Képzeld el, hogy egy távoli piros pöttyöt követsz már húsz perce a koromsötét éjszakában, ráfeküdve az áradó esőt permetező oldalszélre - egy gát tetején valahol Szentes és Mindszent között. Az előző évvel szemben most egyedüli kerósként szálltam fel Szegeden a 17:45-ös pesti vonatra, majd Csongrádon egyedül is szálltam le. 62-es rajtszámmal én lettem az utolsó kerékpáros induló az Ember a gáton éjszakai teljesítménytúrán, mögöttem már nincs senki. Az első ellenőrző pont rögtön a csépai komp/pontonhíd felhajtójánál volt még a belvárosban. Aranyos bácsi, jó utat kívánt, miközben Cobrítával belefúródtunk az éjszakába. Jó, Csongrád és Szentes között korántsem ilyen drámai a helyzet: pöpec aszfaltozott gátkorona, Csongrád belterületén kivilágított mellvéddel. A telehold fénye még az esőfelhőkön keresztül is adott annyi szórt fényt, hogy lekapcsolt első fényszórókkal is lehetett látni. Utóbbiban ugyanis egy hónapja cseréltem elemet, ellenben ciki lett volna, ha csere közben elszakad a madzag, mint legutóbb. Tehát takarékoskodik a culombokkal, és kabátzsebben tartogatja a váltás elemet addig, amíg csak lehet. Szentes után persze jött a földút, a kezdetben csak szemetelő eső szitálni kezdett, Hold lekapcsolt, lámpa meg fel. Ezt követően egy szuicid fekete macska futott el mellettem, majd ugrott át az én nyomomba és kuporodott le az kerekem elé. Satufék, katze odébb tessékel, parkettázás tovább. Szél továbbra is oldalról fúj, de mind vizesebben. A kamáslit még Csongrádon felhúztam az öltönycipőre (esküvőre mégsem mehetek sportcipőbe...), de most megálltam elővenni az esőkabátot is. Ahogy az már szokott lenni, öltözködés közben a keró szépen pofára esett - így avatva be az új hátsó váltót - láncot - hátsó fogaskeréksort. Remek. Meg onnantól az első lámpa is hol erősebben, hol gyöngébben világított annak függvényében, hogy mennyire pattog az első kerék. Vezetékes technológiák... :P
A fülemben épp a Belga énekelte meg a légykapóféléket, a vágómadarakat és a nádiposzátát ("Dal a Madártani Egylethez"), mikor végre megláttam azt a pöttyöt. Nomármost az ott vagy ellenőrzőpont, vagy keró. Tehát ember. Homokos lehetett a talaj alattam, mert vissza kellett váltanom kettesbe, így egy időre elvesztettem a pöttyöt. Fel kellett mennem a füves részre a koronán lévő nyom és a rézsű között. Padlógáz. Hátul a táskában vidáman ugráltak a szerszámok, én meg két kézzel kapaszkodok a szarvakba. A nyom ismét megjavult, így lehetett száguldani. Persze pár gödröt ki kellett kerülni, de az a fránya pötty sehogy sem akart a fénykörön belülre kerülni. Ellenben a piros mellett egy fehéret is megláttam. Nocsak, ezek szerint egy parkoló autót látok! A múlt évivel ellentétben Mindszentnél most nem a fogadónál lesz az ellenőrző pont, hanem fent a gáton. Tuti autó! De akkor miért nő a távolság az első és a hátsó lámpája között?! Ráadtam még egy jó adag kakaót, ami ebben az oldalszélben azt is jelentette, hogy ide-oda pattogtam az autók által kitaposott nyomon belül. Percekig haladtam kiállva a nyeregből, mire végre beértem leendő útitársaim mögé. Ha már idén senki nem jött (a várható eső, műszaki problémák, nemtommi miatt), nem árt ismerkedni, mert idekint egy ember nem ember. Így keveredtem egy 63 éves szentesi bácsi (10 éve nyomja országúton napi 200km-s távokkal - Taníts Mester!!) és két orosházi kolléga társaságába. Embereknek így még nem örültem. Vagy legalább is ritkán. Együtt hamarosan elértük a mindszenti ellenőrző pontot, kaptunk vizet, majd begurultunk a faluba, ahol az urak ismertek egy jó kocsmát. Én mondjuk nem szerettem volna megállni (a vékony vászonnadrág ekkorra már csurom vizesen tapadt a lábamra), de ennyi belefér. Némi színes-cukros körtelé elfogyasztása után elhatároztuk, hogy Mártélyig a keróúton megyünk. Itt szerencsére már felszámolták a tavasszal detektált keresztező árkot. Kellemes beszélgetés alakult ki, mire a keróút felmászott a gátra. Kiderült, hogy társaim 18:30-kor és 18:15-kor indultak Csongrádról. Nem tudom, mennyivel mehettem a találkozásunkig (óra otthon maradt, mert úgyse láttam volna), de tekintve, hogy én 19:15-kor indultam, nem tűnt illúziónak az, hogy a teljes távot le lehet tekerni három óra alatt.
