Az idei Szeged-Fehérvár túrát eddig háromszor kellett elhalasztani: mondvacsinált márciusi hófúvás, pünkösdi hidegfront, meg szanaszéjjel dömperezett külső gumik miatt. Amikor hát a péntek délelőtti államvizsga után UBea feltette a kérdést, hogy esőben is tekerek-e majd, a magától értetődő "hát persze!" választ adtam. És ebben a pillanatban a Sors szája mosolyra derült. Precíz ember lévén 11 órakor megnéztem az időképet is, de a felhőképen semmi sem látszódott, a radaron is csak egy kis csomó nődögélt Félegyháza alatt. A masszív szembeszél pedig nem különösebben zavarja a Lidércet.
Nagyobb térképre váltás
12:10-kor értem ki Szegedről fél órás városi mászás után. Odakint már gyanúsabb kezdett lenni a dolog, mert bármerre is néztem, csak gomolyfelhőket láttam. Szépen nődögélő, kövérkés karfiolokat. A könyöklős kormány szépen vizsgázott Zsombó felé. Ebben az irányban rosszabb állapotban van az aszfalt, mint befelé, így szükség volt a "Fly-by-Wire" mintájára megképzett "Fly-by-Sticks" üzemmód használatára. Oké, amikor a kormányon hasalva először kezdi el a zsombói 3 tengelyes busz előzni az embert, az egy felettébb érdekes élmény tud lenni. Zsombón megálltam venni csokit és vizet, de 1 literes palack most nem volt a boltban, így a vasárnapi, üresen már kissé érdekes szagmányút tölöttem meg egy kútnál - mondván, erre amúgy sem lesz szükség. Zsombó után az út hol rossz, hol pocsék, ámde Forráskút után indul a 3 kilométernyi gyönyör. Ami csak azért rossz, mert a megyehatárt átlépve valami hihetetlenül ocsmány aszfaltot talál az ember. Fehérvár irányába haladva az érdemi kihívást nem a távolság megtétele jelenti, hanem az, hogy Soltvadkertig ne szakadjon darabjaira a keró az állandó rázkódásban. Időnként próbálok valami rendszert keresni abban, ahogy az útkaparó nem tartja karban az egyes útszakaszokat, így most az alábbi következtetésre jutottam: ahol még találni aszfaltot és nem pörög körbe-körbe a szemem, ott illik FbS-be befeküdni, ahol meg nem, ott jöhet a koskormányon keresztül történő kézi vezérlés - nem árt, ha az ember háta kiegyenesedik (és közben saját maga felé dől).
Forráskút után jelent meg a látóhatáron a Nagy Csúnya Mélykék Felhő. A Nagy Csúnya Mélykék Felhők legfőbb jellegzetességét a hasuknál lévő lábacskák/szőrikék adják, melyekből a távoli megfigyelő csapadékra következtethet. Jelen esetben az NCsMF egyszerre több ponton is szőrösödött, a szél pedig felém fújt, így Csólyospálos határában már igencsak feküdtem abba a kormányba bele, nehogy összepöttyözzem a szemüvegemet. Csólyospálosról eddig még nem esett túl sok szó a blogon, így miközben vadul tekerek az eső elől, olvassunk utána: az eredetileg tanyás vidéken 1948 után jött létre falu és mindaz, amit most látunk. Hasonló dolog történhetett, mint Mórahalom és Kardoskút esetében csak kicsivel később. A felhők alól Kiskunmajsa határában sikerült már majdnem kijutni, de a belvárosban mégis eleredt az eső. A templom melletti kút hagyományos itató és pihenőhelyünk - a pesti CM feltekerések alakalmával Robertossal itt kajáltunk és térképésztünk, most azonban gyors ivás és tipli kifelé. A vadkerti út forgalma nulla és néhol egész jó állapotú szakaszokat is találhatunk. Az erdők mentén haladva gyakran érezni a fenyőfa illatát. A felhőt véglegesen elhagyván gyorsan megálltam, hogy büszkén mondhassam: ezt is kikerültem. 
