A józanész ugyebár azt diktálná, hogy első lépésként a honpolgár készít egy egy, egy oldalas tervet arról, merre menne („térkép”), majd befáradván a karhatalom hajlékába az arra illetékes személlyel tökélyre csiszolja az alkotást.  Határeset.

 

Április 9-én, miután hazaértem a roppant kellemes és eredményes ljubljanai kitelepülésemről, Dr. Cs Imre, mint jogértő ember kíséretében meglátogattam a Szegedi Rendőrkapitányság trendypink épületét. Ezt mondjuk már előző nap délután 15:00-kor is eljátszottuk, de akkor épp nem ért rá az illetékes, mi pedig kellően rugalmasak voltunk. Mondjuk előző nap Lacibácsi kolbászát szeleteltem kenyérhez – vagy a kenyeret őhozzája – minden esetre volt szerencsém megbökni az ujjamat, ami a nagykörúton tipliziés közben az újfent vérzés útjára lépett. Nekem persze nem tűnt fel, csak miután a bal kezem és a jobb is szép véres lett, meg jutott az orromra is. De utólag legalább tudom, miért néztek rám furcsán a népek, amikor benéztem, hogy ott van-e már Imi. Miután nem volt, odakint még volt időm tisztálkodni.

 

Szóval, bizonyos idő elteltével a magas rendőrúr beterelt minket egy szobába, ahol volt egy kisebb hölgy és úr. Ott egyfelől átnyújtottam a tervezet útvonal DNS-sel és ujjlenyomattal kombinált és anélküli változatát (Imink felváltva sápadozott és röhögött, én csak egyszerűen vinnyogtam). Ezt követően megadtam az adataimat, meg az útvonalat szépen lediktáltam. Utána alá kellett írni egy jegyzőkönyvet, meg egy kb ugyanolyan, ámde roppant fontosságánál fogva másképp elkeresztelt papírt, hogy pl nem lehet felfegyverkezve felvonulni és mindenért én viselem a felelősséget. Szokás szerint a dolognak érdemi mondanivalója nem volt, de a kockázatkezelése alkalmasnak találtatott. Utána volt valami olyan mondat is, hogy a többit ők intézik, bár utólag az egyik fél ezt határozottan tagadja. A történelmi tapasztalat – meg a jog – mondjuk azt mondja, hogy 24 órás bejelentési határidőnk van a rendőrség felé demonstráció esetén. Mi meg itt három hétre előre pedáloztunk jó gyerek módjára.

 

Szóval elégedetten rezegtettem a bajszomat úgy a CM előtti 5 napig (=hétfő), amikor is reggel a munkanap egy vidám hívással kezdődött a közlekedésiek részéről, miszerint van-é engedély a Magyar Közútkezelő és a Városüzem részéről? Merthogy, ők a tulajdonosai az városi utaknak (a picik a városüzemé, a nagyok a Közúté, kis mókusok kenyérre is kenhetik, nagy mókusok süteménybe tehetik…). Nosza, egyszeri n00b módjára szépen felhívtam mind a kettőt. A Közút – dacára, hogy helyettük kellett felnyalnunk a Csongrádi sgt kerósávjának egy részét és az általam melléje lapátolt kupacok azóta is ott virgonckodnak – roppant együttműködő volt: küldjem el e-mailben erre és erre a címre, és jön a pecsétes papír. Szóval a telefonközpont felhívásától három emberen kellett csak keresztülmennem ahhoz, hogy a dolog rendeződjön. A kihívást ilyenkor számomra mondjuk az jelenti, hogy még harmadjára is legalább értelmesen mondjam el ugyanazt, ami elsőre se ment (így születnek a „Jó napot kívánok, internetet szeretnék venni” c. telefonhívások V és U Bea legnagyobb örömére :D ).  

Ellenben a Városüzem: na ott belefutottam a Fable által csak „tömegi morcnak” becézett szemüveg+bajusz kombóba. Kedvenc doktori fokozattal rendelkező kollégám előre figyelmeztetett, hogy a célszemély egy Vogon. Ami igazolódott is a szerdai fogadóóráján, mikor is a színe elé járulhattam. Az egy dolog, hogy valaki hajnali 8-tól beszél meg találkozót, elvégre nem lehet mindenki éjszakai műszakban. Meg aztán késik negyed órát. Node: közölni egy kaffer kerós aktivistával két nappal CM előtt, hogy ő ehhez nem járul hozzá, mert 30 nap az ügyintézési határideje. Na ez már a Vogon költészet borzalmaival mérhető össze. És ami a legrosszabb, töröltette a Rakpartot az útvonalból. Illetve hozzak neki engedélyt az SZKT-tól (=villamos + troli), Tisza Volántól (=busz), Pólustól (=ásatások a városban, villamosépítés, terelő utak) és a Környezetgazdálkodási izétől (=kukásautó, viráglocsolás,  mi maradt le?!).

