Cobríta és Lidérc kalandjai

 Bár témaválasztás első ránézésre bizarr, másodikra pedig vicces, azért érdemes nekifutni. Hiszen, a Hódmezővásárhely és Szeged, illetve Dóc és Szeged között tekerésző ember könnyen találhatja magát néhány teherautó és egyéb nyuszibusz (BTR) között. Egyes szabály: katonai konvojba nem mászunk bele – nem vagyok egy minden bokornál megálló típus, de ez esetben a kerót illik az útpadkára/járdára futtatni. Ez így most szörnyen szájbarágós, de a gyakorlatban a „bezzeg nekik jogsijuk van” autósbácsiék beteges módon szeretnek bemászni a könnyűpáncélosok közé – mindenféle felvezető járművek és MP útlezárások ellenére. Az gondolom triviális, hogy BTR-t nem családi bevásárlásra tervezték – még ha a járműipar bizonyos elfajulásai külsőségekben meg is közelítik ezt az élményt. Szóval: a jószág vezetőjét mindössze pár periszkóp köti össze a valósággal, illetve a tetőn utazó úriember, aki szóban figyelmezeti arra, hogy pl. ne menjen a jobb kerekekkel az út szegélyén. Épp csak annyi a holttér, mint egy kamionban, csukott szemmel. 13,6 tonnát meg elég nehéz megfogni.