Cobríta és Lidérc kalandjai

Augusztus 13-a nem volt hűtlen a babonákhoz. Az előző napi lófarkas felhők sokaságából lehetett arra következtetni, hgy hidegfront várható. Már éjszaka elkezdett pötyögni az eső, majd hajnali 5 körül mindez jókora szélben és még szakadó esőben teljesedett ki. Nyomta rendesen, volt villám, mennydörgés ezerrel. A mi sátrunk szépen állva maradt, az alatta lévő pocsolya sem áztatta föl. A Büntető Camping ellenben már cudarabbul nézett ki. Olyan 8 körül már kidugtam az orrom, tusoltam egyet a kellemes hideg vízben, majd cucc össze. Ahhoz képest, hogy a rögzítő karók közül az idióta szomszédok az éjfél utáni vacoképítésük közben kettőt kitapostak (zseni egy gyerökök voltak, jól szét is áztak a viharban...), egész jól bírta a sátrunk. A maradékot kihúzva meg jött egy csomó föld is.

Szóval szépen összecuccoltunk, mire már nagyon közel kezdett el ismét dörögni. Valahonnan Lucija felől közeledett az újabb finomság, így kabát föl. Aztán már szakadó esőben lehetett sétálni a porta előtti fedett részhez. A stílus azért megvolt: pont akkor rögzítettük az utolsó cuccot is a keróra, amikor az ég leszakadt. A második vihar már könnyedebb volt, egy óra alatt kieste magát. A végén átruccantam kifizetni a szállást. Komolyan meglepődtem, hogy kaptam számlát. Az eső elálltával elindultunk Koper felé. A tengerparti keróút itt volt rendkívül szürreális. Először is, nem lehetett túl gyorsan menni (15km/h), mert akkor túl közel kerülünk ismét az előttünk cammogó viharhoz. Másfelől jött mögöttünk az újabb finomság is valahol. A víz meg folyt le a hegyoldalon. Autósék se siették el mellettünk a dolgot (asszem alig láttak). A tenger pontosan elárulta, meddig tart a vihar: ott jobban hullámzott. Szép óvatosan el lehetett tehát jutni a vasútállomásra. Én ott lecövekeltem olvasni Zsoldos Pétertől a Távoli Tüzet, míg Hajni átruccant a Planetba melegedni, fülbevalóval feltankolni, ilyesmi (ő már kiolvasta a könyvet...).

Miután csak ez az egy kerószállító vonat megy napközben Ljubljanába (meg úgy egyáltalán), voltunk jó sokan. A 14:45-ös IC 502 Pohorje köti össze az ország két végét, de Ljubljanában ráér az ember, 20 perc van lerakodni (17:04-17:25). De először pár szót a vonatról. Helyfoglalás nincs. Rádió van, de le lehet halkítani, ki lehet kapcsolni minden kupéban. A másodosztály 10 euró egy főre. És van rajta kerékpárszállító vagon. 

Ez volt az egyedüli, nem sufnituning keróskocsi utazásunk során, szóval illik megbecsülni. Tele is volt rendesen.

Némi késés után értünk be Ljubljanába. Én totál fáradt voltam a kevés alvás (főút+hülyegyerekek éjjel+vihar hajnalban) miatt, a levegő meg nyirkos. Szóval kerestünk volna Hostelt. Aztán, amikor láttuk, hogy egy főre annyi, mint a ****-os Ljubljana Resortban a sátorhely, akkor inkább kitekertünk. Közben láttunk intelligens buszmenetrendet és mókás objektumokat.

A kempingben vágni lehetett a párát. Szerencsére találtunk egy füves placcot. Cuccot bepakol, majd elmegy enni valami finomat. Hát, a Finom (grillezett husnyó krumplival) épp annyiba került, mint a camping. A horvát pincérek először nem akarták elhinni, hogy ezt mi mind megesszük (Hajnit is furcsán méregették), de megbírtuk, legyőztük :D . 

Másnap reggel négykor ébresztő, fél hatkor már kint sorakoztunk a vasútnál. A vonat persze csak 6:50-kor indult (247 Citadella). És úgy 6:30 körül fel is lehetett rá szállni. Kerószállító továbbra sem volt rajta, ellenben IC plecsni igen. Semmi gond, csak nehogy vonatot kelljen megint váltani a határnál. Hehe. Szlovén kalauzunk ugyanis ékes angolsággal közölte, hogy 9:00-kor vonatpótló busz lészen. Pánik ON, mert nekünk kerónk van. Azt mondja nyugi, nem probléma. Hümm. Valóban nem volt. Szépen lecuccoltunk, mire a pótlóbusz mellett ott virított egy kisbusz. A sofőr elvette tőlünk a kerót és a cuccost, bepókolta a raktérbe. Meg még három kerót. Mi meg felmásztunk a légkondis buszba (fene a jó dolgomat, azóta is dáthás vagyok...). Egy óra buszozás (két megállót ugrottunk ám át!) után buszról leszáll. Node: hol lehet a kisbusz? Nézünk ám nagyot: kerók és cuccok már fel vannak pakolva a vonatra. Ja, és volt kerószállítós kocsi is. Így is lehet.

