Kedvenc tánc és vezetésoktatóm minap felvetette, miért foglalta el egy kupac országútis előtte a fél útpályát Potykahaknád és Pusztaszörcsögős között. Az MTB szabvány megrögzött rabjaként nem ismerem kellőképpen az outis lélek rezdüléseit, ellenben az alakzatban történő haladásnak felénk is megvannak a maga hagyományai.
Először is, szerencsés, ha egynél több kerós pirít a pusztában. Oké, ismerni magányos harcosokat, de az ember egyfelől társas lény, másfelől van kik között szétosztani a motyót :D .
Standard nyavíkolás tárgyát képezi a túratársak aszimmetrikus felkészültsége (vagy annak feltételezése… :P ). Ilyenkor két dolgot lehet csinálni:
a.) A csapat sebessége igazodik a leggyengébb tag sebességéhez. Magyarán beteszik előre, diktálja a tempót, a többiek meg malmoznak. Ha nem áll fenn teljesítménykényszer, akkor kellemes-beszélgetős túra lehet belőle valami eldugott kis úton. És 100 km alatti távon. Hátránya ugyanis, hogy csóringer Egyesnek kell tolnia a szelet – megküzdve a légellenállás csodájával. Nem beszélve a navigációról.
b.) Be kell tenni előre a legerősebb embert, a többiek pedig szorosan rátapadva vonatoznak az általa generált szélárnyékban.
Jómagam a történelmi hagyományok folytán a „b” változatot preferálom. Ehhez persze szükségeltetik az is, hogy valamennyi tag képes legyen egyenletes tekeréssel (nem a megáll-szalaszt-teker szintű idegölővel) rácuppanni az Egyesre és minden mozdulatát követni. Magas szintű bizalom kell hozzá. Illetve nem árt olykor cserélni :) .
A hőskorban, amikor még Vas Paripával (acél) pirítottunk a pusztában nyaranta Flottánk Mozdonyával (=Laci/Lasek), a képlet egyszerű volt: ő alapvetően könnyebb kerót hajtott, én meg nehezet. Reggel, induláskor, amíg melegedtek az izmai, beültem előre pirítani, aztán 5km-n belül kiköptem a tüdőmet a 24km/h-s utazótól. Onnantól be lehetett csüccsenteni a Mozdonyt előre és húzott mindenkit. Ez még akkor is működött, amikor Robival és Ágival tekertünk négyesben. Cobríta óta meg tök mindegy, ki megy elöl, lényeg, hogy pörköljön.
 |
| Származási hely: 2005_07_06 |
Persze a hátsó népek sem lazsálnak. Hagyományosan én vagyok a navigátor, így illik fejből ismernem az útvonalat (semmi punnyadék GPS!). És ennek megfelelően hangjelzésekkel irányítani a Mozdonyt mind az „a”, mind a „b” esetben (utóbbinál valljuk be, egyszerűbb). Emellett ott a hagyományosan kényes probléma: a városon belüli átkelés. Ilyenkor a navigátor előre megy és a többiek némileg lemaradva, csendesen vihogva követik (nem megyünk bele a csak körforgalmak köré épített keróutakba, mert nem vezetnek sehová :P). Illetve ott van még a legutolsó ember feladata, a kritikus hat óra ellenőrzése. Vokálos trillázással juttatja a konvoj tudomására, hogy valami nagy érkezik hátulról..jpg)
És akkor a haladás alakzatáról: itt kap szerepet az aerodinamika, meg a láthatóság. Jómagam a Közeli V-t preferálom. Magyarán olyan 30-50 centire becuppanok az Egyes mögé, és jobbról vagy balról kukucskálok ki mögüle, hogy lássam, milyen lyukak vannak előttünk. Utóbbit a forgalmi és útviszonyok meg a szélirány tükrében döntöm el. E távolságon belül kellemes szélcsend van, sőt finoman szív is maga után a Mozdony.
 |
| Származási hely: Horvátország_2009 |
Persze itt megvan a veszélye, hogy mi történik, ha a Mozdony hirtelen elfékezi magát. Nos, mivel a Kettes lát előre, ő is tudja, hogy fékezni kell. Összesen egyszer kellett katapultálnom emiatt árokba - amikor Kecel és Kalocsa között egy idióta autós a mi sávunkba átsodródva próbált esős úton előzni nem épp 90-nel. Na akkor repültem is a frissen vágott árokba.
Hegyvidéki lejtőkön a súlykülönbségek miatt meg elég magától érthetődő a "szakadozz".
 |
| Származási hely: Pilis |
Értelemszerűen, ha alkalmazkodásra képtelen kopaszokkal kerül össze az ember, akik képtelenek a helyén értelmezni, hogy ha gyorsul az egyes, akkor nekik is azt kell, abban az esetben marad az „a” variáns és a brutál kiképzés, hogy az Egyesből Mozdony legyen.
Felétek hogy van?
A kapcsolódó muzsika pedig: AC/DC: Danger
