Cobríta és Lidérc kalandjai

11 óra és 161km; 10 óra és 135km
Lássuk, hogyan boldogul az előző poszt bevezetőjében emlegetett könnyűlovas stratégia és Kőszeg-Szeged távon! Egyik egyetemi kollégám a legendárium szerint egy augusztus 20-i napon eljátszotta a balatoni indulás, szegedi tűzijáték Bordányról megnézése játékot mezitlábas országútival, nekünk ellenben két napunk volt erre a mutatványra - és 5 nap tekerés meg sátorban alvás után már nem voltunk ennyire vitézes állapotban. Reggel feltápászkodtunk, Robi rendkívül találékonyan begyűjtötte Boti meglovasított telefonját míg én bebootoltam, majd 10 órára megreggeliztünk és Botival elindultunk Paks felé. Férfiasan bevallom, a Balaton déli part megéneklésébe eddig mindig beletörött a bicskám. Gergővel sok-sok éve egyszer már megkerültük, de akkor is az volt a bajom, hogy képtelen vagyok megjegyezni, mikor hol jártunk.

Keszthelytől még rendben van, mert utána van egy ilyen erdős szakasz a vasút mellett, ahol egy szervíz-kerékpárúton kell menni, és többnyire jó a minősége is. Fenékpuszta után a csücsökben el kell fordulni kelet-északkeletnek - na itt akkora volt a tömegelés, hogy ihaj: előttünk másztak, szembejöttek, egymás mellett jöttek szembe, nem néz előre, ideglelés ezerrel. A rakomány össze-vissza pattogott hátul, így amikor beértünk az első faluba (innen Siófokig 90 kilométer falu egyben!) Boti meg is állított - a két táskám közül előkandikált a Kőszegen elhagyott átlátszó napszemüvegem. :) A nagy pattogásban ugyanis előmotoszkálta magát. Eddig 160km alatt nem sikerült neki, most elég volt alig 15. Na pontosan ilyen a magasságos Balaton közötti kerékpárút. Az északi partot szeretem, de csak éjjel, vagy a 71-esen, mert ott is tömegelés és borzasztó útállapotok a biciGliúton, nem beszélve a komplett idióták által megalkotott nyomvonalról. A délipart ellenben olyan, mintha végtelenítve mennénk Újszegeden. Elméletben van valami kerékpározásra javasolt útvonal, ami néhány 100 méterenként utcát és teret vált, így egyszerűbb volt követni a vasút melletti utcát. Fonyód előtt a Badacsonnyal szemben azért csak megálltunk pihenni:
A víz rendkívül hideg volt, így inkább az árnyékból éveztük a tájat, mielőtt tovább mentünk. Ezt követően volt valami település, ahol egy sétálóutca-szerű képződménybe futottunk. Boti "Szeged" zászlójáról a helyi ifjúság megjegyezte, hogy onnan származik a P*csaember (köszönjük Dávid :P :D ), viszont találtam egy rendkívül kulturált fizetős wc-t, ahol utántöltöttem a vizet, majd naptejeltünk a túrán első alkalommal. Később volt valami olyan település, ahol kötelező lett volna a nulla forgalú út helyett a gyalogosokkal telezsúfolt biciGliúton menni, de amikor már egy falka rendőr jött szembe rajta gyalog, akkor lementünk az útra. Volt még egy misztikus élmény, amikor egy ilyen nyílt kerékpársávot találtunk - lenyűgöző a funkcionalitása:
Végül Szántódnál megleltük a tihanyi kompkikötőt, fotózkodtunk, majd beültünk kajálni egy jót:
A felhők ismét gyülekezni látszottak dél felől, így követtük az utat, ami egyszer csak rávezetett minket a 7-es főútra. Gyanakodva méregetjük, de sehol egy kerékpárral behajtani tilos, vagy "autóút", vagy "autópálya" (LOL) tábla, így lehet rajta menni. Kerékpárút és annak mutációi sem voltak mellette, mielőtt bárki kötözködne. Minden mellékutcánál keresve kutattuk a tiltó táblát, de csak nem akart előkerülni, szóval valami szingularitásról lehet szó. Ami néhány siófoki kerékpárúttól eltekintve kitartott a 64-es főút enyigi leágazásáig.
