Egy kerótúra olyan, mint egy palack finom bor: jobb másokkal is megosztani, valamint ritkán felejthető. A "finom" jelző diszkrét ráutalás az középszerűnél (= körbe-körbe az Algyői ipari utakon minden nap) magasabb illat és ízvilágra, valamint a dugó- és egyéb hibák hiányára. Megesik azonban, hogy egy botritiszes hiba jól végződik - mint a Szászi-féle Bitang esetében - ami egy pohár erejéig utánozhatatlan. A Ember a gáton olyan, mint egy Cabernet Sauvignon: pirospaprikás egyszerű illat és nehéz elrontani - egy konszolidált, kellemes beszélgetős andalgás a Holdfényes éjszakában. Kivéve amikor valami egészen durvát hoz belőle össze az anyatermészet. Na az idei pont ilyen izgalmasra sikerült, melynek illatolása és kóstolgatása során sokszor hangzott el, hogy "ez miez?!".
Boti, Lapu és Cobríta szívem egy közepesen áztató esővel társítva garantálta a dolgok egzotikus alakulását. Még csak el se kellett indulni: az állomáson, majd az Uzsgyin a Viking traktorosra cserélte a driftelős gumit, egy küllőanya átment szeparatistába, miközben a háttérben mosolyogtak a terhüket vesztett esőfelhők. A vonat pontosan 17 perccel később érkezett meg Vásárhely Népkertre, de a csatlakozás megvárt bennünket. Meglepően sokan jöttünk Szegedről, voltunk vagy nyolcan. Tekintve, hogy normál esetben egy tele kerószállító kocsi is kiszórja a tartalmát Kiskunfélegyházán, okkal várt az ember a szokásosan nagy tömegelésre a csongrádi rajtnál. Nos, mint az Csongrádon kiderült, összesen valami 14 bringás állt a rajthoz - a szervezők azonban megnyugtattak, hogy használhatjuk a gátkoronát is a haladáshoz, mert annyira nincs felázva (színre C.S., de mi az a kis furaság az illatában?). Egy kis pumpálós kitérő (vasútállomástól kifelé forduljunk jobbra és a következő nagyobb kereszteződésnél ott a benzinkút, pumpa a shop ajtaja mellett) után kisebb korrekcióval elgurultunk az első ellenőrző pontig. A lelkesedés tetőfogára hágott, Cobríta szívemmel igencsak fötörnünk kellett, hogy tartsuk a leszálló éjszakát hasító Enterprise és a Viking tempóját. A nagy lámpámat Orosházán fejeltettem, így Hajni régi 5 ledes kis lámpáját celluxoztam a vázra előre tekintő másodlagos fénynek, az 1 wattos kis lámpámat pedig magam elé irányítottam, ha kellett. A két kollégának köszönhetően a vidék amúgy is a gerjesztett fotonok bűvkörében zizgett, így nem kellett különösebben erőlködnöm a fénnyel. A hídnál sikerült mindannyiunknak Szentes felé fordulni, majd a folyó után ráhajtottunk az aszfaltozott töltéskoronára. A műfajban kevésbé tapasztalt útitársaim figyelmét felhívtam a hamarosan kezdődő földes-homokos szakasz várható nehézségeire, de ez a saras rötyi még engem is meglepett. Az első lejárót követően persze mindig javul egyet az út, ami most is összejött, de a keréknyomok használata innentől végképp ellenjavallottá vált. Következett hát vagy 15-20 kilométernyi driftelős, rotázós fűnyírás, ezt követően a lámpa által meg nem világított töltéskorona szélén egyensúlyozva kellett 15km/h-val parkettázva kotorni úgy, hogy a növényzet néhol csípőig ért, az állattartók pedig igencsak közel tették azokat a villanypásztorokat (hm.. ez paprikáscsirke ízű).
