Redundancia Bogárkák, redundancia. Szóval, ha az abszolúte semmibe vezető túra reggelén ráébredünk, hogy jé, a hátsó kerék bezony kissé lötyög, akkor várhatóan még 70km múlva is lötyögni fog. Tekintettel indulásom hajnali időpontjára, a kerósboltokat meg se próbáltam - átkompótoztam a folyón, aztán majd kímélem. 3km macskakővel, meg 10km rodeózós földúttal.

Mint láthattátok az elmúlt időkben, nem volt túl sok bejegyzés a blogon. Egyfelől, mert nem sikerült túl sokat tekernem, másfelől pedig folyton Orosháza-Szeged között ingáztam a 47-esen. A mai napon sikerült egy kis változatosságot vinni ebbe a monotóniába - a Szeged-Maroslele-Földeák-Békéssámson-Kardoskút kombináció beiktatásával. Tiszta sor, Tápénál a fél óránként járó komppal 130 pénzért átúszik az ember. Majd elzötyög a lelei leágazásig. Ott végiggurul a falut határoló úton, majd jobbra fordul a Makóra vivő útra. Ezt szépen felújították errefelé. Hamarosan következik egy leágazás Óföldeák felé. Nos, itt kezdődik a túra finomabbik része. 

Ez a vidék számomra mindig is egzotikusnak számított - tekintve, hogy jobbára csak térképről ismerem. Az autópályáig az út rendbe lett hozva, az addigi 23km/h helyett most 27km/h-ig engedtem el abban az erős hátszélben Cobrítát, de nem éreztem különösebb vibrációt hátulról. Az M43 után erősen tapasztalt aszfalt fogadott, ami kanyarodott is! Óföldeák bejáratánál kék kút fogadott. Örömömet tüstént szertefoszlatta, hogy csupán egy funkcióját vesztett iparművészeti emlékbe botlottam (erre a kallantyú lenyomását kísérő "khááá" hang utalt). A falu szerencsére kellően közel van Földeákhoz, így a poszapokaliptikus benzinkút-rom után egyből találtam működő vízforrást. Alapos lefetyelést követően begurultam a faluközpontba térképet nézni. Mint kiderült, a "Makó-Igás" táblákat kell követni - ezek a kereszteződések melletti oszlopokra vannak tűzve.

A lakott terület határán túl terül el a jókora, Földeák-Makó-Mezőhegyes-Tótkomlós-Kardoskút-Orosháza-Székkutas és Vásárhely által határolt SEMMI (+Száraz-ér), a közepén Békéssámsonnal. Szóval a vidék kb. autentikus képet ad arról, hogyan is nézne ki most Vásárhelytől keletre minden, ha Harruckernék és követőik nem telepítették volna újra az 1551-1552-ös (tudjátok: Temesvár, Szolnok, Eger) és 1566-os (Gyula, Szigetvár) török hadmozdulatokat követően elnéptelenedett vidéket. Emberre csupán a tanyák, Héjjahalom, a csomorkányi templomrom, Rákos és az általam most érintett igási puszta utal.

Célom ezúttal a Makó-Békéssámson közötti országút volt. Ez a műtárgy ugyanis roppant érdekes képződmény. Makóról még szép kétsávosan indul, majd itt-ott picit rövidül. Földeáknál én már másfélsávos-magyartarka (=hol kevésbé foltozott, hol túlságosan) állapotban lelem, felújításra várva.

A gyengébb idegzetűek az igási fogadó után még Bogárzó irányába elmenekülhetnek Makó felé, míg a többiek számára kisvártatva garantált a vese és fogkő mentes jövő: 3km-nyi tömény macskakő következik. Élvezzétek:

Eddig úgy csak-csak sikerült kikímélni azt a hátsó futót, innentől már valóban csak a Shimano agyban lehetett bízni. Kibírta. Egyébként gyönyörű vidék, balra pofás kis lápos, jobbra zöldellő szántók, csendes szomszédok. Valamint feszület az úton elpusztult felnik, küllők, kerékagyak, tengelyek, csapágygolyók és egyebek emlékére.

Ezt követően az ember határozottan megörül a katzekövet felváltó földútnak. Sőt: még választhatunk is: lent megyünk az alsó földúton, vagy fölül a töltés tetején. Miután anno Gergővel ott mentünk, most is felmásztam oda. A minőség egyébként ugyanaz, csak ennek szebb a színe. 

Végül tadamm, civilizáció.

Békéssámson sajátos helyen fekszik. Ha alaposan körbenézünk, láthatjuk innen Orosházát, Tótkomlóst, Vásárhelyet csak azért nem, mert a buckák eltakarják. Az már más kérdés, hogy az említett települések legalább 15km-re helyezkednek el - ellenben tutira nincs olyan csodás pipacsosuk a határban, mint ami itt van!

Az ivókútról és gesztenyés főutcáról nem is beszélve.

Ezt követően ismét fel volt ajánlva a választás: mehetek a hazai viszonyok között jó országúton Vásárhely, vagy Tótkomlós felé. Vagy a kissé meghasznált földúton Pusztaközpont irányába, érintve a pipacsos Fehér-tó vidékét. 

Köhécselő hátsó kerekemmel természetesen ezt választottam. Gyönyörű. Voltak hatalmas gólyák, meg egyéb fehér és ragadozó szárnyas lények, csak sose várták meg, mire előszedtem a fotógépet. De a pipacs az maradt.

A Fehér-tó ellenben átkapcsolt nyári üzemmódba. Echte szikes tó módjára fogja magát és alámerül, helyet adva a sótűró füves réti társulásnak. Hajni bizonyára sok-sok abszcizinsavat találna bennük.

Némileg elbizonytalanodik az ember a keresztútnál. Ugyanis ez vezet egyenesen tovább.

Ez pedig jobbra.

Térképet persze nem hoztam magammal, előző este memorizáltam a műholdfotókat. Ott meg nem volt kanyar, így járt utat járatlanért hagytam el. Kisvártatva megérkeztem Pusztaközpontba (igen, ilyen nevű település valóban létezik!) - a fotón a Kardoskúti múzeum látható. És egy tehén :D .

Jobbra fordulás után meseszép aszfalton gurulunk Kardoskútig, hogy útba ejtsük az itatót. Az éheseket a kicsivel odébb található étterem és kocsma szolgálja ki. Majd begyújtottam a rakétákat és 36-38km/h-val zúzattam egészen Orosháza közepéig. 72km, 3:15 alatt