Az Univerzum egyik ökölszabálya, hogy bármi kerül a kezembe, előbb-utóbb tank lesz belőle - lásd Vas Paripát és Cobrítát.
A definíció szerinti tankság akkor következik be, ha a jármű bármilyen időjárás mellett alkalmas napi 180km megtételére -10 foknál melegebb időben és ennek során képes több napi ellátmány továbbítására, miközben szervízigénye 1000km-t meghaladóan jelentkezik.
 |
| From 4. és 5. nap Pula - Vrsar |
A fentiek eredményeképpen létrejövő jármű tehát valami relatíve kicsi, fordulékony, igénytelen és legfőképpen többfeladatú izé, ami a redundancia miatt némileg lassú is. Mindig is kíváncsi voltam tehát arra, hogy milyen lehet egy olyan keró, ahol az optimalizálás csak a sebességre irányul.
 |
| From Vréjjsz_első 90km |
A Lidérc, pontosabb nevén 1985-ös alumínium Kettler Puma, megadta rá a választ: kicsi, kényelmetlen, elől harap, hátul rúg, középen meg ráz. A német ipar eme koskormányos remeke használtan, ámde meglepően jó állapotban került a tulajdonomba jó hónapja. Méreteit (váz, meg ilyesmi) tekintve akkora, mint a Cobríta, csak éppen 6 baros 28" virslin gurul és 9 kiló. Az elnevezésen pár napig agyaltam, de a járművel kapcsolatos első százas élmények alapján logikusnak tűnt a Csillagkapu Atlantiszból ismert, vendégszerető és bársonyos hangú bácsi-nénikről elnevezni a járművet. A szürkés szín és a délceg életkor csak adalék, ellenben az oldalszél virnyog a küllők között, illetve 60km sprintelés erősen elszívja az ember erejét. A "támolygó goblin" (wobbly goblin) név meg már foglalt...
Arra már az első húszason rájöttem, hogy 29km/h-nál lassabban nem nagyon lehet vele haladni gazdaságosan (kerógyalogjárdák kilőve - lásd József Attila, Kossuth sgt... Hódmezővásárhely...), az első Szeged-Orosháza (finom kis 16 fokos esőke Vásárhely után, 56km 1:50 alatt) túrán Kakasszéknél rájöttem, hogyan kezeljem a vázra rakott váltót - addig egyszerűen maxra volt kapcsolva. Ellenben a nagy sebességű haladás során történő manőverezéshez kellett egy jópofa hátszél a komp-Makó úton. 38km/h-nál már elég le nyomni a kost egyik kézzel, és bámulatos fürgeséggel kerülgeti a szembejövő kátyúk tömegét. A koskormányt egyébként utálom: annyira rá kell hajolni, hogy összenyomódik az ember gyomra. Első alkalommal jól bekajálva ültem rá, na azóta nagyon nem. Egyszerűbb éhgyomorra és hátizsák nélkül használni. Így persze némileg jobban kell odafigyelni rá, de a Szeged-Orosháza távon még elmegy (bár csókoltatom, aki a 172-es kőnél szabályos dombocskát épített az elkerülő útba).
 |
| From Szeged_Nagyfa_Mako |
Miután a súlycsökkentés miatt nincs sárhányója, ezért a javítóegység egy gumileszedővel egybeszigszallagozott és kulacstartóba gyömöszölt pótbelsőből és 6 baros kispumpából áll. Illetve a jármű csak száraz úton használható, melegben, 70km-nél rövidebb távon. Fölötte már nagyon kellenek azok a jó öreg tankos tulajdonságok :D :D
És most következzék régi jó barátunk az SKA-P, akiket még anno álomvizsgára felkészülés közben, illetve ama éjszakai Zánka-Várpalota túrán hallgattam:
