Léteznek olyan karácsonyi ajándékok, melyeket használatba vétel előtt alaposan ki kell próbálni. A típusismeret minél alaposabb megszerzése országútiknál különösen hangsúlyos. A Dr. Zoltán Izommérnök Úr által ősz végén beszerzett és minden porcikájában meseszép Gepidát pont ezért kóstolgatjuk kitartóan. Előbb szépen elvittük egy Mórahalom-Röszke körre, majd megismerte Vásárhelyt, végül a héten kivittük az algyői ipari utakra is, hogy mindenféle irányú szélben próbálgassuk. 52km/h-ig jutottunk, miközben a darvak újra és újra átrendeződő V alakzatban küszködtek az égen a Fehér tó irányába. Ma reggelre aszimptotikusan 0 fokos hőmérsékletet és szélcsendet jósolt az időkép, így megnéztük az IHO-n jelzett nyílt vonali sóderrakodást Földeák és Makó között.
Nagyobb térképre váltásHúsz perc alatt jutottunk el a Belvárosból Szőreg széléig, majd nem vettük fel a nálam lévő maszkot - lévén igencsak melegünk lett. Rajtam bőrkabát, sárga pulóver, alatta aláöltözős hosszú ujjú felső, kerósgatya, farmer, sapka, rohambidli és szemüveg. Plusz bőrkesztyű. Legutóbb már lemértem és az e-bikeon majdnem meg is rendeltem az Acor colos rugós nyeregcsövét, de azután kiderült, hogy az a 3400 pénzes ár valójában 5 rugó, mire eljut az ajtóig. Annyira meg nem sietős. Kivéve Szőreg és Deszk között, mert az árok irányába csúszó kerékpárúton jó lenne, ha nem 90 kilónyi rugózatlan tömeg terhelné a tengelyeket. Deszk után már jó minőségű aszfalton gurultunk, míg el nem fogyott Klára előtt a keróút. Miután a táblázás szerint kerékpárral tilos a 43-ason tekerni (úgy, hogy 27+17 milliárd forintért építettünk autópályát a tranzitforgalomnak), így Scoty átsugárzott minket Kiszomborra. A térugrásnak számos, szakirodalom által leírt módja és filmes reprezentációja létezik:
1: Végtelen valószínűtlenségi hajtómű - utóbbi filozófiája a hazai kerékpárutak építésében is megjelent, melynek eredményeképpen az utazó sosem tudhatja, hogy végül a tér mely pontjára és milyen molekuláris szerkezetben fog megérkezni:
2. FTL: koordinátát megad, kulcsot elfordít, odaugrik. Praktikus, mint a kerékpárosnyom, ezért nem is nagyon alkalmazzák sehol:
3. Hipertér, szubtér - lényeg, hogy a csillagok látványosan haladjanak el mellettünk - tehetetlenségi csillapítás nélkül kimondottan veszélyes:
4. Térkapu - sorompó díjjal, sebességmérő kamerával, szélesség és magasság korlátozással:
5. Lokális féregjárat, mely Rodney McKay segítségével végtelen távolságig bővíthető, fejlesztve a galaxis közötti ember-lidérc kapcsolatokat:
6. Fűszer, avagy hogyan találjuk meg intuitíve a legrövidebb utat az univerzumon át: blogunk elutasítja a tudatmódosító szerek alkalmazását, így ezt az alternatívát inkább nem propagálnánk
A folyamat során mi ezt a 43-as egész jó minőségű aszfaltján való tekerésként éltük meg, majd a Kiszombor határában vontató mögött döglődő Tisza Volános busz elhagyása után kiléptünk vissza a normál térbe épp a faluba bevezető út legelején. A vasúti átjáró itt is elég ferdére sikerült, de nem csúsztunk meg. Az első adandó Y-kereszteződésnél balra fordulva (térképen B-A) számomra is meglepően közel értünk ki a 43-Csanádi út kereszteződéshez. Többnyire a jobb oldali ágat (B-C) szoktam választani (arra van a bolt), ami némileg hosszabb utazást eredményez.