Hogy ne unatkozzunk, a MÁV is megmutatta ugyanezt. A határnál derült ki (fél órás mozdonyra várakozás közepette), hogy Ajka-Városlőd között is vonatpótló lészen. Kiadós légyszi-légyszizést követően (ha már elővételben 5 eurót kapott érte a máv biciglinként...) a kaller telefonon "megszervezte" a pótlóbuszos szállítást. Hajnit illeti érte a dicséret, engem kissé morciosított ez a bengázás. Igazából nem tudom, mit sikerült "szervezni", mert a helyszínen nekünk kellett futkorászni csomaggal-keróval a négy busz között, hogy ugyan hová lehet még bedobni a technikát. Egyik sofőrbácsi végül kinyitott még egy rekeszt, ahová be lehetett cuccolni. Városlődnél még nagyobb volt a futkosás. Zászlőlengetős ember arra a szakmai kérdésre, miszerint van-e kerószállító kocsi a vonaton egyszerű "honnan tudjammal" felelt. Ezek után mertem remélni, hogy mozdony azért csak akad elől... Kiadós futással megtaláltam a kerószállítót az első harmadban, majd fel is pakoltunk. Ennyi izgalom elég volt egy napra, Várpalotán lerámolódtunk.

Hajnifalván élveztük a vendégszeretet a másnapi 16:22-es vonatig. Addig betermeltünk egy tepsi mézeskrémest, sült husi, ránott husi és egyéb nyalánkságok társaságában. Illetve tekertünk egy tési emelkedőt (hát, az is jól összement...) meg utána offroadosat. Erről majd lesz poszt. Szóval, a vonat meg is érkezett olyan 16:40-kor, fent lévő keróstesó meg segített bepakolni a poggyászt. Délibe is ezzel a szép késéssel értünk be. Csatlakozást elfelejt, megy majd a 19:53-as gyors. Persze nem a 12-es vágányról, hanem a 15-ösről, meg nem Vácra, hanem Szegedre. De majnem :) . Szóval, becuccoltunk a Hernyó végébe, a Hajnika meg elment kaját vételezni.

Felszáll erre pár izompótlón alacsonyra szélesített honpolgár, érdeklődve afelől, hogy merre utazom. A nagyobbik napszemüveges beszélt, gondolom, abba volt telepítve a hangkártya. Hát mondom Szegedre (ha már az van ráírva Miskolcra csak nem mehet). Oszt szoktam-e sokat tekerni? Hát sokat azt nem, csak napi hármat-hatot (Meg most úgy 350-et...). És tudok-e adni nekik 1600 pénzt jegyre? Persze kalauznak nem kell erről szólni. Modorosan koldulni tudni kell. De most komolyan: eléggé nyilvánvalóan egy túra végén voltam (kopott retkes felszerelés, csokoládé-vanília bőr, véreres szemek, duzzadó izmok, bökő az övtáskán). Nomármost, basic logika, hogy túra után lévő embernél nincs pénz. Külföldi túrázónál meg lehet pénz, csak az nem magyar lészen. A kis hínárok ezt, meg úgy az elmúlt 10 nap hatását nem vették figyelembe. Ha van egy marék eszük is, akkor szépen elveszik a szó nélkül felkínált 600 pénzt és elhúznak retket kapálni. Életképtelenségüket mi sem bizonyítja, minthogy ez után feltették azt a kérdést, hogyha ennyire drága felszereléssel utazok, akkor még biztos van ott egy ezres. Innentől jött az ijedelem. Nekik. Míg az egyik pillanatban mosolyogva bájcsevegtem velük, a következőben a képükbe kapták az összes vonatjegyet (ebből volt pár), a kempinges nyugtákat (ebből is), majd sorra került kéni Kúna. Meg egyik kedvenc pszichológusom-szerzőtársam névjegye (Szegény Peti, pont nála nyílt ki a tárca). Az uracskák itt már a vagon ajtajánál tartottak (a hernyón ugyebár a harmadoló pontoknál vannak az ajtók), és még lent a peronon is erősen szaporázták. Pedig az U-lakat és a kilós kivitelő Citadel lánc még mellettem volt. Nem értem. Még a 600 pénzt is otthagyták. Ezt követen eseménytelenül értünk el Szegedre :) .

Ezek után szóljon a nóta. Az egyik a Riders of Rohan és a hozzá kapcsolódó videó.           

A vonatosdi miatt pedig Old Crow Medicine Showtól a "Wagon Wheel"