Node ne rohanjunk ennyire előre, Boti Siófok határában lemerült, így beugrott a Pennybe kajáért, miközben az égbolt beszürkült. Igazi pénteki bevásárlási láz honolt, bevásárló kocsik sok érdekes emberrel. Feltápolás után Siófok belterületén csak találtunk ilyen igénytelen biciGliutakat, hogy ne szokjunk rá a jóra, de a falu után mehettünk vissza a 7-esre, mert onnantól biztonságosch. Hát az autópálya közelében azért sűrűn mérték a forgalmat, de a Közútkezelő bölcsessége határtalan és végtelennel nem packázunk. Az út mentén láttunk két hivatásos női személyt, de én ilyen ijesztő fehérnépet még a kalendáriumban sem láttam, úgyhogy elég gyorsan eljutottunk a 64-esig (mondjuk ott elég lassúnak tűnt, dacára a 30km/h körüli utazó sebességnek). Mondjuk azt, hogy a térképen ez az Enyiges dolog jól néz ki, meg tényleg milyen rövid és hetyke, de a forgalom erősen az idegeinken táncolt és az út minősége messze van a Landstrassétól.
A 64-es jó állapotnak örvend, néhol kicsit morzsalékos, Enyig belterületén meg zajlik a csatornázós félpályás lezárás, de bárcsak a többi főút is legalább ilyen állapotban lenne. Augusztus közepi péntek lévén mindenki elindult a Balatonra, így szemből volt forgalom, a hátunk mögül meg nem sok. Így kockázatot a szemből jövő, kis motorral szerelt nagyautósok sor előzései jelentettek. Elég szánalmasan néz ki, amikor kimászik a sorból és utána marhára nem gyorsul sehová, ellenben kezd túl közel jönni az intim szféránk felé. Főleg, ha mögöttünk meg jön valami ugyancsak nagy. Ilyenből minden Orosháza-Szegedre is szokott jutni egy, itt volt belőle kettő is. Összességében amúgy nincs gond itt a közlekedési morállal, a tömegelés ellenére mindenki tudott viselkedni. Enyig közepén mondtam Botinak, hogy a következő faluig toljuk a megállást, hogy haladjunk. Amikor a település vége táblánál kiderült, hogy 14 km Dég kicsit átgondoltam, hogy mekkora eszem van. Ez már Alföld, itt nem 5 km van minden tanyacity között. Az út is ilyen romantikus jelleget öltött: hosszú egyenesek, egy elnyújtott S, majd nyíl egyenes. A terep is hullámzik, de csak módjával. A szél az meg olyan semmilyen volt. A keleti égbolton egy jókora karfiol gömbölyödött és a Balatonnál is ott hagytunk ezt-azt, így addig jó, amíg nem kezdenek mozgolódni. Dégre egy bekötőút visz be, a leágazás pedig egy mélyedés alján van, így a balra fordulás után mászhattunk fel a faluba. Ahol nem volt kút. Elég sokat mentünk előre, majd inkább beálltunk egy buszmegállóba. Itt életmentő volt a Boti által vett gyümölcslé. Gyors nyújtózás, majd nyomás vissza a főútra - Mezőszilasnál találtunk egy tisztességes itatót, ráadásul kerékpársáv volt végig a településen és jó aszfalt. Ha valaki onnan olvasná a posztot, tolmácsolja a település vezetőinek nagyrabecsülésünket!