Nos, ez annyira mégsem jött össze, mert Soltvadkert előtt 3km-vel felbukkant a látóhatáron egy Mégsötétebb Mégnagyobb Felhő. Előtte szép kontrasztosan csillogtak a város tornyai a napsütésben, fotózni viszont lusta voltam. Vadkerten valami oknál fogva lementem a keróútra, majd 14:44-kor beszéltem Hajnival, aki épp akkor indult Szegedről. A hagyományos megállóm Kiskőrös szokott lenni, így az 54-es út melletti keróúton súlyos mazochizmust tanúsítva pattogtam egy kiadósat az 53-as körforgalmáig. Itt ért a meglepetés, hogy Kecel irányába keróút épült az 54-es mellett. Aszfaltból!
Nagyobb térképre váltás
Már-már elgondolkoztam azon, hogy érdemesebb lenne legközelebb a Szeged-Halas-Kecel-Kiskőrös útvonalat használni a jobb útminőség végett. Ami a hagyományos úton pattogva 74km, az újon már 87km-t jelentene. Kérdéses, hogy mit ér meg az a plusz tekerés. Soltvadkert és Kiskunhalas között az 53-as mellett létezik egy kerékpárút is, azonban az állaga számomra ismeretlen. Ezzel 77km lenne a távolság.
Kiskőrösre beérve alig álltam meg a főtéren egyből nekiállt szemerkélni az eső - nem győztem inni a 30mg/liter arzént tartalmazó artézi kút vizéből, és megenni a két Sportszelet továbbá kiegyenesítettem a hátam. Az 53-as főút minősége meglepően jó, a nyomvályú például remekül becsatornázta az úttesten álló vizet, így kényelmesen elfértem az útpadka és a vizecske közötti domborulaton - manuális irányítás mellett. Aztán szembejött az első kamion és kiderült, milyen finom langyos is az a víz ott a túlsó sávban. A hátsó sárhányót még a csomagtartó felszerelése előtt levettem Szegeden és a hiánya immáron kezdett zavaró lenni. Ekkor is kikapcsolt a km órám is az érintkezőkre jutott víz miatt. Akasztón túl tekerhettem serényen, mire száraz utat leltem és megállhattam szemüveget törölni. Innentől az úttest hol jobb, hol rosszabb. Volt, hogy egy kamion és néhány egyéb gépjármű gyűlt össze mögöttem ezen a hírhedten kanyargós útvonalon (táj: jobbról láp, balról mocsár, középen birkalegelő). És az időjárás nem is tartogatta túl sokáig a következő meglepetést:
A lelki felkészülést segítendő már Dunatetétlennél kaptam némi esőt a képembe, de Soltnál tárt karokkal fogadott az igazi kopogós, szép nagy szemű eső. Az 52-es út melletti keróúton szépen állt a víz, de azért megálltam már egyet inni is, mert messze volt már Kiskőrös. A lokális népelemek hülyének járó tisztelettel viseltettek irányomban, a Duna-híd irányába pedig meglepően kevesen autóztak. A térkép szerint nem is kellene megmászni ezt az emelkedőt, hanem kerülni lehetne a város irányába is, azonban az út minősége annyira jó, hogy eddig nem találtam indokot a kerülésre. Főleg, hogy a pucoktúrásról folyamatos lejtő vezet a hídig. A Beszédes József híd esetében a wiki továbbra is kerékpárútról ír a déli oldalon, én pedig továbbra sem látom ennek nyomát, pedig még a sztrítvjún is visszanéztem:
Nagyobb térképre váltás
Legalább egy tábla lenne, de az sincs (pedig manapság már bármit ki lehet táblázni). Nem beszélve arról, hogy az innenső oldalon valami kis ösvényben folytatódik az egész. Amúgy minden ugyanúgy nézett ki, mint ezen a képen, csak képzeljünk rá több vizet. A városba érve az eső kissé csillapodott. A lámpás csomópontnál jobbra fordultam, majd a "Balaton balra" táblánál egyenesen haladva elértem oda, ahová az eddigi túrák történetében sosem: egyenesen a mezőfalvi út leágazásához vezető keróútnál kötöttem ki :) . Efelett érzett örömömben megálltam felhívni Hajnit. 17:04 volt, pontosan 2,33 órával és 52 km-rel az előző hívásom után, ami a kiskőrösi pihenővel együtt is 22km/h tempót sejtet. Volt néhány kerékpárút közben :P . Alig álltam meg, valahonnan rámrabolt egy rakás szúnyog. Hívás közben a totál vizes zoknikat felraktam a csomagtartóra, hogy kevésbé zavarjon a cipőm cuppogása. Mint kiderült, Asszony még csak most ér be Pestre. Matematikai esély hamarabb beérni Fehérvárra. Hehehehe :D