Nagyobb térképre váltás
A 43-as melletti "kerékpár"út"" a valóságban egy össze-vissza repedve mocsárba süppedő tákolmányként illusztrálja az illetékes közútkezelő kompetenciáit. A Maros-hídon már végre egy kis minőség fogad: valami oknál fogva itt a népelemek képesek voltak irányhelyes kerékpárSÁV felfestésére. Ami a Lidl előtt valamiért megszűnik. Sebaj, indulás után 1:20-vel ide rohantam be vizet, csokit és diós bejglit (impulzus vásárlás) venni, míg Zoltán odakint érzékelte a hőmérséklet változását. Jó tanács: ne vegyük le a kesztyűnket és/vagy ne hagyjuk mindezt a kerón, mert visszavételkor fázni fog a mancsunk. 1,5 liter vízzel és némi csokival később nulla forgalmú utcák kerékpárútjain zötyögtünk, mire elértük a kedvenc makói táblámat: fehér alapon ott a település neve, szép pirossal áthúzva. Miután innentől már biztonságos volt az úttesten haladás, elfogyott a kerékpárút. Került is alánk meseszép aszfalt, miután a Makó-Földeák-Vásárhely országútnak eme szakasza köti össze a makói elkerülőt az M43 már elkészült szakaszával:
Amennyiben valakit zavarna az itteni közlekedési kultúra, az első elágazásnál forduljon bal helyett jobbra és az igási úton keresztül, Földeákon át is mehet Vásárhely felé. Az úttest szép széles, a forgalom pedig valami csoda folytán csak szemből érkezett, így szépen el tudtunk osonni az autópályás körforgalmakig. Előtte azonban megtaláltuk a Vonatot:
118 tonna és 1397 kW névleges teljesítmény álldogált a 40km/h maximális sebességgel és 18,5 tonnás tengelyterheléssel járható 130B vasútvonalon veszteglő Eas vagonok előtt. Ezen a századelőn épített helyi érdekű vasúton 2010 óta nincs személyszállítás, tehervonatok is elsősorban az M43 építése miatt használták a közelmúltban. Jómagam még 2003 nyarán utaztam rajta anyámmal, amikor egy Orosháza-Makó tekerés után Makó-Újvásártér megállóhelyen szálltunk fel a Bz-re. Már akkor is feltűntek a száz évvel korábbi dátumozású sínszálak. Jó eséllyel most látjuk utoljára üzemelni ezt a vonalat rendeltetés szerűen. Pár kilométerrel feljebb egy M62-es csattogott velünk szembe a 20-as lassújelekkel tűzdelt hevederes rögzítésű pályán. Merész dolognak tűnik 19,4 tonnás és 19,7 tonnás tengelyterhelésű jószágokkal rallyzni errefelé, nem véletlenül szoktak dupla Bobóval (max. 15,4 t/tengely) vagy Búvárral (18,5t/tengely) finomkodni.
Nem árt azért megemlékezni az országútról sem: egész jó minőségű, csak néhol foltosabb, a szemerkélő ködben meg némileg csúszós. Felújítani csak Vásárhely közelében sikerült, de Zoltán szépen hozta a 26-28km/h utazó sebességet a mind sűrűbb levegőben. Vásárhelyhez közelítve a kezd fodrozódni a táj, amit a keró lassulásából-gyorsulásából érzünk, miután a ködszitálás lekorlátozza a látótávolságot. 2 óra 10 percnél meg is álltunk kajálni egyet, ami kopogósra fagyott Snickerst jelentett. Nulla fok közelében az ember hatótávolsága eléggé lecsökken: egyszerre megy el az energia a haladásra és a fűtésre - még úgy is, ha a korszerű ruházattal kezelni tudjuk a maradékhő problémáját (ha túl sok van belőle, akkor előbb megsülünk, majd megfagyunk, ha meg nincs elég, akkor meg egyből megfagyunk). Az ízületek sem terhelhetőek annyira, Klárafalváig pl. maximális alatti fokozatban haladtam. A szemerkélő szmötyi mind inkább lerontotta a táj élvezhetőségét, így a vásárhelyi déli elkerülő és Hódmezővásárhely-Népkert alkalmazása mellett döntöttünk.
Útközben azért találkoztunk néhány furcsa szerzettel: előbb egy muskétával alaposan felszerelkezett társaság mellett haladtunk el, majd volt két láncfűrésszel útszéli fát vágó csoport is. Inkább megmaradtunk a nyugodt szemlélődés állapotánál mindenféle hirtelen szocio-kulturizálós interakcióra lépés helyett.
A laktanya előtt mindezt kiegészítette egy erős fehér füstöt/kondenzcsíkot (gyogyósoknak: chemtrailt) húzó személygépjármű is. Népkerten viszont nagy öröm érte szívünket, amikor kiderült, hogy alig 20 perc van a vonatig és 5 perc várakozás után még jegyet is tudtunk vásárolni. Ez nem mindig jön össze: még az ősz folyamán dolgoztunk Botival Orosházán a tető szigetelésén jó 12 órát, minek utána az utolsó vonattal vitettem volna magam és a Lidércet vissza Szegedre. A pénztárban előzékenyen inkább a kerót javasolták a jelzett vonat jó órás késése miatt. Botival át is ruccantunk Vásárhelyre, majd egy Interspártás kitérő után elkísért Népkertre, ahol már minden be volt zárva. Sebaj, majd a vonaton veszek jegyet kalauznál. De olyannal sem futottam össze Rókusig, így aznap nyugdíjas tarifával utazhattam. Más kérdés, hogy másnap reggel az előző napi balettozás nyomán úgy is éreztem magam, mint egy 90 éves. Ezúttal viszont szép ropogós 1400 pénzért válthattunk ember és jószág jegyeket, majd a bejáró M41+2By szerelvény végén álltunk jót magunkért. Összességében rendkívül kellemes kis téli túra volt, azonban meg kell állapítani, hogy virsligumin az élet 5 fok fölött kezdődik.