Tisztességes hely lvl 100, végre ittunk és ettünk is keveset. Takarmányozás közben két-három kiscsávó jött oda hozzánk ismerkedni, de egyszerűen nem értettük, mit mondanak. Így még nem jártam. Simontornya volt a következő település, itt mindenképpen meg akartam nézni Ozorai Pipó várát, így igencsak sietni kellett, hogy ránk ne esteledjen. Egyszerűen csak egyenesen kell menni és az út oda vezet:
Inkább kastély volt ez, mint erődítmény, a táj jellegéből adódóan téglából falazva. Ekkor már 7 óra volt és nagyon szerettünk volna napnyugta előtt eljutni Cecére. Így a szürkületben visszamentünk a 61-es főútra, hogy a sok (rendkívül sok) dinnyeárus lány mellett elhajtva a Nap utolsó pislantásainál csapódjunk be a faluba. Paks felé fordulván jöttünk rá, hogy ma diszkós nap van. Innen jön a kérdés: a díszes ifjúság mennyire szeret Paksra járni bulizni? Hát eléggé, de Cecére is. És, mint kiderült, Németkéren is van egy bulihely. Cece után megálltunk öltözködni, mert hűvös lett. És kellett zene is, hogy bírjam (pedig a telefonnal spórolni kell). Az aszfalt minősége elfogadható, forgalom hiányában lehetett beljebb is menni, próbáltam Botival nem egy síkban haladni, hogy ne vakítsam el a sugárvetővel. Németkér után néhol gyógyították az utat, így útalapig le volt bontva és murva volt benne. Ezt lehetett volna kicsit határozottabban is jelezni a nagy büdös semmi helyett. Gyönyörű csillagos égbolt borult fölénk, mire 9 óra magasságában felértünk a Paks feletti dombra. Itt beszéltünk Robival, aki egy iskolaudvarba vette be magát. Majd leereszkedünk Paksra, ahol nincs semmilyen kemping, így végül a hajóleeresztőnél parkoltunk le és állítottuk fel a sátrat. A szél egyre erősebb lett, mire 10 magasságában becuccoltunk és elaludtunk.
Reggel gyönyörű napsütésre ébredtünk. Szerencsés módon a kutyát sem érdekelte, hogy ott vagyunk, így összeraktunk mindent és eltekertünk a komphoz. A sátorbontás helyéről egyszerre indultunk egy teherhajóval (az akkor ért oda), vicces volt látni, hogy csak akkor ért oda komphoz, amikor mi már rajta voltunk. Itt összefutottunk egy német csapattal, akik Belgrádba mentek és ma estére már Szerbiában kívánnak lenni a folyó túloldalán. Azt mondták, hogy a Duna keleti partján van egy kerékpárút Baja felé, de ezzel kapcsolatban én szkeptikus vagyok (javítsatok ki kommentben, ha mégsem).
Átkompoztunk a túloldalra, majd áttekertünk a csatornázás különböző fázisaiban leledző Géderlakon, Dunaszentbenedeken, Uszódon, majd Foktő közelében beindult a nyálképződés - itt van a növényolajgyár, ami miatt felújították és 3 km-vel meghosszabbították a Kalocsa-Kiskőrös vasútvonalat! Személyszállítás sajnos továbbra sincs (pedig a felépítmény kijavítása után elbírná a Bzmotot), pedig 2004-ben és 2005-ben is itt szálltam vonatra a túrák végeztével. Nem beszélve az ominózus első Kalocsai túránkról Robival, amikor Judynak köszönhetően az állomásban aludhattunk. De mi most szépen elmentünk Spárba, Boti hozott onnan reggelinek valót, amit visszavittünk a gusztán rendbe rakott patakpartra, ahol a szél által ide-oda mozgatott kaját szépen lassan megettük. Majd tiszteletünket tettük a Barokk cukrászdában (sütiiii!!!) - ha már Boti lemaradt a Kiskun maratonról, most pótolja az élményeket :) . Továbbá megnyugodtam, hogy a körforgalomban a pálmafa is a helyén van. Ezt követően alaposan jóllakva gurultunk ki Kecel felé. Az északi szél erős, így mérsékelten haladtunk előre. Közben Boti ismét begyűjtött egy méhecskét a kormányára, így rákérdeztem, hogy nem-e használ valamilyen fermonos cuccot. Nem használ, így csak spontán szeretik a csíkos állatok. Ezúttal szerencsére megúszta csípés nélkül. Kecelbe beérve a körforgalomnál satufékeztünk a dinnyárus lányok előtt, és vettünk egy 8 kilós csodát. A jányok teljesen elolvadtak attól, hogy "júúj, Szegedről tekertetek?!", és még jobban, amikor kiderült, hogy Sopronon keresztül :D :D . Jó látni, hogy ennek még van hatása :D . Meg is kóstolták a dinnyét, hogy biztosan jó legyen, miután elkunyiztam a bökőt, hogy kettévágjam. Meg is írtuk Robinak, hogy míg Ő a Balatonon hupázik, addig nekünk a dinnyés szűzek előkóstolják az ételt. A két 4 kilós féldinnyével bevonultunk az árnyéba és szépen lassan megettük. Közben láttunk néhány lovast, szőlős traktort, valamint egy borzasztómód füstölő csettegőt. Jóval később az üres dinnyehélyakat kidobtam a kukába és a leányok ujjongásától kísérve Szegednek vettük az irányt. Útközben lyukat beszéltem Boti hasába (a dinnyének nem árt a hely :D ), előbb a borászati sznobériámmal szórakoztattam, majd elképzeltük, hogy nézne ki Robi mezőgazdászkodóként: traktoron, covbojkalap, búzaszár a szájában, egyik kezében egy gitár, a másikban meg az asszony. És persze a kötelező borostával. Ha tudnék rajzolni, tuti le is rajzoltam volna. Ennyi idő alatt be is értünk Kiskunhalasra, ahol az elkerülő úton beértük a Kecelen látott borzasztóan büdös és hangos csettegőt. Már csak poénból sem előztük le, majdnem a Tecsóig vonatoztunk mögötte. A Tecsós körforgalomnál a lezárt sorompó miatt feltorlódott kocsisor várt minket, a vonat elhaladása után pedig nem indult az előttünk álló Suzuki, így még azt is nekünk kellett betolni.
