsegését is lehetett hallani. Bács megyébe átlápve az út a szokásos minőségűre romlott, hajazván a nem túl szívderítő Halas-Kecel tákolmányra. 5 km múlva úgyis el kellett fordulnom Pusztamérges felé, ahol már nem csak a kóbor felhők, de az erdők is árnyassá tették utamat - okosgyerek módjára ugyanis otthon hagytam a naptejet, így akadálytalanul bombázhatták bőrömet az Ú Fau B sugarak.

A forgalom ezen az úton meglepően alacsony, míg a burkolat határozottan jó volt. Pusztamérgesen szembejött egy nagyobb csapat - ezen már csodálkoztam erősen, mert a szintidőnek 6 órát írtak a szervezők, és itt már 1 órára járt az idő. Az itteni templom mellett szintén volt egy kék kút, így ismét tudtam inni. Cuki léckerítéses-virágos tanyákat követően bukkantam ki Gárgyánnál az úton, a Vadvidék kellős közepén.

Balra található a WC a toalett kacsával, míg jobbra a hátszél. Miután ezúttal nem faltam be pár kiló cseresznyét, a jobbra fordulást választottam. 2 óra 40 perce voltam már úton, 65km-vel a hátam mögött. Miután úgy rágtam körbe az útvonalat, mint Hajni a sajtos-tejfölös lángost, a végére maradt a finom része - csak ezúttal nem az étek közepe, hanem a hááátszééél. Ha az ember picit tovább megy, elmehetne balra Majsa irányába is. Flottánk Mozdonya Laci tavasszal megnézte, tapasztalatai szerint kellemes fenyvesek vannak arrafelé is. Az a 150 km-es kis túra egyébként roppant hasznosnak bizonyulhatott Lacink számára, mert a múlt vasárnap is bemutatta, hogyan lehet hátul kosaras telivér Kelly's montival 35km/h-val döngetni Vásárhelytől Orosházáig. A kosár egyébként roppant hasznos volt számomra, mert az általa keltett örvényeken vitorlázhattam kétszer tíz km-t.

Így viszont most számomra is elérhetőnek bizonyult a 35km/h-s utazás élménye. Vidáman fújkáló szellő, csak győzzön az ember kapaszkodni a pattogó kormányba. A megyehatár után végre az út is tisztességes minőséget öltött. Ami érdekes, hogy keróút építés nyomait találtam: pár 100 méteren leaszfaltozott csík, majd kaparásnyom, majd karók, majd ismét kaparás és három rétegnyi aszfalt fehér kőzúzalék ágyon. A munkavégzésre a megyehatáron egyébként 40km/h sebességkorlátozás és útszűkület tábla is felhívta a közlekedő figyelmét.

Üllésnél már nem volt mit tenni, be kellett menni a keróútra. Hátszélben a Cobríta is csak olyan, mint egy vitorlás: vagy 30km/h fölött megy, vagy áll. Nos, így manőverezni abban az egy utcás faluban igencsak necces volt. Szóval csókoltatom a kanalas emberrel azt, aki ezt így kitalálta (a kocsma-sikán különösen maradandóra sikerült)...

Bordányig azonban már remek volt a pálya, készítettem egy videót is - látni a kivételesen jó minőséget és a segédmotorosok behajtási tilalmát.

Bordány után végre ki lehetett menni az útra. Az aszfalt minősége itt mámorító, ígyhát meglehetősen gyorsan Dorozsma határában teremtem. Itt valami programhiba folytán lementem a keróútra, azaz kezdetét vette a hogyan kerüljünk ki 33km/h-val egy elénk toppanó kerós családot, gyalogost és komplett autót című játék. Mindennek folyományaképpen a templom után már az úton hasítottam az elkerülő útig. Azon le az 5-ösig, majd a Picknél vissza a Szent3ság irányába. Végezetül az ember felhívá a Pizzatorony szentélyének papnőit, és azok hozának mennyei Húshegyet nem három nem négy, hanem öt féle húsból készítve. Kerek száz km-vel a hátam mögött, az indulástól számított 4 órán belül ismét otthon voltam. Kellemes volt.