Szerencsére nem én lettem a villamos, Boti pedig sikerrel tartotta egyenesben az amúgy mesés Gepidát, miközben igencsak jöttek szembe a visszaforduló trekes népek. Később aztán felzárkóztunk két sráchoz, így már ötösfogatként kotortunk. Utunkat külön bearanyozták a keresztbe ásott pici kis árkok, amelyek erre-arra dobálták a már amúgy is csúszkáló paripákat. Egyszer aztán az első kerekemet ott is marasztalta a sár (nem szerencsés előre tartott ököllel Gulyásman-t imitálni), amit csak gyors hátramenettel tudtam kiszabadítani. Valószínűleg ekkor hagytam el az első sárhányómat - tekintve, hogy Mindszenten már nem volt a helyén. Dacára a sanyarú útállapotoknak, nekem ez nagyon tetszett: jó emberek, jó kerók és Ska-P az éccakában. Ez még amúgy sem a hard fokozat, mert az eső már nem ótvarkodta vissza magát a képünkbe. Meglepően hosszú ideig szemeztünk Szentes, majd Szegvár fényével a bal oldalunkon, már amikor el mertünk nézni az útról. Ezt ugyanis mindig valamelyik kerék csúszkálása követte - az egyik alkalmi útitársunk szépen el is indult lefelé ennek eredményeképpen. A nagyobbik lámpám derekasan lakmározott az elemekből, így hol vele, hol a tartalékkal világított, attól függően, hogy Boti vagy Gergő fénye mennyire terjedt ki elém. Erősebb megvilágítás esetén mondjuk úgy tűnt, hogy mellettem fél méterrel megszűnik minden és csak a feketeség van. Fotót nem igazán lehetett készíteni a sötétség és úttalanság folytán. Valami ilyesmi zajlott:
A mindszenti ellenőrző pont közeledtét a 90 fokos kanyar hivatott jelezni, majd a háta lévő 2-3 kilométeren már aszfalt maradványokat is találni az átemelő telep közelében. Akkorra már erősen a gát oldalában haladtam én is, mert csak ott volt kellő mértékű tapadás. Az aszfaltosabb szakaszon a tócsákat többnyire sikerült elkerülni, de itt már erősen motiváltak voltunk. A csoki-ásványvíz elfogyasztása után a falu belseje felé vettük az irányt - mi voltunk a menet vége, így nem igazán lehetett múlatni az időt. A folyton folyó kútnál azért csak eltöltöttünk egy órácskát - mint kiderült, a Viking hátsó kereke igencsak jobbra-balra kolbászolt. Egy kiadós takarítással és állítgatással megállapítottuk, hogy Boti alatt kisebb a kóválygás (nem ér hozzá a külső a vázhoz), így az Urak kerót cseréltek. Este 11 lévén innentől a technika babusgatása élvezett elsőbbséget, ami egy vásárhelyi kitérőt jelentett. Útközben Boti összeismerkedett a klipszes pedállal, Gergő pedig az Enterpriseszal. Mártélyig tudtuk használni a keróutat, onnantól viszont az elhanyagolt kerósinfra helyett a nulla forgalmú úton haladtunk. Egy ideig tudtam tartani Botival a lépést, de idővel igencsak szétszóródtunk. A Hold jobb kéz felől jelezte a nyugati irányt, az ég megcsillagosodott, a muzsika továbbra is első osztályú volt.
Vásárhelyen elhatároztuk, hogy megkeressük azt az alternatív utat, amivel a Népkert-Kishomok rémkerékpárutat el tudjuk kerülni. Intuitív GPS-re kapcsolva (haladjunk egyenesen, a Holdat jobb kéz felől tartva) átvezettem a bandát Vásárhely számomra is egzotikus részein, majd ráfordultunk egy útra, ami valóban Kishomokra vezetett. Remek aszfalt, nulla forgalom - ezerszer jobb, mint az akácosban kanyarogni és felváltva rettegni a szakadék aszfalttól meg a kivilágítatlan részegektől. Azt azért ne feledjük, hogy külterületre érvén az első adandó aszfaltútnál kanyarodjunk balra, különben vagy a gáton találjuk magunkat idővel, vagy a földutazunk egyet Kopáncsig. A Kishomokra vezető út sötétben egész jónak tűnt, kicsit persze repedt, de legalább nincs agyon foltozva. A településre érve egy jókora pucoktúrást is meg kell mászni (gondolom innen a név - az internetet felásván csak annyira jutottam, hogy errefelé éltek gepidák is, valamint vannak védett pusztai növénytársulások), majd a nyaraló jellegű ingatlanok mellett elhaladva odaérünk a vasúthoz. Elméletileg 1971-ben volt errefelé egy vasúti megállóhely is, de Sóshalommal vagy Kakasszékkel ellentétben ennek mára már nyoma sincs. Az átjárót követően balra fordulván értük el a kerós aluljárót, majd elindultunk Szeged felé, hogy becserkésszük a vasúti híd tövében lévő ellenőrző pont pecsétjét is. A 47-es mellett egyben maradt a csapat, bár a keróút régi szakasza sötétben is ugyanolyan borzasztó. A tea viszont nagyon finom volt a hídnál, nem beszélve a Gergő-féle szendvicsről és rántotthúsról. A Hold már igencsak lefelé haladt, így a Sarkcsillag segítségével a Fiastyúkot lőttem be, mint általános iránymutatót dél felé.
