Most, hogy elérkezett a novemberi és decemberi bájos viharok ideje (a 2009-es karácsonyi után ma is volt egy guszta villámlás vidékünkön), ideje megemlékezni arról, mit célszerű tenni ilyen esetben.
1. Axióma: Miután a kerékpárok az esetek túlnyomó többségében valami jól vezető anyagból állnak, nem egészséges rajtuk tartózkodni.
1. Axióma kiegészítése: A zivatart kísérő csapadék biztosítja, hogy karbon és egyéb kompozit kerékpárok utasai is legalább olyan jól vezessék a talaj irányába a culombokat, mint alumíniumból és acélból készült társaik.
Következtetés 1: Ha voltál olyan bohó és hagytad magad utólérni egy vidáman csattogó vihar által a pusztában, helyezd el járművedet az út szélén lévő árokba, míg tenmagadat a szomszédos árokba.
Következtetés 2: Imigyen, ha el akarod kerülni a "következtetés 1"-ben vázolt szégyenletes szituációt, kénytelen vagy lelkesen teperni, ha a vihar a hátad mögül jön. Mindez fokozottan érvényes azon esetekre is, ha a vihar nem hat óra irányából, hanem oldalról, esetleg szemből érkezik. Utóbbi esetben érdemes lehet mérlegelni az irányvektor korrekcióját.
Ezek után lássuk, hogyan történik mindez a gyakorlatban:
El kell mondanom, hogy még sosem kellett esőkabátban gubbasztanom egy árok mélyén lapulva, tehát a valóság képes az események olyan kombinációit megalkotni, amelyek sokkal szórakoztatóbb kimenettel bírnak egyszerű kuporgásnál. No persze volt már olyan, hogy majdnem kint kellett maradnom Pszichó Ferinél Zsombón még egy kis palacsintára, miután a kertek alatt hirtelen ott termett egy jól megtermett hidegfront. Ez esetben például a Ferike palacsintája lett volna a racionális döntés, tekintve, hogy előző nap tekertünk Flottánk Mozdonyával Komádiba (183km), majd onnan aznap vissza Mezőberényig (70km), végül Szegedtől Zsombóig. Node, valamiért csak kievett a fene a villogó sötétbe, így lehetett parkettázni rendesen. Közkeletű megfigyelés, hogy a legtöbb vihar még kerékpárral is lehagyható, ha a hátulról érkező széllökések gyorsítják a kerékpárost. Mindez természetesen csak addig igaz, amíg a fuvallatok nem tartalmaznak túl sok szárazanyagot, úgymint: faág, fatörzs, kombájn, rákászflotta. Zsombó határától Dorozsma határáig tehát sikeresen magam mögött hagytam a cécót, hogy aztán a dorozsmai vasúti átjáró után konfrontálódjak néhány kivilágítatlanul egymás mellett haladgáló népelemmel. Erről majd később, valami jövőbeli, "kapcsolatfelvétel" témájú posztban.
A Szeged-Röszke-Mórahalom-Bordány-Dorozsma körre valahogy jellemzőek az efféle intermezzók. Flottánk Mozdonyával volt szerencsénk éjszakai túra során gyönyörködni a horizont villogásába, ami igazából akkor vált aggasztóbbá, amikor a látóhatár Szeged-körüli térsége fölött is elkezdett fotózni a google earth. Sötétben eleve cikis a helyzet, mert már kisszámú foton is kellően hatásos lehet, míg nappal konkrétan látni kell a szikrát, hogy feltűnjön a vihar. A fenti esetben végül mákunk volt, a villogás Szeged mögött zajlott. Idén nappal is történt velünk hasonló, akkor Hajnival köröztünk ugyanerre, no akkor elslisszoltunk Szentmihályon egy karfiol mellett, majd Röszke-Sóstó magasságában jött még egy, majd Bordánynál egy naaagy szembe. Ezt követően még mindig szárazon beértünk Szegedre, a károlyis körforgalomnál megálltunk pizzát rendelni, majd tipli haza. A lépcsőházba érve már hallottuk is a vidáman kopogó esőke hangját. Szegény futi meg élvezhette közvetlen közelről...
Kellemetlen érzés persze, ha nincs hova futni. A 2006-os Nagy Túra ("Csörgős Pocok") első napja példul e szempontból is emlékezetes (nem csupán a pöttyös bocik társaságában végzett kerékcsere folytán): az ember parkettázik Maroslelétől a tápéi kompig, erre az átkelőnél kiderül, hogy a folyó vízszintje még mindig túl magas a komp működtetéséhez, a felhajtó tiszta retyó, a hátam mögött lévő karfiol pedig minden áron azon van, hogy behozza a hátrányát velem szemben. Kedves kompos bácsik aztán persze megszántak és a "Ellenség a kapuknál" című filmből ismerős dereglyével átvittek a túlpartra a vidáman üldögélő Laci bácsihoz.
Előfordul persze, hogy hiába fötör az ember, úgyis megázik. Földeák és Vásárhely között valami ilyesmi történt 2009 nyarán. Míg Tótkomlóson fagyival ünnepeltük egy morcos karfiol elkerülését, addig Földeák után a dolog kezdett nagyon nem jól alakulni: nyugati irányból egy hajó alakú fal jött mind közelebb, majd csapott le a forró aszfaltra. Az eredmény: alig láttunk a szakadó esőben, a laptopom Laci hátán száraz maradt, illetve Vásárhelyre érve el is állt az egész. A nap fénypontja: láthattuk a Hajni helyi hasonmását - igaz kissé fiatalabb kivitelben, ellenben ugyanúgy fázott. Laci eme felismerésnél mind inkább vágyakozott a kellemesen távolodó esőke alá, vissza. Konklúzió: a bőrig ázásnál is létezhet rosszabb :D
"Heavy Metal Thunder" = "Nehézfémet Fú a Szél" (by Hajnika)