A következő két órában egyfelől újfent 10 rugóval kellett feltöltenem a telefonomat, valamint komoly hasznát vettem a 80 fős előadókra kalibrált hangomnak. Röviden: a karhatalom kézre eső elemét világosítottam fel arról, hogy eszem ágában sincs személyesen futkározni helyettük munkaidőben engedélyek után négy féle hivatalba. Azt nem tudom, hogy van-e ok és okozati kapcsolat, de amikor később lecsillapodván (akkor is lesz CM. rendőri biztosítással.) felhívtam a fenti négyest, roppantmód gördülékeny ügymenetet tapasztaltam. Az „ide minden engedélyt” és a „nem rohangálok mások helyett engedélyért, ha nem adnak, lemegy a sajtóban, kik miatt nem lesz CM” álláspontok szépen közeledtek egymáshoz. A személyszállítós (tehát valós, látható tevékenységet végző cégek, amelyeket valóban akadályozhatunk azzal, hogy létezünk) vállalatok kapásból támogatták a dolgot, ezért örök hála az SZKT és a Tisza Volán irányába. A Szeged Pólus szintén minden további nélkül támogatta, szóval nekik is riszpekt. Már-már örömtáncot kezdtem járni így szerda délután felé, amikor is a Környezetgazdálkodásitól felhívott egy rendkívül fontos úriember, miszerint ő a maga részéről nem támogatja, mert feltartjuk a tömegközlekedést, a tűzoltókat, mentőket, a menetbe belemehet egy kamion (SIC! 2 nappal az M43 átadása UTÁN! Egyébként is, a kamionosok jó fejek). Meg a város egyébként is fel van ásva, meg vannak ilyen futós rendezvények is. Szóval, ha a Közút, SZKT és Tisza Volán pecsétes papírját prezentálom neki, akkor majd engedélyt ad ő is. Hümm. Szúúúszaaaaa. Nem, ezúttal nem tettem fel a 100 dolláros kérdést, mint anno kedvenc Brigittánk a tanulmányi ügyek rendezésére szakosodott helyen. Szóval, hogy mégis hogyan zavarja a max 2 órára, pénteki csúcs utánra tervezett CM a kukásautót meg a viráglocsolást. Ezt meg se tudtam kérdezni, mert másnap tízre már megkaptam a szép e-mailt, hogy a „távbeszélőn” Városüzemmel folytatott csevej alapján engedélyezik a CM-et. A Városüzemnél szintén történhetett valami, mert előbb velem beszélt valaki elég csekély sikerrel (holmi kérvényt követelt tőlem írásban, miután előtte hajtottak el egy órával, hogy szerezzem be a 4 cég engedélyét az engedélyhez), utána ugyanez az ember kereste kétségbe esve Gábort, hogy legalább tőle egy kérvény. Szóval küldtem neki.

Így a csütörtök déli határidőre frissen borotválkozva, öltönyösen (szigorlatra mégsem mehetek papucsban) szépen megjelentünk Dr. Cs Imre Úrral. Ami volt papír azt bevittem, a Városüzem egy órával rá küldte a papírját, szóval azt is. Ami szerintem fontosabb lett volna, az az 1. epizódban taglalt biztosítási terv volt. Szóval arról is sikerült szót ejteni.

Ezek után a pénteki CM és a rajta tanúsított pompás-remek-imádnivaló rendőrségi hozzáállás maga volt a mámor. Szerdán még olyanokat írogattam a levlistán, hogy „ezeknek_én_soha_többet_semmit” (mégis csak városi rendezvény…). Aztán a csodás élmények hatására csak azt mondtam az egybegyűlteknek, hogy szeptember 22-én ugyanitt. Ez van: az embereket és a rendezőimet imádom, a bürokrácia öncélú nyafogásait meg nagyon nem. Én és a nagy szívem.