Hóesésben kerékpározi megtiszteltetés, esőben szívás. Napsütésben, hátszéllel pedig optimális. Node, mi a helyzet akkor, ha a napocska olykor kidugja a nóziját, a szellő lelkesen fújdogál északnyugat felől és Zé mellkasszőrzete szolidan zuzmarásodik a nulla közeli hőmérsékleten? Ilyenkor vagy tök jó lesz a túra, vagy nem.
Az algyői Tisza-hídig például tök nem, mert a 47-es arrafelé olyan állat, hogy inkább északnak megy, mint keletnek, ergo szembeszél garantált az első 10+x km-en. Jó, ne szenvedjünk, a négysávos úton 30km/h alatt nem egészséges haladni, menjünk le az olajos utakra a finomító mögött. Így van némi hátszél és csak utána kell széllel szemben haladni a körforgalomig. Hogyan növeljük a km-eket és a menetidőt. Körforgalom után azon a pár 100 méteren megint felismerés, hogy továbbra se köllemes a szél, szóval inkább guruljunk be Algyőre. A falu közepén jön a felismerés, hogy nini gát! Fagyott gáton persze gyök 15-tel lehet mászni, de a hölgyekkel és urakkal ősszel már nyomtuk erre (és azóta is lusta vagyok megírni a leírást), az "Ember a gáton" Csongrád-Szeged babazsúr keretében. Szóval így egész emberi módon el lehet érni a hidat, utána meg hadd szóljon a dáridó. Vagy nem, mivel a túlparton először majdnem elmentem amellett az út mellett, ami rávisz a 47 melletti keróútra. Amikor decemberben hó borította, akkor biztatóbban nézett ki. Jelen állapotában az aszfalt ama szívóssága méltatható egyedül, hogy van még út a gödrök között. Kerósoknak ez is jó alapon a príma négy sávos országúttal párhuzamosan :P .
Miután az ember megússza tengelytörés, felnigörbítés és tanyálás nélkül, következik a túra finom része. Finom kis keróút, amit csak az elején nyomott fel valami szerves létforma (gaz/akác/vakond/homokféreg). Sőt, elég gyorsan ott találja magát az ember a nemrég átadott szakasznál, ahol Szegeden ismeretlen módon finisherrel és hengerrel is dolgoztak. Tehát szép síma és egyenletes. Egy igazi élmény! Parkettázás harmincra, de a 8-as fokozathoz túl erős az oldalszél, szóval marad a 3-7. A kopáncsi benzinkútnál mondjuk a kanyarok csak 3-5/6-ban bevehetőek, és van egy 10-20 méter ahol látnivalóan talicskában tolták be a cuccot és letaposták gumicsizmával, mert ottan furán néz ki az aszfalt. De egyébként zümm-zümm. A keróút ez után vezetődik bele a szervízútba. Az is pöpec, a 47-től zajvédő fal választja el, ángolos módon behúzódtam mellé, mert remekül fogta az oldalszelet is. Kacsingatás hátra, hogy jön-e valaki. Utána jön a "búgócsiga". Nos decemberben, amikor a hóesésben felavattam ezt a szakaszt itten már befagyott a váltóm a 3-6 fokozatba, az út meg jól le volt fagyva, szóval lehetett driftelni az 47-es alatti alagútig. Most szép legurulás, majd kiszökkenés a másik oldalon. Az aszfalt meseszép, jó széles. Utána jön a helyi "erdőszimulátor", mikor is bevezették a keróutat a 47 és vasút közötti fás susnyába, így feledtetve a mezei keróssal a motorizáció rémségeit. Valami mérnöki bravúr folytán a fák nem nyomták fel az aszfaltot az elmúlt évtizedben, tehát roppant élvezetes innen elgurulni a népkerti "keresztes kuglófig". Nem tekertem be a városba, hanem elmentem a következő körforgalomig. A terv nem vált be, mert tovább nem lehetett menni egyenesen, így begurul az Intersparta vidékére, majd cicózik a vasúti pályaudvar utáni épületlabirintusban a Kistöltés utcáig. Utóbbi elvisz a Csomorkányi utcába. A rendkívül érdekes architektúrájú református templomot most is elfelejtettem lefotózni.
A préripálya két részre oszható. Az első felén még láthatóak emberek, az út minősége jó (pár km-t totál újrahúztak), viszont a terep dombos. Sőt, kanyarok is vannak. A második felén csak pár tanya van elvétve, nincsenek kanyarok és az út közepén kell menni, mert az síma. Mivel a kutya se jár arra (újabban már meg se ugatnak a kuvaszok :( ) és belátható, ezért az út közepén lehet menni. A távolban olykor felbukkan egy traktor, lassan egyre nagyobb és nagyobb lesz, végül illik lehúzódni. De itt két kanyar között számos km telik el, miután az ember elhagyja a kútvölgyi elágazást (a nagy kék sillók a távolban bal kéz felől) és a világháborús emlékművet. Előtte még bőven akad látnivaló - bocik az út mellett (most nem volt egy deka se), tanya a dombtetőn, játszótér, Dózsa mgtsz, ilyesmi. Kint az 1.0-ás pusztában van egy tanya, ami körül mindig tyúkok mászkálnak, meg egy másik, ami előtt van vmi traktormérleg, és kb ennyi utal emberi létformákra. Illetve találkoztam egy benzinszállító kamionnal, meg két személyautóval. A belvíz egész fent van, bár láttam már durvábbat is. A székkutasi leágazás vidékén szeret összegyűlni a lé (sőt, ott még kanyar is van - be kell osztani, a következő kanyar Kardoskút...), a csatorna is teli van, de most minden csodásan be volt fagyva. A Danzigtól meg bejött a Thirteen épp a 13-as km kőnél. A megyehatárnál szokás szerint megálltam kilátózni, felmászás, fotózás, lemászás. Épp sütött a nap és potyogott némi hópehely. Volt pár madár is, de tavasszal kicsit nagyobb lesz a nyüzsi. Itt már eléggé kopogott a szemem, és inni se ittam Szeged óta, tehát már erősen kivánkoztam a kardoskúti kocsmába. Ott még sose voltam, de milyen kocsma az, ahol nincs sósmogyoró, meg valami színes cukros víz?! Persze még két megállás fotózni a szép laposat és vizes-jegeset. A Fehér-tó jelentem az útig ér. Az aszfalt itt ismét csodás, két autó széles, síma, három rétegben felhordott csoda.
 |
| Préripálya |