Az M43-as hídjának aszfaltos elérése már kevésbé tűnt triviálisnak. Bár az algyői ipari utaknak létezik egy olyan felüljárója, amely az Algyő-Tápé ipari útéhoz képest közelebb van a hídhoz - csak azt nem tudtam, hogy Algyőről hogyan kell ezt elérni. A Tisza keresztezése után egyből be is mentünk a faluba, egy jellegzetes formájú kivilágított objektum irányába haladva.
Miután második nekifutásra sem sikerült megkerülni, Gergő térképes segítségével éltünk, de a valóság és a térkép olykor még így is érdekes viszonyban állott. Mondhatnám, hogy ténferegtünk a nagy magyar éccakában, de az ipari utak annyira ki vannak világítva a Finomító és a mindenféle épületek, valamint az autópálya miatt, hogy már-már zavaró ez a vakító fény. A meglelt úton csak az időnként megjelenő rázókövek vetették vissza a tempót. A horizonton azonban már ott világított a Móra Híd, így nem lehetett ok a panaszra. Az M43-as keresztezése után persze mégsem volt az az aszfalt út annyira aszfaltos, de valahogy csak elpattogtunk a híd melletti, utolsó ellenőrzőpontig. Az úriember itt már csak a gyalogságot várta - velünk együtt csak olyan 10 kerós célbaérését várták a szervezők. De sebaj, mi mindjárt beérünk a célba! Igen ám, azonban kissé előre szaladtam és amikor Boti megállított, egyszer csak az Enterprise piros lámpájára lettünk figyelmesek. Ami nem jó jel. Utána is eredtünk, így egyszer csak azt vettem észre, hogy se aszfalt út, se Boti, se Lapu nincs előttem. Vannak olyan dolgok, amelyeket jobb ilyenkor abbahagyni, így az eredeti irányba állítottam magam. Szépen ki is jutottam az Algyő-Tápé ipari útra az M43-as felüljárója után, mikor is felhívnak az Urak, hogy volna ingerenciájuk a társulásra. Rövid koordináta-egyeztetés után a keleti égen felbukkanó Orion fényénél rám is bukkantak, így éjjel fél 3-ra be is értünk a célba. 
A bevezetés boros hasonlata alapján elmondhatjuk, hogy ez a túra elég megismételhetetlenre sikerült (főleg, miután kiderült, hogy nem a hátsó tengellyel, hanem a váz elrepedésével voltak problémák...), kellemesen zamatosra (Boti - Lapu - Cobríta - holdfény - padlógáz) és pont annyit fogyasztottunk belőle, amennyi még jól esett. Szóval, a tömeges "ivásra" alkatilag alkalmatlan vagyok - sokkal jobban szeretem a fenti, kézművesebb jellegű kalandokat. Hívhatnánk ezt szobizmusnak, de nem, ez ÉLETÖSZTÖN. :D :D :D
Értelmező kéziszótár:
- Dankó/Koccintós/Tipli - ingázni naponta tízszer az Anna kúttól Dorozsmára a Kossuth Lajos sgt. bringajárdáján (totál szívás)
- Mathias CF, és minden, ami túl van fázva, félre van dugózva - Orosháza-Orgovány (fúj)
- Teleki, Koch, miegyéb - Algyői ipari utakon körözni minen nap (IHB)
- Frittman Portugieser, Mészáros akármi - kimenni Mórahalomra (korrekt döntés)
- Hagymási Kadarka - palicsi kör, Békéscsaba 100 (játékos)
- Riczu Kékfrankos - Pilis, Bükk (öröm és boldogság)
- Brunyai Cabernet Franc - Orosháza-Kisvárda, Szeged-Fehérvár (elvan vele az ember egész nap)
- Syrah cuvée Provance-ból - Feldkirch-Zürich, Várpalota-Kalocsa (jíííháááá!)