Az eső persze máshogy gondolta. Mártélynál most is kaptunk finom almát, 2009-ben ezt rágcsáltam majdnem Algyőig Eszter, Hajni, Gergő és Pepe társaságában, most inkább a kormányba kellett kapaszkodni a mind marasztalóbb talaj miatt. Hiába állt el az eső, ha koronán lévő anyagos földút már felázott. Van egy érdekes "körforgalom" a töltésnél, na onnantól a helyzet iszapbirkózásba torkollott. Pár 100 méterenként (vagy a fene tudja) meg kellett állni, sárhányót levenni, sarat kikaparni a fékek közül, sárhányót vissza, majd ismét belecuppanni. Próbáltunk a füvön is menni, de a hátsó váltó se szeret susnyásat enni. Már nagyon szerettem volna meglátni a déli horizonton azt a piros pöttyöt, ami a 47-es híd melletti cellatoronyhoz tartozik. Arrafelé ugyanis már aszfaltozva van a töltés. De itt még vígan tolhattuk. Míg korábban vidáman hagytuk le a Csongrád vagy Mindszent óta kullogó gyalogságot, addig most mi is beállhattunk soraikba. Mégis csak bakancsba kellett volna menni esküvőre. Vagy legalább a nyeregtáskába betehettem volna... Helyezzük lábbelinket és bizalmunkat a kamásliba (végül tök jó megvédte, egyedül a sarka lett saras a cipőnek). Szóval sétálgattunk egy kellemeset, mire csak elértük azt a nyüves aszfalt. Megáll, retek manuális eltávolításához hardvereszközt leválaszt, debuggol, majd reinstall. Az immáron "tapasztalt" hátsó váltó és lánc láttán nem zokog. Hangosan. Röpke kézmosás útitársam kulacsából, majd elnyargaltunk a vasúti híd tövében lévő ellenőrző ponthoz, ahol már várt minket a forró tea. Végre elrakhattam az esőkabát és most nem égettem le a nyelvem! :D
Mint kiderült, algyői ipari utakkal nem tudjuk leoptimalizálni a felázott gát által jelentett problémát, ugyanis a következő ellenőrző pont most nem Tápé elején, hanem az épülő M43-as híd felhajtója alatt található. Némileg aggódva hajtottunk át a 47-es hídján a Tisza fölött, majd fordultunk rá a már említett műtárgyra. És lőn magasságos csoda, az út száraz vala és társaim örvendezének. Na szóval itt nem ragadtunk bele a retyóba, lehetett szépen gurulni, mondjuk ebbe az egyenes vonalú egyenletes mozgás mellé vegyült egy kiadós ugrálás is Y-ban, amit az arra járó lovak patanyomai okoztak. Lórider ;P .
Algyő lassan mögöttünk maradt, a Dóm tornyai még világítottak, mi pedig első lámpa nélkül nyomultunk előre a telehold szikráció fényénél. Legutóbb Lacival jártam erre, amikor télen végigtekertünk a gáton a porhóban, mert kitaláltam, hogy kökényt szeretnék szedni. Kökény persze nem volt, meg Algyőre érve már eléggé fáztak a srác tappancsai, szóval a kökénynek hozott tecsós zacskókba bújtatta a csülkeit a visszaútra :) . Meg persze tavasszal is jöttünk erre az első, sikertelen, első lángosos misszió során, amikor is a Préripályán kaptunk egy kiadós szembeszelet, Laci meg rózsaborsos étcsokit, majd Orosházán már bezárt a lángosos mire odaértünk, így be kellett érnünk hurka-kolbásszal. A vissza vezető vonatnál említette először a házasság témakörét és most tadamm, hat hónappal később lőn megvalósulás.
Az M43-as hídját most sem láttuk, a gátról az út levisz a leendő autópálya alá. Kellemes kis ellenőrző pont, csokival. Itt egy csomó kerós volt. Némi pihenés után haladtunk a cél felé, Tápé határában elhagytuk a gát tetejét, majd bezúdultunk a városba. Az aszfalton már lehetett rendesen rakni neki, mire 0:50-kor megérkeztünk a Tápé-Szeged határába épített árvízvédelmi központba. Egy éve a népekkel is itt falatoztunk, 2006-ban meg nem messze töltögettem egy éjszakán át a zsákokat homokkal - csodálván a két kéz-két zsák üzemmódban teherautót rakodó GI Jane katonanéniket és a discós cuccban lapátozós "szőke kislányt" :D . Itt végre nappali fénynél is láthattuk egymást útitársaimmal, meg a többi túrázóval. Telefonszámokat csereberéltünk és élveztük a finom gulyáslevest. A többieknek még nem itt volt a túra vége, várt rájuk egy jó hatvanas táv hazáig. A Felső Tiszaparton az Etelka sornál elbúcsúztam tőlük, majd 3-8-ba kapcsolva a Rakparton át pörköltem hazáig. That was biiiiig!
- Szolgálati közlemény: bocs, fotó nem készült, mert sötét volt. -
Ehhez a túrához nehéz lenne zenét illeszteni. Az All Nightmare Long túl baljós kicsengésű lenne, akárcsak a 13, a Hard Roch Hallelujahot meg letiltotta Sony. Szóval álljon itt a More a Russkajától - abban legalább emlegetik a vizipókokat :D