A Chemical Brothers - Skap - AC/DC szentháromságot ideje volt felváltani valami heroikusabbal:
Mezőfalva irányába a szembeszél mellé előbb remek, majd borzasztó, végül közepesen pocsék utat találtam. Ez a 10 km elég fájdalmas tud lenni, és a langyos szél mellé még némi esőt is kaptam (5. a sorban...), azonban egyre kajásabb kezdtem lenni. Államvizsga-időszak lévén az elmúlt héten szendvicseken és pogácsán tengődtem, de bőrig ázottságom foka miatt szó sem lehetett újabb megállóról. Így aztán bal kézzel előszedtem a nadrágom zsebéből a sport szeletet, majd Fly-by-Stick-re váltottam. Amikor az út minősége alulról közelítette az európai standardokat, akkor kisujjakkal is el lehet vezérelni a Lidérceket, a maradék ujjakkal pedig lehet szorgosan csokit bontani. Pici harapás, pofazacskóba raktározás wie ein Hamster (Zsuzsi, Feri, Gergő és Matyi jó hatással volt rám :D ), majd falatozás, miközben Lidérc max fokozaton, ismeretlen sebesség mellett kerülgeti az előbukkanó kátyukat (km óra továbbra is alszik).
Mezőfalván ivásnyi szünet az ország legkisebb kútjánál (le kellett térdelni hozzá), majd tipli full gázzal, hogy le ne hűljek. Bár a Mezőföld földrajzilag még az Alföld részét képezi, kerósként innentől kellemesen hullámzó dombvidéket fogunk találni. Az út minősége meglepően jó, 25 km-en keresztül harmonikusan mászunk fel és hullunk alá.
17:58-kor UP! alkalmából felhívtam CsImi-t, ha már az első erre vezető utamon ő hívott fel Mezőfalva magasságában. Igaz, akkor délelőtt 10-kor indultam, most meg picivel később. Ez egy felettébb unalmas szakasz lenne, ha nem lenne a változatos terep. Megfelelően meditatív zeneválasztás mellett egész kellemes tud lenni - azonban az ember meg a háta már fáradt, és 5 órája ragadt bele a jóga által csak "napüdvözlet" néven emlegetett amúgy roppant kellemes gyakorlat a "kutya felszik a mellső lábain a kotla előtt" önmagában roppant kellemes pozitúrájába. Sárosdig eljutni tehát csak 16 km, ami bágátel a Szeged-Majsa darálás után, de attól ezt még LE KELL TEKERNI. Onnatól még van egy felfelé mászósabb rész Seregélyesig. Onnan lehet tudni, hogy hamarosan vége a szenvedésnek, amikor bal oldalt megjelenik az erdő. Addig még befért egy Sportszelet (aznap már a negyedik). Egy örömteli pillanatban még a km óra is méltóztatta visszakapcsolni magát, így hivatalosan ismét műszeres támogatással haladtam. Seregélyesen következik az a 10km, amit a 62-es főúton töltünk el. Az aszfalt remek, a nyomvályú és az útpadka között van egy fehér csíkkal ellátott, otthonosan széles és tükörsima csík. Eddigre az ember eljut odáig, hogy örül mindennek, ami nem ráz. A forgalom kicsit nagy, de a nyomvályú és köztem még van egy kis hegygerinc is aszfaltból - már-már Atomboy-kompatibilis vidék.
A meccs azonban még nem volt eldöntve: a Velencei tó fölött komoly esőfelhő árnyékolta le a mögöttes hegyeket. Afféle "jé rózsaszín - meg fogtok dögleni" kontraszt gyanánt. Miután a szél továbbra is felém fújt, ezért iparkodtam befelé. A vasúti felüljárónál nyeregből kiállva hoztam egy 30km/h fölötti sprintet, majd kevésbé délcegen átrongyoltam az autópálya fölött is. Innentől prímán 4 sávos az út, forgalom nulla. 19:05-kor hívtam fel Hajnit, aki mint kiderült, csak 20:08-kor érezett volna be Fehérvárra, ha a vonata nem késik még 17 percet. So much win :D 24,5km/h átlag, szembeszéllel, esssővel, érdemi pihenés nélkül :D