A nagy büdös semmibe kiérve ismét beszélgetéssel ütöttük el az időt (miközben az északias szél hátulról tolt minket). Egyszer csak egy tanyánál a rend őrei álltak az út mellett, majd később szembejött egy hatósági kisbusz is. Egy ideig azon szórakoztunk, hogy vajon kinek lehet megint lagzija, mire 5 perc után leesett, hogy nem is tudom kinek az esküvőjén biztosítottak a rend őrei 2014-ben felvezetést.Utána Botival arra is rájöttünk, hogy a 2014 őszi CM megint szombati vagy vasárnapi időpontra esik, márpedig azt tudjuk, mi történt legutóbb a főrendezővel, amikor szombati volt a CM. Balázs, Dani, Imi: rettegjetek :D :D
Zsana előtt megálltunk enni-inni egy felhagyott benzinkútnál, majd beálltam előre, hogy valamire jó is legyek. Hátszél, mérsékelt meleg, had szóljon a Dáridó! A derékszögben kezdődő kerékpárút papíron biztos nagyon szépen nézett ki, a gyakorlatban utazósebességnél kb így lehetett megközelíteni:

Kedvenc autós oktatómat idézve: becsapódtunk, mint egy UFÓ. Innentől viszont csak Üllésen kellett vigyázni, hogy ne akadjunk bele semmibe és senkibe, majd Bordánynál megálltunk a mindenfélét árusító boltnál. És hihetetlen, de az itt tanyázó népelemek ezzel fogadtak: "na nem mondod, hogy tényleg megcsináltátok a Sopront?!". Úgy tűnik, egy hete maradandó nyomot hagytunk a kollektív tudatban - és ők nagyon büszkék voltak rá, hogy ilyen régi dolgokra is emlékeznek. A telefonban még volt annyi szufla, hogy Hajninak küldjek sms-t is. Innen szépen elvittük a madárkákat Dorozsmáig, majd az elkerülőn át megközelítettük Alsóvárost, hogy végül eljussunk az Odúig.
Összességében 2006 óta nem voltam országos túrán, Hajnival sem mentünk 2010 óta bícselni a horvát tengerpartra, Ausztria-Svájc pedig már 2012-ben volt így már nagyon kellett egy ilyen túra. Lidérc szépen bírta a távot, bár a végére a megnyúlt lánc olykor okozott meglepetéseket, de Boti gondos munkája kitartott majdnem 1000 kilométeren át, nekem csak babusgatni kellett (nagy nyomatékkal hegyre felfelé). Műszakilag nem jelentett problémát a csomagtartó használata sem, csak nem szabad túlpakolni. A kezem viszont megszenvedte a koskormányt: egy hónapba tellett, mire a jobb középső és mutatóujjam hegyéből végleg eltűnt a zsibbadás. A túra során leginkább ez jelentett problémát: vagy lent fogom a kormányt és szétmegy a kezem, vagy rádőlök a kormányra és szétmegy a hátam, de pihen a kezem, vagy markolom a papucsokat felülről, de rossz úton azt nem lehet, illetve alakzatban nem tudok úgy haladni (messze van a fék). Szóval lehet menni országútival is hosszú túrákra, de a kormánnyal valamit csinálni kell.
Összesen 916 kilométert tekertünk 7 nap alatt, hát kissé elfáradtunk :)